Így kell ezt csinálni – Peugeot 208 miniteszt

Peugeot 208 miniteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kipróbáltuk a Peugeot legújabb kisautóját, a franciák ügyes formafrissítéssel, jelentős tömegcsökkentéssel és új fejlesztésű motorokkal kívánnak nagyot dobni. Az autót pedig a világ legnagyobb Lego Technic házában építik.



A portugál nemzetközi bemutatóról ugyan lemaradtunk, de csak pár nappal, ráadásul így check-in, átszállás és transzfer nélkül úsztuk meg a kalandot. Reggel Budapesten Peugeot-okba pattantunk, elkocsiztunk Pozsonyba, átültünk háromajtós, 115 lóerős 1.6 e-HDi 208-asokba, elhajtottunk megnézni a kisautó nagyszombati gyártási helyszínét, majd ötajtós, benzines 1.6 VTi-kkel gurultunk vissza a pozsonyi kiindulási pontra. A dízellel nagyon szimpatizáltunk, a gyár lenyűgöző volt, de az 1,6 VTi kapcsán senkiből sem tört ki visszafojthatatlan lelkesedés. Az új formájú, jelentősen könnyített karosszéria tetszetős, míg az utastér legnagyobb újításai, a magasra emelt műszeregység és a nagyon picire formált kormánykerék ambivalens érzéseket váltottak ki.

Gyorsan lássuk a nagy elődöket. A Peugeot 1929-ben gyártott először kisautót 201 néven, tehát már több mint 80 éves a 200-as széria. A modernkori kisautókat az 1965-ben megjelent 204-es képviselte először, ebből már kombi és dízelmotoros változat is készült. A sorozat eddigi utolsó három tagját pedig senkinek sem kell bemutatni. Ezek ráadásul többször is kihúzták a csávából a PSA oroszlános ágát: a nagyszerű 205-ösből nagyjából 5,3 millió talált gazdára, az elképesztően népszerű 206-os a világ egyes pontjain még idén őszig gyártásban marad, így valószínűleg el fogja érni a 8 milliós határt, és a 207-es is kétmillió példány fölött jár.

A Peugeot most sincs könnyű helyzetben, ezért a 208-astól is valami olyasmit várnak, mint a kettővel korábbi típustól. A termék jónak tűnik, az alapkoncepció dicséretes, úgyhogy ismét megvan a lehetőségük arra, hogy megismételjék vele korábban egekben járó kisautó-eladásaikat. Szerintem a 207-es legnagyobb rákfenéje az volt, hogy túlnövesztették, és valószínűleg ebben maguk a PSA-s tervezők is egyetértenének velem, hiszen a belső berkekben csak A9-projektként emlegetett kisautó megalkotását méretcsökkentéssel kezdték. Levettek 6 cm-t az első, 1-et a hátsó túlnyúlásból, míg az autó 2 cm-rel keskenyebb és 1-gyel alacsonyabb lett elődjénél. Ráadásul úgy igazították a belteret, hogy változatlan tengelytáv mellett 5 cm-rel sikerült megnövelniük a hátsó lábteret.

