Az autózás új dimenziója: vezettük a Tesla Model S-t

Nem fogyaszt benzint és 4,4 másodperc alatt 100 km/órára ér! Próbán a Tesla Model S P85+

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Úgy megy, mint egy komolyabb sportautó, lehet hétüléses, benzint pedig nem fogyaszt. Bámulatos, hogy a Tesla Model S mi mindent tud. Kipróbáltuk.

Időnként váratlan, de annál érdekesebb és sokszor jó dolgokat hoz össze az élet, nem egész egy hete például tucatnyi Toyota Prius taxi vonult a kedvemért az egyik kedvelt fotóhelyemre, a Dráva utcához. A legfanatikusabb priusos ki is mondta, hogy a Prius után továbblépésként csakis a Tesla Model S-t tudja elképzelni következő autójának, ha az nem lesz elérhető számára, akkor marad a Prius. Szépen elfotózgattam az időt, a taxisok már elvonultak, már éppen raktam el a Canont, amikor begördült egy Tesla Model S. Az a modell, ami bár esélyes volt az Év Autója címre, nem lett az, hiszen a Peugeot 308 lett az, de azért a Tesla is a harmadik helyen végzett.
Hirdetés

Aki nem ismerné, a 4,97 méter hosszú, tisztán elektromos luxusautó egy soha nem látott csoda. Négy kereke van és motor hajtja, tehát autó, de amúgy nagyon egyedi; túlmutat a hagyományos értelemben vett autókon. Elvileg luxuskategóriás, nem egész ötméteres hosszával ugyanakkor annál kisebb. Bődületesen nagy, 1964 mm-es szélességével Európában ilyen jellegű autótól szinte ismeretlen terpesztést ad. Magassága (1445 mm) nem érdemel említést, 2,96 méteres tengelytávja óriási, miként 155 mm-es hasmagassága is egészen élhetővé teszi. Igazából az is különleges, hogy a luxusautó lejtős hátú, csomagtérajtajával nyílik a hátsó üveg is, de az végképp kuriózum, hogy (hátsó) csomagterébe hátrafelé néző kétszemélyes harmadik üléssor is kérhető (2000 euróért) ötpontos övekkel, gyerekekre méretezve. Gyerekülés kapcsán érdekesség, hogy mindhárom hátsó hely isofixes, mondjuk - kipróbáltuk - maga az ülés nem olyan széles, hogy könnyedén be lehetne tenni három isofixes ülést, de talán van olyan keskeny fajta, ami beférhet.
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l] Saját tömeg [kg]
4970 1964 1445 2960 745-1645 (hátsó) + 150 (első) 2100


