Fogyott, csinosodott, okosodott az új Hyundai i30

Hyundai i30 - menetpróbán a harmadik generáció

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Emblémakitakarással Audinak, Mazdának, Peugeot-nak, Fiatnak is tűnhet a harmadik generációs i30, összességében viszont mutatós. Mi kell még?


Bár még csak idén 10 éves a Hyundai i30, tavaly ősszel már a harmadik generációja jelent meg. Röpül az idő, a Hyundai pedig növekszik. Az idén 50 éves, autóira 5 év kilométerkorlátozás nélküli garanciát adó gyártó tavaly már csupán Európában több mint félmillió autót értékesített, a Kiával pedig az ötödik legnagyobbnak számít. Azt gondolhatnánk, hogy az észérvek alapján választók autója, ugyanakkor a márka felmérése szerint

vevőinek fele a modellek formája miatt választja őket.

A mai kínálat alapján ezt mondjuk simán el is tudom képzelni, a maradék 50 százalék pedig nyilván az előny/hátrány listákat is írogató. Dizájn szempontjából biztosan megéri, hogy a Hyundai európai kínálatának 90 százaléka Európában tervezett, fejlesztett és gyártott, ilyen az új i30 is, a cég németországi dizájnközpontjában rajzolták, a Nürburgringen finomhangolták, illetve nyúzták tartósságát is próbára téve, gyártása pedig a márka csehországi üzemébe került – ahogyan az előző is ott készült.
Dizájnból telitalálat az új i30. Még úgy is, hogy elég sok konkurens modell részletei felismerhetőek benne. Hűtőmaszkjának szögletessége Audira, betétei Mercedesekre emlékezethetnek, lámpái a Mazda3-at, oldalvonala a Peugeot 308-at, fara az ötajtós Fiat Tipót juttathatja eszünkbe. Viszont a forma egésze összeáll, csinos, a krómozott keretű hűtőmaszkra finoman rímel a krómszegélyes oldalablak.
Hyundai i30, 2017 - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4340 1795 1455 2650 395-1301

Ha az előző i30-hoz mérjük a mostanit, a tengelytáv változatlan, illetve a többi méret is csak keveset változott. A hosszúság 4, a szélesség 1,5 centivel nőtt, a magasság ugyanennyit csökkent. A vadonatúj beltér viszont tágasabb autó érzetét kelti. Okos megoldás a viszonylag keskeny középkonzol, illetve a műszerfal hangsúlyos vízszintes vonalai. Szélesnek mutatja magát az i30, pedig belső szélessége nem nagyobb, mint a korábbiaké. Ahogyan annak ma lennie kell, a műszerek közé akár a 7 évig garantált szoftverfrissítésű, menüjével és hangutasításaival egyaránt magyarul is tudó navigációt is kilapozhatjuk. Apple CarPlay, Android Auto egyaránt elérhető a középkonzoli „lebegő hatású” nagyméretű kijelzőn, ahogyan Sport és Eco programot kínáló menetmódválasztó, a kategóriában szokatlan ülésszellőztetés, kormánykerékfűtés, illetve elektromos rögzítőfék is rendelhető.
Hirdetés

Opcióként több színben is kérhető bőrkárpit, elérhető teljes széltében nyitható panorámatető és számos sofőrsegéd: táblafelismerő, fáradtságérzékelő, gyalogosfelismerős automata vészfékrendszer, aktív sávtartó és sávelhagyásra figyelmeztetés, holttérfigyelő, távolásgtartós tempomat, automata reflektor és tolatáskor hasznos mögöttes forgalomra figyelmeztetés is. Ami viszont még fontosabb: az ülések kényelmesek, a vezethetőség hibátlan. A korábbiakkal elvben egyező, de továbbfejlesztett MacPherson első és multilink hátsó futómű még a 17 colos alufelnikkel is kényelmesnek tűnt a spanyol utakon, az alapból járó 15 colosakkal, de akár a köztes 16 colosakkal sanszosan a mi még gyatrább aszfaltunkon is jó lesz. A korábbinál 10 százalékkal közvetlenebb, végállásai között nem egész 2,6 fordulatos kormánnyal élmény az irányítás, még a városi manőverezés is egyszerűnek tűnt, pláne a kormányállást követő segédvonalakat rajzoló tolatókamerával és az első-hátsó parkolóradarral.
Hyundai i30, 2017 - benzines kínálat
1.4 MPi 1.0 T-GDi 1.4 T-GDi
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1368 998 1353
Hengerek/szelepek száma 4/16 3/12 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 kézi/6 (DCT/7)
Teljesítmény [LE] 100 (6000) 120 (6000) 140 (6000)
Nyomaték [Nm] 134 (4000) 171 (1500-4000) 242 (1500)
Gyorsulás 0-100 km/h 12,6 11,6 8,9 (9,2)
Végsebesség [km/h] 183 190 210 (205)
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 5,4-5,6 4,5-5,0 4,8-5,5
CO2-kibocsátás [g/km] 126-130 103-115 109-125
Saját tömeg [kg] 1169-1316 1194-1342 1204-1352 (1240-1388)
Megengedett össztömeg [kg] 1760 1800 1820 (1850)*

