Karmokat növesztett a Peugeot 208 is – új Peugeot 208 bemutató

Felvette a Peugeot új egyenruháját a Peugeot 208 is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Villanyhajtású modell is megjelenik a vadonatúj Peugeot 208 palettáján, de valószínűleg a PureTech benzinmotorok lesznek a legnépszerűbbek.

Egyesek szerint agyarakat, mások szerint karmokat mintáz a Peugeot új formaterveiben a fényszórók sarkaiból leágazó csík. Sőt, hallottam már olyat is, hogy Joker mosolygós arca jut eszébe róla az embereknek. Azonban az biztos, hogy tényleg sikerült egyedi arculatot kialakítani, így már messziről felismerhető minden új Peugeot modell. A 208 sem fog kilógni a sorból, hiszen ugyanúgy megkapta azokat a bizonyos karmokat. Az új modell, ahogy az többnyire generációváltáskor lenni szokott, hosszabb és szélesebb lett, ugyanakkor alacsonyabb is. Mindez azt eredményezi, hogy az összkép sportosabbá vált. Bár az izmosabb megjelenéshez egyelőre kicsi motorok választhatók, legalábbbb mindegyik teljesíti a legszigorúbb Euro 6-os normát.
Peugeot 208 - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
5 ajtós 4055 1745 1430 2540 311
Oldalnézetből jól látszik, hogy hátrébb került a szélvédő, ami hosszabb motorháztetőt eredményez. Emellett a hátsó kerékjárati ívek felett, az ablakokkal egyvonalban egy apró kis formai geg teszi még dinamikusabbá a sziluettet. A GT Line és a GT változatok pedig a lakkfekete sárvédő-szélesítésekről ismerhetők fel, illetve az egyedi, 17 colos könnyűfém keréktárcsákról, amelyek ráadásul jobb aerodinamikai jellemzőkkel rendelkeznek.

Hátul szintén a nagyobb Peugeot modelleken látható, vízszintes fekete sáv szeli ketté a csomagtér-ajtót, amelyet a három-három fénykarmot magukban foglaló lámpák fognak keretbe.

A hátsó spoiler lakkfeketére fényezve is kérhető, illetve a választott motortól függően krómozott kipufogóvégek tehetik még látványosabbá a 208 farát. Új kasztni színek is megjelentek a palettán, méghozzá a metálfényű Faro-sárga, a háromrétegű Vertigo-kék és a színes lakkal kezelt Elixír-vörös. Érdekesek még a dikroikus oroszlánemblémák, amelyek más-más színűnek látszanak, attól függően, milyen szögből nézzük. Az utastérben az i-Cockpit legújabb generációja várja a vezetőt. Az új műszeregységben a magasra helyezett digitális kijelző előtt az információk holografikusan jelennek meg. A dinamikus megjelenítésnek köszönhetően a fontosabb vagy sürgősebb figyelmeztetések közelebb ugranak a szemhez, így a reakcióidő akár fél másodperccel is gyorsabb lehet. Az érintőképernyő szokás szerint középen, a billenőkapcsolók fölött található, és kiviteli szinttől, valamint a választott opcióktól függően 5, 7 vagy 10 colos változatban áll rendelkezésre. Az anyagminőség is javult, illetve az üléseket még inkább kényelmesre szabták, valamint ügyeltek arra is, hogy tárolóhelyeknek se legyen híján a kisautó. A motorpalettán található benzin- és dízelmotor egyaránt, de megjelent rajta a villanymotor is. A háromhengeres, 1,2 literes benzinmotor háromféle teljesítménylépcsővel, 75, 100, illetve 130 lóerővel elérhető, míg a négyhengeres, 1,5 literes dízel 100 lóerős. Ezek közül a 100 lóerős benzines nyolcfokozatú automatikus váltóval is kérhető, míg a 130 lovas kizárólag azzal, illetve a dízelmotor szintén rendelhető automatikus váltóval, amely hatfokozatú.

Mivel a PSA legújabb generációs padlólemezére, a CMP-re (Common Modular Platform) épült az új 208-as, ezért könnyedén passzították hozzá a villanymotort is.

A 100 kW-os, (136 lóerős) villanymotor 260 Nm forgatónyomatékot ad és háromféle üzemmódot is kínál. Az eco a legnagyobb hatótávolságot nyújtja, a normal a maximális kényelemre hangolja az autót, míg a sport értelemszerűen a dinamikára hegyezi ki, a hatótáv rovására. Továbbá a sebességváltó karral kétféle fékezési/visszatöltési mód közül lehet választani. A mérsékelt erősségű a belsőégésű motorral szerelt gépjárművekhez hasonló "motorfék" élményt ad, míg a fokozott fék a gázpedállal kontrollált lassítást teszi lehetővé.
Hirdetés
A villanymotoros változatnak a csomagtere sem szenved csorbát, hiszen az akkupakk a padlón kapott helyet, tehát így is-úgy is 311 liter áll rendelkezésre alaphelyzetben. Az 50 kWh-ás akkumulátorcsomaggal pedig 340 kilométeres hatótávot tesz lehetővé. Ennek töltése 16 órát vesz igénybe hagyományos hálózati csatlakozóról (16 amperes töltővel), ipari áramról és Type2 töltővel kicsivel több, mint 5 órát háromfázisú kábellel (11 kW), illetve 8 órát egyfázisú kábellel (7,4 kW). Utcai, 100 kW-os DC villámtöltővel viszont 30 perc alatt 80%-ra tornázható az energiaszint, már ahol van olyan, a gyakoribb 50 kW-os villámtöltővel egy óra számolandó az előbbi mutatványra.
Műszaki adatok
PureTech 75 MT5 PureTech 100 MT6 PureTech 130 AT8 BlueHDi 100 MT6
Emissziós norma Euro 6d-TEMP
Hengerűrtartalom (cm3) 1199 1499
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/6 automata/8 kézi/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 75 (5750) 100 (5500) 130 (5500) 100 (3500)
Nyomaték [Nm (1/min)] 111 (2750) 205 (1750) 230 (1750) 250 (1750)
Végsebesség [km/h] 170 188 208 188
Gyorsulás 0-100 km/h 14,9 10,9 8,7 11,4
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 5,5 5,6 5,7 4,2
CO2-kibocsátás [g/km] 124 126 129 111
Saját tömeg [kg] 1023 1102 1165 1126

Biztonság terén is az élvonalba szánja a Peugeot a 208-ast. A legújabb generációs vezetéssegítő rendszerei között ott van az adaptív tempomat (automata váltóval stop&go funkcióval), sávtartó, automata vészfék, ütközésveszély-jelző, automatikus parkolósegéd, fáradtságérzékelő, távolságifény-asszisztens, aktív holttérfigyelő és táblafelismerő is. Az új Peugeot 208-ra már nem kell sokat várni, még idén ősszel, november közepén megkezdődik a forgalmazása.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?