Már itthon is elérhető a legújabb francia prémium

Itthon vezettük: DS 7 Crossback, ami már nem Citroën

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nemcsak egy új modell érkezett hazánkba a DS 7 Crossback által, hanem a PSA prémiummárkája, a DS is, mely első szalonját a Nagykőrösi úton nyitotta meg.


Nem, nem a híres Nagykőrösi úti autópiacon, hanem a tőle nem messze található - eddig sem szerény - Citroën-Peugeot központ mellékeként nyílt meg hazánk első DS bemutatóterme. A 2015-től már önálló márkává emelt DS eredeztethető egyrészt a 2009-ben debütált Citroën DS3-tól, meg persze az 1955-ös Citroën DS-től, azaz az autók kecses királynőjétől is. Négy évvel ezelőtt a márka azt tűzte célul, hogy 200 városban legyen jelen saját bemutatóteremmel, tavaly már 370 értékesítési pontot tudhatott magáénak a DS, s most már Magyarországon is van bemutatótermük. A DS Store Budapest 5 autónyi bemutatótermet jelent, valamint exkluzív ügyfélvárót, dedikált munkafelvételt, azaz a DS-vevőket a jövőben a Citroën-Peugeot ügyfelektől szeparáltan kezelik. Az új generációs, elsőként most a DS 7 Crossbacket jelentő, majd még idén az új DS 3 Crossback-kel bővülő DS modelleket így hazánkban csakis az M5-ös autópálya bevezetőjéhez lehet szervizbe vinni, míg a korábbiakat a teljes Citroën-hálózat fogadja. Ezt viszont különleges szolgáltatással küszöböli ki a márka. Minden új DS 7 esetén alapáron jár (magánszemély vásárlóknak) az 5 év (vagy 100 ezer km) garancia mellé az ingyenes kiszállással és házhoz szállítással kiegészített karbantartás, valamint persze az assistance is, az ügyfelek pedig egy okostelefonos applikációval, azaz bárhonnan tarthatják a kapcsolatot.
Hirdetés

Miként az összes prémiummárka az exkluzivitásra épül, a DS lényege is ez, de az eddigi gyártóktól teljesen eltérő módon. A DS a francia divat és lakberendezés finomságait hivatott az autók világába hozni.

Hogy a prémium termékekre, a luxusra igény van, azt mutatja, hogy a luxuscikkek piaca az elmúlt 12 évben 72 százalékkal nőtt. Ebből a növekedésből egyébként már a DS is kivette a részét, hiszen csak Európában 7 százalékos pluszt ért el tavaly, pedig a nagy dobásaik, a már valódi DS modellek csak idén érkeznek. A DS 7 már itt van, s néhány példányban már el is kelt.
A 4,57 méter hosszú, 1,89 széles, 1,63 magas DS 7 ugyanúgy a PSA EMP2-es platformjára épül, mint a Citroën C5 Aircross vagy a Peugeot 3008 és 5008, ám nagyon fontos különbség, hogy velük ellentétben független, multilink hátsó felfüggesztést kap, a jobban felszerelt modelleknél kameraszenzor által vezérelt elektronikus lengéscsillapítókkal. Igen, ez olyan extra, amilyet eddig kizárólag a Mercedes-Benz S-osztály kínált. Szerepelhet hőkamerás éjjellátórendszer is, továbbá persze minden mai sofőrsegéd - egyebek mellett araszolófunkciós távolságtartós tempomat, sávtartó és a sofőr fáradására figyelmeztető rendszer is.
DS 7 Crossback - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4570 1891 1625 2738 555

