Exkluzív: európai premierjén élőben láttuk az új Mazda3-at

Új Mazda3 - Láttuk, ültünk benne, és még sok érdekességet is hallottunk róla

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár a nemzetközi leleplezés már két héttel ezelőtt megvolt, az új Mazda3 európai premierjére csak december 13-án került sor, Prágában. Ott voltunk.


Talán az autós újságírás legvitatottabb kérdése, hogy van-e értelme a statikus bemutatóknak, pláne a mostanihoz hasonló esetben, amikor fotókon már láttuk az új modellt, ami jelen esetben a negyedik generációs Mazda3. Hiába debütált Los Angelesben november végén, most mégis tartott a márka egy európai leleplezést is. Ha utóbbit úgy csinálják, mint a Mazda, akkor bizony a statikus bemutató sem értelmetlen időpazarlás. Ugyanis azon túl, hogy személyesen láthattuk az újdonságot, temérdek érdekességet hallhattunk a magyar csapattal Kota Beppu-tól, aki nem más, mint az új Mazda3 fejlesztési vezetője.
Hirdetés

Mazda3, 2019 - méretek
Hosszúság Szélesség Magasság Tengelytáv
Hatchback 4459 1797 1440 2725
Sedan 4662 1445

Az első és legfontosabb, hogy az új Mazda3 valóban teljesen új modell, állítólag alig említhető az előddel közös alkatrész, ami az első villámszemle alapján igaznak is tűnik. A méretek közül egyedül a magasság csökkent (az ötajtósnál 1, a szedánnál 1,5 centivel), míg a szélesség 2 millimétert gyarapodott. Az ötajtós hossza lényegében változatlan, míg a szedán hossza 8,2 centivel nőtt, a tengelytáv egységesen 2,5 centivel bővült, így 2725 mm-ével már-már középkategóriás. A saját tömeg ugyanakkor csökkenni tudott, ugyanis a korábbi 3 százalékos arány helyett immár 30 százaléknyi a karosszériavázban a nagy szilárdságú acél. A dizájn teljesen új, legalábbis az elődhöz képest, abszolút értékben viszont nem, hiszen az új Mazda3 lényegében a közelmúlt koncepcióinak megelevenítése. És igen, rögtön kettősségről beszélhetünk, ugyanis a most már Sport helyett csak Hatchback névvel illetett ötajtós és a szedán teljesen elkülönül. A hatchback az élénkebb, dinamikusabb, a szedán a higgadtabb, elegánsabb. Külsejüket tekintve két közös elem található: a szélvédő és a motorháztető. Utóbbi egyébként az elődénél 2 centivel alacsonyabbra került, míg a szélvédőt keretező A-oszlopok 5 centivel hátrébb.
A Mazda3 kéttagú kínálatából ugyanakkor Prágába csak az ötajtóst hozták el, ennek oka lehet, hogy az összesített európai eladásokból a kifutó generáció esetén 100-ból csak 10 volt lépcsőshátú. Ez persze erősen piacfüggő, már a hazai piacon is nagyjából harmad részben fogyott a szedán, a többi ötajtósként kelt el, ugyanakkor a Mazda3 két fő piaca az Egyesült Államok és Kína, márpedig ezek kifejezetten szedán-barátok. Beppu szan szerint az új nemzedék világszerte többeket vonzhat a négyajtóshoz. Legyen szó bármelyik verzióról, az egyik fő ütőkártya a dizájn, ami továbbra is tipikusan mazdás, de a KODO irány legújabb verziója. Az ajtókról eltüntették a felső éleket, de alul azért mégis végighúzódik egy hangsúlyos, felfelé tartó vasalás, a kerékíveket is vaskos egyenes gallérral hangsúlyozzák, de a dizájnon és a márka legfőbb jegyének számító vezetési élményen túl nagyon hangsúlyos a kényelem is.
A kényelem pedig sok összetevős. Egyik része az üléskomfort, ami óriási hangsúlyt kapott: jó tartású és hosszú távon is kényelmes kell legyen. Az első villámpróba szerint az első már kipipálható. De ha már komfort és hosszú távú utazás: a zajkomforton temérdek új szigetelőanyaggal javítottak, zajelnyelő betétekkel burkoltak a kerékjáratok, hátul pedig külön hangsúlyt kapott, hogy a sárvédőlemez teljes mértékben vissza van hajtva - ez egyébként annak is kedvez, hogy a peremnél nem fog megülni a sár. Feltűnhet, hogy a korábbi 3-asok után most először nem független, hanem olcsóbb, csatolt lengőkaros a hátsó futómű. Ennek oka, hogy ezzel is kényelmes, ugyanakkor a zajkomfortnak is kedvezőbb rendszert tudtak alkotni, az pedig gyakorlatilag nem izgatja a vevőket, ha szélsőséges esetben esetleg kevésbé stabil.
