Február 17-én leplezik le az új Skoda Superbet

Jövő hét kedden mutatják be a harmadik generációs Skoda Superbet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem kell már sokat várniuk azoknak, akik kíváncsiak az új Skoda Superbre. A Genfi Autószalonon bemutatkozó autóról a gyártó már február 17-én lerántja a leplet.


Számos kémfotó és számítógépes grafika látott már napvilágot az idén érkező, harmadik generációs Skoda Superbről. A múlt héten a belső teret is felfedte a gyártó, jövő héten pedig lehull a lepel, teljes egészében leleplezik a márka zászlóshajóját.
Hirdetés
A VW Passattal közös padlólemezre épülő Superb hosszabb, tágasabb lesz az elődnél. A tengelytáv 80 mm-rel nő, ezzel várhatóan a szegmens egyik legnagyobb hátsó lábterével fog majd rendelkezni az autó. A méretnövekedés ellenére a tömeget sikerült csökkenteni a mérnököknek. A csomagtartó térfogata 625 literes lesz alapesetben, a hátsó ülések ledöntésével 1760 literesre bővíthető. A motorpaletta még szintén nem ismert, az előzetes információk alapján azonban RS változat nem lesz, plug-in hibrid viszont várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?