Forma és praktikum tekintetében így igen okosan cselekedtek, és még tovább növeli lelkesedésünket az átfogó tömegcsökkentés. Az 1.4 HDi például 110 kg-mal könnyebb, mint az azonosan motorizált 207-es, az új, kisebb, könnyebb és háromhengeres, de ugyanúgy 68 lóerős bázismodellnél pedig 173 a lefaragott kilogrammok száma.
Hirdetés
A most is ismerős vonalakat követő, de rafináltan átrajzolt karosszéria ezt kifele is mutatja, mégsem tűnik ösztövérnek: míg a 207 túlterpeszkedte saját magát, itt abszolút egyensúlyban vannak az arányok, és a formavilág sem billen a két alapvetés, a szögletes és a gömbölyű irányvonal közül egyik felé sem.
Kerek, ahol arra van szükség, és megvannak az élek, ha ezek kellenek egy-egy ív hatásos lezárásához, és persze nem hiányozhatnak a francia tervezőkre olyannyira jellemző váratlan húzások sem. Például a rájaformájú első, a karmolósra alakított hátsó lámpatestek, vagy a 206-osra utaló hátsó középső ködzárófény. Vagy a háromajtósok C-oszlopán található krómozott beszögellés, ami a 205-ös ugyanitt elhelyezett fekete műanyag betéteinek állít emléket.
Benzinmotorok
Motor 1.0 VTi (3/5 ajtó) 1.2 VTi (3/5 ajtó) 1.4 VTi (3/5 ajtó) 1.6 VTi (3/5 ajtó) 1.6 THP
(3 ajtó)
Hengerűrtartalom (cm3) 999 1199 1397 1598 1598
Hengerek/szelepek száma 3/12 3/12 4/16 4/16 4/16
Max. telj./fordulat (LE/1/min) 68/6000 82/5750 95/6000 120/6000 156/6000
Max. nyomaték (Nm/1/min) 95/3000 118/2750 136/4000 160/4250 240/260/1750-4000
Sebességváltó 5 MT 5 MT 5 MT 5 MT 6 MT
Saját tömeg (kg) 975 975 1070 1090 1090
Végsebesség (km/h) 165 175 188 190 215
Gyorsulás 0-100 km/h (sec) 14 12,2 10,5 8,9 7,3
Vegyes fogyasztás (l/100 km) 4,3 4,5 5,6 5,8 5,8
CO2-kibocsátás 99 104 129 134 135

Mi több, az utastérben is szépen lekövették a külső formai játékot. Logikusan folynak egymásba a görbületek, de ahol az egyenes vonal praktikusabbá vagy kényelmesebbé teszi a kialakítást, ott azt választották. Alsó ülésállással és 176 cm körüli testmagassággal pont kitakarja a pszeudo-HUD műszerfalat az apróra formált, nem is teljesen kerek kormány, aminek viszont kellemes a fogása (kicsit vékonyabb karimával még kényelmesebb lenne). Ugyanakkor nagyon gokartos érzetet nyújt fogása, és hál' istennek a kormánymű áttételezése is jól illik hozzá, nagyon közvetlen, fürgén terelgethető kisautó lett vele a 208-as.

A teljesen újszerű, a tesztautókban természetesen bőrborítású kormánykerék mellett még a dizájnos, kicsit a 3008-éra emlékeztető, de nem lyukas, hanem egy tömbből faragott váltógombot lehet kiemelni, a bajuszkapcsolók a szokványos Peugeot-os vonalat követik. Kiugróan rossz helyen van a bal oldalon alulra helyezett tempomat-kezelőkar: egyáltalán nem látszik, érdemes álló helyzetben megtanulni működését, és csak utána piszkálni menet közben, különben baj lesz.
Mivel top, azaz Allure felszereltségű autókban töltöttük az időt, bőr, alcantara és króm vett körül mindenfelől, kétzónás volt a klímánk, és a középkonzol tetején ott trónolt a színes érintőképernyős, mindössze két gombbal kiegészített navigációs, multimédiás egység. A navigáció kicsit öregurasan készül össze, néha kicsit későn szól, hogy el kell kanyarodni, láttunk már jobbat, viszont a rendszer mellett szól, hogy a kezelése pofonegyszerű, mint egy érintős telefoné.
Dízelmotorok
Motor 1.4 e-HDi
(3/5 ajtó)*
1.6 e-HDi 92 LE
(3/5 ajtó)
1.6 e-HDi 115 LE
(3/5 ajtó)
Hengerűrtartalom (cm3) 1398 1598 1598
Hengerek/szelepek száma 4/8 4/8 4/8
Max. telj./fordulat (LE/1/min) 68/4000 92/4000 115/3600
Max. nyomaték (Nm/1/min) 160/1750 230/1750 270-285/1750
Sebességváltó 5 MT/5 robot 5 MT/6 robot 6 MT
Saját tömeg (kg) 1050/1060 1080/1090 1090
Végsebesség (km/h) 163/165 185/183 190
Gyorsulás 0-100 km/h (sec) 13,5/16,2 10,9/11,8 9,7
Vegyes fogyasztás (l/100 km) 3,8/3,4 3,8/3,8 3,8
CO2-kibocsátás 98/87 98/98 99

