Stílusa továbbra is kérdőjelezhetetlen – az új Mercedes CLS

Menetpróba és bemutató: Mercedes-Benz CLS, harmadik generáció

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több mint 500 kilométert autóztunk a harmadik generációs Mercedes-Benz CLS-sel - még nem teszt, de már több mint menetpróba.


Egy-egy menetpróbán jellemzően 200-300 kilométer vezetjük csupán az autókat, jellemzően nem is hazai utakon, most viszont a tavaly rekord méretű (38,6 százalékos) árbevétel-növekedést elérő, hazánk mellett Bulgáriában és Németországban, meg persze Ausztriában értékesítő, tavaly csaknem 100 milliárd forint értékű bevételt könyvelő Pappas Auto invitált salzburgi központjába és az általa forgalmazott márkák újdonságainak kipróbálására. Felsorakozott az Alfa Stelvio, a Jeep Grand Cherokee, a Kia Optima SW Plug-in Hybrid, a nemrégiben már hazánkban is próbált Mercedes-Benz A-osztály és a hozzánk tesztre is hamarosan befutó harmadik generációs CLS, amit eddig azonban még nem volt módunk vezetni. Naná, hogy utóbbira startoltam rá már a túra elején, s a Budapest-Salzburg táv csaknem 550 kilométerét úgy sikerült megtenni vele, mintha csak a sarokra ugrottunk volna el. Persze annyit nem tudtam meg róla, mint egy hazai teszthét alatt, de mégis többet, mint egy menetpróbán. És valójában a CLS is ilyen többletet ad:

még nem luxusautó, de stílusával több mint egy prémium limuzin, hiszen gyártója sem annak hívja, hanem Coupénak.


Mercedes-Benz CLS, 2018 - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4988 1890 1435 2939 520

Noha az idén érkezett harmadik generációs CLS 5 centivel hosszabb elődjénél, még mindig 5 méter alatti, amivel nem lett fájóan nagy, vonalvezetése pedig továbbra is kecses, igaz, ma már egy E-osztály, a 2 éve érkezett, s a műszakiságot adó W213 is elég lágy vonalú. De ahogyan a Mercedes-Benz vezető formatervezője, Gorden Wagener fogalmaz, „Az új CLS egy formai ikon, a négyajtós kupé műfaj archetípusa”. A kupélimuzin most először ad 5 ülőhelyet, 4 felnőttnek pedig nem kicsit komfortos. Hátsó szélső helyei az elsőkhöz hasonlóan formázottak, akár fűthetők, az első ülések meg persze elektromos állítást, masszázst és szellőztetést is adhatnak. A műszerblokk akár két darab 12,3 colos kijelzőből álló, így aztán szabadon konfigurálható, valamint Classic, Sport és Progressive hangulatra is állítható. Akár teljesítménymutatókat is lapozhatunk a központi kijelzőre, ami bár elvonhatja a sofőr figyelmét, mégis iszonyatosan jó látvány, meg aztán asszisztensből gyakorlatilag minden van, minden eddiginél jobb hangolással.

A távolságtartós tempomat araszolófunkciója 30 km/órás tempóig 30 másodperces megállásokig magától indít, a sávtartó finoman dolgozik, a holttérfigyelő mindig éber. Alapáras a PRE-SAFE rendszer, ahogyan az aktív sávtartó, a táblafelismerős aktív sebességkorlátozás és a ráfutásgátló (aktív fékasszisztens) is. Újdonság (és a PRE-SAFE rendszerrel alapáron járó) a PRE-SAFE Sound, ami ütközés előtt egy elődurranással készíti fel az utasok fülét a balesetnél fellépő hirtelen nyomásváltozásra. Balesetet okozni a CLS sofőrjeként aligha fogunk, hiszen az asszisztensek hibátlanul dolgoznak, de például a navigáció is magyar nyelvű és profi, azaz a sofőr kiszolgálása tökéletes. Utóbbiba beletartozik a hibátlan, elöl négy-, hátul ötlengőkaros független felfüggesztés is, ami opcióként szintszabályzós és légrugós, de az alap acélrugókkal is komfortos, egyben elég élvezetesen stabil.
Hirdetés

