Nagyon jó vétel! Mentünk az új Lancia Thema prémiumszedánnal

Itthon a Lancia Thema - csakis fényűzően felszerelve

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már a hazai piacon is kapható a Lancia Thema. Nem olcsó, ám már alapáron is nagyvonalú ellátmányt ad, így mégis kedvező ajánlat.

Kevés nemzetközibb termék létezik a Lancia Themánál, alapvetően ugyanis az amerikai Chrysler 300-asról beszélünk, csak épp Lancia embléma került rá. Motorjai közül a benzines Pentastar V6-ost a Chrysler, míg a szintén V6-os, Mercedes, azaz német licencű dízelmotorját pedig az olasz VM Motori gyártja. A csapatmunka azonban szülhet jó eredményt, s ez esetben úgy néz ki, ez az eset áll fenn. Az összelegózott Lancia limuzin ugyanis 5,04x1,9x1,48 méteres dimenzióival óriási, 3,05 méteres tengelytávjával úgy tud a luxuslimuzinok közelébe férkőzni, hogy közben árával, még az Európai Unión kívüli származása miatt kiszabott adóval is egy kategóriával lejjebb, azaz a leginkább Audi A6, BMW 5, illetve Mercedes E-osztály körként ismert nagyautók között is versenyképes.
Olaszosítása, azaz a Lancia emblémák és hűtőmaszk felhelyezése után sem lett egy olaszosan könnyed autó a Chrysler 300, de talán pont annyira európai, hogy így már az öreg kontinensen is emészthető legyen. A megjelenés ugyanakkor - főként hátulról - kellően karakteres, így aki a 300-assal, bocsánat Themával jelenik meg, az biztosan mindenkiben nyomot hagy. Kicsit fájó leírni is, de a 14,5 millió forintos alapár ugyanakkor nagyon kedvező. Ilyen méretet, valamint nagyon gazdag - csak a fontosabbakat említve: bőr üléseket, 6 légzsákos, ESP-s biztonságot, tempomatot, adaptív Bi-Xenon fényszórókat, szintszabályzós (nem légrugós) futóművet, parkolóradart, kulcs nélküli nyitó- és indítórendszert, kétzónás automata klímát, fűthető fa/bőr kormányt, kihangosítót tartalmazó - ellátmányt máshol messze nem kapni ennyiért.
Utóbbi ár egyébként a 3,0 literes, V6-os, ötfokozatú automatával társított, 239 lóerős, 550 Newtonméter nyomatékú dízelre vonatkozik. Mindössze 0,5 millió forintos felárral lehet kérni a 3,6 literes, Pentastar V6-ost is, 8 fokozatú automatával, alig érezhető, 0,1 másodperccel jobb gyorsulási értékkel és hajszálnyit nagyobb végsebességgel és persze jelentős többletfogyasztással. A piac viszont valószínűleg a csúcsverziót, az Executive ellátmányt fogja kérni, mely egyelőre csakis a dízelhez érhető el, 1,3 millió forintos többletként, azaz 15 799 000 forinttól. Itt ugyanis már a műszerfalra is jut bőr kárpitozás, az utastér bőrözése kéttónusú, a biztonsági elemek között távolságtartós tempomat is jár, szerepel holttérfigyelő rendszer és tolatókamera is, a hifi pedig 9 hangszórós, 506 wattos. Az extrák egy része az „alap” Platinumhoz is megkapható, az opciók árai is olcsók, a távolságtartós tepomat és a tolatókamera egyben 350, az Exectuvie esetén is feláras dupla napfénytető 325 ezer forint.
A Lancia Thema kezdeti kínálata
3.0 V6 Multijet II 3.6 V6 Pentastar
Lökettérfogat (ccm) 2987 3604
Max. teljesítmény (LE/ford.) 239/4000 286/6350
Max. nyomaték (Nm/ford.) 550/1800-2800 340/4650
Sebességváltó 5 sebességes automata 8 sebességes automata
Végsebesség (km/h) 230 240
Gyorsulás 0-100 km/h (s) 7,8 7,7
Fogyasztás - város/országút/vegyes (l/100 km) 9,5/5,7/7,1 14,3/7,1/9,7
CO2-kibocsátás (g/km) 185 219
Alapár 14 499 000 Ft 14 999 000 Ft