Ahogyan kívülről is extravagáns és teljesen egyedi a forma, úgy belülről is önálló egyéniség a DS 7, igényes kapcsolókkal, variálható képű (12,3 colos) digitális műszerblokkal, magyar nyelvű, a konszernre jellemző menürendszerű infotainment rendszerrel, ami ráadásul alapáron kihangosítós, Apple CarPlay és AndroidAuto rendszereket támogató, 8 hangszórós. Opcióként 14 hangszórós, 515 W zenei teljesítményű Focal hifi is elérhető. Az első szemle alapján nem csak a felszereltség (alap és opciós egyaránt) luxusautós, hanem a kidolgozás és a helykínálat is. A hibátlan belső szélesség miatt az sem zavaró, hogy széles az első ülések közötti konzol. Hátul is óriási a helykínálat, az üléstámlák dőlésszöge akár ott is elektromosan állítható. Elektromosan, láblendítésre is nyílhat a csomagtérajtó is - igaz, ez itt már csaknem alapkövetelmény.
Alapból Xenon, opcióként aktív LED fényszórókat kapunk, a hátsó lámpák pedig ékszer szerű 3D hatású LED-ek. Hasonló finomságot hoz az utastér is, ami négy belső hangulattal tehető egyedivé. Ezek a "hangulatok" a márka nyelvén "DS Inspiráció" néven futnak - DS Bastille, DS Performance Line, DS Rivol, DS Opera - választható. Továbbá olyan finomságok is, mint a műszerfal tetején induláskor kibújó óra, Nappa bőr kárpitozás, s a DS az autóiparba is elhozta az órák világából ismert gillosálást, ami a sűrűn bevésett vonalakból álló díszítést jelenti.
A színház tehát tökéletesnek ígérkezik, de vajon milyen a technika? Mondhatni, hogy ismert. PureTech 130 névvel az 1,2 literes, háromhengeres, turbós és többszörös Év Motorja díjas benzinmotor a bázis, ami jelenleg még csakis 6 fokozatú kézi váltóval érhető el, de még idén megérkezik hozzá az az EAT8 automata váltó is, ami a többi motorhoz is elérhető. Illetve a 1,5 literes BlueHDi dízel kivételével alapáron jár is. A benzines és a gázolajos alapgép egyaránt 130 lóerős, de a gázolajos jóval nagyobb nyomatékot ad. Benzinesből az 1,6 literes PureTech 180 és 225 lóerővel választható, dízelből 2,0 literes, 180 lóerős is kapható. Bár pont az alapdízel nem volt elérhető a hazai bemutatón, a csúcsdízellel és a csúcs benzinessel tett próba után megkockáztatható, hogy a magas építésű, 19 centis hasmagassággal rendelkező autóhoz talán az lehet a legjobb választás. Bár tud menni a DS 7, ám mégis a higgadt vonulás passzol hozzá jobban, ahhoz pedig bőven elég lehet a kisebbik gázolajos is, persze az automata váltó kényelmével és tetszés szerinti extrázással. A prémium kiszolgálás, illetve a személyre szabhatóság hangsúlyozására az egyes konfigurációk a bemutatóteremben akár 3D szemüveggel is megnézhetők.
DS 7 Crossback - műszaki adatok
Motor PureTech 130 PureTech 180 PureTech 180 BlueHDi 130 BlueHDi 180
Emissziós norma Euro 6.2
Hengerűrtartalom (cm3) 1199 1598 1598 1499 1977
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 automata/8 automata/8 kézi/6 (automata/8) automata/8
Teljesítmény [LE (1/min)] 130 (5500) 180 (5500) 225 (5500) 130 (3750) 177 (3750)
Nyomaték [Nm (1/min)] 230 (1750) 250 (1650) 300 (1900) 300 (1750) 400 (2000)
Végsebesség [km/h] 197 220 234 195 215
Gyorsulás 0-100 km/h 10,2 8,9 8,2 10,7 9,4
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 5,4 5,8 5,8 3,9 5,6
CO2-kibocsátás [g/km] 121 132 134 103 128
Saját tömeg [kg] 1418 1425 1425 1428 1535
Megengedett össztömeg [kg] 1985 2050 2050 2050 2135

