Ez a Jaguar az évszázad sportkocsija lehet!

Újra itt az E-type: Jaguar C-X16

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hivatalosan csak tanulmány a Jaguar C-X16, de aki kicsit is járatos az autósvilágban, az előtt nem titok, hogy az E-type 21. századi megfelelőjéről van szó.


A Jaguar E-type igazi legendává vált, pedig anno Sir William Lyons, a cégalapító csupán annyit kért a mérnökeitől, hogy a kocsi képes legyen 240 km/órás sebességgel száguldani. Az idén 50 éves típus azonban nem csak a kötelező feladatot teljesítette: egyrészt csábos, szexis domborulataival mindenkit megbabonázott, másrészt, ha nem is éppen diszkontáron kínálták, de a korabeli Ferrarik és társaik mellett abszolút megfizethető sportkocsi volt. Slágernek a rongytetős Roadster számított, Coupe nagyságrendekkel kevesebb készült, aztán az évek során addig reszelgették a típust, amíg a kissé ormótlan bódéval, valamint a híresen megbízhatatlan és szomjas V12-essel majdnem teljesen elrontották. 1975-ben az XJS vette át a stafétát, majd két évtizednyi piaci szereplés után következett a Jaguar első saját fejlesztésű V8-as motorjával (AJ-V8) megkínált XK8, amely már a második generációnál tart. Azonban presztízs ide vagy oda, a hajdani E-type sikerét egyik „vadmacska” sem tudta megismételni, így nem csoda, hogy régóta szóbeszéd a 21. századi kiadás. 2000-ben az F-type tanulmány jelentette az első lépést, de a tulajdonos Ford anyagi helyzete, valamint a Jaguar egyre katasztrofálisabb piaci szereplése nem tette lehetővé a kibontakozást.

Időközben az indiai TATA vette át a céget, és úgy tűnik, ha nem is rohamléptekkel, de a Jaguar végre elindult a helyes úton. Ennek első jele az XF jó szereplése, valamint a C-X75, a gázturbinás szuperjárgány - amit a márka 75 éves jubileumára alkottak -, és egyre gyakrabban hallani, hogy készülőben van az E-type szellemi örököse. Kémfotók szerint javában tesztelik az XK-E jelzésű prototípusokat, de a jó hír legbiztosabb jele a C-X16, amely egyelőre tanulmány, ám biztosra vehető, hogy szoros a rokonság a leendő szériagyártmánnyal. Mivel a pénzt még nem lehet két kézzel szórni, vadonatúj alap helyett az XK megkurtított padlólemezét használták a mérnökök. A karosszéria alumíniumból készült, és örömmel nyugtázható, ha ez a Jaguar jövőre vonatkoztatható formanyelve, akkor nagy baj már nem lehet. A szépség szokás szerint a részletekben rejlik, igaz, a hajdani E-type gömbölydedsége a múlté, de az arányok felismerhetők: a hosszú orr, a tető íve, a hátsó lámpák elhelyezése, kialakítása, no és persze a legnagyobb húzás, a jobbra, oldalra nyíló hátsó szélvédő.
Az utastér szigorúan kétszemélyes, és mi sem természetesebb, hogy a legnemesebb anyagokat használták a berendezéshez. A kagylóüléseken és a műszerfalon piros bőr feszül, a kormányt és a vezető környezetét puha Alcantara borítja, a dekoráció pedig csiszolt alumínium, illetve szénszálas műanyag. A Jaguar régen híres volt a különféle gombok és kapcsolók halmozásáról, a C-X16 azonban ilyesmivel nem riogat, a legtöbb funkció az érintőképernyős kijelzőn érhető el.
Hogy a Jaguar szándékai komolyak ezzel a kocsival, mi sem bizonyítja jobban, mint az a 3,0 literes, V6-os, jelen esetben kompresszoros benzinmotor, amely a tanulmányt 380 lóerővel és 450 Nm forgatónyomatékkal mozgatja – a konstrukciós alapokat egyébként a V8-as erőforrás adta. Az automata sebességváltó nyolcfokozatú, és csavar a történetben, hogy a hajtáslánc része egy 70 kW (95 LE) teljesítményű villanymotor, amely plusz 235 Nm nyomatékot tud azonnal mozgósítani. Ha minden energiaforrás bevetésre kerül, akkor a C-X16 álló helyzetből 4,4 másodperc alatt letudja a százas gyorsulást, és végsebességét elektronika korlátozza 300 km/órára. A kormányon található Boost gomb megnyomására 10 másodpercig maximális teljesítmény áll rendelkezésre, és ilyenkor 80-ról 120 km/órára 2,1 másodperc alatt szökken a brit reménység, tehát a konkurenciának kiszemelt Porsche, BMW, és Mercedes-Benz típusok vezetői felköthetik majd a fehérneműt, ha a leendő E-type tulajdonosokkal akarnak csipkelődni.

Persze, egyáltalán nem biztos, hogy az utcai autóban is benne lesz a villanymotor, aminek mellőzése már csak azért is kár lenne, mert az 1,6 kWh-s lítium-ion akkumulátorokban van annyi szufla, hogy a sportos Jag maximum 80 km/órás tempóig tisztán elektromos üzemmódban, emisszió-mentesen haladjon – az még titkok, mennyi ideig bírja ebben a formában. Itt azért illik megjegyezni, a benzinmotornak önmagában sincs szégyenkeznivalója, mert brutális ereje ellenére már most teljesíti a később életbelépő Euro6 környezetvédelmi normát, és köszönhetően a sportkocsikban még szokatlan start-stop berendezésnek, szén-dioxid kibocsátása mindösszesen 165 g/km.
A Jaguar C-X16 holnap, a Frankfurti Autószalon első sajtónapján mutatkozik be az újságíróknak, és vélhetően pozitív fogadtatásban lesz része. A fényképeken látható tanulmányról elmondható, hogy igazából semmi olyasmi nincs már rajta, ami ne kerülhetne szériagyártásba, természetesen apróbb finomításokra még sor kerülhet. Ha a terv bejön - amire valljuk be, minden esély megvan -, a Jaguar egyrészt önbizalmat szerezhet, másrészt a nyereségből folytatódhat a teljes modellkínálat megújítása, és a márka újra oda kerülhetne, ahol a valaha bérelt helye volt a luxusszegmensben. A legjobbak közé.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?