Jól áll a DS-nek a villamosság

Megérkeztek a hazai piacra a DS villamosított modelljei

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bekeményít a DS az elektromobilitás terén, mindegyik modelljéből érkeznek a részben vagy teljesen villanyhajtású változatok.

Valójában nincs abban semmi meglepő, hogy felpörgeti a DS a villanyos hajtással felvértezett járműveinek népszerűsítését, hiszen az európai vasszigor minden olyan gyártóra lesúlyt, pontosabban felmetszi a zsebüket és mélyen a pénztárcájukba nyúl, akik nem teljesítik a környezetvédelmi normákat. Ezek teljesítéséhez pedig elengedhetetlenek a tisztább üzemű modellek, ám a DS nem csak szimplán beállt a sorba.

Aki követi a Formula E bajnokságot, már a kezdetek kezdetén a mezőnyben láthatta a DS villany-versenyautóit, aki pedig drukkolt is nekik, tavaly nagyon örülhetett, mert taroltak. Megszerezték a gyártók bajnoki címét és a pilóták között is DS versenyző végzett az élen Jean-Eric Vergne személyében.

Ám a versenysportból nem csak marketing terén profitált a márka. A konnektoros hibrid DS 7 és a teljesen villanyhajtású DS 3 hazai bemutatóján elárulták, hogy a rekuperáció, avagy a fékenergia visszanyerés terén rengeteget tanultak a versenyzés során, és a tapasztalatokat a személyautók fejlesztésében tudták kamatoztatni.
Hirdetés
Haladjunk a kicsitől a nagy felé, nézzük először a DS 3 Crossback E-TENSE modellt. Habár érdemes megemlíteni, hogy alig néhány ismertetőjegyről ismerhetők fel a DS villamosított járművei. Ugyanis a márkára jellemző eleganciát és extravaganciát nem akarták „kék-zöld” jelölésekkel, illetve befedett hűtőmaszkokkal elrontani. Így a DS 3 Crossback is csupán az E-TENSE logókról, valamint az ezüstös-szürkés színű hűtőrácsról ismerhető fel. A formaterve minden tekintetben hű maradt a belsőégésű motorral felszerelt változathoz.
Műszaki adatok - DS 3 Crossback E-TENSE
Csúcsteljesítmény [kW/LE] 100/136
Nyomaték [Nm] 260
Akkumulátor bruttó/nettó kapacitás 50/47,5 kWh
Hatótáv (WLTP, vegyes ciklus) 320 km
Kombinált fogyasztás (WLTP) [kWh/100 km] 14,8
Végsebesség [km/h] 150
Gyorsulás (0-100 km/h) 8,7
Saját tömeg/megengedett össztömeg [kg] 1525/1975
Töltési idők
AC - 1 fázis - 7,4 kW 7,5 óra
AC -3 fázis - 11 kW 5 óra
Villámtöltő - 0-80% (DC, 100 kW) 30 perc
Utasterében is ugyanaz a látvány fogad, ám az üvegek és a kasztni lemezei vastagabbak lettek, hogy hatásosabban szűrjék ki a külső zajokat, mivel a szinte néma villanyhajtás miatt a beszűrődő egyéb zajok jelentősebbnek tűnnének, már ha hagynák őket bejutni. De nem hagyták, és tényleg egy süketszobára emlékeztet az E-TENSE-ben utazni. A belső stílust háromféle opció közül lehet kiválasztani. Az Opera óraszíj mintázatú üléseket adó nappabőr kárpittal, valamint látványos gyöngyszemöltéses díszvarrással kápráztat. A Rivoli változatban kavicsszürke szemcsés bőrburkolat fogad, DS Performance Line csomag pedig egy nagy Alcantara „medence”, szinte bármihez nyúlunk benne, tuti, hogy Alcantara borítású.
Az autó hajtásáról a 100 kW teljesítményű, 260 Nm forgatónyomatékot felvonultató villanymotor gondoskodik, amelyhez 50 kWh-s akkupakk társul. A 100-ra gyorsulása 10 másodperc alatti, ám az üzemmódválasztóval különböző karakterekkel ruházható fel az autó. Pontosabban háromfélével, a takarékos az Eco, a Normál tényleg teljesen normális, a Sport pedig az extra nyomatékot adja. Az 50 kWh-s akkupakk az áprilisi gyártástól elérhető 11 kW-os fedélzeti töltővel otthoni csatlakozóról 5 óra alatt teljesen feltölthető. A 100 kW-os töltőoszlopról pedig csak 30 perc szükséges a 80%-os töltöttséghez, ami már elég a WLTP szerinti 250 km megtételéhez. Teljesen feltöltve már a 320 kilométer sem elképzelhetetlen.
DS 3 Crossback E-TENSE listaárak - a jelenleg nem elérhető 1,5 millió forintos állami támogatással (Ft)
Modell Alapár
Prestige 10 990 000
Performance Line 11 190 000
Ultra Prestige 12 440 000

