Itthon az új Toyota Yaris, megnéztük közelről

Megérkezett hazánkba az első új Yaris, 4,8 millió forinttól lesz elérhető

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Magyarországon most először piacvezető a Toyota, sem a koronavírus-járvány, sem az új CO2 szabványok nem érintették meg a gyártót. Az ünneplés most dupla, ugyanis megérkezett az új Yaris első példánya is.

Duplán ünnepelhet a hazai Toyota képviselet, megérkezett ugyanis Magyarországra az új Yaris első példánya, amit meg is néztünk közelebbről, valamint az első félév számai is váratlanul jól sikerültek. Azt már tavaly is megjósolták sokan, hogy 2020 a Toyota éve lesz, és ebben nem is tévedtek. Az alapokat az szolgáltatta, hogy a japán gyártó már tavaly is teljesíteni tudta a 2020-ra kitűzött károsanyag-kibocsátási átlagot, ebből pedig könnyedén következtethettünk arra, hogy idén is meglesz.

Büntetések nélkül kezdték meg 2020-at a jelentős mértékben hibrid modellekből álló kínálattal, és a hazai piacon első helyen is végeztek az első félév eladásai alapján.

A magyarországi új autó piac 22,8%-kal esett vissza, ám ebben a koronavírus-járvány sújtotta gazdasági helyzetben is növekedni tudott önmagához képest is a Toyota, de a Lexus is. Az első hat hónapban a Toyota 6434 darab új autót értékesített 2020-ban Magyarországon, ami 11,9%-os növekedést jelent 2019 azonos időszakához képest, ezzel pedig a márka történetében először piacvezetőként zárta az első félévet. Hasonlóan jó a helyzet a Lexusnál is, a Toyota prémium márkája 6,2%-os piaci részesedéssel jelenleg az ötödik a prémium gyártók között, erre sem volt korábban példa. A Toyota második legnépszerűbb modellje pedig alapjaiban is megújult, így a második félévre való tekintettel is pozitív eredményekkel számol a hazai képviselet. Az új Yaris részben még álcázott példányait már próbálhattuk korábban, az autó hivatalos hazai premierjére viszont egészen mostanáig kellett várni. Megérezett az első olyan új Yaris, amivel a márka megkezd egy roadshow-t országon belül, aminek a kereteiben 34 kereskedésben fogják kiállítani a modellt, így bárki találkozhat vele testközelből.
Hirdetés
Mi is megnéztük most már itthon is az új hibrid kisautót a hivatalos hazai sajtópremieren. Ez az autó fogja bejárni az ország márkakereskedéseit, egy előszériás, Premier Edition felszereltségű, pompás korallpiros, fekete tetős kisautó, természetesen hibrid hajtáslánccal. Az új Yaris hosszban csupán 5 milliméterrel tér el az elődtől: ennyivel rövidebb lett, nem hosszabb. Ugyanakkor tengelytávolsága 5 centivel nyúlt és nyomtávja is bővült több mint 5 centiméterrel. Arányai előnyére változtak, karakteresebb az orrkiképzés, határozottan elválasztották a szélvédő vonalától a motorháztetőét, most inkább tűnik kompaktnak, mint kisautónak. Méretei miatt persze továbbra is az, városi használatra továbbra is tökéletes lesz.

Markáns kiállást kapott, hangsúlyosak a kerékjárati ívek, és ez a színösszeállítás, mely csak a Premier Edition felszereltséghez érhető el, nagyon sportosnak mutatja.

Kéttónusú fényezést a Selection modellek kaphatnak magas felszereltség mellett, és van egy újdonság, a tető mostantól nem csak fekete, hanem világos szürke is lehet az Elegance csomag részeként. A kiállított autó teljes üvegtetőt is kapott, mely csak nagyobb érdeklődés esetén lesz elérhető a hazai piacon. Az új TNGA-B kisautóplatformra épülő modell kerekeit sikerült egészen a sarkokig tolni, ezzel a belső teret okosabban használhatták ki. Az ajtókat felnyitva szemre nem nyújt sokkal kevesebb helyet, mint egy ötajtós Corolla, főként a hátsó lábtér tekintetében sejlik fel azonosság: magam mögött teljes nyugalommal elfértem.

Elöl kisautós, passzentos, amire a középkonzol kialakítása is rájátszik, ugyanakkor közvetlen, egészen sofőrközpontú a kialakítás, amitől egyből otthonosnak is tűnt az utastér.

A csöpp Toyota kormánya is feltűnően kicsi, de tökéletesen passzol ebbe a méretosztályba, már csak azért is, mert a küllőit mazdásan filigránra faragták. Fogásra nagyon jó, ergonomikus kialakítású, rendesen elgondolkoztam mögötte ülve, hogy jó volna kipróbálni már élesben is. Menni azonban még nem lehetett az autóval, így a három kijelzőből álló digitális műszerblokkal ismerkedtem hosszabban. A középső elem a Tech csomag része, mely a Comfort felszereltség mellé lesz rendelhető. Ezen a megszokott menürendszerrel találkozunk, mellette a két körműszerben viszont '80-as éveket idéző folyadékkristályos kijelzők köszönnek ránk. A látványvilág jó, japános értelemben véve, a multimédia kijelzője pedig már ismerős, ugyanaz, amit a Corollában és a C-HR-ben is alkalmaz a gyártó. Az anyaghasználat első ránézésre kellemes, övvonal alatt azért akadnak olcsóbb megoldások, valamint az ajtókárpitok szövet betétje is ízléses, így első próbára viszont máshol nem láttam belőle, így nem igazán passzolt a képbe.
Hirdetés

A kisautó nem csak látványban, technikailag is hatalmasat lépett előre.

A Style csomagban rendelhető teljesen ledes főfényszóróktól kezdve számos vezetéstámogató asszisztens vigyáz majd a bent ülőkre, ráadásul minden alapáron jár az új Yarishoz. Gyalogosokra és autókra is aktív vészfék-asszisztens és kormánysegéd is szerepel benne, mindkettő észleli a veszélyt és felkészül, ez esetben intenzív fékhatást és direktebb kormányzást kapunk. Ezek mellett adaptív tempomat, táblafelismerő és sávelhagyás figyelmeztető, valamint aktív sávtartó és automata távolsági fényszóró kapcsolás is elérhető az új Yarishoz. Motorkínálat tekintetében három választási lehetőség áll majd rendelkezésre. 1,0 literes és 1,5-ös háromhengeres benzinmotor, valamint 1,5-ös motorral szerelt hibrid is szerepelni fog a kínálatban. A 72 lóerős szívó 1,0 literes motorral szerelt kivitelek indulóára 4,8 millió forint, a 125 lóerős 1,5-ös 5 240 000 forinttól lesz elvihető, CVT váltóval pedig minimum 5 590 000 forintot kell fizetni. A Yaris átlagosan 400 000 forinttal lett drágább a kifutó modell azonos hajtáslánccal szerelt változataihoz képest, így az új 116 lóerős hibrid hajtásúért minimum 6 290 000 forintot kérnek el. Ezek mellett érkezik hazánkba az alaposan átalakított padlólemezre épülő összkerekes Yaris GR, melynek ára 11,65 millió forintról indul. Az új Yaris gyártását nyár végén kezdik, az első ügyfélautók érkezésére szeptember-október környékén számíthatunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?