Ahogyan kívül, úgy belül is minden egyes elem új. Az anyagminőség egyértelműen javult, még inkább prémiumautós. Igaz, ez a szürke belterű kiállított példánynál még vélhetően nem is jött át teljesen. Feltűnhet, hogy vaskos a középső padlómerevítés, igen lesz összkerékhajtású változat is, méghozzá nem is akármilyen motorral, hanem a Mazda először itt bemutatkozó Skyactiv-X, gyertyavezérelt, kompressziógyújtású benzinmotorjával, ami a dízelek és a benzinesek kedvező jegyeit hivatott egyesíteni. Ez lesz a csúcsmotor a jelenlegi infók szerint 181 lóerejével. Esetében az összkerékhajtáson túl ugyanúgy opció lesz a manuális/automata (egyaránt hatfokozatú) váltó, ahogyan a többi motornál is. A többi motor egyelőre a 2,0 literes G120 Skyactiv benzinest és egy új, 1,8 literes, 116 lóerős Skyactiv-D dízelmotort jelenti.
A motorpalettánál is nagyobb újdonság, ám hasonló variálhatóságot hoz az ellátmány. Immár nem csak különféle szintek, hanem csomagok is választhatók lesznek. Pontosabban már most választhatók, ugyanis a G120 (vagy 122) és D116 verziókkal a hazai piacra márciusban befutó új Mazda3 már most előrendelhető. Sőt, előrendelhető a Skyactiv-X181 is, ám az csak a nyár második felére fog megérkezni. Utóbbi olyan exkluzivitásokat kap, mint például a bordó bőrkárpit. A kárpitok egyébként a szedán és az ötajtós verziók között sem lesznek szabadon válogathatók. Maguk az extrák viszont egyrészt igen, másrészt bőven is vannak. Már az alapverzióban is benne van egyebek mellett az automata reflektoros LED fényszóró és a szélvédőre vetítő head-up display, a továbbfejlesztett G-vectoring nyomatékszabályzás, a tolatóradar, a városi vészfékasszisztens, de még a 8,8 colos képernyős, 8 hangszórós, digitális tuneres, természetesen Apple CarPlay és Andorid Auto funkciós, sőt még gyári navigációt is adó hifi is. Az alapverzió kerekei rendkívül józan 16 colosak, meglehetősen ballonos, 205/60 R16-os abroncsokkal. A Plus már 18 colos alufelniket ad, fűthető első ülésekkel és kormánykerékkel, 2 zónás automata klímával (az alapé csak manuális). Ott már előre is jár parkolóradar, hátra pedig kamera is.
A GT verziókban egyebek mellett a sofőrsegédek hada és az adaptív LED fényszórók is megjelennek, de vannak azért bőven tételek, amelyek csak a Style, Luxury és Safety csomagokkal kaphatók meg. Utóbbiban például a hátsó mellett első keresztirányú forgalomra figyelmeztetés is szerepel, ami az egyik leggyakoribb baleseti veszélyforrást hivatott kivédeni. Az új Mazda3 hajszálnyit 7 millió forint feletti árral startol, ami ellátmányát és kiforrottságát tekintve egyáltalán nem rossz. A dízel belépője 7,675, a 181 lóerős Skyactiv-X verzióé (már GT ellátmánnyal) 8,1 millió forint alatti. A Hatchback és a hosszabb Sedan verziók ára teljes mértékben azonos. A két karosszériaforma között nem az ár, hanem a személyes szimpátia kell döntsön, a Mazda modelljei eleve azzal szokták megnyerni vevőiket, igaz, ha az adott ellátmányt nézzük, vagy akár azt, hogy továbbra is mindenképpen Japánban gyártott, csakis négyhengeres motorokkal kínált modellről van szó, az ár/érték arány is elég jó. Próbalehetőség még nincs, de részletes árlista és előrendelési lehetőség már van a kereskedőknél.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.12.14. at 09:08
    Permalink