Az új i30 motorból is hoz újat, először itt érhető el az 1,4 literes, közvetlen befecskendezésű, leömlőbe épített turbós T-GDI benzinmotor. 140 lóerejével ez a kínálat legerősebbje, igaz, a háromféle (100, 110 és 136 lóerős) teljesítménnyel választható 1.6 CRDi dízel mindenképp jelentősebb nyomatékot ad. Benzinesből a kínálat egyetlen turbótlanjának számító 100 lóerős 1,4 benzin az alap, köztes megoldás az i20-ban már próbált 1,0 literes, 120 lóerős T-GDI is kérhető. Fontos részlet, hogy az összes manuális váltó hatfokozatú, 7 sebességes duplakuplungos automata a csúcsbenzineshez és a két erősebbik dízelhez kérhető.
Hyundai i30, 2017 - dízel kínálat
1.6 CRDi 95 1.6 CRDi 110 1.6 CRDi 136
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1582
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 kézi/6 (DCT/6)
Teljesítmény [LE] 95 (4000) 110 (4000) 136 (4000)
Nyomaték [Nm] 280 (1500-2000) 280 (1500-2500) 280 (1750-3000)
Gyorsulás 0-100 km/h 12,2 11,0 (11,2)* 10,2 (10,6)*
Végsebesség [km/h] 186 190 200
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 3,6-3,8 3,4-4,1 3,8-4,1
CO2-kibocsátás [g/km] 95-98 89-109 99-109
Saját tömeg [kg] 1263-1411 1263-1411 (1293-1441)* 1263-1411 (1293-1441)*
Megengedett össztömeg [kg] 1860 1900 1900

A menetpróbán a 140 lóerős benzinessel kézi- és automataváltóval, valamint az automata csúcsdízellel sikerült vezetni az elődjénél 28 kilogrammal könnyebb, ám 20%-kal merevebb, 53%-ban nagy szilárdságú acélból épített karosszériájú i30-at. A próbált verziók olyan élénken mozogtak, hogy simán be merném vállalni a szívó alapverziót is, ami viszont nem volt elérhető a tesztparkban. Ahogyan eddig is megszokhattuk az i30-nál, amit az adott autó kínál, azt minden korrektül adja. Jól kapcsolható a manuális váltó, gyors a duplakuplungos automata, a sávelhagyásra figyelmeztetés precízen teszi a dolgát.
Bár az új i30 ötajtósként már e hónap végétől várható a Hyundai árlistáján, árát még épp nem tudjuk. Szinte biztos, hogy a továbbiakban is jobb ár/érték arányt várhatunk tőle, mint a fő konkurens Opel Astrától/Volkswagen Golftól. Kombija Genfben debütál, addig még a kifutó jó áron kapható. Aztán jön majd még a sportos N-változat, és igen, a bemutatón már nem volt titok, hogy jön egy csapott hátú Fastback verzió. A termékmenedzsert utóbbi ajtószámáról kérdezve csak annyit tudtunk meg, hogy a praktikus kialakítást annál sem fogják feladni. Kitalálható, ötajtós lesz, nyilván némi felárral a most debütált meredekhátú i30-hoz mérten.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?