770 kilométeres hatótávval debütált a Mercedes EQS!

Szokd meg, hogy most már Mercedes-EQ a villanyos csillagosok neve

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mercedes első teljesen villanyhajtású luxuslimuzinja óriási hatótávval és high-tech megoldásokkal hódít.

Új nevet kell megszokni, hiszen az EQS-t nem Mercedes-Benzként jelölik, hanem Mercede-EQ modellként. Ehhez egyedi formanyelv is jár, ami persze nem távolodott el nagyon a Mercedes jelenlegi kínálatától, de olyan formai elemekkel operál, amik jól megkülönböztetik a tisztán villanyhajtású modelleket. Az EQS luxuslimuzin ráadásul új mércét állít fel a sorozatgyártású autók között a 0,20-es légellenállási együtthatójával. Talán kissé túlzás is kimondottan limuzinnak nevezni az EQS-t, sokkal inkább egy limuzinba oltott kupé. Amely természetesen hátul is óriási teret kínál az utasoknak. A EQS hosszúság 5216 milliméter, amelyhez 1926 milliméteres szélesség és 1512 milliméteres magasság társul, ami jól mutatja, hogy „melyik ligában játszik” az autó.

Azonban termetessége ellenére igencsak fordulékony a hátsókerék-kormányzás opciójának köszönhetően, így a fordulóköre mindössze 10,9 méter.

Ezek a méretek persze nagy csomagteret is eredményeznek, alaphelyzetben ugyanis 610 literes. De vissza kicsit a külsőhöz, hiszen olyan csemegékkel is felruházták az autót, mint például DIGITAL LIGHT funkcióval is felszerelhető fényszórók, tehát az útra vetíteni képes szerkezetek. Ezeket látványos fényív köti össze, a fekete hűtőrácson, akarom mondani a hűtőrács helyén található fekete panelen a nagy csillag mellett sok apró is helyet kapott. Szintén feltűnő, hogy alaphelyzetben 19 colosak a felnik, de rendelhetők 22 colos méretben is.
Mercedes-EQ EQS - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Csomagtér [l]
5216 1926 1512 610-1770
Hirdetés
Ahogy az S-osztálytól megszoktuk, minden generáció hozott valami új, addig nem látott technikát. Nos, az EQS sem maradt adós, az egyik ilyen új és látványos megoldás az MBUX Hyperscreen. A műszerfal szinte teljes egészét beborítja egy konkáv képernyő. Felette pedig lapos légbeömlőív húzódik, amely az MBUX Hyperscreen hullámszerű formáit követi. Az egyediségről a modern és a hagyományos anyagok keveréke, valamint a színek is gondoskodnak, a digitális csúcstechnikát pedig a kiterjesztett valóság funkciókkal rendelkező Head-up-Display is szemlélteti. Ráadásul az új MBUX rendszer tanulni is képes, idővel megjegyzi tulajdonosának szokásait és proaktívan kezd „viselkedni”. A hátsókerék-hajtású EQS modellekben hátul található a villanymotor, míg az összkerékhajtású változatokban az első tengelyre is építenek egyet. Már a forgalmazás kezdetétől elérhető lesz 333 és 524 lóerős teljesítménnyel, később pedig érkezik majd a 762 lóerős csúcsverzió. A 333 lovas változat nyomatéka 568 Nm, ezzel 6,2 másodperces a 100-as gyorsulása, míg az erősebb változat már 855 Nm forgatónyomatékot tud és 4,3 másodperces 100-as sprintet. Végsebessége mind a kettőnek 210 km/h.

Viszont a legnagyobb durranás talán a 770 kilométeres hatótáv, amivel akár a horvát tengerpartig is eljuthat Budapestről az EQS tulaja.

Ez az új generációs akkumulátoroknak köszönhető, amelyek sokkal nagyobb energiasűrűséggel rendelkeznek. A legnagyobb akkumulátor 107,8 kWh-s kapacitása körülbelül 26 százalékkal nagyobb, mint az EQC akkumulátoráé, a 70 százalékos kapacitásra vonatkozó garancia pedig 10 évig vagy 250 000 kilométeres futásteljesítményig él. Létezik egy kisebb, 90 kWh-s akkupakk, de a piaci bevezetéskor csak a nagyobbal érhető el az autó. Ez akár 200 kW-os töltésre is alkalmas, tehát 31 perc alatt tölthető 10-ről 80 százalékra, vagyis 5 perc alatt akár 100 kilométer hatótáv is beletölthető. Érdemes még megemlíteni, hogy az EQS négylengőkaros első és többlengőkaros hátsó futóműve szoros rokonságban áll az S-osztály megoldásával. Szériában megkapja a légrugózást is folyamatosan változó lengéscsillapítással, ami például Comfort módban 120 km/h felett 10, 160 km/h felett pedig 20 mm-rel csökkenti a szabad magasságot, ezáltal mérsékelve a légellenállást. Ugyanakkor szükség esetén 40 km/h-s sebesség alatt 25 mm-t emelhet a karosszérián. Arról viszont még nincs információ, hogy mikor érkezik meg a márkakereskedésekbe, illetve az árakról is várjuk még az információkat.
Hirdetés
Mercedes-EQ EQS - műszaki adatok
EQS 450+ EQS 580 4MATIC
Akku-kapacitás/hatótáv [kWh/km] 107,8/770 107,8/770
Teljesítmény [kW/LE] 333 524
Nyomaték [Nm] 568 855
Gyorsulás (0-100 km/h) 6,2 4,3
Végsebesség [km/h] 210 210
Saját tömeg [kg] 2480 2585
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?