Gyerekülés? Tehetik fel sokan a kérdést, amikor ez egy 421 lóerős, 600 Nm nyomatékú, 100 km/órára 4,4 másodperc alatt gyorsító, sportosnak is nevezhető autó. Ráadásul benzinfogyasztás nélkül, ugyanis a hátsó kerekeket a közéjük szerelt villanymotor hajtja emissziómentesen és gyakorlatilag némán, hiszen a Tesla csakis villanyautókat gyárt. A Model S nem csak a világ első teljesen elektromos luxusautója, hanem az első olyan limuzin, amit eredendően villanyautónak terveztek. Alumínium karosszériájában így nincs gépház, elöl és hátul is csomagtér van az utascella körül. Az első csomagtér 150, a hátsó 745 literes. Tegyük gyorsan hozzá, hogy tetőig, azaz a lejtős hátsó ablakig pakolva, az Egyesült Államokban (ahonnan a Tesla származik) a kalaptartó, azaz a csomagtértakaró ismeretlen fogalom, senkit sem zavar, ha belátnak oda. Európa kedvéért ma már opcióként kérhető a hajtogatható kalaptartó, ára nem szerény: 200 euró.
Érdekes a nyitás-zárás is, alap, hogy okoskulcsos az autó, ráadásul a Tesla van annyira stílusos, hogy a jeladó egy zsebben hordható, kerekded kisautó. De az igazi kunszt az, hogy a párosított, feltanított iPhone-ról is nyithatjuk-zárhatjuk az autót, sőt a telefon érintőképernyőjét nyomkodva tülkölhetünk is. Az érintőképernyő az utastérben is visszatérő elem. A középkonzolon egy szolid 17 colos érintőpult helyettesíti a gombokat. Egészen jól, ugyanis a klíma, illetve az audiorendszer például az aljánál fix felületről vezérelhető. A fenti óriási részen még mindig jut elegendő terület ahhoz, hogy azon osztott képernyősen, egyszerre jelenjen meg kellően nagyban a navigáció és mondjuk az energiafolyam ábrája. Hogy milyen gombokat kapunk az érintőfelületre, az csak szoftver kérdése. Mókás például, ahogyan az óriási - a teljes mennyezetet jelentő - panorámatető első szegmensét az autó ábrájára kattintással „húzhatjuk hátra”. A parkolókamera HD minőségű, és talán mondani sem kell, óriási képen jelenik meg.
Az abszolút high-tech cirkáló utastere az érintő-középkonzollal kellően futurisztikus, s erre rátesznek még egy kicsit a formák is. Az ajtókon nincs zseb, csak bőr és alumínium. Az ülések mérete, tartása legfeljebb átlagosnak mondható. Elöl egy 5-ös BMW ennél sokkalta komolyabb autó. Hátul is hiába sík és viszonylag nagy a lábtér, fejtér sincs sok, s a fejtámaszok sem állíthatók, gyerekek viszont biztosan jól ellesznek ott, miként az opciós harmadik üléssoron is. A sportos menetdinamikájú elektromos luxusautó így családi autóként is komoly képességeket mutat. [kepallobal=325580]Komoly, de könnyen kezelhető a menürendszer, a napfénytető egy ujjal nyitható a képernyőről[/kepallobal]
Erősíti a milyen autóban is ülünk zavart, hogy az ablakemelők gombjai Mercedesekből valók, ahogyan a kormányoszlopra tett váltókar is. Igaz, itt nem váltót kapcsol, hanem csak irányt, s miután beültünk, nem is kell máshoz nyúlni az induláshoz, mint a mercis karhoz. Megálláskor is elegendő a P-t megnyomni, s az elektronika behúzza a rögzítőféket, aki szeretné azt maga megtenni, a középkonzolra előhívhat magának egy jókora parkolófék-gombot.
Elektromosan állítható, akárhány sofőr számára memorizálható az ülés és a kormánykerék helyzete, konfigurálható a természetesen elektromos rásegítésű kormánykerék rásegítése, s a futómű is állítható. A légrugók által nem csak keménység, hanem magasság szempontjából is. Elöl egyébként kettős keresztlengőkaros, hátul multilink, zömében alumíniumból épülő, élvonalbeli a rendszer. Kell is az autó alá, ugyanis a 421 lóerős, (0-5300 1/perc között folyamatosan) 600 newtonméteres villanymotor brutálisan mozgat. 100 km/órára ugyebár 4,4 másodperc a gyorsulás, ez tényleg brutális, még úgy is, hogy valójában ki sem tudtam próbálni. Gázadásra az állandó (és nem szerény) nyomatéknak köszönhetően azonnal hevesen ugrik a Model S. Talán túlzottan is, már egy sima sávváltásnál is ficánkolhatnak a hajtott hátsó kerekek, pedig a tömegeloszlás 50:50 arányú. Igaz, ehhez pont jól jönne, ha elöl is lenne hajtás. Akkor bizonyára sokkal stabilabb lenne a Model S futása.
Így viszont sok bele ez a teljesítmény, ráadásul ösztönöz is arra, hogy időnként odalépjünk, ízlelgessük a gyorsulást. Ha pedig gyakran lépünk a kelleténél jobban a gázpedálra, ami itt talán inkább pedálos gyorsítási jeladónak nevezhető, akkor a legkomolyabb, 85 kWh-s lítium-ion akkumulátor által ígért 502 kilométeres hatótáv sem lesz meg. Érdemesebb higgadtan utazni a Teslával, mert azt is lehet. Igaz, tempomatból csak hagyományos van, ráadásul a Mercikből ismert, a kormányoszlop bal oldalára szerelt vékony karral. Nincs holttérfigyelő, nincs sávtartó. Mondjuk ezen kár lenne rágódni az amúgy fényévekkel a többi, mindenféle káros anyagot kipufogó autó előtt járó Model S-nél. Ez az autó így is tökéletes. És egyébként nem is kell feltétlenül megvenni belőle a 421 lóerős csúcsgépet, talán értelme sincs, ugyanis hiába kap (nem szerény, 5100 eurós felárért) komolyabb futóművet, hátul 2 cm-rel szélesebb, 21 colos abroncsokat, még így is csak kivételes helyzetben kiélvezhetőnek tűnik a nagyobb teljesítmény. Az alapgép is 306 lóerős, az is felér 100 km/órára 6,2 másodperc alatt, és 60 kWh-s akkumulátorával az is tud 390 kilométeres (elvi) hatótávot, viszont csaknem 20 ezer euróval olcsóbb.
A Tesla Model S kínálata[/b]"]
60 kWh 85 kWh 85 kWh
Performance
NEDC norma szerinti hatótáv [km] 390 502 502
Hatótáv 88 km/órás állandó sebességgel [km] 370 480 480
Gyorsulás 0-100 km/h 6,2 5,6 4,4
Végsebesség [km/h] 190 200 210
Teljesítmény [LE] 306 367 421
Nyomaték [Nm (1/min)] 440 Nm (0-5900) 440 Nm (0-5900) 600 Nm (0-5300)
Akkumulátor 60 kWh 85 kWh 85 kWh


