Több erőt akart a nép, meg is kapta – Toyota GR 86 menetpróba

Versenypályán is kipróbáltuk, hogy mit tud az új Toyota GR 86

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

GT-ről GR-re váltott, hiszen a Toyota sportos masinái már a Gazoo Racing nevet viselik, a 200 lóerőből pedig közkívánatra 234 lett. De a lényeg nem változott, egy igazi élményautó az új GR 86.

„Ennek az autónak a vezetés élményéről kell szólnia”

- ezt maga a Toyota vezére, Akio Toyoda mondta, és már az elején lelövöm a poént: tényleg arról szól! A GR 86 minden porcikájáról sugárzik, hogy a vezetés örömét szolgálja, ahogy a japánok mondják „waku doki”. Egy analóg autó a digitális korban, ami egyáltalán nem szégyen, sokkal inkább erény. Azoknak szól, akik a nyers, puritán élményt keresik a vezetésben, akik nem azért ülnek autóba, hogy az infotainment rendszerrel maszatoljanak, akiknek nem csak az A-ból B-be eljutáshoz szükséges bármilyen négykerekű masina, és nem is azoknak, akik a magamutogatás miatt választanak valami extravagáns gépet. Talán elsőre furcsán hangzik, amikor azt mondom, hogy nem a magamutogatásra van, hiszen azért mégis csak egy sportkupé, ezek pedig mindig látványosak. Nincs ez másként a GR 86 esetében sem, de azért, ha ránézünk, nem egy olyan kihívó jelenség, mint mondjuk egy Supra. A GR 86 vonalai láttán nekem az jut eszembe, a karosszéria csupán arra szolgál, hogy takarva legyen a technika, ami az élményt nyújtja. Egyszerű a fényszórók formája elöl és hátul egyaránt, szintén egyszerű trapéz a hűtőrács, de az értő szemek már ennyitől is lúdbőrösek lesznek, hiszen ott van a GR felirat, a fekete díszbetétes légbeömlők oldalt, a vaskos küszöbtoldat, ami gyönyörűen ível hátra és felfelé. A kupés tetővonal pedig olyan, mintha a tankönyvből ugrott volna elő, végül ráadásként a csomagtér fedele is légterelőként végződik. Az összképet még a két kerek kipufogóvég vadítja, illetve a diffúzorra emlékeztető betét, valamint az extraként rendelhető 18 colos felnik fekete színnel, Michelin Pilot Sport 4 abroncsokkal. Ennél tényleg nem is kell több: ízléses, sportos, nem túljátszott. Kicsit a számok nyelvén is nézzük meg a változást: a GT 86-nál 10 milliméterrel alacsonyabb a GR, a tengelytávolsága pedig 5 milliméterrel nőtt.
Hirdetés
Toyota GR 86 - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm]
4265 1775 1310 2575
Az sem volt túlzás, amikor analógnak neveztem. Az utastérben nem vár hatmillió menüpontos infotainment rendszer, ellenben ott a tökéletes méretű, háromküllős kormánykerék, a fantasztikus váltókar, és nem mellesleg a tökéletesen tartó sportülések. Persze azért digitális a 8 colos műszeregység, és a középkonzol tetején ott a 7 colos érintőképernyő, amelyen okostelefon-kompatibilis infotainment fut, de az sem tűnne fel valójában, ha nem lenne ott. Annyira másodlagos egy ilyen autóban. Izgalmas részlet még a műszerfalon a billenőkapcsolókra emlékeztető gombsor, az ilyesmik egyre inkább hiányoznak a túldigitalizált modellekből. Pedig a GR 86-ban a klasszikus elrendezéssel tökéletes az ergonómia, könnyen kezelhető a klíma is, illetve a kormányról, néhány funkció. Ja, és van még két hátsó ülés is, de ez a hely inkább arra jó, hogy megnövelhessük a csomagtér méretét. Hiszen a hátsó üléseket lehajtva elfér négy kerék, például, ha a pályanapra vinnénk oda illő gumiabroncsokat.