    “továbbra is mindenképpen Japánban gyártott” a hármasokat úgy tudom Mexikóból hozták hozzánk a dízelek kivételével. Ez már csak Japán gyártásból fog érkezni?

    • 2018.12.14. at 13:57
      Permalink

      Igen, csakis onnan. Eddig valóban jött Mexikóból is. Sorry a félreérthetőségért, a szöveget az autópiaci trendekre értve fogalmaztam.

          • 2018.12.18. at 10:58
            Permalink

            Ez nekem is megütötte a szemem. Nem vagyok hátsó futómű fetisiszta, de ez mindenképpen visszalépés, és pont egy olyan márkától amely éppen a vezetési élményt helyezte mostanában a középpontba (Jinba Ittai – Ló és lovasa, ahogy azzal korábban szédítették a népet…). A formavilág, amiért rajongtunk, kezd eléggé fáradni, sokan másolják, ma már nem számít különlegesnek. A hatchback hátsó kerékdob feletti hatalmas lemezfelülete meg kifejezetten béna. A lépcsőshátú kifejezetten aránytalan a hosszú motorháztetővel és a rövid, vaskos puttonnyal, remélem nálunk nem rontja majd az utcaképet. A felsorolt technikában semmi forradalmi, kivéve az új öngyújtós benzinmotort, ami egyelőre csak ígéret. Teljesen új modellről beszélnek, de nekem belül elég sok az ismerős elem, mintha csak a kapcsolók és kezelőszervek formáját, borítását változtatták volna, hogy újnak hassanak. Az árak mondhatni csillagászatiak, ennyiért már eggyel feljebb kategóriában is lehet halászni! Sok sikert az új 3-hoz, engem sajnos nem győzött meg egyelőre, de várom a részletesebb tesztet és a menetpróbát.

    • 2018.12.15. at 20:44
      Permalink

      rothfbb- A mazda rohad. Globális szinten.Minden mazda. Ha ezt megoldják, komolyan mondom elgondolkozok a vásárlásán. Nekem a legszimpatikusabb japán. Tessék, itt vagyok. Bmw-vel járok, ráadásul a napi használatú autóm, pont a kigyulladós fajta. Bár nagyobb motorral. De egyátalán nem érdekel, ki mit mond a márkáról. Nekem megfelel. Én még bmw-st nem hallottam, hogy a negatív hírek miatt eladná autóját. Általában azok vannak rajta ennyire fennakadva, akik szeretnének bmw-t, de sajnos nem tehetik meg. És ezzel nyugtatják magukat… Nem tudom mi az arány. 10ezerből 1 vagy 100ezerből 1 gyullad ki. Ráadásul nagyrészük nagyon fiatal, a casco rendezi majd a kellemetlenséget. De a 3-4 éven belül rohadást nem.

      • 2018.12.16. at 07:21
        Permalink

        Főnököm 3 évente szokott autót cserélni. Az első autót amit megtartott és lassan 6 éve hajtja, egy Mazda 6 kombi. Már körbe volt törve mindenhol (konkrétan a jobb A oszlopba is volt ajtó rányitás egy teherautó részéről, a többi is bevásárlóközpontos beleparkolás), az autó full ridegtartásban van és hihetetlen, de nem rohad. Sehol. Érdről jár Újpestre a városon át, hat valamennyi az átlaga.

