Vezettük a megújult Dacia Dustert

Milyen az új Dacia Duster? Korrekt, és még mindig olcsó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megújult kedvenc terepjárónk, s a Dacia Duster már turbós benzinmotorral is kapható. Nem drágán. Felszereltsége gazdagodott, elegánsabb is lett. Külföldön vezettük.


Ahogy azt nemrég is írtuk, a Duster terepjáró vagy szabadidő-autó mind népszerűbb, konkrétan az egyik legkedveltebb autó Magyarországon. Kategóriájában a legkedveltebb. És nem csak nálunk veszik, temérdek piacon hódít nyilván elsősorban vonzó árával, ár/értékével. Bemutatása óta 820 ezer példányban talált gazdára (helyenként Renault-emblémával), és most megújult. Csöppet elegánsabb lett, büszkébb – van is mire büszkének lennie a Daciának, mert úgy a márka, mint a Duster közelmúltja egy Oscar-gyanús sikersztori, s nem is a giccsesebbik, a hatásvadászabbik fajtából. Hanem az őszintéből.


Hirdetés

A frissítés főleg elölről szembetűnő: új a hűtőmaszk, s új a lámpa rajzolata, került bele - nem LED-es - nappali menetfény is. Vannak új metálszínek, van új alufelni, a tetősín meg Duster-feliratos. Hátul csupán az összkerekes verzióknál mutatkozik némi nóvum: a 4WD matrica már függőleges, s lecsusszant a lámpa tőszomszédságába. A méretek változatlanok. A csomagtartó jó nagy, még a 4x4-eseknél is, de a fronthajtásúaknál igazán. A négyből harmadik felszereltségi szinttől a hátsó üléstámla 1/3-2/3 arányban osztottan dönthető, bővítéskor lépcsős marad a padló.

Dacia Duster 2013 - méretek


Hosszúság (mm) 4315
Szélesség (mm) 1821
Magasság (mm) 1634 (tetősínnel 1695)
Tengelytáv (mm) 2674
Hasmagasság (mm) 205 (4WD: 210)
Csomagtér (l) 475-1636 (4WD: 408/1570)


Bent van új - egész klassz - szövetkárpit (de bőr/műbőr is kérhető az ülésekre), új műszerfal krómgyűrűkkel, az első ülések belső szélére apró tartóhálót biggyesztettek. Az ablakemelők gombjai a középkonzol aljáról az ajtókra költöztek, a vezetőoldali le-fel automata is lehet. Tárolórekeszekben, pohártartókban nincs hiány, a gyári tartozékok listájából könyöklő is rendelhető.

A Duster felszereltsége szériában (Access) menetstabilizáló elektronikával gazdagodott, széria még a 4 légzsák (az utasoldali kikapcsolható), a blokkolásgátló, az Isofix-csatlakozás is a hátsó szélső helyeken. A Cool ellátmány már fekete tetősínt, távirányítós központi zárat, elöl elektromos ablakemelőket, klímát is ad. Az Arctic lökhárítói és kilincsei fényezettek, vezetőülése, kormánya és a biztonsági öv is állítható magasságában, volánja és váltókarja bőrözött, az LPG-s kivitelt leszámítva van fedélzeti számítógép immár külsőhőmérséklet-kijelzéssel, van ködlámpa, elektromosan állítható és fűthető tükör, megvilágított kesztyűtartó, tárolózseb az első ülés hátoldalán, s CD-s/MP3-as rádió USB-bemenettel, kormány alatti vezérléssel és Bluetooth-kihangosítóval. Nem fapad. Végképp nem az a fullos, "sötét metál" tükréről, "matt króm" tetősínjéről, krómozott kipufogóvégéről, a B-oszloptól sötétített ablakairól és 16 colos alukerekéről felismerhető Exception szint, ami már sebességhatárolós tempomattal, hátul is villanyablakkal, tolatóradarral és érintőképernyős Media Nav multimédiás navigációs rendszerrel is kényeztet. Nem borsos felárért elöl ülésfűtés, teljes EU-térkép is kérhető (alapból Magyarországot, Csehországot, Szlovákiát, Lengyelországot, Litvániát, Lettországot, Észtországot és Izlandot ismeri a nekünk szánt csomag). A tartozéklistából természetesen további tételekkel is stafírungozható a Duster (vonóhorogtól a kerékpártartóig), azonban.

Azonban mélységében ezentúl sem állítható a kormány, az érintőképernyő lehetne feljebb, sokan biztos az automata klímát is szívesen vennék. De - egyelőre - nincs. És jó ülés sincs, mert ez a rövid ülőlapos, comb- és oldaltartásban is elég gyengécske szék csak heveny csuklás közepette titulálható jónak. Sebaj, az ennyiért mégis mit akarsz szöveg fedi a valóságot.