A nagyobbik újdonság nem tisztán elektromos, de azért 58 kilométert képes kizárólag a villanymotorjaira hagyatkozva megtenni. A konnektoros hibrid DS 7 Crossback E-TENSE 4x4-ben ugyanis két elektromos motor is helyet kapott, amelyek az 1,6 literes benzinmotorral karöltve 300 lóerőnyi rendszerteljesítményt nyújtanak 520 Nm forgatónyomaték mellett. Ahogy a nevéből is kiderült, ez az erő mind a négy kerék felé eljuthat az új fejlesztésű, 8 fokozatú automata sebességváltón keresztül, az energiát pedig a 13,2 kWh-s akkumulátor tárolja.
DS 7 Crossback E-TENSE 4x4 listaárak (Ft)
Modell Alapár
Elegance 16 190 000
Performance Line 16 990 000
Prestige 17 990 000
A luxus SUV kimondottan virgonc, ugyanis 5,9 másodperc alatt képes álló helyzetből 100 km/h tempóra gyorsulni, sőt, 135 km/h sebességig haladhat akár villanyhajtással is. Az akkumulátor 0-ról 100%-ra, 32A-es fali töltőről kevesebb, mint 2 óra alatt feltölthető, és amennyiben a tulaj szorgosan töltögeti, akkor a gyáriak szerint akár az 1,4 literes fogyasztás is elérhető 100 kilométeren, vegyes üzemben. Az üzemmód választás lehetősége a DS 7 esetében is adott, itt a tisztán villanymotoros, a hibrid, a sport és a 4x4 választható. A DS 7 olyan csemegékkel is szolgál, mint például az elektronikusan vezérelt lengéscsillapítás, amely egy kamera segítségével előre felkészül a bukkanókra. Emellett kettes szintű önvezetést is tud, valamint a DS SAFETY csomagot is megkapja, amely a ma közlekedéséhez szükséges összes biztonsági berendezést tartalmazza. Az utastér pedig szintén a DS 3-ban látott módon többféle stílusban választható, és szerencsére az akkumulátor sem vesz el helyet, így ugyanolyan tágas az autó, mint a belsőégésű motorral felszerelt változatok.
Műszaki adatok - DS 7 Crossback E-TENSE 4x4
Csúcsteljesítmény [kW/LE] 224/300
Nyomaték [Nm] 520
Akkumulátor kapacitás 13,2 kWh
Kombinált fogyasztás (WLTP) [l/100 km] 1,4
Végsebesség [km/h] 220
Gyorsulás (0-100 km/h) 5,9
Saját tömeg/megengedett össztömeg [kg] 1825/2400

Végül elérkeztünk az árakhoz. A tisztán villanyhajtású DS 3 listaára 10 990 000 forintról indul, legalábbis a most már csak képzelt, de még nem tudni milyen formában és mikor újrainduló állami támogatással. A legmagasabb felszereltséggel már 12 440 000 (+1 500 000) forintnál jár. A plug-in hibrid DS 7 listaára 16 190 000 forint, míg a csúcsfelszereltségű változat 17 990 000 forint. Nem kicsi számok ezek, ám ennek ellenére tavaly növekedett a globális és az európai értékesítés is. Előbbi 17,5 százalékkal 63 512 darabra, utóbbi pedig 22,6 százalékkal, ami 56 393 darab autót jelent. Magyarországon 50 DS modellt adtak el, az idei tervekben pedig a duplája szerepel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?