Itthon egyelőre nincs Tesla képviselet, legközelebb Bécsben találunk, ahol euróban fizethetünk. A Model S bázisára 54 720 euró, amivel tudásához képest szerénynek mondható. A P85 verzió alapára 73 000 euró, de a futóművet is komolyító, csakis légrugózással, külön tételként számolt 21 colos felnivel és az egyebek mellett LED-es kanyarfényszórót, kulcs nélküli nyitást és indítást, elektromos mozgatású csomagtérajtót, memóriás első üléseket, elektrokróm tükröket adó Tech Package által már 86 770 eurós, azaz csaknem 27 millió forintos végösszeget mutat a konfigurátor. Választhatunk még 1200 euróért kétoldali töltőcsatlakozót, amivel szimpatikus módon egyszerre két nyilvános töltőre is rátehetjük autónkat. Igaz, ehhez egy átalakító is szükséges, ugyanis a Tesla töltője nem hagyományos csatlakozású. Otthonra mindenképp érdemes a 380 V-os, háromfázisú csatlakozót kiépíteni, különben túlzottan sok idő kell a nagyobb kapacitású akkumulátor feltöltéséhez. Az első-hátsó parkolóradar 400 euróért több mint ajánlható tétel, a vezetett autóhoz még nem volt elérhető, ma már ugyanennyiért megkapható a LED-es ködfényszóró, 2000 euróért van 12 hangszórós, DAB-tuneres és mélynyomós hifi. Ugyanennyi a próbált autóban is látható Nappa bőr kárpitozás, valamint a csomagtéri gyerekülés ára is.
Olcsónak nem olcsó a Tesla, viszont lényegében nem drágább, mint egy hasonló tudású sportos nagyautó, vetélytársaiként gyorsulási értéke miatt az Audi RS6, a BMW M5, a Mercedes-Benz E 63 AMG is említhető. Azoknál olcsóbb a Tesla, persze kevésbé személyre szabható, kevesebb extrával felszerelhető, üzemköltsége azonban jóval szerényebb. Sokatmondó, hogy a 85 kWh-s akkumulátorra 8 év kilométerkorlát nélküli garancia él. Szervizbe járni 20 ezer kilométerenként kell ezzel a villanyautóval, olajcseréért viszont biztosan nem kell majd fizetni, s ha valaki aggódna a karbantartási költségek miatt, 4 évre 2000 euróért előre is megvásárolhatja azt. Nincs nagyon ellenérv a Teslával szemben a hagyományos, belsőégésű motoros, hulladékhővel és zajjal üzemelő autókhoz viszonyítva, ha csak az nem, hogy a Model S végsebessége verziótól függően „csupán” 190-210 km/óra, hasonló teljesítményű benzinesek és dízelek elől tehát előfordulhat, hogy Németország sebességkorlát nélküli autópályáin ki kell térni. Baj? Aligha, inkább az, hogy a Tesla még nem gyárt városi méretű, szerényebb teljesítményű villanyautót. Ha viszont hoz majd ilyet, bizony öve lehet a piac – ahogyan Norvégiában a tavalyi év utolsó negyedében már a Model S is a legkeresettebb modell volt.
Köszönjük a tulajdonos Crystal Nails[/url] csapatának a próba lehetőségét!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Mellékesen elolvastam az oldalatokon lévő szövegek egy részét, és a véleményem még inkább megerősítést nyert,
    ma tanítjátok azt ami vagy 20 év múlva de lehet még előbb elavult technika lesz.
    Pont volt pár éve kapcsolatom egy hasonló céggel mint a tiétek, a megrendeléseik a maffiamódszerekhez hasonlítottak, nem az innováció elsőbbségét képviselték.

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Barátom a saját magad oldalán a saját fejléceddel cáfolod meg magad.
    “Zárt-gondozásmentes akkumulátorok gyorstöltése 100%-ra 15-20 perc alatt.” az nem pár perc?
    Vagy te is vetítesz az oldaladon.
    Azt hiszed az hogy minek nevezik az “energiatárolót” fontos? Egy frászt lehet az akksi, kondi, de még fosmaddzag is ha a szerepét betölti.
    Már 15-20 vagy még több éve találkoztam olyan akkus fúróval amire 5 perc töltési időt mondtak. Jó csak mondtak, de lemerültet 5 percig töltöttünk és használtuk fél napot.

    Egy másik lényeges dolog amit te nem tudsz úgy látom.

    Nem csak te vagy ti foglalkoztok akkumulátor technikával, hanem rengetegen kishazánkban különböző külföldi érdekeltséggel megáldva, vajon ők is ílyen szűklátókörűen vélekednek erről mint te?
    Nagy verseny kezdődött ebben a szegmensben amit a Tesla váltott ki a világból közmegismerés szintjén pláne.
    A másik csak hogy érzékeltessem mennyire a szemellenzősdit képviseled keress rá talán megtalálod a neten:
    Volkswagenes interjút adó! mérnök azt mondta ilyen kompresszíóval benzines vagy dízel motor nem működhet Mazda Skyactive technológia. 1:14 mégis megy.
    Hidd el, ha ma nem is a jövőben tuti hogy megcáfolják az állításod 100%-ig. Érted? Mert én igen.
    Itt a bolgon van tegeződés ha tetszik ha nem.

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    encore írta: 2014. március 29. szombat 13:46 (3 éve)

    Az ön által emlegetett pár perces “akkumulátor” töltés, nem volt soha, ma sem létezik és nem is lesz a büdös életben belőle semmi, ugyanis! Amire ön gondol, azt nem akkumulátornak nevezik, hanem “nano kondenzátornak”! Értjük?