        A bömbike miatt még nem kell aggódnia senkinek, mindig lesz annyi balek álmodozó kisfiú, aki minden megtakarított pénzét képes lesz elkölteni arra, hogy melegítőben feszíthessen a Váci úti benzinkúton péntek esténként.

      • 2018.12.16. at 10:49
        Permalink

        E60M5
        “Általában azok vannak rajta ennyire fennakadva, akik szeretnének bmw-t, de sajnos nem tehetik meg.”
        Ez így nyilván nem igaz… akik fenn vannak akadva azok egyrészt azt azért teszik mert nem ezt várják a prémiumszegmens jeles képviselőjétől. (Egyébként elenyésző számban gyulladnak ki, de akkor is…)
        Másrészt a BMW-nek van egy társadalmi megítélése, ami itt a volt szoci blokkban nem kifejezetten pozitív.(noha az autó maga nagyon jó) A márkát körüllengi egyfajta “kivagyiság”, gőg, sokan státuszszimbólumként tekintenek rá. Sok tulajdonosnak fontosabb,a propelleres embléma mint az, hogy milyen környezetben lakik, vagy hogy pl. a közös költség be van-e fizetve. Nem ritkán látni (viszonylag új autón) télen lefutott nyári gumival autózókat, vagy 3-5000 ft.-ért tankolókat. stb… Nos az emberek “racionálisabban” gondolkozó részénél ez visszatetszést kelt…és nem pedig irigységet ahogyan te gondold. Egyébként BMW-t is körülbelül bárki vehet, mondjuk használtan, (a hazai park megkockáztatom 99%-a nem újonnan lett vásárolva) aki egyáltalán autóvásárláson gondolkozik. Itt vagyok pl én. Pont autóvásárlás előtt, (kb 6-6,3 m körül keresgélek) de BMW vásárlása meg sem fordult a fejemben. Számomra az ár-érték arányon bukik meg, nekem egyszerűen nem éri meg az árát.
        Jaaa, hogy a cikk… élőben kellene látni ezt a Mazdát, meg picit szokni, de elsőre nem rossz. 😀

      • 2018.12.16. at 16:36
        Permalink

        Nem minden Mazda. De nincs értelme vitatkozni, Csalfa már elmondta azt, amit nem ismételnék meg.
        Arra, hogy elégedett vagy a BMW-vel, örülö, hogy így van. Őszintén. Ha neked a BMW jön be, ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem. Ettől még jelen vannak problémák a márkával. A fenntartása pl, iszonyú drága, persze mondhatnánk, hogy akinek kecskére van pénze, legyen káposztára is…😃
        “Általában azok vannak rajta ennyire fennakadva, akik szeretnének bmw-t, de sajnos nem tehetik meg. És ezzel nyugtatják magukat… ”
        Na itt azért megállnék egy pillanatra. Én bár fenn vagyok akadva, de sosem vennék BMW-t. Volt egy nagyobb a szomszédban (eladta, mert állandóan jött valami drága nyűgje), van egy Mini Cooper S a családban, jó meg minden, gyors, mint állat, de az a fajta autó, amivel mindig foglalkozni kell. Aki szereti ezt csinálni, nem gond, de akinek erre nincs ideje, meg pénze, az vesz egy üzembiztos autót. A BMW nem az. Gondoskodni kell róla, többet, mint amit az ingerenciám elvisel. Tehát ez a kijelentésed, hogy vágyok, de nem lehet, bármikor vehetnék BMW-t, persze nem újat. Ha annyim lenne, hogy új BMW-t tudnék venni, nem azt vennék. Egy az egésznek a lényege, hogy akárhányszor fordul elő (és azért többször, mint kellene), a BMW nem engedheti meg magának ezt. Egy luxusmárkáról beszélünk és egy egy ilyen eset pl nagy presztízsveszteség, és sok vevőt elriaszt szerintem. Legalábbis az intelligensebb, igényesebb vevőket.
        És végül egy link, hogy miért japán:
        https://hvg.hu/cegauto/20181216_toplista_ezek_az_autok_produkaljak_a_legkevesebb_motorhibat