Ami az árakat illeti, a 8,99 milliós belépő a prémiumvilágba illő, ám a motorok felára (a kisebbik dízelé például 700 ezer forint a háromhengeres benzineshez mérten), vagy a 600 ezer forintért választható automata váltó és az extrák árai is szerényebbek, mint ami a szegmensben megszokott. Ezek alapján talán nem túlzó a márka idei, 150-180 autós értékesítési célja, amit persze nem csupán a most megismert DS 7, hanem a Párizsi Autószalonon már látott, igaz, már-már titkoltan mutatott DS 3 Crossback által kívánnak elérni. Utóbbiból ráadásul tisztán elektromos is lesz, míg a DS 7-ből 300 lóerő összteljesítményű, a csúcsbenzinesen alapuló, első-hátsó villanymotorral kiegészített (tehát összkerékhajtású), WLTP szabvány szerint is több mint 50 kilométeres emissziómentes hatótávot ígérő plug-in hybrid verzió is. Már akár az idei évben, s a franciaországi "mindent bele" verzió esetén 65 ezer eurós várható vételár miatt jó eséllyel 20 millió forint alá tolt alapárral. Így aztán nem csak az extravagáns, a környezettudatos prémiumvevőket is megfoghatja a DS, ami már véletlenül sem Citroën.
DS 7 Crossback - az induló kínálat árai (Ft)
Elegance Performance Line Prestige
Benzines PureTech 130 8 990 000 9 480 000 -
PureTech 180 EAT8 10 490 000 11 340 000 12 590 000
PureTech 225 EAT8 - 12 060 000 13 310 000
Dízel BlueHDi 130 9 690 000 10 540 000 -
BlueHDi 130 EAT8 10 390 000 11 240 000 12 090 000
BlueHDI 180 EAT8 - 12 540 000 13 390 000
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2019.01.23. at 20:26
      Permalink

      Nem rossz motor amúgy, egy 208-ban próbáltam nem régen (pont egy DS szalont megnézve :), abba tökéletes megfelel.

      Ebbe az autóba inkább megmosolyogtató, mert számomra sem fér meg egy mondatban a “prémium” és az “alap motor” kifejezés.

      Mivel ezt tudják leakasztani a polcról, ezt teszik bele..

    • 2019.01.24. at 13:58
      Permalink

      Ezen még lehet segíteni, ha mondjuk ráaggatják a DS 750x nevet (á la Németország). A benzinest úgy sem veszi senki a manuális váltóval (a dieselt esetleg), automatából meg ugyanazt a profi Aisint kapja meg, mint amit a konkurencia is előszeretettel használ, azzal meg csak annyit fog érezni a vásárló, hogy alapmotorral kicsit nagypapásabb, de nem kellemetlen a dinamikája.

      • 2019.01.25. at 09:19
        Permalink

        Távol álljon tőlem , hogy kötekedjek bárkivel is , de ha megnézed az alapmotorhoz nem lehet rendelni az általad említett váltót csak manuálisat … szóval itt meg is bukott az érvelésed asszem .

          • 2019.02.03. at 12:24
            Permalink

            Már ha egyáltalában lesz akkor még DS szalon ahol megrendelheted ezt a csodát 😀

  • 2019.01.23. at 20:22
    Permalink

    Kár volt eddig is elkoptatni a DS márkanevet ezekre az autókra.. nagyjából annyira van értelme, mint a Vignalle a Fordnál.

    Manapság egyáltalán nem ciki kis haszonnal tucatautókat gyártani, inkább az, ha tucatgyártóként akarjuk magunkat felülreprezentálni a nagyobb haszon reményében.

    • 2019.01.25. at 14:25
      Permalink

      Maximálisan egyetértek! Most olvastam csak a hozzászólásod: nem beszéltünk össze, én is pont a Ford Vignale-t hoztam fel példának az előbb. Remélem, hamar becsődölnek ez a próbálkozások!

      • 2019.01.25. at 15:33
        Permalink

        A Vignale egy dizájn csomag, mint az M Paket vagy az S Line, tkp a Ghia utóda.

        A DS-ek önálló karosszériaváltozatok PSA platformra.
        A DS5 és a DS7 Crossback esetén még csak hasonló sincs igazán a palettán, főleg a hybrid változatban.

        Abban egyet értek veletek hogy nem öregbítik a DS név hírnevét.

  • 2019.01.24. at 06:18
    Permalink

    Nos nézzük meg a tömeg adatokat vezetővel 2 tonnától indul tuti prémium fílinget hogy az alapmotor .. sőt még az 1.6 turbó is eléggé haloványka főleg úgy hogy extrázva azért már nyaldossa a 17 et … Nem szeretném mondani hogy ennyi pénzből már milyen igazibb prémiumok közül lehetne mazsolázni és nem egy átmatricázott Citroenben csücsülsz . Plug-in 20 milliós ára pedig vicc kategória … tekintve hogy teljesen ugyanazt kapod meg Opel Grandland x ben vagy a Pözsó 3008 plug-in ben 13-14 körül … mi is kerül itt 6-7 millióval többe ???