Nincs újdonság futóműben, fékben (hátul maradt a dob) és abban sem, hogy továbbra is van pusztán első-, illetve szuper összkerékhajtás forgókapcsolóval és elektronikus diffi-imitációval. A hasmagasság jó, a terepszögek dettó - próbáltuk újfent, s ésszel szinte bármit megold, bárhol elmegy a 4x4-es Duster.

Dacia Duster 2013 - benzines kínálat
1.6 4x2 1.6 LPG 4x2 1.6 4x4 1.2 TCe 4x2
Hengerűrtartalom (cm3) 1598 1598 1598 1199
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/16 4/16 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/5 kézi/6 kézi/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 105 (5750) 102-105 (5750) 105 (5750) 125 (5250)
Nyomaték [Nm (1/min)] 148 (3750) 144-148 (3750) 148 (3750) 205 (2000)
Végsebesség (km/h) 165 162-165 160 175
Gyorsulás 0-100 km/h (s) 11,8 12,4-12,8 13,5 10,4
Fogyasztás − város/országút/vegyes (l/100 km) 9,6/6,0/7,1 9,7-11,8/6,0-7,7/7,2-9,0 10,4/7,0/8,0 7,5/5,6/6,2
CO2-kibocsátás (g/km) 165 145-167 185 143
Saját tömeg (kg) 1171 1245 1286 1202
Megengedett össztömeg (kg) 1721 1745 1800 1752

A motorpalettán ott figyel még az 1.6-os szívó benzines akár LPG-sen is, van dízel 90 és 109 lóerővel (és/vagy 110-zel, de maradjunk csak a 80 kW-nál, gyakorlati különbség úgysincs), ám a nagy újdonság a benzines turbómotor megjelenése: ő a persze, hogy Renault-féle, több Renault-ból is ismert 1.2 TCe, azaz 4 hengeres és ezerkettes, nem a 0.9-es 3 hengeres. Lóerőből 125 van neki, Nm-ből 205 percenkénti 2000-es fordulaton, s tisztességesen viszi is az 1,2 tonnát. Csakis fronthajtással. Százra alig több mint 10 mp alatt fut, váltója 6 fokozatú (mint a 4x4-es 1.6-osé és az összes dízelé is), a fokozatkiosztás eltalált (az egyes majd' felezősen rövid), a zajszigetelés javított. S ettől a vezetett 1.2 TCe és az 1.5 dCi 109 is viszonylag csendben falta a dél-francia kilométereket.

Az 1.2 TCe csak Arctic vagy Exception felszereltséggel párosítható (különben ezek a szintek az élhetők, ezeket kell venni és vélhetően ezeket is fogják venni), a nyomaték 90 százaléka 1500-tól a sofőr rendelkezésére áll, s a gyári fogyasztási eredmény 6,2 l/100 km-re jött ki. Ami már nem is rossz - főleg ugye a szomjas 1.6-oshoz képest. A dízelek 5 liter körül ketyegnek el - a nemzetközi menetpróbán, ahol néha azért rendesen megkergettük az autókat hegyi szerpentinen is, szóval a mesés Provence-ban az 1.2 TCe 8, az 1.5 dCi 6,5 litert evett.


Dacia Duster 2013 - dízelmotoros kínálat
90 (3750)
1.5 dCi 90 4x2 1.5 dCi 109 4x2 1.5 dCi 109 4x4
Hengerűrtartalom (cm3) 1461 1461 1461
Hengerek/szelepek száma 4/8 4/8 4/8
Váltófajta/-fokozat kézi/6 kézi/6 kézi/6
Teljesítmény [LE (1/min)[/]cella] 109 (4000) 109 (4000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 200 (1750) 240 (1750) 240 (1750)
Végsebesség (km/h) 156 169 168
Gyorsulás 0-100 km/h (s) 14,2 12,2 12,9
Fogyasztás − város/országút/vegyes (l/100 km) 5,2/4,5/4,7 5,5/4,5/4,8 5,7/4,9/5,1
CO2-kibocsátás (g/km) 123 127 135
Saját tömeg (kg) 1221 1235 1325
Megengedett össztömeg (kg) 1771 1785 1875


Amit kiváltképp a szerpentineken nem szerettünk: az egyébként nem túlszervózott hidraulikus kormányt tekergetve az autó nagy késedelemmel és nem is szívesen ment arra, amerre vettük volna az irányt, a kasztni billegett, lehúzott ablaknál a bal oldali tükör felől meg kitartó tücsök ciripelt bosszantó egy tónusban. Murván, bakhátas földúton annál inkább imádtuk a kocsit, csak jó lett volna kikapcsolni a turbós benzinesnél visszagurulás-gátlós ESP-t vagy daciául ESC-t (az elsőkerekeseknél nem lehet). És egy offroad-pályán is parádés volt, ahogy már említettük volt.

A lágy hangolású felfüggesztésnek és a ballonos abroncsoknak hála fekvőrendőrökön kvázi átlibben a Duster, az úthibákat kineveti, s vele nevetnénk mi is, ha szebben szólna a hifi. De maximum közepes osztályzatot érdemel. Viszont hahó, ez egy olcsó autó, s nála sokkal drágább modellekben pöffeszkedve sem mindig élvezhetőbb a zene.