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Na meg ne feledjük hátrányként a töltési időt! Sem illetve a nem állandó leadott teljesítményt! És a 8 év utáni érték állóságot! Ez még azért jelentős inkább BMW M5 ha már ha értékarányban érték minőségben és megbízhatóságban választani kel. De ezzel szerintem nem csak én vagyok így a tapasztalatok alapján.

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Aztán áruljátok már el, hogy mivel tölcsem föl ha otthon a villanykarón lévő biztosítékot is levágja a villanyborotva? Nincs ez még kitanálva, bezzeg az én mercim sose hagyott cserbe a disco előtt, erre buknak a bullák nem a villanydodzsemre!

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Hát nagyon érdekes a sok negatív hozzászólás. Nagyon szemléletes Az ilyen emberek miatt haladnak nehezebben a tenni akarók. Ők azok akik inkább leszólják az újdonságokat és inkább nyavajognak az orvosnál,(esetleg kocsmában) mint egy kicsit élhetőbbé tegyék a világunkat. A gyerekeinkét főleg.

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Csak szólok: Nem kell feltétlen pont a Teslába belelátni az elektromos autózás jövőjét, de aki most azon fanyalog, hogy nincs töltő, az 2000-ben azzal érvelt, hogy a mobiltelefon halott technológia, mert csak a városban lehet használni, és még le is tud merülni…

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    A civil többséget meg úgy értettem hogy akik hajlandóak befektetni óriáscégek a jövő generáció új alapanyagok bányászatába technológiai elsőségre hajtanak. Ők többen vannak mint az Amerikai Orosz Japán Kínai Európai kormányok akik beleöntik az adófizetők pénzét a több generációval később talán megtérülő projektbe.

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Az azért nagy szégyen volna ha megrendezett lenne, ha meg idegen hajó lenne ott csak a félelem ami visszatarthatja az embereket, de őszintén te félnél, én semmitől sem legfeljebb ott döglök, és mi van ha mindig jobb fegyverrel megyünk oda dögleni, egyszer csak megunják hogy kinyírjanak mindenkit aki odamegy:))))). A valóvilág tömeg meg magától buta, mert azt választotta, a könnyebb utat simábban járhatót, ezt még joda mester is megmondta, ők a sötét oldal uralma alatt élnek tudatlanul mert nekik az jó, butának maradni mert az menő. :))))

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Szerintem nem látják itt páran a fától az erdőt.
    Ez az autó Elon Musk tudásának demonstrációja arra hogy milyen nevetségesek a mai autógyárak, hétköznapi technológiák amiket használunk. Sokkal több potenciál van a jelenlegi fejlesztésekben mint amit kiadnak. Nevetséges az a mai autóipar számára hogy egy autóiparon kívül lévő személy tudásbázisa Nissan Leaf, elektromos golf 200 Km hatótávolság vs Tesla 500 km hatótávot kínál.
    Mellesleg ez az ember nem egy ilyen cégbe öli minden tudását, nem ezt csiszolgatja mint a többiek a sz..kupac autóikat hogy nagyot akasszanak belőle über alles f..k in ash meg a többi istenkirály képzetű cégvezér alattvaló betanított autóipari mérnök.
    Ez az ember a valós “világúr ahogy pákó mondotta” meghódításán fáradozik, nem is akármilyen részt vállal belőle. Az autóipar a betanított munkások többet erővel ha nem megy ésszel bázisközpontja.
    Fájó hogy azt hiszik itt páran hogy a teslába lévő akkumulátoroknál rövid időn belül nem lesznek jóval fejlettebbek mint amit ez kínál most. Hamarosan a pár perces feltöltésű akkumulátorok is meg fognak jelenni. Ez az autó a jelen gazdagjai autója, te nem fogod ezt megvenni 20 év múlva mert sokkal jobbak lesznek az akkori tudású akksik, villanymotorok, elektronika, informatika, stb. A technológia ha nem lassítják tudatosan, olyan mint a hatványozódás, tényleg nagy léptekkel visz a jövő felé.
    Nézd meg az első holdraszállást, és azt hogy miért nem mentek az utóbbi időbe arrafele.
    Szerintem ha a civil többség kezébe kerül a lehetőség akkor nincs határ.

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Ez jelenleg egy exkluzív villantós autó gazdagoknak, agglomerációs közlekedésre 🙂 Persze nem Mo-ra, a paraxtbalkánra.. De hogy magyar viszonyok közt nézzük: ez arra való, hogy az ember Pest környékén elbóklásszon, esetleg 7végén leugorjon a Balatonra. De egyébként Pestről eljuthat vele 1-1 vidéki városba is oda-vissza egy töltéssel 🙂 Pl Györ, Szeged, Miskolc, ezek beleférnének sztem. De hosszú távú utazásra ez még nem alkalmas sztem 🙂 De még az lehet később. Sztem egyelőre az vesz ilyet, aki különc, nem akar kommersz BMWt, Mercit stb 🙂

