Mindent bele! – Ilyen a friss Renault Captur

Renault Captur facelift menetpróba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Renault legkisebb SUV-ja új arcát mutatja, de nem csak a külsőségeknek él. Egy minden jóval megtömött új kivitelt kapott Európa legkedveltebb crossovere.


Furcsa ezt látni, de a Renault Captur büszkélkedhet 2016 legkedveltebb crossovere címmel, mivel az elmúlt évben 215 670 darabot adtak el belőle, amivel könnyedén megelőzte versenytársait. Persze nálunk is fut belőle jó néhány, és hamarosan megérkezik hozzánk is a frissített verzió. Már vezettük, mutatom, mit kell figyelni, elsősorban a külsőn. Nem lesz egyszerű megkülönböztetni a frissített Capturt, a dániai tesztúton is folyton azt hittük, hogy a kollégák tartanak szembe, vagy éppen haladnak előttünk, mivel annak ellenére, hogy importőr nincs, az országban, épp a Capturből látni elég sokat. Szóval a frissítéssel érkezett újdonságokat a lökhárítókon kell keresnünk, ott is a hűtőmaszkot és az alsó légbeömlőket figyeljék. Na jó, ott a C-alakú nappali menetfény pár, ami az elődön csak néhány LED-volt, így már a Capturnek is van egy könnyebben megjegyezhető arca.
Az orr újdonsága továbbá a lökhárító alján lévő szürke koptató és a Zen felszereltségi szinttől 170 ezer forintos extraként elérhető Pure Vision fantázianévre hallgató teljesen LED fényszóró. Ilyenkor persze a hátsó lámpák is diódásak, még a hátsó lökhárítót is kiegészítő ezüst koptatót is beleszámítva ennyi a változás. Persze vannak új fényezések, meg különböző változatok tetőre, de azt már csak az igazán éles szeműek fogják észrevenni, hogy az oldalsó díszlécek és a felnik kupakjai is a tetőre rímelhetnek. Bent abszolút jó irányba újítottak a franciák, a Captur még akkor érkezett, mikor a zongoralakk divat hódított – legalábbis szerették volna mindenfelé ledugni a torkunkon – de szerencsére rájöttek, hogy teljesen felesleges a takaríthatatlan felület, így szinte teljesen kipucolták a belteret. Rácfelvarrás előtt még a kormányra is jutott bőven, ahelyett egy új van, a könyöklők, valamint a szerintük még mindig zseniális kihúzható kesztyűtartó fogantyúja is normál matt műanyagra cserélődött. Így már nem érezni túlzásnak odabent semmit, kerek, amit látunk, és a szemnek is kellemes.
Renault Captur, 2017 - méretek
Hosszúság Szélesség Magasság Tengelytáv Csomagtér (l)
4122 1778 1566 2606 377-455-1235

Hirdetés

Ennyit az alapokról, ugyanis a fontosabb történet az új felszereltségi szint, a Talismannál és az Espace-nál már megismert Initiale Paris. Az eladási listák élére kerülésével kiérdemelte a Captur is a mindent bele kivitelt, és nem is áll neki rosszul. Szó szerint belepakolták, amit csak tudhat az apró crossover, ennek persze elég szűk határai vannak. A már említett LED-es csomag mellett a másik fontos újdonság a holttér-figyelő is alapáras az Initiale Paris-hoz, de ez csak figyelmeztet egy apró sárga LED-del a tükrökben. A csúcsverziónak vannak sajátosságai, mint az egyedi hűtőrács és a különleges, csak ehhez elérhető Améthyste Black fekete fényezés, valamint a különleges bőr belső. Az üléskárpit nagy kedvencem, úgy teszi világossá, optikailag tágasabbá a belteret, hogy közben az ülőlapot nem hamar koszolódó fehér bőrrel, hanem feketével borították és fölfelé fokozatosan világosodik. Rendkívül ízléses és kényelmes, bár nem a legjobb bőr, amivel találkoztam, viszont ezt a fix félig üveg tetővel valamelyest ellensúlyozni tudja.
Renault Captur, 2017, benzines motorkínálat - műszaki adatok
Energy TCe 90 Energy TCe 118
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 898 1197
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/6 (duplakuplungos automata/6)
Teljesítmény [LE/ 1/perc] 90/5000 118/5000
Nyomaték [Nm/ 1/perc] 140/2250 205/2000
Gyorsulás 0-100 km/h 13,0 9,9 (10,6)
Végsebesség [km/h] 171 182 (192)
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 5,1 5,5 (5,5)
CO2-kibocsátás [g/km] 114 125 (125)
Saját tömeg [kg] 1173 1195 (1202)
Megengedett össztömeg [kg] 1671 1727 (1744)