    Ja tudom erre azt írták rá hogy prémium termék …

    • 2019.01.24. at 10:32
      Permalink

      Az Audinál is rendre feljön, hogy az csak egy átmatricázott VW… Sajnos a tömegmárkák tulajdonában lévő prémiummárkák mindig hátrányban lesznek a függetlenekhez képest(pl. Mercedes, BMW): egyrészt sok alkatrész, beltéri elem, kapcsoló a mainstream-anyacégtől érkezik, ezzel bizonyos pontokon olcsóbb hatást keltve, másrészt sokan nem tudnak elvonatkoztatni attól, hogy igazából csak a tömegmodelleket “pimpelik fel” és ez nekik így nem igazi prémium – és ezt a BMW, Mercedes nem tudja megcsinálni(a közvélekedés szerint). De igazából már ez is borul, a Daimler + Renault-Nissan szövetkezés miatt, a BMW-nek pedig ott van a Mini. Az emberek azonban autóvásárláskor nem szeretnek tájékozódni, így pl. a Renault-dízeles C-osztályt vakon megveszik, merthogy az egy jóféle német autó…

      • 2019.01.24. at 12:48
        Permalink

        Szerintem ez a legkevésbé sem hátrány, amíg olyan műszaki komponensekhez jutnak amit nem tudnának gazdaságosan kiaknázni, erre ékes példa az általad említett dci a C klasséban.

        Nekem például kifejezetten előny volt, hogy az S40-ben volt egy minden szempontból modern részecskeszűrős Common rail 1.6 HDI, míg a többiek csak leszabályoztak egy nagyobb motort (sőt néha kifejezetten elavultabb konstrukciót kínáltak olcsóbban, mint a 105LE 1.9 PD TDI az Audikban még 2006 után is).

        Az Audikra pedig sokáig igaz volt hogy a belsőt (anyagokra és formatervre) színvonalasabban dolgozták ki, így értelmetlen volt Skodázni őket, ha a A klasséban vagy az 1esben kiritkán aluli anyagokat kapott az ember (főleg a faceliftig), ami egy oktáviából is kisírt volna.

        Volt egy remek cikk a vezessen sok-sok éve, amikor bekötött szemmel ültettek be egy autókat ismerő (vagy ismerni gondoló) embert, aki az 1-esnél mondta is hogy valami pérmium szeretne lenni koreai (végül felkiáltott az Idrive-kapcsolót kitapintva, hogy bxki, ez bmw?), a koreait meg leaudizta, mondjuk akkoriban még nagyon más volt a megítélésük, és valami újabb modell volt.

      • 2019.01.25. at 09:12
        Permalink

        Ez egy erősen túlárazott Pözsó semmi több … és igen az Audit lehet hívni Vw nek , de az koránt sem annyira ciki venni egy 20 milliós Audi matricás Vw-ent mint venni 20 millióért egy átmatricázott Citroent … Bár persze kinek mit jelent a “prémumság” jelző . Számomra azt jelenti , hogy nem tömegmodellről beszélünk és itt erősen arról elvégre ugyan ez a technika megtalálható a 5008 ban és a Garandland X ben is . BMW – Mini … jó vicc nézzük meg hány 20 milliós Mini matricás BMW futkoz.. a most készülő új 1es szérián kívül semmi . Egyébként én úgy tudom a BMW megvette aminit és nem fordítva így BMW alkatrészeket építettek a Minikbe nem pedig úgy ahogy a Pözsó tette , tucat termék alkatrészeivel összeszerelt autót árulnak prémium termékként . Azért itt erősen különbségek vannak .

        Mercedes Benz-ről pedig igen valóban van Renault motoros verzió amit én nem vennék meg mert nem tartom igazi Mercinek ..ellenben ott tényleg az alapmotor csak Renault a többi már Merci fejlesztés szóval eldöntheted hogy fizetsz többet és lesz benne igazi Merci technikád vagy szarrágóskodsz és veszel bele Renault motort . De itt esélyed sincs mást venni mint Pözsó technikát … Na mindegy a piac majd úgy is eldönti hány DS fog futkozni , de a jelek szerint eléggé kevés elvégre már pár éve lehet venni M.o-n . DS-nél is úgy lesz ahogy a Citroennél beköszönsz a szalonba és már kaptál 2 millió kedvezményt … 😀 igazi prémiumság …

