Mazda6 – képdömping és infólavina a harmadik generációról

Moszkvában bemutatkozott a harmadik Mazda6

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kombi és a dízelmotor számai még nem ismertek, de a szedán tágasabb elődjénél.


Megkezdődött a Moszkvai Autószalon, ahol a Mazda leleplezte új középkategóriás modelljét, a 6-os harmadik generációs változatát. A KODO formanyelv keretei között fogant karosszériában az összes létező Skyactiv technológiát felvonultatják, és annyi első látásra megállapítható, hogy a sorozatgyártású modell sokat vesztett a típust bevezető Takeri tanulmány vadságából.
A harmadik hatos 4865 mm x 1840 mm x 1450 mm-es dimenzióival hosszabb, szélesebb, és kicsivel magasabb lett elődjénél, de 2830 mm-es tengelytávja is 105 mm-es növekedést jelent, ami örömhír a tágas utasteret kedvelők számára. Elöl 20 mm-rel szélesebb a válltér, hátul pedig 37 mm-es lábtér-növekedés teszi komfortosabbá az utazást, és a hátsó traktus is kényelmesebb lett, hiszen ülőlapja 20 mm-rel hosszabb, háttámlája pedig 33 mm-rel magasabb, mint a kettes szériában.
Hirdetés
A Skyactiv szerkezetnek köszönhetően csökkent a karosszéria tömege, miközben torziós merevsége körülbelül 30%-kal nőtt. 32 mm-rel kiszélesítették a csomagtartó nyílását, befogadóképessége viszont csökkent, a korábbi 510 helyett immár csak 483 literes. Hiroshi Kajiyama programmenedzser szerint a harmadik generációs modell fejlesztésénél továbbra is a márka alapértékének számító vezetési élményt tartották szem előtt, így valóban élvezetes, precíz irányíthatóságot ígér az elöl MacPherson, hátul multilink felfüggesztés és az új elektronikus szervokormány kombinációja.

A vezetőközpontú új 6-os forgalmazása - legalábbis Oroszországban - kétféle benzinmotorral indul, a Skyactiv-G 2,0 literes változata 150 LE-t és 210 Nm-t mozgósít, míg a 2,5 literes 192 ló- és 256 Nm erejét adja sofőrjének. Az ízlés szerint 6 fokozatú manuális vagy automata váltó mellett mindkét motor jellemzője az alapáron biztosított i-stop stop-start rendszer. A 2,5 literes négyhengeresben mutatkozik be először a Mazda i-ELOOP névre hallgató fékenergia-visszanyerő applikációja, melynek különleges vonásai, hogy abban a pillanatban elkezdi az áramtermelést, amint a sofőr lelép a gázról, valamint, hogy az így keletkezett energia nem hagyományos akkumulátorban, hanem annál gyorsabb töltődést és hosszabb élettartamot jelentő kondenzátorban kerül tárolásra. Az innen származó elektromos árammal különféle alrendszereket hajtanak, ezzel is levéve a terhelést a motorról, melynek így jelentősen javulhat fogyasztása.
Az európai specifikációkra - mint például a kombiváltozat tulajdonságai, illetve a dízelmotor részletei - pár hetet még várnunk kell, mivel ezekről csak a Párizsi Autószalonon lebbenti fel a fátylat a Mazda. A japánok új középkategóriás modellje már ez év végén rendelhető lesz a fontosabb európai piacokon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?