Csorogjon a nyál! Halomban a Genfi Autószalon sztárjai

Genf 2014: újdonságdömping a rivaldafényben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nálunk sajnos keveseknek lesznek újonnan ilyen menő autói, de azért nézzük csak, hol tart most a szakma, ki mit villant a Genfi Autószalonon.


Hétfőn délután kezdődik a 84. Genfi Autószalon, az év talán legfontosabb autós eseménye, a szokásos nagy kirakodóvásár és- verseny. A közönség számára a kapuk március 6-tól 16-ig lesznek nyitva, csütörtök előtt a sajtóé a terep. Ha van olyan autóbolond, aki hazánkból csak ezért, csakis a kocsikért zarándokolna ki a messzi Svájcba, ezen a linken minden fontos tudnivalót megtalál nyitva tartástól a belépők árán át a szálláslehetőségekig. Vajon létezik magyar (nem újságíró és píáros vagy egyéb prominens), aki pénz nem számít alapon "élőben", a helyszínen csorgatná a nyálát a csodákra? Nem tudjuk, de nem is nagyon hisszük, így inkább azt javasolnánk, tessék csak nálunk követni a trendeket ingyen és bérmentve, kényelemben, otthonról vagy munka közben, mint mindig.

Alábbi táblázatunkban márkánkénti bontásban találja az újdonságokat, a fontosabbakat, a tömegeket érintőeket és a résmodelleket is. Meg a facelifteket és a tanulmányokat. Zömében írtunk már mindről, de persze még fogunk is. Egyes modellekről jó előre szinte mindent tudni, másoknak még a nevét sem, s jöhet olyan újdonság, amit annyira titkoltak, hogy nagyon. A tuningműhelyek újdonságait és a felmelegítetteket, a pusztán Európának új modelleket nem feltétlen listáztuk a teljesség igényével. Illetve azt sem felejtjük, hogy az első genfi sajtónapon jelentik be a 2014-es Európai Év Autója választás eredményét.
Hirdetés
A 84. Genfi Autószalon újdonságai
Alfa Romeo MiTo QV frissítés
Giulietta QV frissítés
4C Spider tanulmány
Audi A1 frissítés
S1 quattro újdonság
A3 g-tron újdonság
S3 Cabriolet újdonság
A4/A5/A6 Ultra új motorok
A8 L Security új felszereltség
RS4 Avant Nogaro új felszereltség
TT Coupé újdonság
Arash Supercar újdonság
Aston Martin DB9, Vantage új felszereltség
Bentley Flying Spur V8 új motor
Continental GT Speed frissítés
Mulsanne Birkin Edition új felszereltség
BMW 2 Active Tourer újdonság
4 Gran Coupé újdonság
X3 frissítés
Bugatti Veyron új felszereltség
Citroën C1 újdonság
C4 Cactus újdonság
C5 Crosstour újdonság
DS3 Racing Cabrio újdonság
C1 Swiss&me tanulmány
C4 Cactus Aventure tanulmány
Ferrari California T frissítés, új motor
Fiat Panda Cross újdonság
Freemont Cross újdonság
Ford Focus frissítés
Honda Civic Type-R tanulmány
Hyundai Intrado tanulmány
PassoCorto tanulmány
Infiniti Q50 Eau Rouge tanulmány
Jaguar XF R-Sport új felszereltség
XFR-S Sportbrake újdonság
Jeep Cherokee újdonság
kis SUV újdonság
Kia Sportage frissítés
Koenigsegg Agera One:1 újdonság
Lamborghini Aventador új felszereltség
Huracán újdonság
Land Rover Defender új felszereltség
Lexus CT 200h frissítés
NX újdonság
RC F Sport újdonság
RC F GT3 tanulmány
Maserati Gran Sport? tanulmány
Quattroporte új felszereltség
Mazda Hazumi tanulmány
McLaren 650S újdonság
Mercedes-Benz S Coupé újdonság
V-osztály újdonság
Mini Clubman tanulmány
Mitsubishi AR, XR, GC tanulmányok
Nissan Almera? újdonság
GT-R Nismo újdonság
Juke frissítés
Note DIG-S új motor
Opel Adam új motor
Adam Rocks újdonság
Astra OPC Extreme újdonság
Astra 1.6 CDTI új motor
Vivaro újdonság
Peugeot 108 újdonság
308 SW újdonság
1.2 e-THP, BlueHDi új motorok
Porsche 911 Turbo Gold Edition új felszereltség
Qoros Qoros 3 hatch újdonság
3 estate újdonság
Range Rover Evoque új felszereltségek
Renault 1.6 dCi Twin Turbo új motor
Twingo újdonság
Clio RS új felszereltség
PHEV tanulmány
Rolls-Royce Ghost II frissítés
Phantom új felszereltség
SEAT Leon Cupra újdonság
Skoda Fabia tanulmány
Octavia Scout újdonság
Octavia G-TEC új motor
Octavia L&K új felszereltség
Monte Carlo új felszereltség
Vision C tanulmány
SsangYong XLV tanulmány
Subaru Viziv 2 tanulmány
Suzuki Celerio újdonság
Tata Zest újdonság
Bolt újdonság
Toyota Aygo újdonság
Volvo Ocean Race új felszereltség
Estate Concept tanulmány
Volkswagen Amarok frissítés
Golf GTE újdonság
Polo frissítés
CrossPolo frissítés
Polo BlueGT, BlueMotion, R-Line új motorok, felszereltségek
Scirocco frissítés
T-Roc tanulmány


Amint látható, az „igazi” újdonságok zömében miniautók: Genfben debütál a Citroën C1/Peugeot 108/Toyota Aygo törpetrió, valamint a farmotoros és hátul hajtó Renault Twingo, az Altót váltó Suzuki Celerio, kicsit terepesen a Fiat Panda Cross és álterepesen az Opel Adam Rocks is.
Eggyel följebb friss Volkswagen Polo a legtöbbeket érintő modell, de az új Skoda Fabiának és a Mazda2-nek is jön egy-egy előfutára, míg a kompaktoknál a faceliftes Ford Focus a sláger. És kombiként a Peugeot 308 SW. Tán érdemes kiemelni még a vagány Citroën Cactust, a Nissan Juke frissítését, hiszen egy igen népszerű divatdarab, az új Audi TT Coupét és az első BMW-t fronthajtással, a 2 Active Tourert.

Aztán persze kíváncsian várjuk a Lamborghini Huracánt, a Lexus RC F Sportot, a 650S-t, ami az „olcsó” McLaren, a turbós Ferrari Californiát is az olyan elvetemült rakétákkal egyetemben, mint az Arash, vagy a Koenigsegg One:1. A TT-n kívül picit az Opel 1.6-os dízelmotorját is a magunkénak érezzük, a Renault 1.6 dCi-je meg dupla turbóval erősödik. Legelegánsabbnak kikiáltjuk a Volvo koncepcióját, de mondjuk a Mercedes S Coupéja is van olyan dögös, hogy hulljon az az áll, csorogjon a nyál, s beinduljon a melyik kéne gondolatmenet azzal a szomorú, bár sajnos racionális következtetéssel, hogy akármelyik is, legfeljebb használtan, sok év múlva. Amikor már a mostaniaknál is klasszabb, gyorsabb és mégis gazdaságosabb személygépjárműveket ont majd az ipar.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?