        • 2019.01.25. at 09:49
          Permalink

          A fő kihívás szerintem az hogy mit lehet nyereséggel kifejleszteni és gyártani.
          A DS jelenleg a Lexus eladási számait hozza az EU piacon, ami itt egy frissen érkezett márkától nem rossz, de a Lexusnak van egy “hazai” piaca az USÁ-ban ahol ki tud gazdálkodni saját modelleket, a DS viszont kb ennyi jelenleg. A Lexus GS példája jól mutatja, hogy egy önálló prémiummodellt sem lehet fenntartani párezer darabos eladások mellett, hiába az évtizedes múlt.

          Szóval amíg nincs tömeges eladás reménye addig nem érdemes önálló(bb) modellt kihozni. Ráadásul az egész PSA-nak nincs olyan modellje amivel lehetne nyereségessé tenni platformot. Az Inifnitik jó része egy platformra épült, amire kompakt SUV-tól az Egyterűn(!!!) át szupersportkocsig (GTR) bármit rá tudtak építeni.
          Vicces hogy az Elgrand kisbusz és a GTR egy paltformra épül…

        • 2019.01.25. at 10:07
          Permalink

          A BMW-egyterű(Active Tourer) a Mini Countryman testvérmodellje, ezenkívül gombok, kapcsolók, egyéb alkatrészek érkezhetnek a Mini autóiból akár a nagyobb BMW-kbe is a spórolás jegyében, kérdés, hogy ki veszi észre, amikor bent ül. Nincs jelentősége annak, amit írsz(“én úgy tudom a BMW megvette a Minit és nem fordítva”), mert egy konszernné válnak így is, úgy is, emiatt a “házon belüli” legózás elkerülhetetlen. Végeredményben akkor neked az a gondod, hogy bizonyos márkáknak nem kéne ezt a prémium-vonalat erőltetni. Ez már egy egyéni vélemény, hogy te kiket ruházol fel presztízzsel és kiket nem, mely gyártókban bízol és melyekben nem. De az esetlegesen nagy haszonnal kecsegtető vonatra a PSA is fel akart ülni. Az igaz, hogy az eladási számok eddig – finoman szólva – nem jönnek se Európában, Kínában meg pláne, de most vannak az önállósodás küszöbén, várjuk ki a végét. A Genesis-márkának is vannak gondjai, az is pár éve alakult, de nekik kitörési pontként ott az USA, ami a franciáknak egy misztikus, idegen terep, több évtizedes távolléttel…

          • 2019.01.25. at 18:01
            Permalink

            Mutass légyszi egy olyan BMW-t ami hátul hajt és van benne olyan kapcsoló amit szerinted a Miniből vettek át és nem úgy hogy a BMW-ből tették át a Minibe . Ha már linkelsz akkor tedd meg azt is hogy belinkelsz egy 3-as vagy 5-ös esetleg egy 7-es BMW-t Miniből származó kapcsolókkal . Előre is köszönöm a linket … 🙂

          • 2019.01.25. at 17:58
            Permalink

            Köszi hogy belinkelted a készletautókat … de én szeretem magam összeállítani az autómat ha már kiadok érte több milliót akkor már legyen olyan amilyennek én gondolom és ne olyan amilyent éppen az aktuális értékesítő bepipált vagy nem . Én a nem prémium Vw-ből is simán lealkudok 10% ot egyedi rendelés esetén Volvonál konkrétan megmondta az értékesítő ha komoly szándékokat lát akkor 15%-ot is elengednek szóval igen valóban lehet alkudni . De ehhez persze nem elég bekukkantanod a fotocellás ajtón mint más ” prémiumságra törekvő modelleknél” hanem kőkeményen matekozni kell érte .

    • 2019.01.27. at 11:29
      Permalink

      Nem tudom, hogy honnan veszed a 2 tonnát, táblázat szerint a benzines verziók és az alap dízel is alapból 1400+kg, sofőrrel 1,5 tonna, ekkora tömeghez 1,2l/130LE-vel már megfelelő, persze fullra pakolva más a helyzet, de szerintem ezt többet fogják egyedül vezetve városban használni, mint 5 személlyel csomagokkal. A prémiumhoz meg a motornak nem sok köze van a mai downsizing világban, amikor S Mercedes kategóriájú autókat is árulnak 4 hengeres motorokkal.