Ár? Ahogy két hete is jeleztük, százezres drágulásostul is konkurenciaszomorító. A belépő 2,8 millió forint, a klímás dízel 3,5 millió. Azonos szinten a turbós benzines 200 ezerrel olcsóbb a már 109 lovas dízelnél, tessék dönteni. Egyeseknek még mindig ciki, még mindig román, még mindig puritán a Dacia? Az ő bajuk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 20:47
    Permalink

    A Daciánk 4,5 évesen rohad, és azért nem vállalta Rönó, mert nem nála voltak az olajcserék, egy fostalicska cég, soha többet nem kell ilyen autó.

  • 2017.10.29. at 20:47
    Permalink

    Minden hibája megbocsátható, hiszen ez egy olcsó autó, mit várunk tőle?
    Azt nem értem, hogy olyanokra sem figyelnek, ami nem kerülne többe gyártáskor (pl. ergonómia, normális méretű, oldaltartású ülések), mégis nagy ívben tesznek rá. Jó lesz az így is, hiszen nem lehetnek elvárásaink egy olcsó autótól.
    Az a kenyérpirító jut eszembe, amit 25 cm-es vezetékkel árulnak.

  • 2017.10.29. at 20:47
    Permalink

    Egy autós újságban olvastam a Dusterről egy 100.000 km-es tartós tesztet.Hát ez a csoda-kocsi,ár-érték arány győztes gépcsoda a 100.000 km alatt többet volt szervízben,mint úton és úgy rohadt,rozsdásodott,hogy öröm volt nézni!!Úgyhogy írhatnak amit akarnak,ez még mindig egy román fos!

  • 2017.10.29. at 20:47
    Permalink

    Attól, hogy te tájékozatlan vagy a témában, még nem biztos, hogy valami hülyeség. Szóval kizárólag automata váltós autóra érvényes B kategóriás jogosítvány évek óta létezik Magyarországon. Ez nincs rokkantsághoz kötve (bár ahhoz is lehet), hanem bárki választhatja, hogy automata váltós autón tanul vezetni, azon vizsgázik és ezt a vezetői engedélyébe is bejegyzik.

    Idézet egy autósiskola oldaláról: “Napjainkban egyre elterjedtebb, hogy automata váltóval szereljék fel a személygépkocsikat és ezért egyre többen választják ezt a jogosítvány típust. ”

    Vagy idézet egy másik oldalról: “Aki automata váltós gépkocsin vizsgázott, annak ez bekerül a vezetői engedélyébe, mint korlátozás. A későbbiekben bármikor – tanfolyam elvégzése nélkül! – lehetőség van hagyományos váltós autón letett gyakorlati vizsgára. Ezt követően a korlátozást törlik a jogosítványból.”

  • 2017.10.29. at 20:47
    Permalink

    Azt azért ne felejtsük hogy egy kettőstömegü lendkerék csere felér egy automata váltó javítással, és mire elhasználódik eg jó automata addig minimum 3X cserélheted a kettőstömegűt 100-250e km-enként.
    Fogyasztásban egy mai automata 1-2 deci, menettulajdonságban előfordul hogy jobb.
    Nekem a céges Viano 2 mp-el hamarabb van 100-on automatával, mivel 60NM-el nagyobb az automata nyomatéka 😉

  • 2017.10.29. at 20:47
    Permalink

    Rokkantaknak talán, de ilyen jogosítvány kategóriáról én nem tudok. Nincs olyan, hogy B-aut. Hülyeséget ne beszéljünk. Olyan van, hogy egészségügyi okból, pl. valakinek nincs jobb keze…

    Minden egyéb esetben ez kizárólag ügyetlenség kérdése.

  • 2017.10.29. at 20:47
    Permalink

    Ez nem ügyesség, vagy ügyetlenség kérdése. Ma már nálunk is van olyan jogsi, amit úgy adnak ki, hogy csak automata váltós kocsit lehet vele vezetni. Régebben olvastam, hogy egyik kosárlabdacsapatunk amerikai játékosa a klubtól kapott autót nem nagyon tudta vezetni, mivel itt Magyarországon látott először kézi váltós autót. A kocsit állandóan lefullasztotta, “ugráltatta”. Aztán van olyan is – pl. a mi bővebb családunkban is -, aki mozgássérültsége miatt csak automata váltós kocsit tud vezetni.
    Mondom mindezeket úgy, hogy én magamnak nem vennék automata váltós autót.

  • 2017.10.29. at 20:47
    Permalink

    Ügyes asszony lehet a te feleséged, csókolom a kezét.
    Nem jobb lenne, ha ilyen tudás mellett inkább egy istenkirály bérletet vennél neki? Minden közlekedőnek jobb lenne, ha az az áldott jó asszony inkább a tomegközlekedést “ütné, vágná”. 😀

Vélemény, hozzászólás?