A sofőr kiszolgálásába az is beletartozik, amit a CLS motorikusan nyújt, márciusi megjelenésekor csakis hathengeres motorokkal kínálták, de már mostanra befutott a négyhengeres alapdízel. Utóbbi is 245 lóerős, 9 fokozatú automata váltós, és a kínálatból egyedüliként hátul hajtó! A nagyobb motoroknál a 286 lóerős és 600 Nm nyomatékot adó 3,0 literes CLS 350 d a "belépő", ehhez már alapáras a 4Motion összkerékhajtás. Az azonos méretű, de már kétlépcsős feltöltést alkalmazó CLS 400 d 4Matic 340 lóerőt és 700 Nm nyomatékot ad, egyező, katalógusérték szerint 5,6 l/100 km vegyes fogyasztással és 5,7 helyett kereken 5 másodperces 100-ra gyorsulással.
Ha benzines CLS-t szeretnénk, az mindenképpen hibrid és mindenképpen 5 s-nél is szerényebb 100-ra gyorsulású. A normál CLS kínálat egyetlen benzinese tulajdonképpen a CLS 450 4Matic a maga 3,0 literes, soros hathengeres, 367 lóerős, 500 Nm nyomatékú turbómotorjával, amihez még egy 22 lóerős, 250 Nm nyomatékú rásegítő villanymotor is társul. Utóbbi felel a villámgyors, akár menet közben is lehetséges motorindításért, a menet közbeni motorleállítás, azaz a vitorlázás és a komoly áramvisszatermelés lehetőségéért.

A 48 V-os hibridrendszer által a korábbi V8-as motorok teljesítményét gyakorlatilag négyhengereseknek is becsületére váló fogyasztással kapjuk. Ez nem csak duma, tankolás szerint számolva és a 4,8 másodperces 100-ra gyorsulást nem egyszer próbálva kaptunk 8,4 literes tesztátlagot. A katalógusérték szerinti kombinált érték egyébként 7,8 l/100 km.

A CLS-ek csúcsa a Mercedes-AMG CLS 53 4Matic+, ami motorméretével egyezik ugyan a 450-essel, ám kettős turbófeltöltőjével és elektromos kompresszorával igencsak különbözik, meg persze 435 lóerejével és 520 Nm nyomatékával is többet ad. Hibridrendszerében ugyanaz a 22 lóerős, 250 Nm nyomatékú villanymotor dolgozik, ami az "alap" benzinesben, ám a 4Matic+ összkerékhajtás itt teljes mértékben variálható nyomatékosztású, így akár kizárólag hátsó hajtásra is képes, s bár az automata váltó mindegyik CLS-ben 9 fokozatú automata, az AMG Speedshift TCT 9G egysége egy még gyorsabb kapcsolásra képes szerkezet.
Mercedes-Benz CLS, 2018 - műszaki adatok
CLS 300 d CLS 350 d 4MATIC CLS 400 d 4MATIC CLS 450 4MATIC Mercedes-AMG CLS 53 4MATIC+
Hengerek száma/elrendezése 4/soros 6/soros 6/soros 6/soros 6/soros
Hengerűrtartalom [cm3] 1950 2925 2925 2999 2999
Teljesítmény [kW/lóerő] 180/245 210/286 250/340 270/367 320/435
Ráadás elektromos teljesítmény [kW/lóerő] - - - 16/22 16/22
Forgatónyomaték [Nm] 500 600 700 500 520
Ráadás elektromos nyomaték [Nm] - - - 250 250
Váltó 9 fokozatú automata (9G-Tronic) 9 fokozatú automata (AMG Speedshift TCT 9G)
Vegyes üzemanyag-fogyasztás [l/100 km] 5,3 5,6 5,6 7,8 8,7
Vegyes CO2-kibocsátás [g/km] 139 148 148 178 200
Gyorsulás, 0-100 km/h 6,4 5,7 5 4,8 4,5
Végsebesség [km/h] 250
Saját tömeg [kg] 1825 1935 1935 1940 1980
Megengedett össztömeg [kg] 2445 2545 2545 2585 2550
Alapár [Ft] 18 966 660 21 154 390 22 616 160 21 463 000 nincs adat

