A Vitarának esélye sincs? Vezettük a frissített Dustert!

Dacia Duster menetpróba és 4x4 pálya: háromféle motorral, ötféle terepen is bizonyított

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem véletlen a Duster népszerűsége, ár-érték arányban egy kiemelkedő autó. Az új Dacia arculat rárajzolása mellett a vevők igényei voltak a frissítés fókuszában. Egészen Párizsig repültünk, hogy megtudjuk: a Duster jobb lett, mint eddig bármikor volt.

Egy frissítéshez mérten feltűnő a változás a Dusteren, az első fényszórók az új, Y formájú LED menetfény mellé alapáron adják a LED technológiás tompítottat is, de a refletkor a csúcsverziónál is halogén. Amikor ennek a miértjére rákérdeztem, azt a választ kaptam, hogy egyféle lámpatestet gyártani olcsóbb, ezért a „középső gyerek” maradt a palettában: ez a fele-fele megoldás közel sem olyan drága, mint a full LED, ezért a cég szerint a legtöbb vásárló opcióként is ezt választaná. Ebben én mondjuk pont különbözöm, az én elmezavaromnak megérné a felárat, hogy minden ugyanazzal a színnel világítson. Hátul szerintem nagyon komoly előrelépés a Jeep-koppintás lámpa eltűnése, a spoiler pedig nem csak menő, de még csökkent is a fogyasztáson. Az új felnik Y mintái is tetszenek: ennek a látványa a kéttónusú, 17 colos kerekeken jön át igazán, de ha jobban megnézzük, az egyszínű, 16-os szett is ilyen mintákat rejt, csak nem emeli ki a második árnyalat.
Hirdetés
A frissítés viszont szerencsére nem csak a látványon faragott, kapott pár igen menő újdonságot is a hazánkban legkelendőbb Dacia: apróságnak tűnik, de a vásárlók jogos kérése volt a lábtámasz a pedálok mellett, a könyöklő pedig már nem a vezetőülés oldaláról hajtható le, hanem a padlókonzolon, egy 1,1 literes tároló tetején pihen.

A Sanderoból ismerős új fejtámlákat is megkapta, illetve végre összekötötték a kormányszög-jeladót a tolatókamera agyával: már látszik a képernyőn, hogy hová fog érkezni az autó hátramenetben.

A már említett - új - képernyőn egyébként több dolog is látszódhat, például a telefonunk. Az olcsóbbik tablet is 8 colos de az csak kábellel tükröz telefont, és navigációt sem ad. A drágábbik tévé vezeték nélkül is megoldja a képernyő-kiterjesztést, és segít is odatalálni a helyekre. És hogy mindezt milyen vezetni? A közel 200 kilométeres túra során, amelyben voltak szűk városi utcák, országút, autópálya, földút és egy 4x4 próbapálya is, meglepően nagy élményt tudott adni. Maradjunk annyiban, hogy egyszer sem szerettem volna bekapcsolni a tempomatot, így ha nem tudom, fel sem tűnik, hogy nincs aktív sávtartója és távolságtartója. Van viszont helyette beleköthetetlenül kényelmes rugózása és korrekt úttartása is. A kormányszervo rásegítése 70 km/órás sebesség felett megváltozik, hogy ezzel is könnyebbé tegye a pontos és kényelmes kanyarodást, az összkerékhajtásos változatok első fokozata kellően rövid, a legnagyobb nyomatékra optimalizált, a hatfokozatú EDC váltó pedig óvatosan használva takarékosságra törekszik, lepadlózva viszont hezitálás nélkül forgatja el hatezerig a négyhengerest.

Ezzel a benzines konfigurációval 7,5 liter lett a fogyasztása a tesztkörön, az LPG-s hajtással pedig 8,5, de ugyebár ott maga az üzemanyag sokkal olcsóbb.