Nem elég, hogy az ülések különlegesek - még a hátukon sincs ott a gitárhúr a gyerekeknek – mindenhol bőrrel borították az alapból egyszerű műanyagokat. Ebből a legtöbb helyen jól jöttek ki, jó érzés bármihez hozzányúlni, és bőven lesz mivel foglalkoznunk odabent, már csak akkor is, ha a varrásokat próbáljuk meg szemmel lekövetni. Persze bent van más elfoglaltság is, a multimédiás rendszerekből az alap R&Go a saját okostelefonunk kijelzőjét használja, ennek megvan az az előnye, hogy kapunk telefontartót középre, normális helyre és azt a navigációt használhatjuk, amelyiket mi szeretjük. Így persze nem lehet például tolatókamerát, vagy önparkoló rendszert kérni, azokat csak az Initiale Paris és az XMod verziókhoz kaphatjuk, a Media Nav Evolution és a csúcs R-LINK Evolution viszont saját, akár forgalomfigyelős navigációt is ad, utóbbi pedig AndroidAuto szolgáltatást is.
Renault Captur, 2017, dízel motorkínálat motorkínálat - műszaki adatok
Energy dCi 90 Energy dCi 110
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1 461
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/5 (duplakuplungos automata/6) kézi/6
Teljesítmény [LE/ 1/perc] 90/4000 110/4000
Nyomaték [Nm/ 1/perc] 220/1750 260/1700
Gyorsulás 0-100 km/h 13,1 (13,8) 11,4
Végsebesség [km/h] 171 (172 180
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 3,6 (3,8) 3,7
CO2-kibocsátás [g/km] 95 (99) 98
Saját tömeg [kg] 1200 (1290) 1205
Megengedett össztömeg [kg] 1755 (1780) 1762

Kétféle hajtáskombinációval próbálhattuk az apró crossovert, az 1,2-es 118 lóerős benzinest és a 110 lovas 1,5 dCi-t is hatfokozatú kézi váltóval. Előbbi kellően erős, képes lendületesen mozgatni a Capturt, de a turbóra elég sokat kell várni. Legalább a rezonancia és a hang is kellemes, mivel ez már nem a 900 köbcentis háromhengeres, bár az is elérhető hozzá 90 lóerővel. Jobb választásnak tűnik viszont a gázolajos 1,5 dCi, karaktere nem zavaróan dízeles, hangja sem vészes, csak pörgetve jön elő belőle a jellegzetes hang, de egyébként kellemes és az utastérben sem hallani belőle túl sokat. Ehhez persze hozzátett, hogy a bemutatón ezt a motort csak a túlbőrözött Initiale Paris felszereltségű autókban próbálhattuk, ahol a kényelmet erősen fokozta a prémiumra hajazó kárpit. A dízellel könnyebb az indulás, a benzinesnél többet kell játszani a kuplunggal, ahogy eddig szinte bármiben, itt is jobban tetszett az 1,5 dCi, persze felhasználás kérdése, városba nyilván nem a legjobb választás.
Renault Captur, 2017 - listaárak (Ft)
Motor Life Zen Intens XMod Initiale Paris
Energy TCe 90 3 899 000 4 369 000 4 869 000
Energy TCe 118 4 669 000 5 169 000 5 399 000
Energy TCe 118 EDC 5 619 000 5 849 000 6 619 000
Energy dCi 90 4 999 000 5 499 000
Energy dCi 90 EDC 5 949 000
Energy dCi 110 5 799 000 6 029 000

Az új Initiale Paris felszereltséggel együtt így már öt szinten érhető el a frissített Renault Captur. A kezdő Life igencsak fapapos, mivel még légkondicionáló sincs 3,899 millióért, a manuális állítású klíma további 200 ezer forintért kérhető hozzá, így érdemesebb 4,099 milliós alapárral számolni. A második szintű Zenhez érhetőek el már olyanok, mint a LED világításcsomag, vagy a 17” colos kerekeket és sötétített ablakokat tartalmazó Look csomag. Ahogy azt a gyáriak jól belőtték, az Intens lehet a legkapósabb. Egyrészt minden hajtáskombinációval elérhető, másrészt 4,869 milliótól indul, és már benne vannak a LED lámpák, a hátsó tolatóradar, meg persze az automata klíma, de kérhető hozzá pluszban az R-Link navigációs rendszer. Emellett olyan csábító ajánlatot ad, legalábbis egyelőre, amivel igazán egyedi lehet az autónk, méghozzá nulla forintért, ez pedig a választható színű tető és tükörház. A parkolóautomatika csak az X Modtól érhető el, a csúcs Initiale Paris pedig 6,619 millió forinttól és csak a duplakuplungos automata váltóval szerelt 118 lóerős 1,2-es benzinmotorral.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 18:05
    Permalink

    Tetrszetős formaterv,belül is gusztusos,modern kinézet,ledes hátsó lámpák meg egyéb népbutítás.Ez pont elég, hogy eladják.Az átlag ember nem azt foja mérlegelni, hogy kinai bakelitból van-e a belseje, elég ha szépen néz ki és legyen ledes nappali menetfény, mert az kulva jól néz ki…

Vélemény, hozzászólás?