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Itt nem csak arról van szó , hogy kevés a töltő állomás hanem egyáltalán nincs Budapesten kívül töltési lehetőség , lentebb írtam a hatótávot nézd meg amerikai teszt 30 perces 90 amper/h 480 voltos töltéssel is max kb 240 km es hatótávig tudod feltölteni … itt arra próbálok rávilágítani hogy egyszerűen nevetségesen sokáig tart újratölteni egy ilyen kocsit ahhoz képest hogy mennyi az ára és mekkora hatótávot ígérnek … de ettől függetlenül biztos jó kocsi csak ha megnézed mit tud nyújtani ennyi pénzért én úgy látom az én mércém szerint finoman fogalmazva is elég karcsú mutatvány …

    Az általad felhozott E merciről meg annyit hogy 4 év vagy 120.000 km ingyen szerviz járt hozzá szóval az első 4 évben nem fizetsz semmit … de valóban drága a merci szervizelése is … nem mellesleg a marci az merci és itt nem elszólni karom a Teslát mert biztos jó kocsi csak az helyzet hogy míg az előbbi gyártó lassan 100 éves múlttal rendelkezik addig az utóbbi kb 10 évvel …

    Lambónál meg biztos vagyok benne hogy a szűrők sem annyiba kerülnek mint egy több 100.000 darabszámban gyártók autónál jó ha évente pár ezer kocsit eladnak nyilván való hogy a gyártók is ehhez alakítják az alkatrész árakat …

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Nézd! Én nem tudom mit szervizelnek a Teslán. Mint ahogy azt sem tudom, hogy a Lambo-n egy olajcsere, szűrőcsere, talán fékcsere miért kerül 2 millióba (és ez évekkel ezelőtti adat). Utóbbinál biztos vagyok benn, hogy nagyon durván csak azt fizettetik meg, hogy Lambo.

    Lényeg, hogy ha prémium autót veszel, drága lesz a szakszerviz. Az tutti. A 2000 euró az 600 eft…és ugye 4 évre szól. Ha veszel egy középszerű, de izmosabb E Mercit, aztán használod rendesen.. és a Kárpát utcába hordod szervizelni…hát biztos lehetsz benne, hogy a 600 eft nem fog kitartani még 2 évig se.

    Szóval erre mondtam, hogy aki 30 misis autót vesz, annak ÉVI 150eft szervizdíj egy nagy semmi (és ezzel + a gyári garral elvileg teljes biztonságban van)!
    Hogy mit szervizelnek? Nagy valószínűség szerint igazad van: szinte semmit. De kötelező átvizsgágásra, akkor is járnia kéne egy autónak. Ezt veszed meg előre.

    Másoknak írom! Hatótáv téma!

    Elgondolkodtam!

    Amerikában szerintetek milyen távokat mennek az emberek? Ja! Hogy ott jobban kiépült a töltőhálózat? Hát ettől még nem a Tesla szar!!
    Pár éve lett volna lehetőségem megvenni olcsón egy CNG-s autót. Letettem róla, mert Mo-on akkor 2 CNG kút volt. Az egyik Győrben, a másik Szegeden.
    Nem értettem mi létjogosultsága van a CNG-nek, hiába a legtisztább üzem, ami nem csak környezet-, hanem motorkímélő is! Rákerestem: Németo-ban már akkor többszáz CNG kút volt!
    Tehát nem a technológia a szar, hanem Mo. van kissé lemaradva. Ez van!

    Azóta javult valamelyest a CNG kút helyzet is. Az elektromos autók töltése nálunk annyira új, hogy nem kell csodálkozni rajta, hogy szar a helyzet.
    De javulni fog!

    Én pl. rácsodálkoztam a jómúltkor egy szerkezetre, ami a Felvonulási tér parkolójának sarkában áll. Megnéztem mi a fene az! Hát egy gyorstöltő elektromos autókhoz!
    Elég sokszor sétálok járok arra….még nem láttam soha, hogy valaki használta volna..

    Welcome in Hungary!

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    [i]Engem inkább az érdekelne , hogy mire kell 2000 eurós szervizköltséget számolni 4 évre ha nem kell olajat szíjat és szűrőket cserélni benne [/i]

    ez úgy engem is érdekelne..plusz az is hogy mennyi garancia van az autóra..mert hát ha tönkremegy benne valami elektronika , akkor nem elég a sarki műszerészhez elvinni….ha arra gondolok hogy egy elektromos targonca vezérlőpanelja 1.2 millió volt a cégnél ahol dolgozom…hát…

    Amúgy nekem kellene egy ilyen kocsi, bőven elég lenne Magyarországon bármire..legalább is nekem 🙂

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Idézek : …” 480 Voltos gyors töltő állomás-hálózat kiépítésébe. Az elv: ha a Model S fél órát rácsatlakozik egy ilyenre, az 150 mérföldre (kb. 240 km) elegendő delejt táplál az akkumulátorokba. … ”

    teljes cikk : http://www.tesztauto.hu/hirek/tesla_vs_nyt_hir

    tehát 480 voltos 90 amperes !!! gyors töltővel 30 perc alatt nagyjából 240 km nyi energiát lehet beletölteni ha teljesen lemerült az aku .

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Arra próbáltam célozni, hogy ha 30 millás kocsid van akkor nem Horvátokhoz mész le a családot begyűrve egy autóba, hanem elrepülsz akárhova. De egyébként ha én Kubába mennék, akkor nekem egy autó sem alternatíva… tök szopás, hogy szerinted gyűjtögetnem kéne egy yachtra. El is kezdem… addig járok gyalog.