  • 2018.12.15. at 01:32
    Permalink

    Ha ez is úgy rohad mint a kifutó széria akkor sajnos nem sok jót remélhetnek a leendő tulajok … Persze arról nincs hír hogy galvanizálást kapott volna e vagy esetleg jobb alvázvédelmet …

    • 2018.12.15. at 08:06
      Permalink

      Már megint ezzel az ökörséggel jössz… A kifutó széria már messze nem olyan rohadós, mint a legelső(a második generáció sem), másfelől meg a gyártók nem tesznek közzé galvanizálásra meg alvázvédelemre vonatkozó marketing-szöveget. Hülyék is lennének, azzal elismernék, hogy korábban ezen a téren gyengén teljesítettek, no de majd mostantól! 😀 Nyilván majd maguk alatt vágják a fát ezzel, mi? Szerinted ott a gyárban foglalkoznak a káeurópaival, aki csak tizenévesen engedheti meg magának a járművet? És mire hozzájut, persze, hogy kell rá költeni?

      És azt honnan veszed, hogy a rozsdaálló autó hosszabb életű, mint a rohadós? A gazdasági totálkár giullotine-ja ott lebeg a nagyra tartott németjeid felett is, legfeljebb nem a kasztni miatt…

        • 2018.12.15. at 10:04
          Permalink

          Zöldike, a trollkodáson kívül be tudsz érdemlegesen is szállni a vitába? Igen, bemutattak egy problémás autót a cikkben. De ez általános jelenség a Skyactiv Mazdáknál? Erre tudsz válaszolni? Külön megkérlek, hogy ne terelj, mert abban nagyon jó vagy 😀

          • 2018.12.15. at 11:03
            Permalink

            Már “vártam” mikor jön egy-egy rohadós beírás, ezeket a ziccereket pl zold ki nem hagyná, de egy két németimádó zseni se bírja ki, hogy beszéljen ökörségeket.
            Kíváncsi lennék egy olyan cikkhez mit írnának ezek a …, ami arról szólna, hogy a pár éves, több tízmilliós, újonnan vett, mindig rendszeres gyári szervízt kapó bmw-k spontán elégnek szó szerint. Úgy, hogy örülhet a tulaj, ha egyáltalán épp bőrrel megússza és nem ég benn egy-két családtagja.
            Vagy egy olyan cikkhez, ahol arról lenne szó, hogy miért van az, hogy ha megkérdezek spontán, találomra bármelyik autószerelőt, akkor azt mondják, hogy csak akkor vegyek alfát, ha márkafanatikus vagyok és van a közelben olyan aki folyamatosan csinálgatja az állandóan előjövő hibákat. Vegyek mellék szakit is. Ezek alá vajon mit írnának? Vagy ezek biztos véletlenek… Csak sztereotípiák, előítéletek.

          • 2018.12.15. at 20:56
            Permalink

            Te dobtad fel a magas labdát. 🙂
            Bemutattak egy kigyulladó BMW-t is. Te pedig rögtön levezetted hogy a milliós példányban eladott 20d-k mind azonnal lerobbannak.

            Olyan emberekkel beszélgettem akik a kerestek valamilyen Mazda modellt, és minden ilyen beszámoló kitért rá (vagyis olyan esetek amikor egy konkrét modell miatt végigyálazták a hazsnált felhozatalt), és ennek alapján úgy tűnt, hogy a Mazdák esetében eléggé gyakori ez a rozsdásodás (érdemes egy gyors kört futni a motor-talk mazda róeumain, látványos). ha viszont egy vadiúj autó jár így és ráadásul a gyár magasról letojja, pláne ilyen múlttal, az azért eléggé arcpirító.

