Monoron már látható a Toyota jövője!

Fizetett hirdetés

Először a Toyota Kovács monori szalonjában láthatta a nagyközönség a japán márka legújabb modelljeit

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Beyond Zero néven tart itthon is a roadshow, ahol a Toyota megmutatja, hogyan képzeli a jövőt. Ennek keretein belül többek között a tisztán elektromos hajtású bZ4X is körbejár az országban. Elsőként a Toyota Kovács monori kereskedésébe érkezett.

Sokkal jobban hangzik angolul a Toyota szlogenje, ezért meg sem próbálom magyarosabbra fordítani, de a lényege a zéró, tehát nulla szén-dioxid kibocsátás. Szóval ezzel a Beyond Zero jelszóval tárja az ügyfelek, illetve minden érdeklődő elé a Toyota, hogy mire számíthatunk tőlük a jövőben. A kilátások pedig egészen biztatóak. Magyarországon a roadshow első állomása a Toyota Kovács szinte új, monori márkakereskedése. Mondanám, hogy annyira új, még a festék sem száradt meg a falakon, de ez nem teljesen igaz, hiszen egy éve költöztek be az új épületekbe a 4-es számú főút mellett. A helyszín tehát nem változott, de az új bemutatótermek sokkal-sokkal modernebbek, csalogatóbbak már kívülről is, bent meg aztán végképp mesés a hangulat a szalonautók társaságában. Tágas, fényes terek, kedves értékesítők, akiknek nem lehet olyan keresztkérdést feltenni, amire ne tudnának azonnal választ adni, szóval minden olyan, amilyennek egy márkakereskedésnek lennie kell a nagykönyv szerint. Ebben a közegben láthatták elsőként az eseményre regisztrálók - de igazából bárki, aki szeptember 21-22-én ellátogat(ott) a helyszínre - a Toyota két legnagyobb érdeklődésre számot tartó új típusát. A teljesen villanyhajtású bZ4X-et, illetve a Corolla Cross szabadidő-autót. De menjünk szépen sorjában, bár nem is tudom, melyiket várja jobban a vásárlóközönség. Az árérzékenyek valószínűleg a a Toyota ötödik generációs hibrid hajtásláncát hozó Corolla Crossra kíváncsiak, akik pedig zöld rendszámra vágynak, a bZ4X-re. Mindkettőt az aktuális trendeknek megfelelően fejlesztette a Toyota. Nem titok, hogy manapság a "divatterepjárókra" óriási a kereslet. Ezét a Toyota nagyon ügyesen minden szegmensben jelen van ilyen modellel. Már a legkisebb típusuk, az Aygo X is magán hordozza a terepjárós jellemvonásokat, de felette a Yarisból is létezik ilyen, utána következik a C-HR. Utóbbi kettő a legkeresettebb modell a Toyota Kovácsnál, de valószínűleg a Corolla Cross is nagy siker lesz, ahogy a RAV4 is az. De vissza az újdonságokhoz! A Corolla Cross az aktuális árlista szerint 13 640 000 forintról indul, ezért is említettem, hogy ez az árérzékenyebbek autója lehet, bár tény, hogy ez sem kicsi összeg, ám manapság ez a realitás. A bZ4X más ligában játszik, a villanyautókéban, ahol az árak is magasabbak. Ez 21 760 000 forintról indul az aktuális árlista alapján, ám ez szintén egy átlagos, sőt egészen jutányos ár a hasonló méretű villanyautók között. Mindkettő rendelhető már, az első példányok várhatóan év végén már megérkeznek a márkakereskedésekbe, de rosszabb esetben is jövő év elején már ott lesznek. A Corolla Cross már a képeken is jól láthatóan magán hordozza a Toyota jelenlegi formanyelvének tipikus jegyeit, viszont a bZ4X-et mindenképp érdemes testközelből megvizsgálni, mert nagyon csalóka a képeken. Egyrészt a valós méretei élőben mutatkoznak meg igazán. Hiába írom most le, hogy majd 4,7 méter hosszú és 1,86 méter széles. Ezt látni kell élőben is! Másrészt az éles vonalakkal megrajzolt formaterv is csak szemtől szemben adja vissza különlegességét. Ugyanakkor egy másik sztár, a hidrogén üzemanyagcellás Mirai is a roadshow része az interaktív bemutató berendezések mellett. Tökéletesen szemlélteti a Toyota, hogy hisz a hidrogénhajtás jövőjében, sőt egy hidrogénalapú társadalom kialakításában is, ami ideálisabb lehet az akkumulátoros villanyhajtásnál. A Mirai mellett kialakított pultokon nagyon egyszerű kis szerkezetek segítségével mutatják meg többek között azt, hogyan működik az üzemanyagcella, illetve a bolygóműves osztómű. Emellett multimédiás érintőképernyőn keresztül ismerkedhetnek meg a modellekkel a látogatók a rendezvényen, akiknek technológiai szakértők válaszolnak kérdéseikre, továbbá játékos interaktív kvízben is kipróbálhatják magukat. Már a Toyota Kovács nyitása utáni órákban rengeteg érdeklődő érkezett a Beyond Zero roadshow, valamint a bemutatóteremben felsorakoztatott autók megtekintésére, ami jól mutatja, hogy nem nyúlt félre a Toyota a rendezvénysorozattal.

Azoknak sem kell aggódniuk, akik most esetleg lemaradtak, hiszen még hetekig tart a rendezvény, a Toyota Kovács szegedi márkakereskedésébe például október 18-19-én érkeznek meg az újdonságok, érdemes ezt bevésni a naptárba.

Ha pedig már ott jár az ember, érdemes a szomszéd épületbe is bekukkantani, nem véletlenül említettem fentebb többes számban a megújult bemutatótermeket. Ugyanis a szomszédban a Lexus szebbnél szebb modelljei sorakoznak a luxusautóra vágyó ügyfelek legnagyobb örömére.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?