      • 2019.02.03. at 12:31
        Permalink

        Általában nem alapfelszereltséggel veszik az autókat szóval nagyobb felni egy két extra és +150-200 kg egyből rápattan nézd meg a mérési adatokat amiket valóságban teszteltek egy közepes felszereltségű autónál mennyi eltérés van agyári adat és a valóság közt . És igen egy vezetővel kb 80 kg val nő meg a súly viszont ha már ott az asszony +1 gyerek +15 kg gyerekülés a gyereknek a cuccai és a tietek akkor már nyaldossa a 2 tonnát … De igen aki egyedül utazik egy alap ” kormány ülések,pedálokkal” felszerelt autóban az valóban megússza 1.5 tonna körül . De ne felejtsük el hogy ez egy emelt hasmagasságú autó jóval nagyobb légellenállással szélesebb gumikkal mint egy kompakt méretű 1.4 tonnás autó ami nem tesz jót a dinamikának .

  • 2019.01.24. at 13:49
    Permalink

    1. Ez az autó semmivel sem rosszabb, mint a többi prémium gyártó kategória-azonos modellje. Simán felveszi a versenyt a németekkel – még ha a Lexussal vagy éppen aktuális Alfa Stelvióval nem is.
    2. Ennek ellenére a DS modellcsalád és márka az évtized legnagyobb baklövése volt az autógyártásban, amit az eladási számok (vagyis azok hiánya) teljesen visszaigazol. Úgy tűnik, mintha maguk a franciák sem értették volna, hogy mitől mentek olyan jól a történelmileg sikeres modelljeik. Az, hogy valami dizájnnal kapcsolatos azt sejtették a PSA vezetőségében, csak épp elfelejtették, hogy az összes jó formatervüket olasz stúdiók rakták össze, ők meg párizsi divat szerint kezdtek el gondolkodni. Na most azzal, hogy ráaggatnak minden típusra ipari mennyiségű krómacélt meg csicsásan textúrált bőrfelületeket még nem lesz szebb egy ipari formaterv, teljesen félreértelmezték az ős-DS receptet.

    • 2019.01.25. at 09:00
      Permalink

      Honnan tudod , hogy felveszi a versenyt ? Próbáltad már összehasonlítottad bármi ” prémium ” termékkel ? Vagy csak láttad képeken és neked tetszik és úgy gondolod akkor már megállja a helyét a prémium ligában ?

  • 2019.01.25. at 14:24
    Permalink

    Én alapvetően kedvelem a francia autókat, imádom a (régi) Citroenek extravaganciáját, egyediségét. De ezt a DS márkát ebben a formájában el kellene felejteni. Az egész egy hitvány parasztvakítás, arra jó példa csak, hogy mennyire káros és pusztító a marketing. Ezek átfazonírozott Citroenek, igényes köntösben, de nélkülözve minden valódi franciás kellemet, egyediséget. Ugyanúgy zsákutca, mint a Ford próbálkozása a Vignale-vel.

    • 2019.01.25. at 15:09
      Permalink

      A Ford Vignalé-ja nem autómárka, a DS igen. A Vignale olyasmi, mint amilyen annak idején a Xedos volt a Mazdánál. Aki aranycérnával varrott verziókat akart, az is megtalálhatta a számítását, de önálló prémiummárkára nem volt pénz(ez volt a Mazdánál), a Ford pedig patthelyzetbe került, mivel a Lincoln-t nem hozhatta ide, sosem forgalmazták hivatalosan Európában – de azt is látták, hogy a VW, a legfőbb rivális – és vele együtt a Skoda is – igényességben egyre inkább az Audi felé mozdul, és erre lépniük kellett. A Fiesta Vignale már nekem is sok, de amúgy érthető, miért így cselekedtek.