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    nem, nem volt költői a kérdés… mire alternatíva egy ilyen jármű?
    nos, a legközelebbi, szerinted gazdagok által látogatott tengerpart kb. 1500 km-re van…ezzel a csodajárgánnyal hány napig tartana az út?… ez még gazdagéknak sem éri meg….

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Honnan veszed, hogy nem tesztelték mielőtt piacra került? Most akkor a Dacia is garancia nélkül kéne, hogy megjelenjen és majd 5 év elteltével merik ráírni az újakra, hogy 5 év garanciát adunk innentől kezdve?:)

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Még gy mondatott kiollóztam a cikkből: [b]Sokatmondó, hogy a 85 kWh-s akkumulátorra 8 év kilométerkorlát nélküli garancia él.[/b]
    Mióta is gyártják és árusítják ezt a “csoda járművet”? Ugye jól tudom, hogy 3.-ik éve.
    Akkor viszont mire fel adják a kiollózott mondatban szerepeltetett 8 év garanciát az akkumulátor csomagra?
    Azt hiszem vannak közöttünk jó páran, akik ki tudják számolni, hogy mennyi év kell ahhoz, hogy úgy teszteljék le ezt a bizonyos akku csomagot, hogy 8 évez merjenek rá garantálni. Talán úgy összejönne ez az egész, ha hetente csak egyszer töltenék az akkumulátorát. Talán csak akkor!!!

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Jé, milyen érdekes “Négy kereke van és motor hajtja, tehát autó” írja az autonavigator újságírója “katona Mátyás” – ez igen, én ki sem találtam volna ha Ő nem vezet rá!?
    Továbbá, mivel most már kitaláltuk (mert Ön hozzásegített bennünket), hogy elektromos autóról van szó Ön betette a cikkbe egy táblázatot: kérdezem, miért maradt ki belőle a leges legfontosabb adathalmaz? Pontosabban az a bizonyos töltési és gyors-töltési időintervallumok megírása?
    Ön amiről ír a cikkében már legalább 100-szor olvashattuk mások által megjelentetett cikkeben, de Ők is, mint Ön nem írt a töltési időkről egyetlen szót, ill. számot sem.
    Nem az érdekel bennünket, hogy ilyen jó, meg olyan jó jármű ez a “csodálatos TESLA S P85, hanem “VALÓS IGAZOLT TÖLTÉSI ADATOKRA” van szükségünk. De, nem hosszú órákról (mely idő alatt 100%-ra lehet tölteni az akkumulátor csomagját) és 15, 30 percig tartó (ez esetekben max. 80%-ra) történő gyors-töltésekről akarunk hallani, hanem valós, mindig 100%-ra történő gyors-töltési időkről. Hát, megjegyzem, ez a csoda hiányzik a TESLA S-ből ugyan úgy, mint a világ összes mások által gyártott és forgalmazott 100%-ban elektromos hajtású járművekből.
    Ennek ellenére préseljen ki az Elon Musk úrból “igazi – valós mai töltési időpontokat”!
    Előre megjegyzem nem fog ilyen adatokat kiadni a Tesla senkinek a világon, mert akkor az a pár vevő, aki még hajlandó rendelni ebből a csodajárműből, is vissza fogja mondani a megrendeléseit.
    Amennyiben mégis hajlandóak lennének az adatokat kiadni, hát tudja meg mindenki, szörnyen rossz töltési időkről olvashatunk majd a neten.
    Nem is fűzök hozzá továbbiakat, mert csak felidegesít ez a nagy .arhaság.

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Aki 30 millióért vesz autót, jellemzően nem a legközelebbi tengerpartra jár nyaralni és nem kocsival. Gondolom én… de majd beszámolok róla ha egyszer ott tartok:D Az, hogy mire alternatíva, remélem költői kérdés volt:D

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    komolyan nem értem… mire alternatíva ez az autó? szép?- igen. jól megy?-igen. valszeg kényelmes is…, na de hány típust soroljak hasonló adatokkal? Hogyan megy el a csóró magyar ezzel nyaralni a tengerpartra?…odaút 3 nap, vissza szintén… ehhh

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Itt nem arról van szó , hogy sok vagy nem sok a 2000 euró hanem arról hogy mit tudnak szervizelni egy alapból zárt rendszeren ami nem szerviz igényes? Bemész és megnézik az aksit szerinted szétszedik az aksikat az autó alján ?? vagy megtapicskolják a motort a hátsó tengelynél hogy nem e kilazult a csavarja ???
    Mert se olajat se vezérlést se szűrőt ” pollent kivéve ” se féket nem kell megnézni ráadásul ha féket kell ellenőrizni 20.000 km enként az régen rossz . Kíváncsi lennék ha beviszed szervizre és odaállsz a szerelő mögé figyeled mit csinálnak vele vajon mit tennének … ez az összeg arra elég , hogy a szervizben fizesd az embert aki jobb esetben rádug egy hibakód olvasót a szerviz csatlakozóra és lekéri az adatokat … semmi másra . Érdemben nem oszt nem szoroz hogy beviszed e 20.000 km enként mert így is úgy is elromlik ha akar … ha meg egy ilyen autónak nincs legalább olyan fejlett rendszere , hogy megállapítsa saját magának melyik aksi cella zárlatos és lekapcsolja ne tegye tönkre a többit is vagy ne gyújtsa fel az autót emiatt régen rossz … szóval ezért érzem lehúzásnak picit ezt az összeget főleg úgy hogy 10 év alatt 2.5X 2000 euro .