Hirdetés

Míg a karosszéria csak részleteivel különbözik a Chrysler 300-asétól, a Thema utastere kellően olaszos. Főként igaz lehet ez a próbált Executive-ra, a bőrbe varrt műszerfal, az ülések és a berendezés általában gusztusos. A műanyagok nem annyira finomak, mint a német konkurensekben, de nem is annyira hitványak, mint amilyeneket az amerikai autóktól megszoktunk. Nem akarjuk a kelleténél jobban összezavarni olvasóinkat - bár lehet, hogy sikerül -, az olasz márka amerikai nagyautója leginkább koreai hatást kelt. Ez pedig nem más, mint dicséret akar lenni, hiszen korrekt árért korrekt minőséget kapunk, de azzal tisztában kell lenni, hogy nem a legjobbat.

Bár az olaszok ezt nem hangoztatják, a Thema hátsókerékhajtású. Egyértelműen nem sportlimuzin, de azért a műfajt kedvelőknek nyugodtan ajánlható – a kormányon így biztosan nincs semmiféle hajtási befolyás, jól lehet vele kanyarogni országúton. Hogy városban milyen, azt egyelőre nem sikerült megtapasztalnunk – majd később, a teszt során kiderítjük. Vidéken, még a hazai utakon is stabilan fut, ugyanakkor elöl kettős keresztlengőkaros, hátul multilink futóművével még az Exectuvie malomkőnyi, 20 collos kerekeivel is kellemesen ringat a Thema. Az utazóautó-jelleget erősíti a remek belső helykínálat, és némileg csorbítja a még a középkategóriában is szerény méretű, 462 literes csomagtér. A dízelt vezetve elmondható, hogy az halkan duruzsol, rezonanciája tompa és minimális, ötfokozatú automatája finoman kapcsol.
Aki 15 millió forint körül nézeget új autót, annak feltétlenül érdemes kipróbálnia az új Themát, ám azzal sajnos tisztában kell lennie, hogy értékvesztése az e kategóriában szokásosnál is jelentősebb lesz, és itt jön a záró poén: 3-4 év múlva iszonyatosan jó vétel lesz a használt Lancia.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 08:17
    Permalink

    Ízlések és pofonok, szerintem ez egy gyönyörű autó, bár mint minden sedan a funkcionalitást tekintve használhatatlan. Viszont tény, hogy ez a fajta karosszéria forma a legszebb. Minden benne van ami kell, hozza azt az American Dream feeling-et, elérhető áron! A traktormotort inkább nem minősíteném, viszont a Pentastar V6-ossal ez a “prémiumszedán” egy élmény a mindennapokban!

  • 2017.10.31. at 08:17
    Permalink

    Abban teljesen egyetértek,hogy ez messze nem az igazi olasz autó benyomását kelti,a sikerét meg majd meglátjuk.Egyelőre-tudomásom szerint-a márka fennmaradása a legfontosabb cél,remélem ez sikerülni fog,és jöhetnek újra a különlegesebb modellek.

  • 2017.10.31. at 08:17
    Permalink

    Ezen az autón lehet bármilyen embléma, formaterve, megjelenése sajnos mérföldekre van az igazi olasz autóktól megszokott egyediségtől. Lehet hogy a Lancia nagyon melléfogott ezzel a lépéssel.

  • 2017.10.31. at 08:17
    Permalink

    Nekem viszont nagyon tetszik,nem vagyunk egyformák.Bár nagy valószínűséggel soha nem lesz ilyen autóm,újan nem telik rá,és szerintem nem sok lesz majd a használt piacon sem néhány év múlva.Bár soha nem lesz igazán a kispénzű emberek autója,gondolok itt például a 20 collos gumik cseréjére,egy másik autó ára:-)

  • 2017.10.31. at 08:17
    Permalink

    Bocs de állati ronda!!!! Mint minden amerikai tervezésű autó….
    Lehet, hogy klassz, lehet, hogy szuper csak a széptől áll távol és egy Lanciától ezt várnánk el elsősorban. Olaszországban biztosan nem lesz népszerű….

  • 2017.10.31. at 08:17
    Permalink

    Ez se az én kategóriám, de az eredeti erőteljesebb vonalakkal jobban tetszett. Csak azt nem értem miért lenne jobb Lancia jellel autózni ugyanabban, ugyanannyiért.

Vélemény, hozzászólás?