Az utolsó Mercedes kishaszonjármű, amit benzin és gázolaj hajt

Csillagos kishaszon vagy családszállító: itthon a Mercedes-Benz Citan

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem is olyan régen debütált a Mercedes-Benz legkisebb, egyben legújabb haszonjárműve, a Citan, ami dobozos furgonként és üvegezett személyautóként is elérhető.

Egy híján 10 éven át készült a Mercedes-Benz Citan első generációja, ami még tényleg úgy nézett ki, mint egy Mercedes hűtőmaszkkal megáldott Renault Kangoo. Döbbenet, de így is eladható volt. Az idén debütált, már a Renault új CMF platformjára és persze az aktuális Kangoo műszakiságára épülő második generáció már igazi Mercedesnek tűnik. Koherensebb a forma, ám ezen túl is van még egy igen komoly helyzeti előnye hazánkban: a Kangoo-val ellentétben személyszállítóként is elérhető. Az eladások zömét persze a kishaszon verziótól várják, már csak azért is mert ebben a méretben eleve az a nagyobb piaci szelet.
Hirdetés
De nézzük, mit tud a Citan! A Renault Kangoo után nem sok meglepetést tartogat, ráadásul nincs is benne annak nagy különlegessége, a B-oszlop nélküliség, van viszont MBUX infotainment, meg persze itt is lehet flexibilis válaszfal, amivel a 4,49 méteres autóban is kialakítható 3,05 méteres raktérhossz. Az oldalsó tolóajtók itt sem kicsik: 61,5 centi széles, 105,9 centi magas nyílást adnak. A hátsó ajtó a személyszállító verziónál is elérhető függőlegesen és aszimmetrikusan osztott, oldalra nyíló, 90 és 180 fokban is kitárható szárnyakkal. Ez persze nem egy hatalmas újdonság a Kangoo után, de Mercedes-specifikus a műszerfal és az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futómű hangolása is. Akár hét légzsák is lehet a fedélzeten, sávtartó, éberségfigyelő, holttérfigyelő és táblafelismerő, távolságtartó egyaránt elérhető, a kormánykerék a márkától megszokott érintésérzékeny gombokkal szerelt, az MBUX rendszer pedig a "Hey Mercedes" parancsszavas hangvezérlésre is hallgat. Igaz a legtöbben vélhetően meglesznek az akár 7 colos érintőkijelzőre rakható Android Auto és Apple CarPlay rendszerekkel. A Citan alapvetően két motorral, a Renault-val közös, de saját vezérléssel szerelt 1,33 literes, 102 és 131 lóerős turbós benzinessel és az 1.5 dCi CDI turbódízel 75, 95 és 116 lóerős verzióival érhető el. A legolcsóbb verzió a 75 lóerős dízellel szerelt haszonjármű, nettó 5,55, bruttó 7,049 millió forintért, a legolcsóbb személyszállító verzió a 102 lóerős benzines, 8 347 700 forintért. Mindegyik verzióhoz alapáron jár a Mercedes 4 év/120 ezer kilométeres Integrált Szerviz Csomagja, amivel a márka úgy számol, hogy a Volkswagen Caddy, de akár még a Ford Transit/Tourneo Connect vevőköréből is csábíthatnak át, már csak azért is, mert a VW alá tudtak árazni.
Hirdetés
Jövőre ráadásul az eVito és az eSprinter után a Citan tisztán elektromos verziója, az eCitan is befut majd, 285 kilométeres WLTP hatótávval, 40 perces (10-ről 80%-ra) villámtölthetőséggel és változatlan méretekkel, terhelhetőséggel. Az eCitan és a e-betűs kishaszonjárművek sora hosszú távon velünk lesz, hiszen a most debütált Citan után már nem ígér új fejlesztésű belső égésű motoros kishaszonjárműveket a Mercedes, ami ezt követően jön, az már kizárólag elektromos lesz. Hogy milyen áron, az még a jövő zenéje.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?