Terepezés a Várkert Bazárban – bírta a próbát az új Discovery

Ötödik generációjában először négyhengeres a Land Rover Discovery

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Akármilyen fura, de már 27 éves modell a Land Rover Discovery. Talán mindenki ismeri első kiadását, amihez már egyáltalán nem hasonlít az új.


Leírva furcsa látni, de már 27 éven is túl van a Land Rover Discovery, 1989 őszén debütált, eddig 1,2 millió példányban készült, idén pedig úgy lépett ötödik generációjába, hogy minden eddiginél nagyobb lett. Továbbá elődjénél akár 450 kilogrammal könnyebb. Igaz, ebben az is szerepet játszik, hogy alapmotorja már nem 6, hanem csak 4 hengeres. De ha nem számolunk a downsizinggal, akkor is leadott mintegy 350 kilogrammot. Egyebek mellett azért, mert már nem alvázas, hanem önhordó karosszériás. Minden eddiginél többcélú, amit úgy ért el, hogy terepképességeiből alig veszített, országúti menetjellemzői pedig javultak. Legalábbis a gyáriak szerint. Próbálni egyelőre csupán egy épített off-road pályán sikerült, nem máshol, mint a budai Várkert Bazárban.
Hirdetés
Land Rover Discovery, 2017 - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4970 2073 1846 2923* 1231/1137**

Pedig a Discovery most többet mozdult a divat diktálta országúti szabadidő-autók felé, mint eddig bármikor, már nem hagyományos terepjárónak, hanem többcélú járműnek mondja a gyár. Persze azért erőteljesen hű maradt a Land Rover márkanévhez, terepjellemzőivel mindenképp veri a konkurenciát, de minden egyébbel is ígéretes. Kezdjük a terepezéssel: alapáras a Torsen központi osztómű, amit opcióként felezős terepfokozat és aktív (zárható) hátsó differenciálmű egészít ki. Bár a terepszögek közül a 34 fokos első a korábbinál 2 fokkal szerényebb, a konkurens Volvo XC90-énél 10-zel komolyabb, ahogyan a hátsó 30 fokos terepszög és a 283 milliméteres hasmagasság is az összes vetélytársénál jobb. Egyértelműen kategóriarekorder a 90 centis gázlómélység is, amit opcióként vízmagasság-mérő is kiegészít - a tükrökbe épített szenzorokkal.
Kameraképből is bőségesen kaphatunk, az autó minden oldalát láthatjuk a központi kijelzőn, ami nemcsak parkoláskor, hanem terepezéskor is jól jön. Nem kell kihajolgatni az autóból, mindent láthatunk bentről. Márpedig a Discovery belsejében jó lenni. A márkától megszokott szögletes, de azért kellően kerekített formák, akár finom bőrbe csomagolva, de a látott szövetkárpitok is barátságosak. Ahogyan az is, hogy az utastér akár 7 teljes értékű ülést ad, a leghátsó sorban is Isofix-csatlakozókkal, de utóbbiakból a jobb első ülésre is jutott. Luxus bőséggel szerepelhet, az elöl kettős keresztlengőkaros, hátul multilink futómű légrugózással is kérhető, az ülések akár távirányításra is síkba dönthetők. Nem csak a csomagtér felől, hamarosan akár okostelefonos applikációból is. Elektromos az osztott, lehajtható alsó részével 300 kilogrammos teherbírású csomagtérajtó mozgatása is, pedig maga az ajtó műanyag. A terepezést alacsony sebességű 2-30 km/órás sebességszabályozó segítheti, az autópályázást pedig távolságtartós tempomat, meg persze holttérfigyelő.
Land Rover Discovery, 2017 - műszaki adatok
2.0 TD4 2.0 SD4 3.0 TD6 3.0 Si6
Emissziós norma Euro 6 6/24
Hengerűrtartalom [cm3] 1999 2993 2995
Hengerek/szelepek száma 4/16 6/24
Váltófajta/-fokozat automata/8
Teljesítmény [LE (1/min)] 180 (4000) 240 (4000) 258 (3750) 340 (6500)
Nyomaték [Nm (1/min)] 430 (1500) 500 (1500) 600 (1750-2250) 450 (3500-5000)
Gyorsulás 0-100 km/h 10,5 8,3 8,1 7,1
Végsebesség [km/h] 180 194 209 209
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 6,0-6,3 6,3-6,5 7,2 10,9
CO2-kibocsátás [g/km] 156-159 165-171 189 254
Saját tömeg [kg] 2105 2115 2230 2155
Megengedett össztömeg [kg] 2870-3090 2940-3025 3050-3070 2990-3130

De vajon mi mozgatja a Discoveryt? Alapesetben a Jaguar-Land Rover 2,0 literes Ingenium dízele. A 180 lóerős alapverziót csak egy, míg a 240 lóerőset már kettő, egy változó geometriájú kisebb és egy fix nagyobb tölti, hogy összesen 240 lóerőt kapjunk tőle. A kínálat legütősebb motorjának a 3,0 literes, hathengeres TD6 ígérkezik a maga 600 newtonméterével, de ne feledjük, az erősebbik 2,0 literesben is van 500. Még utóbbitól is elmarad a 3,0 literes kompresszoros Si6, ami persze 340 lóerejével és 7,1 másodperces 100 km/órára gyorsulásával szintén tekinthető csúcsmodellnek, ára egyébként pontosan a 3,0 literes dízelével egyező.
Land Rover Discovery, 2017 - alapárak (Ft)
2.0 TD4 S 15 982 000
2.0 TD4 SE 16 511 000
2.0 TD4 HSE 17 737 000
2.0 TD4 HSE Luxury 15 689 764
2.0 SD4 S 17 295 000
2.0 SD4 SE 18 023 000
2.0 SD4 HSE 19 249 000
2.0 SD4 HSE Luxury 21 437 000
3.0 TD6 SE 18 697 000
3.0 TD6 HSE 19 922 000
3.0 TD6 HSE Luxury 22 112 000
3.0 TD6 First Edition 25 209 000
3.0 Si6 SE 18 697 000
3.0 Si6 HSE 19 922 000
3.0 Si6 HSE Luxury 22 112 000

A Discovery árlistája 18 ezer forinttal 16 millió forint alatt indul, a jelenlegi legdrágább változat a csakis a 3.0 TD6-ból elérhető First Edition a maga 25 millió forintos árával, ebbe viszont gyakorlatilag minden extrát belezsúfoltak. Így aztán az akár karkötős, vízálló okoskulccsal is nyitható Discovery nem csupán minden konkurensénél stílusosabb, tágasabb és jobb terepképességű, nem is drágább náluk. Az első röpke próba után nagyon meggyőző, de azért hamarosan egy alaposabb tesztben is ki kívánjuk vesézni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?