Ötödik elem? Új Renault Clio menetpróba

Tudásával nőtt nagyra a Renault Clio - már itthon is vezettük, árát is eláruljuk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Saját legnépszerűbb modelljét, Európa kedvenc kisautóját léptette következő generációjába a Renault. A Clio úgy lett minden eddiginél nagyautósabb, hogy mérete egy hajszálnyit csökkent is.


A Renault mostanság nagyon nem viccel. Míg például az Opelnél már az Astra is csakis háromhengeres motorokkal létezik, ők még kisautójukhoz, a Clióhoz is kínálnak négyhengeres motort, azt az 1,33 literes, Renault-Nissan-Daimler egységet, ami még egy Grand Scenicet is vígan visz, egyben a Megane esetén is egy nagyon-nagyon élhető alapverzió. De ne rohanjunk rögtön a motorokhoz, álljunk meg még egy kicsit az új Clio külsejénél! Annak a Cliónak ami az 1990-ben a Renault 5-öst váltó szériának immár az ötödik generációja. Még autós szemmel is alaposabb mustrát igényel, hogy megállapítsuk, az újhoz van szerencsénk. Ennek pedig alapvetően két oka van. Az egyik, hogy méretei alig változtak, magassága 1,1, hosszúsága 1,2 centiméterrel csökkent - leginkább az első túlnyúlás apasztásával, a másik pedig a forma, ami szintén óvatosan módosult csupán. Utóbbi oka, hogy épp a Clio IV volt Laurens van den Acker belépője, egyben a mai Renault arculat meghatározója. Nyilván a palettához is illeszkednie kell a Clio V-nek, de elődjétől azért sem szakadhatott el jelentősen, mert még tavaly is elfogyott abból 451 ezer példány, 2013 óta nem mellesleg 2,6 millió, míg Clióból eddig összesen 15 millió kelt el.
Hirdetés

Renault Clio V - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4050 1798 1440 2583 391-1069

A Renault felmérései szerint az "érzéki dizájn" a Clio 4 vásárlások leginkább meghatározó tényezője volt. Így aztán hiába teljesen új a Clio, a dizájn nagyon ismerős. Persze a mai divat szerint tömbszerűbb. Belülről már egy teljesen új autóhoz van szerencsénk. Érezhetően tágasabb lett az utastér, főként elöl, ahol a korábbinál kevesebb helyet vesz el a műszerfal, amiben a műszerblokk immár teljesen digitális, személyre szabható képű is lehet. Ha már kijelző, a középkonzoli 7 és óriási, 9,3 colos, állított formátumú is lehet. A kisebbik is teljesen elegendő méretű, a rajta lévő, Apple Car Play és Android Auto funkciós operációs rendszert Easy Link névre keresztelte a Renault, alatta pedig ismerős klímapanel fogad. A Renault nem titkolja, hogy az a Dacia Dusterből van, ahogyan a fölötte lévő gombsor is. Egyáltalán nem idegen a Clio V igényes, színes betétekkel is személyre szabható belterétől.
Újak, a korábbiaknál vékonyabb párnázatúak, így több teret hagyók, ám jobb minőségű anyagaik miatt csöppet sem kényelmetlenebbek az ülések, sőt! Nőtt az utastéri tárolóhelyek és a csomagtér űrtartalma is, utóbbi immár 391 (dízelmotor esetén 366) literes, amivel a kisautók osztályelsője a Clio. Nyilván kellett is neki a növekedés, hiszen az ötödik generációból kombi (Grandtour) már nem készül. A kisautók körében ugyanakkor mégis elég komoly arzenállal nyomul a Renault. Egyrészt már rendelhető az új Clio V, jön az arra épülő crossover, azaz az új Captur, s a jövő év közepéig még biztosan marad a kifutó Clio IV is - Clio Generation néven. Az újat vezetve ugyanakkor mindenkit inkább a friss felé terelnék.
A Clio V - bár kompaktabb - sokkalta nagyautósabb lett elődjénél. Növelték a karosszéria merevségét, s ez nem csak a törésteszt-eredményen látszik, vezetés közben is azonnal érezhető. Futóműve franciásan komfortos, még a feszesebb hangolást kapó R.S. Line is egészen jól rugózik - 17 colos kerekeivel is. Érdekesség, hogy futómű-ültetést az R.S. Line nem kap, de az ülések lejjebb engedhetők ott, s így egy hajszálnyit az autó súlypontja is lejjebb vihető. Új a kormánykerék, közvetlen és élénk a kormányzás is, bár RS verzió nincs, már a jelenlegi kínálat csúcsának számító - 1,33 literes, 130 lóerős - R.S. Line is elég fickós, annak ellenére, hogy csakis a 7 fokozatú EDC váltóval érhető el. 100-ra 9 másodperc alatt ér, végsebessége kereken 200 km/óra. A menetpróbán ezt sikerült vezetni, egészen hosszan. A több mint 300 kilométere úton városi, autópályás és országúti szakaszokon egyaránt próbálva, erejét olykor kihasználva hozott 5,7 l/100 km fogyasztást, ami épp a WLTP normájának alsó értéke és árához hasonlóan szenzációsan kedvező.

