Csini Mini az új Countryman

Menetpróba: Mini Countryman

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Második generációjába lépett a Mini városi crossovere, a Countryman. Hazai viszonyok között ismertük meg, autóztunk is sokat vele.


2010-ben mutatkozott be elsőként a Mini családoknak is megfelelő modellje, a Countryman. Azóta 570 ezer darabot értékesítettek belőle világszerte. Hét év után megérett arra, hogy második generációjába lépjen. Az új Countrymant nevéhez hűen vidéken, a dél-magyarországi borvidék útjain tettük próbára. Az UKL2+ platformra épült crossover méreteiben minden dimenzióban meghízott. Hossza 202 mm-rel, szélessége 33 mm-rel, magassága 7 mm-rel lett több elődjéhez képest, tengelytávja pedig 75 mm-rel nőtt, amely bőséges lábhelyet ad a hátul ülőknek. A csomagtér a korábbi 350 literről jelentős mértékben bővült, mostantól 100 literrel több hely áll rendelkezésre a poggyászoknak.
Hirdetés

Mini Countryman, 2017 - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4299 1822 1557 2670 450-1390


A külső szemmel láthatóan is megnyúlt, ezen felül pedig több ismertetőjele is van az új Countrymannek. A hűtőrács mellett az első és hátsó lökhárítók is új formát kaptak. A lámpákat is némileg átrajzolták, amelyek mostantól LED-esek is. A színek és a felnik az eddig megszokott módon számos kombinációban variálhatóak, így lényegében kicsi az esély arra, hogy két egyforma köntösbe bújt Countrymant lássunk majd az utcán. Új belső extra, de a külső megjelenésre hat a csomagtartóból kihajtható úgynevezett Picnic Bench, amely egy párnázott rakodóperem. Használatával beülhetünk a csomagtartóba, és kellemesen piknikezhetünk vagy horgászhatunk az esőben, ahelyett, hogy esernyőt vagy esőkabátot használnánk. Ha pedig már a csomagtérnél járunk, fontos megemlíteni, hogy új extra is elérhető a nyitáshoz és záráshoz: elegendő a lábunkat elhúzni a csomagtérfedél alatt, és máris nyílik vagy záródik. Ezzel lényegében érintésmentes a nyitás/zárás, nem gond, ha tele lenne mindkét kezünk.

Az utastérbe ülve további újdonságok várnak ránk. Az infotainment-rendszer menüje megújult, emellett érintőképernyőt is kapott. A plexire vetített head up display kijelzője immár színesben pompázik, amely a navigáció során a sávinformációk mellett még a felettük lévő táblákat is képes megjeleníteni. Az ülésállítás lehet elektromos, és kérhetünk dupla, azaz utastér egésze felé kerülő panoráma-üvegtetőt is. Ha korábban kisebb méretű autónk volt és félünk a parkolástól, akkor ezt képes elvégezni helyettünk a Countryman. Egyelőre csak a beparkolást tudja, azt is csak párhuzamosan, hátramenetben.

További okosságok és látványosságok között említhető a műszerfalbetéteken visszaköszönő színes hangulatvilágítás, amelyet sötétben élvezhetünk. A középső könyöklőben tetszőleges méretű okostelefont rögzíthetünk, amely az utazás során elektromos töltést is kaphat.

Az infotainment kijelzőn egy Country timer is megjeleníthető, amely az offroadozás során pontokat oszt, hogy mennyire vagyunk jók.

A Find Mate extra pedig abban segít, hogy a fontos tárgyainkat (kulcscsomó, pénztárca, hátitáska) szemmel tarthassuk. Egy Bluetooth-os kiegészítőt kell rájuk akasztani, amelynek helyzetét a központi kijelzőn vagy okostelefonon is nyomon követhetjük. Így egészen biztos, hogy a legfontosabb dolgokat nem hagyjuk majd otthon.
Mini Countryman, 2017 - motorok
Cooper Cooper S Cooper D Cooper SD John Cooper Works ALL4 Cooper S E ALL4
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1499 1998 1995 1995 1998 1499
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16 3/12
Váltófajta/-fokozat kézi/6 (aut/8) kézi/6 (aut/8) aut/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 136 (4400-
6000)
192 (5000-
6000)
150 (4000) 190 (4000) 231 (5000-
6000)
224
Nyomaték [Nm (1/min)] 220 (1400-
4300)
280 (1350-
4600)
330 (1750-
2500)
400 (1750-
2500)
350 (1450-
4500)
385
Gyorsulás 0-100 km/h 9,6 (9,6) 7,5 (7,4) 8,9 (8,8) 7,7 (7,4) 6,5 (6,5) 6,8
Végsebesség [km/h] 202 (200) 225 (225) 208 (208) 220 (218) 234 (234) 198
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 5,6 (5,6) 6,3 (6,1) 4,4 (4,5) 4,7 (5,0) 7,4 (6,9) 2,1
CO2-kibocsátás [g/km] 128 142 116 123 169 49
Saját tömeg [kg] 1440-1610