Valamivel kevésbé kulturáltan ketyeg egyébként a háromhengeres motorral a Duster, de még az is teljesen élhető, ráadásul a benzinnel 90, LPG-vel pedig 100 lóerő is bőven elég a kaszni korrekt mozgatásához. A manuális váltó pontos és könnyen kapcsolható, a kiosztása is megfelelő. A dízelt sem éreztem csak 115 lovasnak, nagy nyomatéka miatt inkább erősebbnek, mondjuk azt kizárólag terepen használtuk, ahol kimondottan jól mozgott.
Dacia Duster, motorválaszték
TCe 90 TCe 100 LPG TCe 130 TCe 150 TCe 150 EDC dCi 115
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom 999 1333 1461
Üzemanyag benzin benzin/LPG benzin gázolaj
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16 4/8
Váltófajta/-fokozat manuális/6 automata/6 manuális/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 91 (4400-4900) 100 (4600-5000) 130 (4500-6000) 150 (5250-6000) 115 (3750)
Nyomaték [Nm (1/min)] 160 (2200-3750) 170 (2200-3750) 240 (1600-3500) 250 (1700-3250) 260 (1750-2750)
Összkerékhajtás opció nincs van nincs van
Gyorsulás (0-100 km/h) 13,1 13,8 10,6 10,4 (4x4: 9,6) 10,4 10,2
Végsebesség [km/h] 166 168 193 198 199 183
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 6,1-6,2 6,8-7 6,2 6,2 (4x4: 6,8) 6,2 4,8 (4x4: 5,3)
Terepen is nagyon jól funkcionál a méreteihez, az árához és a műszaki alapjaihoz képest a Duster, egy direkt erre a célra épített akadálypályán próbálhattuk ki. Az összkerékhajtásos változatokban továbbra is rövidebb az első fokozat, ugyanúgy kapcsolható a hajtás módja, 2WD, automata és fix összkerékhajtás is állítható.

A motor elég nyomatékos ahhoz, hogy kihúzza az autót szinte bárhonnan, a rugózása elég puha ahhoz, hogy ne rázza ki a lelkedet is, a kormány pedig elég visszajelzést ad ahhoz, hogy tudd, hová mész.

Apropó, nem csak érezheted, láthatod is, hogy mit csinálnak a kerekek: a Dusterhez rendelhető opcionális kameracsomaggal a tükrök alól vagy a lökhárítókról nézheted meg a kabin holttere által kitakart akadályokat. Méreteihez képest egész jó terepszögekkel rendelkezik: elöl 30°, hátul pedig 34°, mindezt 217 milliméteres hasmagasság mellé. A frissítéssel új, négyévszakos gumikat kap szériában, amelyek a korábbi nyári abroncsokhoz képest még egy kis pluszt adnak neki a sárban.
Hirdetés
A Daciánál a helyzet az, hogy leginkább a magasabb felszereltségeket érdemes nézni: a Dusternél az első két szint még klímát sem ad, a belépőben osztottan dönthető hátsó üléstámla sincs, igazából az első észszerű csomag a Comfort, ami a jelenlegi második legmagasabb, még mindig viszonylag szerény ellátmánnyal. Felette viszont ott a tényleg korrekt Prestige, ezzel már nem igazán érezni, hogy egy olcsó autóban ülne az ember. Ennek 2022-ben még egy limitált szériával is fölé tervez lőni a Dacia, de a kényelem helyett a terepképességekre hegyezi majd ki az új csomagot, ami az Extreme nevet kapja majd. Minden benne lesz, ami a Prestige csomagban, kizárólag a 4x4 változatokkal lehet majd kérni, és a narancssárga részletek mellé különleges alapszínt és fényes fekete felniszettet is kap. Összesen hatféle Dustert láttunk most, ezek közül hármat vezethettem is, ha érdekel, hogy testközelből miben különböztek egymástól a változatok, akkor nézd meg az alábbi videót!
Hirdetés
Ahogyan arról már július elején beszámolhattunk, az új Duster papíron 3,9 millióról indul, ám ez a nemlétező belépő felszereltsége: szándékosan extrátlanítva, csak a belépő, háromhengeres motorral vihető ennyiért. De nemhogy ezt, hanem még az eggyel magasabb - még mindig klíma nélkül induló - felszereltséget sem nagyon viszik - motorváltozattól függően 4,45, 4,6 vagy 5,1 milliós indulóárral. Ha a valós vásárlásokat nézzük, akkor Dusterből a kevésbé extrázott a Comfort, a jobban felszerelt pedig a Prestige szint. Előbbi a legolcsóbb a listából, amihez már kérhető a Renault 1,33 literes négyhengeres benzinese, 130 lóerővel 5,5 millióért, illetve összkerékhajtás is itt érhető el először, a dCi változathoz 6,3 millióért. A Prestige szinten már tényleg minden megvan, ami az átlagos magyar vásárlónak kellhet, és ha elég a 90 lóerő, akkor 5,3 millióért már haza is lehet vinni. A Daciánál mindemellett a felső határ sem a csillagos ég, a frissített Duster 150 lóra húzott 1,33-assal a legdrágább: vagy akkor, ha EDC váltót, vagy pedig akkor, ha összkerékhajtást kérünk hozzá. Azért nem úgy a legborsosabb, amennyiben mindkettőt kérjük, mert ilyen opció nincs, és a tervek szerint egyelőre nem is lesz. Ekkor 6,7-7,3 milliós listaárban kell gondolkozni attól függően, hogy milyen extrákat kérünk még rá a Prestige szintre.
Dacia Duster, méretek
Hosszúság Szélesség Magasság Tengelytáv Csomagtér
4341 1804 1693 (4x4: 1682) 2673 (4x4: 2676) 445-1478 (4x4: 411-1444)
Kis túlzással a Dusternek már tényleg csak egyetlen oka maradhat, ami miatt nem győzi le biztosan a Vitarát eladásokban: a sörnyitó logó rajta, ami ebből a szempontból hiába fog megváltozni jövő nyáron. Pedig ez már nem a szoci-Dacia, ezek modern, nyugati autók, reálisan árazva, a tervezéskor pedig olyan dolgokon spóroltak, amelyek a legtöbb magyarnak egyáltalán nem fájnak.