            Csak hogy megértsd, vannak országok ahol évente mész műszakira és bármilyen apróság miatt simán hazaküldenek. Egy szétrohadt futóművel pláne alvázzal semmi esélyed sem lenne.

          • 2019.01.03. at 11:30
            Permalink

            Szeretném megerősíteni, mint CX 5 user, hogy a Mazda rohad, rozsdásodik, mint a hétszentség. A totalcaros cikkben elhangzottak nem egyedi esetek, mindegyik új CX5-re vonatkoznak. Ami még pluszban nagyon gyenge, az a fényezés minősége. Egy porszemtől is lepattan a festék, így 20e km alatt simán összejön kb 20 db látványos kőfelverődés, ami a Mazda Magyarország szerint normális, nincs itt semmi probléma, ha nem tetszik fényeztesd újra saját zsebből, ez megfelel a Mazda minőségi irányelveinek.
            Aki Mazdát akar venni, az már előre foglaljon időpontot alváz és üregvédelemre, illetve felesleges speckó színekre plusz százezreket költeni, egyből vinni kell és lefóliáztatni az egész kocsit.

    • 2018.12.16. at 21:32
      Permalink

      Azt ezeknél a szaroknál ne keress, arra nem helyeznek hangsúlyt mert kevés ember néz alá ,mert nem szoknya.
      A balfa.. csalfa(sz)romeeeooooo ,semmilyen gyakorlati ismeretekkel nem rendelkezik, csak a gép előtt veri .DDDDDDDDDDDDDDD

      • 2018.12.15. at 21:20
        Permalink

        Neked teljesen elmentek hazulról, papa? Nagyon indiszponáltnak tűnsz 😀 Csak nem meglepődtél, hogy az imádott F-Pace-ed ilyeneket produkál? Gondoltam, csak visszavágok már valamivel a CX-5 miatt… 😀

        Írd már be a képkeresőbe, hogy “BMW fire” vagy a keresőbe, hogy “kigyulladt egy BMW”, de a YT-ot sem tilos igénybe venni. Ajánlom a popcorn-t meg a kólát hozzá, mert hosszú menet lesz végignézni 😀 Az az arcpirító, ahogy szőnyeg alá akarsz söpörni minden európai márkát érintő bármilyen jellegű kritikát…

        • 2018.12.16. at 13:23
          Permalink

          Csalfa már megint a saját hülyeségedet próbálod másra erőltetni.

          Neked van vallásos meggyőződésed arról hogy “egy japán” sosem romlik el, és minden európai, főleg BMW azonnal lerobban.

          Én sosem mondtam hogy a hogy a Jag-ek sosem romlanak el, viszont azt bátorkodtam belinkelni, amikor a Jag jól szerepel egy ugyanolyan minősítésben amire a vallásodat alapozod.

          Nekem éppúgy nincsenek illúzióim arról, hogy egy Jag elromolhat, ahogy abban sem akarom ámítani magam, hogy egy Toyota szintén lerobbanhat.

          De ezt már vagy egy tucat alkalommal leírtam, nem igazán értem, hogy miért nem vagy képes ennyit megérteni.

          Túl ritkán találkozunk a komment-ablakban? 😛

          • 2018.12.16. at 15:13
            Permalink

            “Neked van vallásos meggyőződésed arról hogy “egy japán” sosem romlik el, és minden európai, főleg BMW azonnal lerobban.”