    Az általad említett Lamboban pedig kell olajat szűrőt és ezt azt cserélni hogy ne menjen tönkre … ott van anyag és munkadíj költség és a 2 autó ára sem releváns mivel nagyjából 3 szoros áron van egy Lambo mint egy Tesla … Suzuki szerviz sem annyiba kerül mint egy Mercié .

    És igen fontos egy villany autó hatótávolsága mivel jobb esetben 30 perc a töltése ha van töltőd hozzá egyébként meg 6 óra 220 voltról … nem mind egy hogy elmész Pécs- Debrecen távot oda vissza megtenni 2 napig vagy elmész és megjárod 12 óra alatt … de mondhatnék bármilyen nagyobb távot . Ezért írtam hogy hiába 480 km ez valós körülmények között leredukálódik nagyjából 300-350 km re ez bármennyire is fura nem teszi lehetővé azt hogy Budapesten kívül kb 130- 150km es sugarú körből kimerészkedj és ne tréleren térj haza …

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Oké de mint írtam 10 perc ée mehetsz tovább … de próbálj meg feltölteni bármilyen elektromos autót gyors tővel a fővároson kívül … még megye székhelyeken sincs … marad az a megoldás hogy kérsz a családi házadba 3 fázist és 40 ampert minimum hogy ne 6 óráig tölthesd 70% osra az aksit hanem csak 30 percig . És a mobilitás még most az M5 mellett szól akárhogy is nézzük … majd idővel ha 50 km enként lesz mindenhol egy gyors töltő hálózat az nyilván más lesz .

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Csokibá
    Ha ilyen kérdéseid vannak inkább ne vegyél ilyen autot…

    “kíváncsi vagyok mennyibe kerül egy akku csomag csere esetén”

    Max cella csere !!!

    Ceruza Litiumok vannak benne, szerinted kb mennyi 1 db ???

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Sokszor komolyan nem értem az embereket. Mit kell fanyalogni 500…vagy hajtva 300 km hatótáv kapcsán?
    Miért sok az a 200 euro szervizköltség 4 évre?
    Uraim! Ez egy prémium sprortautó!

    Beszélgettem anno (vagy 6-7 éve) egy Lambo-s emberkével. Épp a gyárból jött, műszak után.. :-)))

    A Lambo-val 200 km-enként meg kellett állni tankolnia (kb 40l/100 km…akármi is lenne a gyári adat).
    Továbbá! 10 vagy 15 ezrenként (már nem emlékszem) hordta Bécsbe szakszervízbe.
    1 sima kötelező szervíz 2 millió forint volt!!!
    1 szezon (nyár) alatt 2 garnitúra gumit használt el….ami szintén milliós tétel!
    És az autó vételára kb. 2xese volt a Tesla-jénak.

    Szóval miről is beszélünk?

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Bármilyen autóra igaz, ha kihasználod a teljesítményét a töredékére csökken a hatótávolság. A példaként felhozott BMW M5-tel is lehet úgy menni, hogy teli tankkal nem tudsz 100 km-t sem megtenni!

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Engem inkább az érdekelne , hogy mire kell 2000 eurós szervizköltséget számolni 4 évre ha nem kell olajat szíjat és szűrőket cserélni benne … vajon mit tudnak 20.000 k- enkét szervizelni mikor optimális esetben a fékbetét és a fék sem kopik mivel generátorként lassít a motor … tényleg nem értem mit kell nézni egy elektromotoron és egy aksin több mint 600.000 forintért mert ha valami baja van nagy nem megfelelően működik úgy is kiírja gép és akkor is ráér bemenni a szervizbe ami mellesleg Bécsben van ha jól tévedek … 😀

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Nálam jelenleg a lista élén van.
    Régóta gondolkozom az autócserén, de eddig nem mertem meglépni.
    Sehol nem lehet olvasni, hogy mit bír az akku télen, hidegben vagy hogy 4-500 töltés után milyen állapotban lesznek a cellák (a macbook prom most tart 899 töltési ciklusnál, és már csak 67%-os, ez egy ilyen autónál már drasztikus hatótávcsökkenést jelentene). Megnyugató a 8 év korlátlan garancia, de kíváncsi vagyok mennyibe kerül egy akku csomag csere esetén, és a garancia pontosan mire is vonatkozik.
    Egyszóval sok még a kérdés és kevés a tapasztalat.
    Lesz ez még jobb is, annak tükrében különösen, hogy magam is Tesla részvényes vagyok már vagy 2 éve 🙂

