Világújdonsággal debütált itthon a friss Mini

Új a kéttónusú tető és az élénk színek, de a vezetési élmény maradt a jól megszokott a Mininél

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Okosan frissült a Mini, mindent megtartottak, amiért szerethetők a márka autói, és tényleg csak ott nyúltak bele, ahol szükséges volt.

Mint minden ráncfelvarrás során a Mininél is kezelésbe vették az autó elejét és hátsó részét, oldalról viszont nem sokat változott. Megmaradtak a rövid túlnyúlások, amelyek nagyban hozzájárulnak a gokartos élményhez, ami szinte mindenkinek egyből eszébe jut, aki már vezette a márka modelljeit. Emellett a kerékjárati ívek új kontúrjai számítanak újnak, illetve az első kerékjárati ívek fölé helyezett, LED-es irányjelzők is.

Elöl látványosan megnőtt a hűtőrács kerete, amelytől olybá tűnik, mintha nagyra tátott szájjal, élvezettel falná az utat a Mini.

A ködfényszórók pedig eltűntek az első lökhárító két széléről, ezeket függőlegesen vágott légbeömlők helyettesítik. Továbbá az első lökhárító keresztmerevítő(jét takaró) eleme, amelyen a rendszámtábla is helyet kap, most már nem fekete, hanem a karosszéria színére fényezik. Hátul a lökhárító hatszögletű, fekete betétje az új, ami az elülső hűtőrács-keretet idézi, de folytatva az újdonságok sorát mindenképp meg kell említeni, hogy a hátsó ködlámpák már a lökhárítóban, keskeny LED-csíkokként világítanak. Ráadásul sokak örömére a brit zászlós motívum most már alapfelszerelés minden Miniben a hátsó lámpákhoz. Három új karosszériaszín is választható, illetve egy különleges, kéttónusú tető is, amit először a Mini alkalmaz szériagyártásban. A 3 új metálszín a Rooftop Grey (szürke) az Island Blue (kék) és a Zesty Yellow (élénksárga), bár utóbbi eleinte csupán a MINI Cabrio kiváltsága lesz. Extraként Piano Black csomag is rendelhető, ez feketére színezi a kilincseket, az oldalsó irányjelző-paneleket, az üzemanyag-betöltő nyílás sapkáját, a motorháztető és a csomagtérajtó MINI logóit, valamint a kipufogóvégeket. Emellett ugyanezt a magasfényű feketét kapják az első fényszórók, a hűtőrács és a hátsó lámpák keretei.
Hirdetés
De a nagy újdonság a már említett Multitone Roof színátmenetes tetőfényezés. Ez a szélvédőtől egészen a hátsó légterelő szárnyig nyúlva kínálja a San Marino Blue, a Pearly Aqua és a Jet Black árnyalatok átmenetét. Magyarán hátrafelé haladva a kék először zöldeskékbe megy át, majd feketében végződik. A fényezők a három árnyalatot egymás után, nedves fényezési eljárással viszik fel a felületre. A „Spray Tech” névre keresztelt új karosszériafényezési technikát a Mini integrálta először a tömegtermelés folyamatába, ám ennek ellenére nincs két teljesen egyforma kéttónusú tető. Ám nem azért, mert valami hiba csúszott az eljárásba. Egyszerűen a folyamatosan változó fényezési körülmények miatt más és más vastagságú a fekete vagy épp az aqua rész a tetőn, így elmondható, hogy ezek gyárilag is egyedi autók. Bent a bőrözött, multifunkciós sportkormány alapáron jár a friss Minihez, viszont a digitális műszerfal továbbra is extraként rendelhető. Ugyanígy a kormánykerék fűtése is extra, de hozzá kell tenni, hogy ez eddig nem volt rendelhető a Mininél, szóval a frissítés után ez is az újdonságok listáját gyarapítja. Emellett az infotainment-rendszer is frissült, új online lehetőségekkel bővült a paletta, természetesen ezzel párhuzamosan az okostelefonos alkalmazást is továbbfejlesztették. Ráadásul hiába kis autó a Mini, az utastér méretére nem lehet panasz, elöl továbbra is rendkívül kényelmes, sőt, az ötajtós hátul is elfogadható lábteret ad.
Hirdetés
Tény, hogy a Mini is a villanyforradalom útjára lépett, ám egyelőre még elég széles a választási lehetőségek spektruma a motorpalettán. Aki megelégszik a háromhengeres szerkezettel, 136 lóerőt kap az 1,5 literes hengerűrtartalom mellé. Már ez is elég ahhoz, hogy a Minik kidomborítsák sportos, avagy gokartos énjüket, de lehet erősebb modelleket is kérni, négy hengerrel.

A kétliteres egységek 178, vagy 231 lóerővel rendelhetők, úgyhogy akik John Cooperrel éreznek lelki rokonságot, nem fognak csalódni.

Ahogy a villanymotor kedvelői sem, hiszen a 184 lóerős MINI Cooper SE az ő kedvükben jár. A 32,6 kilowattórás, lítium-ion akkupakkal 203 és 234 kilométeres hatótávot tud felmutatni az elektromos változat, ami fő életterén, a városban bőven elég kell legyen a mindennapi igényekhez. A belsőégésű motorokhoz egyébként hatfokozatú manuális váltó jár alapból, de extraként hétfokozatú automata, vagy a John Cooper Works modellek esetében nyolcfokozatú, duplakuplungos Steptronic automataváltó is kérhető. Bár utóbbi a manuálissal adja a maximális élvezetet. Ehhez az élvezethez immár az adaptív lengéscsillapítókkal felvértezett futómű is hozzájárulhat. Ezeknek a lengéscsillapítóknak az ellensúlyozási mértéke akár 50 százalékkal is csökkenthető, magyarán rossz úton komfortosra állítva valóban lágyabban siklik át a bukkanókon. A másik véglet pedig a feszesség, amikor amolyan igazi sportautós módon az aszfalt legapróbb repedését is érezzük. Érdekes egyébként, hogy a hosszabb, ötajtós Mini is képes a rövid agilitását hozni, szóval nem kell lemondani a vezetési élményről a családbarát változatot választva sem. A koronát talán a kabrió teszi fel a Mini palettára (főleg a JCW változat), amelynek vászontetejét lehajtva további élményfaktort kapunk: a szuszogó turbómotor visszahördüléseit. Jöjjenek a piszkos anyagiak, és ne a legolcsóbbal kezdjük, hanem a legszerényebb környezeti terhelésűvel: a Cooper SE 10 995 000 forintról indul, s a jó ég nem tudja, hogy mikor lesz hozzá legközelebb állami támogatás. De, hogy ne borzoljam a kedélyeket, gyorsan elárulom, hogy legkevesebb 6 990 000 forintért lehet Minihez jutni, a legolcsóbb ötajtós viszont 7,26 millió forintról indul, a tető nélküli élményért pedig minimum 8,43 millió forintot kérnek.
Hirdetés
Frissített Mini alapárai (Ft)
MINI Cooper 3-ajtós 6 990 000
MINI Cooper 5-ajtós 7 263 000
MINI Cooper Cabrio 8 430 000
MINI Cooper S 3-ajtós 8 117 000
MINI Cooper S 5-ajtós 8 390 000
MINI Cooper S Cabrio 9 650 000
MINI JCW 3-ajtós 9 580 000
MINI JCW Cabrio 11 090 000
MINI Cooper SE 10 995 000
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?