Hazánkban is bemutatkozott az új Nissan Leaf

Premiereket is hozott a Budapest Auto Show, mi is ott vagyunk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az e hétvégi Budapest Auto Show egyik legfőbb premierje a második generációs Nissan Leaf. Látható ugyanakkor a SEAT Arona és a frissített Peugeot 308 is.

Egy újabb hazai autókiállítás a Budapest Auto Show, Budapesten, a Millenáris B épületében, most hétvégén. Bár a márkák felhozatala messze nem teljes, ami ott van, az teljes mellszélességgel, nem csak megtekinthetően, hanem ki is pórbálhatóan. Legalábbis minden résztvevő márkától van kipróbálható autó. De vannak hazai premierek is. Először itt látható a Nissan Leaf második generációja, a SEAT Arona mini SUV és a 2014-es Év Autója Peugeot 308 frissített változata, valamint a Jaguar XF Sportbrake és az E-Pace is.
Hirdetés

A legtöbb információt az új Leafről tudtuk meg − annak ellenére, hogy erősen előszériás, jobbkormányos, japán piacos modell érkezett belőle. A Leaf előgyártása már megkezdődött, 9 965 000 forinttól pedig már rendelhető is. Nem mellesleg ez az az ár már a 1,5 millió forintos állami támogatással csökkentett. Míg tehát a kifutó Leaf a 24 kWh-s akkumulátorral 6 980 00 forintról startol, az új, alapból 40 kWh-s akkumulátorral szerelt közel 3 millióval magasabbról indul. Igaz, hatótávja nagyobb mértékben nőtt, míg a régi alapból 199 kilométert tud NEDC ciklus szerint, az új 378-at. Ez a valóságban 300 kilométer körüli megtehető távolságot jelent. Jelentősen, 435 literre nőtt a csomagtér is, van új programozható visszatermelést és fékhatást adó e-Pedal, parkolóasszisztens (ProPilot Park), sávtartó és gyalogosfelismerős vészfékrendszer (ProPilot) is, de ami talán többet mond: a 150 lóerős villanymotorral mindössze 8,6 másodperc a 100 km/órára gyorsulás. Maradt a CHAdeMO villámtöltés, a nálunk jellemző 50 kW-os töltőkkel nem egész egy óra alatt telíthető az akkumulátor, a váltóáramú töltéshez azonban továbbra is Type 1 csatlakozó áll csupán rendelkezésre, nem pedig az elterjedtebb Type 2. A most rendelhető Leaf 2.Zero limitált széria ellátmánya bőséges, sok egyéb mellett 17 colos alufelni, programozható légkondicionáló, első-hátsó ülésfűtés és kormánykerékfűtés. A fekete színű új Leaf bemutatódarab sajnos messze nem mutat annyit magából, mint egy világosabb fényezésű példány, de a legelső példányaival csak jövőre érkező új Leafből nyilván a feketének is örülni kell, egy ideig bizonyára csak a Budapest Auto Show-n lesz megtekinthető. Utóbbi a hétvégén 9-18 óra között látogatható. A belépőjegy 1500 forintba kerül a helyszínen, 12 éven aluli gyerekek ingyenesen mehetnek. Őket, illetve a szülőket is várja az Autónavigátor és a Jófogás közös standja játszósarokkal és ingyenes nyomtatott különkiadásunkkal. Szombat délután 16 órától pedig én magam is jelen leszek, naná, hogy villanyautós témával, az eTour kapcsáni beszélgetéssel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?