A motorokat illetően - ahogy egy modellváltásnál lenni szokott - további fejlesztés és ennek köszönhetően erősödés történt. Két dízel és három benzines, valamint egy hibrid érhető el az új Countrymannél. A belépő benzines egy 1,5 literes háromhengeres 136 lóerővel. A következő szint a 2,0 literes, négyhengeres 192 lóerős S. A csúcs benzinest pedig a John Cooper Works jelenti majd 231 lóerővel. A dízelpártiak két motor közül választhatnak. Mindkettő 2,0 literes négyhengeres. A sima D 150, míg az SD jelzésű 190 lóerős teljesítményt nyújt. A plug-in hibrid Countryman S E néven fut majd, amelyet egy háromhengeres 1,5 literes, 136 lóerős benzines és egy 88 lóerős elektromotor mozgat majd - ez gyakorlatilag a BMW 2 Active Tourer 225xe hajtáslánca. A rendszerteljesítmény így 224 lóerő, a gyár által ígért fogyasztás mindössze 2,1 l/100 km.

Az összes motorváltozathoz kérhető összkerékhajtás.

Alapesetben hatfokozatú manuális váltókkal érkeznek a modellek, kivéve a JCW-t és a hibridet. Előbbi nyolc, utóbbi hatfokozatú Steptronic váltót kap már alapfelszereltségként is. Extraként a leggyengébb benzineshez hatos vagy nyolcas automatát is rendelhetünk, attól függően, hogy első- vagy összkerékhajtású. A többi modellhez nyolcgangos Steptronic kérhető, az S és SD modellekhez sportautomata kivitelben is elérhető. A menetpróba során kizárólag a 190 lóerős SD-ket vezethettük összkerékhajtással és nyolcfokozatú alap, illetve sport automatákkal.

A vezetési élmény a korábbi Minikhez megszokott fílinget adja. Közvetlen a kormány, gokartosan jó vezetési élménnyel lehet csapatni. A háromajtós Minihez képest természetesen a tömeg lényegesen nagyobb. Akárcsak a vezetőülés helyzete is. Magasabban ülünk a többi Minihez képest, emiatt a tempót kevésbé érezni benne. A bőrülések viszonylag kemény párnázásúak, utasként is másfél-két óra után már kissé komfortzónán kívüli volt. A futómű is feszesebb a megszokotthoz képest, a defekttűrő abroncsok pedig kevésbé tolerálják a keresztirányú úthibákat. A helykínálat egyáltalán nem Minire jellemző: bőségesen el lehet férni elöl és hátul is marad még hely a térdünk előtt. A menetpróba során a 190 lovas SD összkerékhajtással bíró Countryman vezetési módtól függően 7-8 l/100 km fogyasztást produkált.
A Mini Countryman alapárai (Ft)
Modell Elsőkerékhajtás ALL4 összkerékhajtás
Cooper 7 730 000 8 360 000
Cooper S 9 048 000 9 963 000
Cooper D 8 698 000 9 338 000
Cooper SD 10 225 000 10 865 000
John Cooper Works - 11 758 000
Cooper S E - később érkezik

Az árakat illetően nem meglepő, hogy azok prémiummárkához hűen a hasonló méretű crossoverekénél magasabbak. A háromhengeres 1.5-ös 7,7 milliótól vihető haza, míg az alap dízel 8,7 milliótól. A csúcs John Cooper Works 11,76 millióról indul, igaz abban már az ALL4 összkerékhajtás is széria. A többi változatnál egyébként a négykerékhajtás bő 600 ezer forintot kóstál. A prémiummárkáknál megszokott módon a Mini esetében is elkölthetünk további milliókat a jobbnál-jobb extrákra, így összességében 10-15 millió forint között érdemes tervezni. Cserébe egy teljes értékű autót kapunk, a család is kényelmesen elfér benne, de a divat és a vezetési élmény sem hiányzik belőle. Nyugodtan be lehet vállalni első autónak.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?