Európára hangolva – íme a Kia Stonic!

Üléspróba: ott voltunk a Kia Stonic leleplezésén

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amszterdamban leplezték le a Kia kisautó alapú divat-crossoverét, amiről továbbra sem tudunk sokat. Októberben léphet piacra a Stonic.


Egészen Amszterdamig utaztunk, hogy az elsők között huppanhassunk az új Kia Stonic üléseibe és először húzhassuk végig ujjainkat különleges vonalain. Egy leleplezés olyan, mint egy Forma-1-es futam: jó dolog ott lenni, de otthon a tévé előtt előbb tudjuk meg, ha történt valami a pályán. Ugyanez a helyzet egy új modell bemutatójával, jó érzés élőben átélni, elsők között megtapogatni az autót, de az irodában előbb megtudunk róla hasznos infókat, mint a helyszínen. A Kia Stonicról sem tudtunk meg mindent maradéktalanul, de egyébként még van is időnk a kb. októberi modell-bevezetésig.
Tipikusan kiás lett a dél-koreaiak városi crossovere, ám a megszokottnál most egy fokkal jobban elengedhették magukat a dizájnerek. Tulajdonképpen a korábbi Kia Provo koncepció nagyszerűen előre vetítette, mit várhatunk. Az alapjait adó Kia Rio szuperminire csak foltokban emlékeztet, annál jóval robusztusabb kiállítású, legfőképp a masszív külső műanyagozásnak és a fényes ezüst védőlemezszerűségeknek köszönhetően. Ahogy várni lehetett, nem olyan extravagáns, mint testvére, a korábban bemutatott Hyundai Kona. Az akár 20 fél kombinációban, 5 féle tetőszínnel elérhető kéttónusú fényezéssel azonban így is egy vagány városi cirkáló lett, amire könnyű rákívánni. Megmaradt a tigrisorr, ám itt tényleg csak dizájn funkciót tölt be, nem hűtőrács. Azért meghökkentő részletekből nincs hiány, ilyen a befejezetlen tetőcsomagtartó, a megtört oldalsó műanyaglemez és a finom szárny is.
A Kona bemutatása óta tudjuk, hogy egy teljesen új, 51%-ban erősített acélt használó padlólemezt szántak a divat-crossovereiknek, ezt használja a Stonic is, bár utóbbi méretei egyelőre ismeretlenek. A Kona 4165 mm hosszú, 1800 mm széles, 1550 mm magas, tengelytávja 2600 mm, valami ilyesmi adatokat várhatunk a Kiától is, ezzel a korábbi körképben már összevetett divat-crossoverek közepében csücsülve. A leleplezés alatt többször is kiemelték, hogy ez egy európai fejlesztésű modell, európaiaknak. Nem csak dizájn téren, a kormányzást és a futóművet is az európai utakhoz igazították. Kérdés, hogy ez mennyire lesz előnyös kicsiny hazánk kátyútengerében.
Szinte minden elemében riós az utastér, egyedül az anyósülés előtti műanyag elemet rajzolták át a terepesebb karakter érdekében. Nem csak élőben látszott úgy, valóban nagyobb a csomagtere, a duplapadló alsó állásában 352 literes. Bár ezek biztos a csúcs bőrkormányok voltak, puhaságuk és finom narancs varrásuk becsülendő. A magasabb üléspozíció is kényelmes, a hátsó lábtér kisautós, a fejtér még a Riónál is jobb, még kihúzva magam is bőségesen elég volt 185 centimhez. A Kia szerint válltérben rávernek a versenytársakra, ezt egyelőre nehéz lenne megerősíteni. Amiben igazán eltér a Stonic, az a gazdagabb személyre szabhatóság. A bemutató autóiban például matt narancssárga középkonzollal és díszlécekkel dobták fel a belteret, az ajtók pedig tört-fehér elemeket kaptak. Azért a kisautósan olcsó, a Rióból ismert átlag feletti minőségű műanyagok dominálnak. A csúcsfelszereltségben természetesen már nagyszerű lebegő tablet díszeleg középen, elérhető lesz ülésfűtés, volánfűtés, automata tempomat és kulcs nélküli nyitás is.
Motorterében semmi rendkívülit nem domborít, többnyire a Rióból ismert palettát hozza, az igen agresszív 120 lóerős 1,0 literes háromhengeres turbóssal a benzinesek élén és az 1,25, illetve 1,4 literes négyhengeres szívókkal. Egyetlen dízele is lesz, ami az 1,4-es helyett, a házon belüli konkurens Soulból ismert 1,6-os, és ezt ígérik a legtakarékosabbnak is. Egyelőre a részletes specifikációra várnunk kell. Alapként jár majd az elektronikus menetstabilizátor és a jobb úttartásról a megfelelő kerekek fékezésével gondoskodó VSM rendszer. Opciós lesz a Kia DRiVE WISE számtalan sofőrsegédje, így például a gyalogosfelismerős automata vészfékrendszer, a ráfutásra figyelmeztető, a holttérérzékelő hátsó keresztforgalomra figyelmeztetővel és a sávelhagyásra figyelmeztető elektronika. Egy új kamerarendszer segítségét használja a távolsági fényszórók automata kapcsolása és az éberségfigyelő.
Hirdetés

Hogy miért épp egy apró crossover? A B-szegmensbeli szabadidő-autók jelenleg évi 1,1 millió példányos eladással rendelkeznek Európában, az előrejelzések szerint 2020-ra még a kompakt crossovereket is megelőzik, az eladások pedig megduplázódhatnak. A Kia számításai szerint szuperminikből, kompaktokból és kisebb egyterűkből ülnek át hasonló crossoverbe a vásárlók. Érthetően sokat várnak tőle a gyáriak, ráadásul körülbelül a Stingerrel közösen veszik be majd az újautó-piacot, reméljük nem keverik majd össze a szépen sziszegő neveiket. Az új Stonic mellett szólhat majd a 7 év vagy 150 000 km garancia és a vagány karakter is.
Végül pedig a hivatalos kisfilm. Imádom, mikor rap zenére mutatnak be egy új modellt:
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:14
    Permalink

    Meglepően visszafogott lett, az előzetes kedvcsináló tervrajzok jóval dögösebbnek láttatták. Azért ügyesek ott a Kiánál, mert jól meg lehet különböztetni a Stonicot, a Sportage-et, a Nirót és a Sorentót egymástól, szerintem a Soul még nyugodtan maradhatott volna a kínálatban, mint aféle “lifestyle-crossover”. Ha ezt szándékoznak a Soul helyébe léptetni, az Európában nyilván be fog jönni, de Amerikában bukás lehet, ott a Soult nagyon szerették. Majd meglátjuk, de nekem a Kona jobban kielégíti az egzotikus design iránti rajongásomat.

Vélemény, hozzászólás?