A fordulat autója

Még egy új kis SUV: Magyarországon a Mitsubishi ASX

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A vadonatúj japán crossover azok számára készült, akik többre vágynak a normál személyautóknál, ám nincs szükségük a vérbeli terepjárók különleges képességeire.


Amint a sajtótájékoztatón elhangzott, az autópiac folyamatosan formálódik, és a szűnni nem akaró küzdelemből az a gyár kerül ki győztesen, amelyik mindig képes alkalmazkodni a változásokhoz. A Mitsubishi már az Outlanderrel is komoly sikereket aratott az újdonságokra fogékony vásárlók között, most pedig egy kategóriával lejjebb, az ún. C-osztályban jelenik meg forradalmian új crossoverével. Az ASX piacra dobásával egyértelművé válik a gyár szándéka, ha úgy tetszik, az új fordulat: a Mitsubishi többé nem egy SUV-modellekre alapozott márka lesz, hanem a különleges, környezetbarát személygépkocsikra és crossoverekre összpontosít, miközben természetesen továbbra is kulcsszerepet játszik a kőkemény terepesek világában. A két- és négykerékhajtással egyaránt kapható ASX tehát rendkívül fontos szerepet kapott, hiszen a márka új arculatának egyik meghatározó eleme lesz.

Az autóval kapcsolatban központi elem az izgalom, és ez rögtön a formával kezdődik. A Mitsubishi tervezőin szemmel láthatóan nem volt nyomás, hogy „ha törik, ha szakad” hozzáállással, mindenáron terepjárós karosszériát alkossanak, ezért számos, személyautóról kölcsönzött elemmel tették rafinálttá a részleteket. Az így létrejött munka leginkább egy alaposan kidolgozott, elegáns, mégis határozott kiállású, sportos ferdehátú benyomását kelti – vagyis pontosan azt az üzenetet hordozza, amire az új vevőkör a marketingesek szerint rendkívül fogékony. Az európai vásárlók jelentős része az SUV-k helyett ma már inkább a kombik, valamint sportos kombik vonzó alternatíváit keresi, és az ASX ebbe a résbe találhat bele. A karosszériára leginkább a dinamikus kifejezés illik, az immár a márka védjegyének számító vadászrepülős hűtőmaszk, a határozottan ívelő övvonal, a domború kerékjárati ív olyan feszült hatást kelt, ami alapvetően különbözik a konkurens, kisméretű SUV-k szögletes formavilágától. A dinamizmus azonban nem csak a karosszéria vonalvezetésén, hanem az utastérben is érződik, amit a kabin felületeinek és anyagainak kontrasztos felhasználásával értek el a tervezők. Az ASX belsejéről azt állítja a Mitsubishi, hogy leginkább kényelmes, elegánsan berendezett nappalihoz hasonlítható. Egy biztos, bőven rendelkezésre állt a hasznos tér, hiszen a kategóriájában leghosszabb, 2670 mm-es tengelytáv nem véletlen: az ASX egy az egyben az Outlander platformjára épül, és bár külsőleg rövidebb, kompaktabb, a tengelytávolságot nem csökkentették a fejlesztés során.

Kétféle Euro 5-ös motor (mindkettő vadonatúj fejlesztés), kétféle hajtáslánccal – műszakilag nem túl bonyolult a képlet. A saját fejlesztésű, 150 lóerős 1,8 DI-D turbódízel az ASX-ben mutatkozik be, különlegessége, hogy a személyautóba szerelt dízelmotorok közül jelenleg ennek a legalacsonyabb a kompressziója, ami kedvező hatással van a csendes és kiegyensúlyozott működésre, az alacsony emisszióra, no és persze az élvezetes menetteljesítményre. Az új common rail erőforrás teljesítménye a kétliteres motorokét idézi, károsanyag-kibocsátása azonban jóval alacsonyabb. A kiemelkedő tulajdonságok hátterében a MIVEC, vagyis lefordítva a Mitsubishi Innovatív Elektronikus Szelepvezérlési Rendszere áll, ami szintén világújdonság, hiszen most került első ízben változó szelepvezérlő rendszer egy személyautóba szánt dízelmotorba. Az alacsony szén-dioxid kibocsátást a ClearTec csomag segíti, aminek része az automatikus Stop&Go rendszer, az elektromos szervokormány, az energiatermelő szabályozórendszer, valamint az alacsony gördülési ellenállású gumiabroncs. A Mitsubishi természetesen nem tehette meg, hogy elfeledkezik a benzinmotorok kedvelőiről, így az ASX megvásárolható 1,6 literes MIVEC erőforrással is – ezt a Colt 1,5 literes blokkjából fejlesztettek ki a japán mérnökök. A 117 lóerős motor a szimplán fronthajtású változatokhoz rendelhető, és magától értetődően ehhez is jár a teljes ClearTec csomag.

A legfontosabb kérdést a végére hagytuk, konkrétan, mennyibe kerül az ASX? Amint a hazai bemutatón az importőrtől megtudtuk, a kocsik árait szorosan a konkurenciához igazították. A legolcsóbb, 1.6 Inform 2WD modell jelképes ezer forinttal marad az ötmilliós határ alatt, míg ezzel a motorral az Instyle Navi 2WD jelenti a csúcsot, amely 6,81 millió forintért vihető haza. A legolcsóbb dízel ASX fronthajtással 6,65 millió, 4WD hajtással 7,7 millió forintba kerül, az abszolút csúcson pedig az ASX 1.8 DI-D Instyle Navi 4WD áll, méghozzá 9,2 millió forintos alapárral.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?