            Ezt én soha nem írtam és óriási butaság. De rosszul emlékszem, hogy te verted indulatosan az asztalt a Mitsubishi-botrány miatt, szinte hallottam, ahogy magadból kikelve üvöltözöl? 😀 Na, most a BMW-nél van skandallum, és el akarod mismásolni, mert európai és azt nem érheti kritika. Anno se minden egyes Toyotának ragadt be a gázpedálja, de épp elég eset történt ahhoz(halálesetek is voltak), hogy visszahívást rendeljenek el. Ha jól emlékszem, amikor ez történt, akkor is nagy volt a szád, meg Kempelené is…

            A megbízhatósági felmérésekkel kapcsolatban: ha Lexus végez az élen – ami elég gyakori a világ minden tájára vetítve -, akkor mindig találsz valami kamukifogást, hogy az nem érvényes, meg izé meg izé… És véletlenül találtál egyet, amit a Jaguar vezet(mögötte a Lexus a második(!), és mit ád Isten, azt mindig az orrom alá dörgödöd, hogy “Csalfa, figyelj csak!”. Ezt az óvodások sem csinálják, mert okosabbak. Ezen a szinten vagy bloggerként? Erre vagy olyan hű de büszke? :-DDD

  • 2018.12.16. at 19:52
    Permalink

    @Csalfa Romeo 2018.12.16. at 15:13
    Jó, de akkor végképp nem értem mit akartál a linkkel.

    Nem először játszod hogy odavágsz egy linket és találjam ki mire gondolsz.

    Ha egy márka elmismásol azt sosem szeretem, vevőként utálom ha akár a gyártók akár a sajtó akár egy ország át akar xxxni.

    Ez éppúgy igaz a BMW, a Toyota vagy a Volvo esetén.

    • 2018.12.16. at 20:35
      Permalink

      Papa, ismerd már el, hogy részrehajló vagy az európai márkákkal és békén hagylak. Korábban írtál ilyet, hogy “persze, mivel itt élünk”. (Ez mit számít? Feljogosít arra, hogy elferdítsd a valóságot, vagy mi? :D) Egy itteni márka botránya neked csak egy könnyed nyári szellő, ami lágyan végigsimítja az arcodat, az ázsiaiak botránya meg egy giga-tornádó, cunamival, földrengéssel együtt. Előbbinél rögtön magyarázkodni kezdesz, keresed a kibúvókat, “nem úgy van az”, stb., utóbbinál meg nincs pardon, vasszigor van, bűnhődjenek a felelősök. És mindeközben totál h*lyének nézel engem és másokat is(pl. “Berc” kolléga). Ez az, ami arcpirító…

  • 2018.12.18. at 10:31
    Permalink

    Azert valoban ne altalanositsunk…
    Abben egyetertek veled, hogy rengeteg a suttyo, lepukkant alak, akik villantani akarnak egy “bömössel”…na ott kezdödnek a problemak…
    Azokkal pedig Dunat lehetne rekeszteni, eleg csak megnezni, hany lefingott rom került az orszagba import utjan, csak, hogy bömössel jarjanak.
    Hasznald egeszseggel a BMW-det, öröülünk, ha elegedett vagy vele.
    De ne gondold azt, hogy csak azert, mert valaki negativan nyilatkozik a BMW-röl, akkor az azert teszi, mert nem teheti meg, hogy vegyen egyet.
    En peldaul azert nem veszek/vettem, mert szerintem irrealisan draga a fenntartasa, a biztositasa is, es nem vagyok arrol meggyözödve, hogy 3-4 eves kora utan nem kell-e ra költenem nagyon komoly összegeket.
    Ha veszek is, akkor ujat veszek, es nem egy lepukkant 10-20 eves romhalmazt.
    Nem akarok semmilyen formaban azokkal az emberekkel sem azonosulni, akik kopasz, kigyurt allatkent vezetik a “bömöst”…
    Ettöl meg nekem is tetszenek bizonyos modelljei, de nem vagyok elfogult es elvakul, csak mert BMW-röl van szo.

  • 2019.01.22. at 16:07
    Permalink

    Németországban már előrendelést vesznek fel a március végén kezdődő forgalmazásra. Két motorral árulják, 122 lovas benzines és 115 lovas dízellel. Az olcsóbb benzines alapára 23890 euro, kb. 7,7 millió Ft. No comment.

Vélemény, hozzászólás?