Belépő a francia prémium világába: itthon a DS 3 Crossback

Ízlelgetni való: DS 3 Crossback

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb modellel bővült a DS kínálata, a DS 3 Crossback ráadásul az első modell a PSA új moduláris platformján, amin idén az Opel Corsa és a Peugeot 208 is érkezik.

Jelentős mérföldkőhöz ért a DS, azaz a PSA prémiummárkája. Nem is az a nagy szó, hogy a DS 7 Crossback után egy újabb, kisebb modellel bővült a márka palettája, hanem sokkalta inkább az, hogy a belépő DS 3 Crossback rögtön a PSA új generációs, moduláris padlólemezére épül. Ez egyrészt növelt merevségével tömegcsökkentést is hozott, másrészt már a tisztán elektromos hajtás fogadására is készen áll. Az pedig érkezni is fog, már az idei évben, 136 lóerős villanymotorral, 50 kWh-ás akkumulátorral és 300 kilométeres WLTP ciklus szerinti hatótávval.
Hirdetés
Most azonban még belső égésű motorokkal indul a kínálat, különlegesség persze így is bőséggel akad, leginkább a forma, ami méltó a DS névhez és a DS 7-hez. Csöppet sem letisztult, ám annál több egyediséget adó. A DS 3 a DS 7-hez hasonlóan egy SUV, a márka nyelve szerint Crossback. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden DS ilyesmi lesz, ígérnek ők egyebeket is, évente egy új modellt, s immár azt is megtudhattuk, hogy minden modelljükből lesz részint vagy teljesen elektromos változat.
DS 3 Crossback - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4118 1802 1534 2558 350

A DS 3 Crossback formája mindenképp egyedi, jellegzetességei között említhető a B-oszlop cápauszonya, de a lámpák is újfent jellegzetesek, a fényszórók akár vakításmentes távfényt adó, adaptív LED Mátrix egységek. A beltér talán még a külsőnél is egyedibb, a felszereltségeken túl különféle inspirációkkal tehető egyedivé. Meg persze számos különféle bőrrel, egyedi varrásokkal, összességében a francia szalonok hangulatával. A DS stílusával hoz leginkább egyediséget a prémiumautók sorába, de azért akad még hozzá bőséggel említhető tétel. Ilyen például a már alapáron is járó sávtartó rendszer, ami a távolságtartós tempomattal kettes szintű önvezetésre képes. Head-up display és parkolóautomatika, holttérfigyelő szintén elérhető, az aktív vészfékrendszer pedig alapáron jár. A DS 3 persze nem csak képes helyettünk vezetni, hagy is minket vezetni. Minderről a bemutatón már az alapmodell is egészen jó ízelítőt adott. Ahogyan ma szokás, csakis turbós, részecskeszűrős motorok szerepelnek a palettán, legalábbis amíg az elektromos meg nem érkezik. Benzinesből a többszörös Év Motorja díjas 1.2 Puretech 100, 130 és 155 lóerővel is választható. Míg a belépő benzines csakis 6 fokozatú kézi, az erősebbek kizárólag 8 fokozatú automata váltóval kaphatók. Utóbbi jár az erősebbik, 130 lóerős BlueHDi turbódízelhez, míg a csak 100 lóerős, szintén 1,5 literes csakis kézi váltóval kérhető. A rövid menetpróbára a kézi váltós alap benzinest sikerült elvinni, kellemes meglepetés volt, élénken mozgatta az autót. A kézi váltó kapcsolhatósága erősen terelne az automata irányába, erőből viszont valóban nincs hiány. A kormány közvetlen, a futómű (ami persze elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros) pedig pont olyan, amilyet várnánk, még az opciós 18 colos kerekekkel is egészen jól csillapít, de persze egy kicsit labilis. A DS 3 Crossback vevőköre elsősorban a gazdagabb társadalmakban látható, ahol van pénze arra is a vevőknek, hogy egyediséget keressenek és vegyenek, azt ugyanis bőséggel kapnak tőle. Nálunk 7,19 millió forintos alapárával korrekt ellátmánya és a kijelölt konkurensekhez (például Audi Q2) mért előnye ellenére is nehéz helyzetben lesz. Mint azt Kanalas Gergely, a DS hazai márkavezetője elárulta, hazánkban 50 példányt kívánnak belőle értékesíteni az idei - szinte már csak fél- évben. Utóbbi talán csöppet ambiciózusnak tekinthető, ám az eladásokat a La Premiere névre hallgató, jól felszerelt bevezetési széria is serkentheti, meg persze az év végétől majd az elektromos, zöld rendszámra és állami támogatásra is jogosult elektromos verzió is, ha a stílus nem lenne elég.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.05.25. at 12:42
    Permalink

    Az a “csúcsfej” a hátsó ajtón nekem sem tetszik, de biztosan lesz olyan akinek igen. Az új egyedi dolgok általában ilyen megosztóak és lehet, hogy éppen ez is a célja a Citroennek. Nem baj, ha valaki nem szereti, de aki igen, az nagyon. Ilyen pl. a középkonzol is, de – ellenben a hátsó ajtóval – az pl. nekem nagyon tetszik. Nyilván nem lesz tömegautó, de nem is ez a cél. A tervezett mennyiség eladható, elsősorban valószínűleg Budapesten fogjuk látni ezeket az autókat.

  • 2019.05.29. at 07:49
    Permalink

    Ha jól látom, akkor a csomagtér alja egybeöntött, nem nyitható. Pótkerék ezek szerint nincs hozzá, esetleg “jó” szokás szerint kívül, a kocsi alatt található?

Vélemény, hozzászólás?