      • 2019.01.25. at 15:12
        Permalink

        nyilván így van, de ettől még fenntartom, amit írtam: a Citroen jelene és a jövője szerintem zsákutca, a DS – mint márka – dettó. A Peugeot jelenleg a legszerethetőbb, legelőremutatóbb francia márka (hiába tartozik a PSA-hoz mindkét márka). A Renault-t hagyjuk is…
        Az új Peugeot 508-as szedán kifejezetten kívánatos típus…

        • 2019.01.25. at 18:06
          Permalink

          Nekem átjön mit írsz Csalfának is átmegy de ő nem akarja érteni mert úgy van vele minden jó ami nem Német … 😀

          Az új 508 az nekem is nagyon tetszik az viszont már nem annyira hogy Vw Passat árban van egy jobban felszerelt példány belőle és hiába tettek bele a kategóriában elsőként éjellátót attól még az egy Pözsó és szerintem oda is kelen belőni az árát …

          • 2019.01.25. at 18:08
            Permalink

            *kellene

          • 2019.01.25. at 20:59
            Permalink

            Á, dehogy. Nem csak fekete van meg fehér, a kép sokkal árnyaltabb ennél. Lassan el lehet felejteni a gyártó nemzetek szerinti besorolást is, annyira megy az össznépi kooperálás – csak az a baj, hogy már hozzászoktunk. Az emblémákat nézzük, de azt is nézni kéne, milyen változások mennek végbe folyamatosan az embléma “mögött”(francia Opel, francia Dacia, részben francia Nissan, Merci Renault-motorral, kínai Volvo, stb.)…

        • 2019.01.25. at 17:17
          Permalink

          Marhaság. Megint a tényekkel hadakozol. Wikipedia: “The Mazda Xedos is a range of executive cars that were launched by Japanese manufacturer Mazda in 1992.”

          Nem volt olyan márka, hogy “Xedos”, nem volt önálló emblémája, se szalonjai. Egy típusnév volt, két modellel(Xedos 6 és 9), amikről mindenki tudta, hogy a Mazda-kínálat csúcslimuzinjai voltak. Hogy tudott volna a Mazda, az a kis cég egy mindössze két modellből álló külön márkát sikerrel menedzselni? 😀

          Ugyanez igaz a Vignaléra, csak a Ford ezt a Mazdával ellentétben szinte az egész európai portfólióján végigviszi(Fiesta, Focus, Mondeo, Kuga, S-Max, Edge).

  • 2019.01.25. at 17:20
    Permalink

    Most leesett az állam, ezt még nem is láttam. Nagyon kretén 😀 Amúgy frankó, de szerintem te se gondolod komolyan, hogy ezt így, ebben a formában bárki is megvenné. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy egy egész paletta kellene. Hogy nézett volna ki a többi? Ugyanígy, csak kisebb, és nagyobb méretekben, mint a Matrjoska-babák? 😀

    • 2019.01.25. at 18:47
      Permalink

      “szerintem te se gondolod komolyan, hogy ezt így, ebben a formában bárki is megvenné.”

      Egyáltalán nem kretén. Extrém és stílusos. Mint a Citroen, a jobb éveiben.
      És de, igen, a leghatározottabban komolyan gondolom. Másképp nincs értelme. Épp ez a baj ezzel a kibaszott 21. századdal: mindenki mindenkinek meg akar felelni, és így tűnik el a markáns – akár megosztó – személyiség – úgy a való életben, mint az autók világában. A ’60-as években a Citroen mert nagyot álmodni, és bemutatta a mai napig lélegzetelállító autóját, a DS-t. Legenda lett belőle. Most is húzni kellene egyet a 19-re. Rétegmodell lenne? Luxus lenne? Igen. Kevesen vennék? Valószínűleg igen. Na és? Így lehetne valódi evolúciója egy márkának, és nem olyan mélyrepülése, mint amit felmutatott a Citroen az XM/Xantia óta…

      Az Alfával is hasonló a helyzet. Volt számos fasza koncepciója, aztán tessék, nem tudnak egyről a kettőre lépni. Már SUV-juk is van. Teljes téboly…. Így múlik el a világ dicsősége. Az autósé is.

  • 2019.01.25. at 18:49
    Permalink

    A most DS logo és név alatt bemutatott autók épp annyira hamisak és sterilek, mint a mai világ, amiben élünk. És ahol senki és semmi nem mer őszintén annak lenni, ami / aki.

  • 2019.01.29. at 15:12
    Permalink

    Ebben a DS-ben nincs semmi különös. Abszolút konformista, áramvonalasan illeszkedik a trendbe. Nem diktálja, hanem követi azt. Lehetne KIA, Infiniti, akármi.

Vélemény, hozzászólás?