Az új CLS természetesen már rendelhető, alapára a 300 d verzió esetén 18 996 660 Ft, a menetpróbán vezetett 450 4Matic 21 463 000 forintról startol, de az AMG külső és belső optikai csomagos, bordó Nappa bőr kárpitozású, Burmester hifis tesztautó ára több mint 10 millió forinttal magasabb. Kicsit a felfoghatatlan kategória. Hogy mégis közelebb kerüljünk a prémiumvilághoz, vendéglátóink elvittek az 1957-ben alapított Pappas Auto központjába, ahol Günther Graf ügyvezetőtől számos érdekességet megtudtunk – arról, hogy milyen környezetbe is való egy ilyen autó. A 2006-ban átadott, 30 ezer négyzetméternyi hasznos területtel, 500 m2-es bemutatóteremmel rendelkező központ egyebek mellett 200 férőhelyes saját mélygarázzsal, a sérült, mozgásképtelen autók elrejtéséhez autólifttel és mintegy 40 állásos műhellyel szolgál ki naponta nagyjából 100 szervizelésre érkező ügyfelet. Az autóátadások száma sem szerény: évi 2-3 ezer darab, azaz napi átlagban egy jobb évben ebből is megvan 10 darab. A központ gumihotelje (ami persze föld alatti, tehát hűvös és az UV-sugárzást be nem engedő) 12 ezer abroncsot, azaz 3000 garnitúrát rejt, de autós szemmel talán az a legérdekesebb, hogy mivel a forgalmazott márkák között a Maserati is szerepel, külön "olasz autós" műhellyel is rendelkeznek, ahol nem ritkán Ferrarik is megfordulnak. Igaz, nekem volt még vérpezsdítőbb is, a veteránautós szekció, ahol épp egy W124-est építettek gyakorlatilag újjá. Ebből a világból már nem is olyan felfoghatatlan a CLS ára, s meg kell jegyezni, Salzburgban és környékén (amire túratippként hamarosan még visszatérünk) is jobban mutat az új Coupé, mint a hazai rögvalóságban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.06.12. at 19:30
    Permalink

    ” Mondjuk nem nagyon tudom, miként lehet balesetet szenvedni, amikor az asszisztensek hibátlanul dolgoznak, …” Egészen egyszerű erre a válasz 😀 … nos a szemből,oldalról,hátulról jövőnek nincs ütközésmegelőző/elhárító rendszere … Nem mindenkinek telik 30+ milliós autóra főleg nem Magyarországon . Szóval relatíve így elég könnyű balesetet szenvedni még egy ilyen full-full biztonságos autóban is főleg ha pl az AMG változat kb 32 méteres 100 km/h-0km/h es féktávát nézzük az átlag autó pl 38-42 méteren áll meg ilyen tempóról … persze csak akkor ha jó gumik és nem kopott fékek vannak az autóján . De egyébként ha csak úgy magában korzózik vele az ember és kizárja a külvilágban lévő balfasz sofőröket szinte biztos hogy soha nem szenved benne balesetet .

  • 2018.06.13. at 09:27
    Permalink

    Ami a Salzburgi Pappast illeti, valszeg van még egy pár ilyen központ az öreg kontinensen. A 10 milliós lakosságú belgáknál a pérmiumgyártók fejenként 30.000-40.000 db autót adnak el. El lehet képzelni hogy mennyi megy el kereskedésenként. Vicces volt amikor a BMWnél az eladó azzal dicsekedett hogy van egy idős vevője aki 2 évente bemegy lecserélni a kocsiját és azzal kezdi, mi az újdonság az extralistán emrt az kell neki. Ez mondjuk extrém eset, az igazán durva az hogy minden átlagjani belga képes megvetetni a munkaadójával egy 318d-t.

    Sógoréknál is van egy autópark, és főleg azért meredek, mert Salzburg mondjuk egy Pécs méretű és kategóriájú város, csak “nyugaton”.

    • 2018.06.13. at 09:34
      Permalink

      Mondjuk a Hangar 7 egy eléggé nyilvánvaló célpont minden autóőrültnek, de ha valaki akar egy tutibbat, Salzburg mellett (Mattsee) található a Porsche család magángyűjteménye, ami egyben a kontinens egyik leginteraktívabb és legcsaládbarátabb múzeuma: http://egzostive.com/porsche-fahrtraum/

      Ezt valami 5-6 évnyi Salzburgi túra után találtuk meg, igaz a Hallstadt/Salzwelten/Dachstein kombó elég jól lekötötte addig is az embert.

Vélemény, hozzászólás?