*Az 1.4 HDI 5 fokozatú robotváltóval csak 5 ajtós karosszériával lesz elérhető

Ennyi dizájnrészlet és felszereltséget taglaló kiegészítés után most már arra is rátérünk, hogy milyen vezetni a 208-ast. Egy szóban jó. Kicsit bővebben, dízellel nagyon jó. Az 1.6 e-HDi hihetetlen könnyedséggel mozgatta az autót, mely a belezsúfolt extráknak köszönhetően nagyjából 130 kg-mal volt nehezebb 1090 kg-os alapsúlyánál, de ez nem nagyon érződött. Puhán és finoman indult, 100 km/h-nál negyedik fokozatban két emberrel pedig úgy lódult meg, hogy kiesett a szemgolyónk.
Közben, mint már szóba került, nagyon kis kormánymozdulatokkal irányítható, és egy-kettővel nagyobb kategóriát idézően pazar egyenesfutással örvendezteti meg sofőrjét. Fogyasztást ugyan nem mértünk, de a pillanatnyi adatokra pillantgatás alapján akár még reális is lehet a városon kívülre gyárilag előirányzott 3,4 liter, de ezt majd később lemérjük pontosan.
Az 1.6-os VTi benzinessel kevésbé voltunk elégedettek, nemcsak hangosabb, de jóval erőtlenebb is, mint a gázolajos csúcsmotor. Ráadásul csak ötfokozatú manuális váltó jár hozzá, a hatos kézi a turbós változat kiváltsága. A váltóval egyébként mindkét verzióban voltak nehézségek, míg 1-4-ig nagyjából egyenlően osztották el a fokozatok kiosztását, az 5-öst és a 6-ost a vártnál sokkal kijjebb találjuk, ami okozott pár váratlan félrekapcsolást.
Verdikt. Az első benyomások alapján úgy tűnik, hogy a Peugeot nemcsak, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy a szokásos marketingfrázisok ne csak üresen pufogjanak, hanem a vezetők számára is értékelhető műszaki tartalmat állítson mögéjük. Ilyen alkalmakkor ugyan mindig gyanús, hogy tényleg a futószalagról lekerült, vagy esetleg külön még megsimogatott autókat próbáltunk-e, de ha a gyengébb, kevésbé felextrázott autók is hozzák majd ezt a színvonalat, akkor nincs miért aggódniuk. A részletek tisztázása érdekében szeretettel várjuk a tesztautókat: elsőnek, ha lehet, majd egy 1 literes vagy 1,2-es háromhengerest kérünk Access felszereltséggel, az lesz a puding igazi próbája.
Felszereltségek és árak
Motor Access 3/5 ajtó Active 3/5 ajtó Allure 3/5 ajtó
1.0 VTi 2 950 000/
3 090 000
1.2 VTi 3 100 000/
3 240 000
3 450 000/
3 590 000
3 950 000/
4 040 000
1.6 VTi 4 300 000/
4 390 000
1.6 THP 4 590 000
1.4 HDi 3 450 000 (3 ajtó) 3 940 000 (5 ajtó)
1.6 e-HDi 92 LE 4 020 000/
4 160 000
4 520 000/
4 610 000
1.6 e-HDi 92 LE robotizált 4 700 000/
4 790 000
1.6 e-HDi 115 LE 4 680 000/
4 770 000
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 00:20
    Permalink

    Fuj de randa. A franciák túlspilázzák mostanában a formatervet. Mindenhova akarnak még egy érdekes részletet rakni, és szétesik a forma. Pl. a köd- és a hátsólámpa valami borzalom. Ugyanezt látom a Citroen DS5-ön is.

  • 2017.10.31. at 00:20
    Permalink

    Új fejlesztésű motorok? Vicces! 🙂
    A benzin és dízel motorokat nem nagyon lehet hova tovább fejleszteni.

    Majd az elektromos motorokat nevezhetjük új fejlesztésnek!
    Nagyon nagy pofára esések lesznek itt az autógyárak részéről, és nem is mondhatják, hogy nem szóltam.

Vélemény, hozzászólás?