N, mint nagy élmény! – Hyundai i20 N menetpróba

Itthon gurultunk néhány kilométert a Hyundai legújabb méregzsákjával

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már a Hyundai i30 N is az egyik legjobb forró ferdehátú a piacon. Ám az i20 N még nagyobb mókát ígér!

Biztosra ment a Hyundai a sportváltozatainak névválasztásakor. Mármint az N-betűs jelölésre gondolok, hiszen sokmindent bele lehet magyarázni. Az ‘N’ egyrészt a Hyundai Motor globális kutatás-fejlesztési központjára utal, amely a dél-koreai Namyang kerületben működik, és ahol az N alapötlete megszületett. Másrészt a Nürburgringre, ahol a Hyundai európai tesztközpontja is működik, és ahol az N modelleket finomhangolták és tesztelték. De ugyanígy egy sikánt is beleláthatnak a benzinvérűek az N- betűbe, és hát vagyunk még egy páran, akiknek megdobogtatja a szívét egy szörcsögő, röfögő, durrogó masina. Nyugodtan nevezhettek minket őskövületnek, vagy dinoszaurusznak a villanyautók hajnalán, de minket ez egy csöppet sem fog zavarni, amikor a hatezres fordulatszámmal közeledünk például egy sikánhoz, majd gyorsan visszakapcsolhatunk durrogás és rotyogás közepette, hogy csikorgó kerekekkel, a lehető leggyorsabban hagyjuk magunk mögött a kanyarkombinációt. Éppen ezért a Hyundai rohamtempóban értékelődött fel az ilyen autóőrültek szemében. Érkezett az i30 N, ami a túraautó versenyeken használt TCR masina alapját adja. Aztán az itthon sajnos nem kapható Veloster N, ami szintén túraautó versenyeken is bizonyít. Most itt az i20 N, ami ralialap, hiszen ott is vitézkedik a dél-korai márka, de jön már a Kona N, illetve ne feledjük, hogy Michelisz Norbi átült az Elantra N TCR versenyautóba, ami egy kis reménykedésre adhat okot, hogy a látványos limuzin is megérkezhet a hazai piacra a SUV őrület ellenére.
Hirdetés
De térjünk vissza az i20 N-hez, ami már a rövid kis menetpróba során is széles mosolyt csalt mindenkinek az arcára, aki beleült. Külső dizájnja a Hyundai rali hagyatékából építkezik, egyből látszik a 10 mm-rel csökkentett szabad magasság. Persze minden más is feltűnő rajta, például a nagyobb légbeömlő, a vörös betétes egyedi hűtőmaszk, az N logó, illetve a hátsó szárny. Továbbá hangsúlyosabbra szabták az oldalszoknyákat, illetve a diffúzor hatású hátsó lökhárítóbetétet. Nem maradt le az ikonikus háromszög alakú hátsó ködlámpa, és még a kipufogóvég is látványos. Ja és akkor még a különleges, 18 colos matt szürke felnikről, az N logós féknyergekről nem is beszéltem! Összesen 7 karosszériaszín választható hozzá, köztük a csak az N modellekhez elérhető világos kék (Performance Blue), sőt kéttónusú fényezés is rendelhető, ekkor a tető mindenképp fekete (kivéve a fekete alapszínnel, azzal nem elérhető ez az opció). Szerencsére az utastér sem lett túljátszott. Kapunk egyedi sportüléseket, sportkormányt, N sebességváltó gombot, valamint fémpedálokat. Persze belül is a fekete az uralkodó szín, a tetőkárpit is ilyen, de a Performance Blue betétek oldják egy kicsit a sok sötétet. A digitális műszeregység olyan különleges funkciókat kínál, mint például az aktív, szabályozható piros fordulatszámtartomány, amely a motorolaj hőfokától függően változik.
Hirdetés
Az autó szíve az 1,6 literes GDi turbómotor, ami egy új generációs motorcsalád első képviselője. Legnagyobb teljesítménye 204 LE, maximális forgatónyomatéka 275 Nm. Ennek 1190 kilogrammot kell mozgatnia (üresen). Végsebessége 230 km/óra, álló helyzetből pedig 6,2 mp alatt képes 100 km/óra sebességre gyorsulni. A maximális nyomatékot egyébként 1750-4500/perc fordulatszám-tartományban végig biztosítja, a csúcsteljesítmény 5500-6000/perc között elérhető. Ezzel a közepes és felső fordulatszám-tartományban javult a gyorsítóképesség.

Az előző motorgenerációhoz képest az 1.6 T-GDi nagyobb turbófeltöltőt kapott.

Emellett a sűrítési viszonyt visszavették 10,5-ről 10-re, illetve új kialakítású dugattyút is beszereltek. A kipufogószelepek jobban tűrik a szélsőséges igénybevételt, a kompresszor robusztusabb kialakítású visszavezető szelepjei pedig a nagyobb mennyiségű légáramlást tűrik jobban, ami egyrészt megelőzi a komponens sérülését, másrészt csökkenti a rezgésszintet. A motor 350 bar nyomáson dolgozó, nyomócsöves befecskendező rendszerrel gondoskodik a porlasztásról, ami jobb gázreakciókat és hatékonyabb keverékképzést, valamint kedvezőbb károsanyag-kibocsátást ad. A vízhűtésű leömlőnek köszönhetően kevésbé van szükség a keverék dúsítására és az i20 N különleges vízpumpát is kapott.
Hyundai i20 N- műszaki adatok
1.6 T-GDi
Emissziós norma Euro 6d
Hengerűrtartalom [ccm] 1591
Hengerek/szelepek száma 4/16
Teljesítmény [LE (1/min)] 204 (5500-6000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 275 (1750-4500)
Gyorsulás 0-100 km/h 6,2
Végsebesség [km/h] 230
Saját tömeg [kg] 1190
Továbbfejlesztették és megerősítették a hatfokozatú, passzentos kézi sebességváltót, így az megbirkózik a magasabb fordulatszámokkal, a megnövelt forgatónyomatékkal, illetve a rajtautomatika miatti igénybevétellel. Mert az csak természetes, hogy a színház sem maradt ki az autóból. Extraként rendelhető részlegesen önzáró differenciálmű, ami mechanikus Torsen rendszer segítségével szabályozza az első kerekekre juttatott hajtóerő elosztását. Az élmény kimaxolásához ez az opció elengedhetetlen. Továbbá megerősítették a felfüggesztést, illetve módosított geometriájú rugótornyokat és tengelycsonkokat kapott az i20 N. Megnövelték még a kerékdőlést, lecserélték a kanyarstabilizátort és feszesebb rugókat építettek be. Emellett az N Grip Control rendszer ötféle, üzemmódot (normál, öko, sport, N és egyedi) tesz elérhetővé, amellyel módosulnak a motor, a menetstabilizáló, a kipufogóhangzás és a kormánymű beállításai.
Hirdetés
Végül az örömhír, az ár: 7 999 000 forintért hazavihető, ami egy ilyen élményautóért kimondottan kedvező! Most ráadásul a Limited változat is ugyanennyibe kerül, mert 500 ezer forint kedvezményt adnak rá. Ebben a modellben széria a FUN csomag, ami a teljes élvezethez kell. Tartalmazza a mechanikus, részben önzáró differenciálművet, a rajtautomatikát, a kipufogóhang-szabályzást, az N sportmódot és a fordulatszám megtartó rendszert. Úgyhogy, aki egy komoly hot hatch vásárlásán gondolkodik, ne habozzon!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?