Az R.S. Line csúcsverzió 5 799 000 forinttól vihető haza, ami még annál is nagyobb szó, hogy az alapverzió 3 349 000 forinttól, már klímával és Bluetooth-kapcsolatos rádióval 3 549 000 forinttól.


A Renault Clio V - motorpaletta és műszaki adatok
SCe 65 TCe 100 TCe 130 Blue dCi 115
Emissziós norma Euro 6/WLTP
Hengerűrtartalom (cm3) 999 1333 1461
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16 4/8
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/5 (X-tronic) automata/7 kézi/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 65 (6250) 100 (5000) 130 (5000) 115 (3750)
Nyomaték [Nm (1/min)] 95 (3600) 160 (2750) 240 (1600) 260 (2000)
Gyorsulás 0-100 km/h n.a. 11,8 (n.a.) 9 9,9
Végsebesség [km/h] n.a. 187 (n.a.) 200 197
Kombinált fogyasztás [l/100 km] n.a. 5,1-5,8 (n.a.) 5,7-6,3 4,1-4,7
CO2-kibocsátás [g/km] n.a. 116-130 (n.a.) 129-142 109-124
Saját tömeg [kg] 1137 1069 (n.a.) 1248 1277
Megengedett össztömeg [kg] 1562 1603 (n.a.) 1673 1702

Az alapmotor persze turbó nélküli, 65 lóerős 1,0 literes; mivel csakis a bázis Life felszereltséggel kapható, a vevők kedvence vélhetően a TCe 100, szintén 1,0 literes, de már elektromos vezérlésű turbóval szerelt gép lesz. Ez a korábbi 0,9 literes utódja, már a jövő évtől bevetendő részecskeszűrő fogadására is felkészítve. Apropó benzines részecskeszűrő, az 1,33 literes TCe már most is megkapja, de mint azt megtudtuk Csedő Leventétől, a Renault Hungária műszaki vezetőjétől, a dízelekénél sokkal egyszerűbb, gyakorlatilag hibalehetőség nélküli szerkezetről van szó, ami nem mellesleg (a magasabb hőmérsékletű kipufogógáz által) nem igényel semmilyen üzemanyagot, sem adalékot a tisztításához. A TCe 100 esetén az alapáras 5 fokozatú váltó mellett egy X-Tronic automata váltó is elérhető lesz, a Clio legnagyobb ütőkártyája, a szívó benzinesen alapuló hibrid szintén utóbbit kapja majd, de csak jövőre várható. A CO2 leszorítási versenyben a Renault továbbra is kínálja a Clióhoz az 1.5 dCi turbódízelt - nálunk kizárólag 115 lóerős erőszintjével. A márka érvelése szerint a sokat autózóknak még mindig megéri, főként akkor, ha sok az autópályás használat, ott ugyanis az a leginkább hatékony. Városban persze a hibrid, ami 1,2 kWh-ás, öntöltő akkumulátorából városi üzemben a menetidő 80 százalékában benzinégetés nélküli üzemet, ezzel 40 százalékos üzemanyag-megtakarítást ígér.
A Renault Clio V bevezető árai (Ft)
Life Zen Intens R.S. Line
SCe 65 3 349 000
TCe 100 4 149 000 4 599 000 4 899 000
TCe 100 X-Tronic 4 599 000 5 049 000
TCe 130 FAP EDC 5 499 000 5 799 000
Blue dCi 115 5 099 000

A Clio V mindenképp LED fényszórós és aktív vészfékező rendszerrel, valamint sávtartóval, meg persze tempomattal szerelt. A második, Zen felszereltség (400 000 forintos lépésként) már 7 colos központi kijelzős, manuális klímás, 15-ös helyett 16 colos kerekekkel szerelt, s a sofőrülés magasságszabályzása is csak nála jelenik meg. A további 450 ezer forintos lépcsőt jelentő Intens már automata klímát, ködfényszórót, bőr hatású kormányt és tolatóradart, automata Renault kártyát és alufelniket, de legfőképp digitális műszeregységet és (3 évig ingyenesen frissülő) Európa-térképes navigációt adó. SIM kártya és online kapcsolat mindegyik Clióban van, melyen keresztül - Teslákból ismert módon - az autó rendszerének frissítései is letöltésre és telepítésre kerülnek, így például hamarosan a magyar nyelvű menüt is tovább fogják javítani. Az R.S. Line sajátja a 17 colos alufelni és persze a sok-sok sportos kiegészítő, meg aztán az első sportülés. Az árazást látva és az első vezetési próba után elég egyértelműnek tűnik, hogy a Renault nem kívánja elengedni a legkelendőbb kisautó címet, s annak megőrzésére minden esélye megvan. Az új Clio jól sikerült, az - ilyen méretű - új autók vásárlóinak mindenképp érdemes kipróbálniuk. A Clio nem mellesleg a Magyarország Autója 2020 díjért is indul a kisautók szegmensében, ahogyan a piacon, ott is ígéretes versenyzőnek tűnik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?