Nem véletlenül nem kellett a modellen sokat változtatni, a Duster jó, és most is csak még jobb lett.

Én legszívesebben a három kipróbált autót összekeverve, a 150 lovas benzinessel, manuális váltóval és összkerékhajtással kérném, a Prestige csúcsfelszereltséget megtartva, még mindig 7 millió alatti áron. A küllemén - mondjuk egy új Sandero mellé állítva - jól látszik, hogy nem ugyanaz a formanyelv a kettő, de a gömbölydedebb Dusternek sem állnak rosszul az Y minták. Tudom, hogy sokan meg fognak érte kövezni a kommentmezőben, de amellett, hogy olcsóbb, szerintem bizonyos dolgokban jobb is, mint a Vitara: kényelmesebb, jobban teljesít terepen, és még motorválasztéka is van, ráadásul nem is akármilyen. (A kövezést már rögtön házon belül kezdjük: a Vitara beltere azért minőségibb, lágy hibridrendszere fényévekkel jobb stop-startot ad, s a Vitarától már az alapverzió esetén is sokkal jobb biztonsági ellátmányt, például távolságtartós tempomatot és full LED fényszórót is kapunk – a szerk.)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.09.16. at 12:04
    Permalink

    Négy verzió van:
    Access, Essential, Comfort, Prestige
    Az első kettőhöz NINCS KLÍMA! :))))))
    2021-et írunk és annak is a vége felé járunk…

  • 2021.09.16. at 17:24
    Permalink

    Ez a Duster még nagyon messze áll az elvárásaimtól.
    Nagy testű autó apró kerekeken. Otromba formatervezés kívül-belül. Haszonjármű minőség és kidolgozás. Hiányos extra felszereltség, gyenge törésteszt, rövid garancia idő.

    • 2021.09.17. at 13:29
      Permalink

      Hazai piactól való kitekintés azért fontos, mert lehet sorolni a hibáit, de összességében mégis nagyon bejött ez a duster a dacianak, nagyon komoly darabszámokkal fogy a nyugati piacokon is. Idén első félévben 75 ezer db körül tartott európában, 2019-ben 220 ezer db fogyott, lényegében a kategória élmezőnyében foglal helyet ezek alapján.

      • 2021.09.21. at 11:10
        Permalink

        Szerintem,a Vitara kifejezetten városi autó. Asszonynak,vagy magunknak,kényelmesen túlélni a dugókat,eljutni ábólbébe. A Duster vidéki,egyrészt a minősíthetetlen utakra,ha kell kimenni a présházhoz,vagy csak havas utakon csapatni. Scross-om volt,eladtam,mert rájöttem más kell. Vettem egy Dustert. Nem vagyunk egyformák,jó autók,más más felhasználási területre.

  • 2021.09.17. at 09:58
    Permalink

    ” “svájcióra” kifinomultságú ”
    Ezen 5 percig röhögtem!
    Egy “Swiss made” óra nem esik szét, nyekereg, nyiszorog, recseg-ropog 3-4 évesen.
    (dacosom sosem volt, szutyuki 3 is, elég is volt!)

    • 2021.09.17. at 13:10
      Permalink

      Bocs, pejoratív voltam, “itt” többnyire csak trágárkodni szokott néhány “zseni”.
      Saját vélemény: már áll az “ennyi pénzért autót is lehet venni” kifejezés.

    • 2021.09.18. at 09:19
      Permalink

      Mert amire 12évet adnak arra 6 év után (ha gond van vele) majd ráfogják hogy: nem a rendeltetésének megfelelően használtad vagy azt modják hogy biztosan összetörted és azért lyukadt át a lemez. (Mert az átrozsdásodás csak a kilyukadt lemezre vonatkozik a rozsdafoltokra nem…)

  • 2021.09.20. at 21:28
    Permalink

    A totalcar szerint háttérvilágítást kaphatnak a kormányon a gombok. 12 év gyártás után…
    Újabb 12 év múlva kormányfűtést is lehet majd rendelni 2033-ban?

Vélemény, hozzászólás?