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Nincs si ezzel baj … csak ha kihasználod a teljesítményét fele hatótávval számolhatsz … mondjuk elképzelek egy szituációt … becsengetsz egy út menti házhoz mert jelzi a kocsi hogy alacsony a feszültség ” tankolni kell ” …. csengetsz … kijön egy csoszogó öreg nénike járókerettel ..” Jóóónapot fiam mi járatban errefeleé …. válasz : Adj isten öreganyám be dughatom a hosszabbítót 6-7 órára a 220 voltba mert ” tankolnom ” kellene és akkor már kérnék enni meg szállást is mert reggel tudok csak elindulni ” mert nincs minden kertben a családi házaknál egy Paks szintű atomreaktor hogy 30 perc alatt feltölthesse kúthálózat meg enyhén szólva is vicces és csak Buda Pestre koncentrál ” . Ezzel szemben az általad említett M5 begurul a benzinkútra kiszalad a egy kutas srác mondod neki TELE … elmész klotyóra veszel egy redbult a hűtőből és mikor a kasszához érsz max 10 perc már mehetsz is tovább . Ha meg nem használod ki a teljesítményét mind1gyik autó feleslegesen erős mert fele ennyi lóerővel is sportosan lehet közlekedni … egyébként a sima 85 nek is akkor a hatótávja is mint a 85+ nak … de ettől függetlenül pofás kis kocsi elölről oldalról kifejezetten tetszetős hátulról picit ingerszegénynek mondanám .

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Szerintem szép karosszéria, előremutató technika, valóban elgondolkodtató alternatíva lehet megfelelő forrás esetén. Kár, hogy mindezt hagyományosan amerikai minőségben belül. Hiába a konyhaszekrény méretű képernyő, ha az egész egy már-már ostobán egyszerű formanyelv része. Nekem ez a belső, a már most megnyúlt bőrüléssel teljesen disszonáns az autó amúgy gyönyörű külsejéhez képest.

    A műköröm.hu rendszámkeret meg durván odabasz!

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Az ára elég húzós 27 millió pffff… még egy holtérfigyelő sem fért bele az árba mennyi lehet nagy tételben az érzékelő 10.000 forint? Csodálom , hogy a parkradart bele merték tenni az alapárba és nem kértek érte legalább 500 eurót mint a feláras kalaptartóért . Hatótávval szerintem akkora probléma nincs napi használatban bőven elég a 480 km kérdés , hogy ez valós körülmények között mennyi mivel nyáron szeretnek az emberek légkondit használni és nem szarrá főni a full üvegtető alatt illetve télen sem mindenki ül bundában az autóba … ezek a fogyasztók meg eléggé csökkentik a hatótávot de még így is maradhat 300 km viszont mondjuk egy pest – pécs távolságra ez már nem elég így marad a városi elővárosi használat oda meg elég nagy az autó … de biztos jó dolog és előremutató csak az árából vehetsz egy elektromos golf 7 ” városba optimálisabb” és még marad is egy jobban felszerelt benzines A5-A6 ra pénzed amit meg használsz mikor napi 500-600 km-et vezetsz … vagy veszel egy konnektorról tölthető hybridet fele ennyiért . Nekem tetszik főleg ha fele ennyibe kerülne …

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Már meg is kaptad nézd az elsőt!
    Ennek is kicsi a hatótávja.

    Menőmanó, hát mennyi kéne egy fényév? 🙂 És mi az elég sok? Ez a kettő? Mind? 🙂

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Már nagyon várom az első olyan hozzászólót aki menetrendszerűen fanyalogva benyögi hogy [i]“hááááát eeegen, jó jóó, de azért nem olyan nagy szám ez már manapság, hiszen egy jo koromdizel simán tud ennyit, sőt akár még kevesebbet is fogyaszt nála…” [/i]

    LOL! 🙂

  • 2017.10.29. at 11:05
    Permalink

    Nagyon tetszik ez az autó. Természetesen a Performance változat a kedvencem.
    Mondjuk egyelőre elég sok érv szól ellene (hatótáv, töltési lehetőségek), de talán hamarosan javul a helyzet.

  • 2018.03.12. at 20:16
    Permalink

    Szerintem egész szépen összerakták! Tetszik! 8 év akkugarancia? Ez is elég jónak tűnik! És még csak 3 éve árulják? Tudjátok, mikor piacra dobnak egy új technológiát, akkor nem azért magas az ára, mert egyik nap kitalálták, másik nap legyártották, harmadik nap pedig piacra került, és úgy gondolták, hogy gyorsan meggazdagodunk belőle! Mikor egy új tecnológiát megálmodik valaki, akkor azt le kell gyártani (lsd. Prototipusok) és azt tesztelni is szokták! Sokszor nagyok sokáig! Tökéletesítik, javítanak rajta, aztán újra tesztelik! Amíg egy új tecnológia piacra kerül, sokszor nem is gondolnánk mennyi pénzt felemészt ez a folyamat!Tehát ezzel csak azt akarom mondani, hogy szerintem Elon Musk nem 2 éve és 286 napja teszteli ezt a dolgot, de az is lehet hogy nincs 8 éves tapasztalata a akkumulátorokkal, amit a Teslákba raknak, de hát kozkázat nélkűl nincs győzelem!

Vélemény, hozzászólás?