Hirdetés
Most viszont csukjuk le a csomagtér-ajtót és nyissuk ki a motorháztetőt. Itt lecserélték a kétliteres motort, most már 2,4 literes a szívó négyhengeres boxer, amin persze ott a Subaru neve is, hiszen közös projekt keretében született az autó. Bár jómagam azok közé tartoztam, akik szerint elegendő volt a 200 lóerő is a GT 86 kiélvezéséhez, a menetpróbán meggyőzött az erősebb, 234 lovas, na meg a 205 Nm-ről 250-re emelkedő nyomaték. A maximális teljesítményt 7000-es fordulatnál adja le, a maximális nyomatékot viszont már 3700-as fordulattól, ami jelentős javulás az elődhöz képest. Gyönyörű a négyhengeres boxer hangja, 5000 felett vadul be igazán. Ügyesen használva a hatfokozatú manuális sebességváltót 6,3 másodperc alatt százon van, a végsebessége pedig 216 km/h. Aki pedig automatikus váltóval szeretné kérni, megteheti, hiszen rendelhető azzal is.
Toyota GR 86 - műszaki adatok
2.4 D-4S 6MT
Emissziós norma Euro 6d
Hengerűrtartalom [ccm] 2387
Hengerek/szelepek száma 4/16
Teljesítmény [LE (1/min)] 234 (7000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 250 (3700)
Gyorsulás 0-100 km/h 6,3
Végsebesség [km/h] 216
Saját tömeg [kg] 1270
Hirdetés
De nem ez a lényeg, hanem a viselkedése a kanyarokban. Mert az fenomenális! Ehhez szükség volt arra is, hogy a torziós merevséget 50 százalékkal növeljék, emellett a tömegelosztás majdnem tökéletes: 53:47. Szóval az autó orra nehezebb kicsit, ezért néha elkönnyül a hátulja, de ettől csak még játékosabb a vezetése. A futómű elöl MacPherson, hátul dupla lengőkaros független, és részlegesen önzáró differenciálművet is kapott. Természetesen csak a hátsó kerekek hajtottak, a nagyobb nyomaték miatt hátul meg is erősítették a futóművet. A kormánykerék pedig 2,5-öt fordul koppanástól koppanásig, magyarán rendkívül közvetlen, nagyon pontosan terelgethető vele az autó. A kanyargós Sevilla környéki utakon annyira függővé tett az élmény, hogy fel-le nyúztuk egy adott szakaszon, nem igazán volt kedvünk megérkezni a célhoz. Pedig az egy versenypálya volt. A szűk, ezerféle-fajta kanyart tartalmazó hegyi utak számítanak a GR 86 igazi otthonának, vagy a rövid, nem túl széles pályák. A spanyol Circuito Monteblanco egy kicsit már nagy neki, de azért nem szomorkodtunk, hogy ott is kipróbálhattuk. Olyan, mintha kitalálná a gondolatainkat az autó. A vezető legapróbb rezdülésére is azonnal reagál, legyen szó gázreakcióról, vagy kormánymozdulatról. Tömege sem vészes, 1270 kg üresen, ami manapság már pillekönnyűnek számít, ez a fogyasztásra is jótékony hatást gyakorol. Bár csak a kijelzőre hagyatkozhattunk, az egyáltalán nem kímélős menetpróba során végig 10-13 liter között maradt az érték. A végére hagytam még egy jó hírt is, ha már az elején a rövid gyártási idővel riogattam. A GR 86 árazása ugyanis nagyon csábító, olcsóbb a GR Yarisnál, hiszen körülbelül 13,3 millió forintról indul, az automatikus váltóval felszerelt példányok ára pedig körülbelül 14 millió forintról. Erre mondják, hogy visszautasíthatatlan ajánlat, már amennyiben tud valaki ennyit szánni a szórakozásra, és amennyiben tud, akkor reménykedjen, hogy jut belőle több is Magyarországra, mint amennyit előre tervezett a hazai importőr. Mert máris módosítaniuk kellett az igényelt darabszámon, akkora az érdeklődés a GR 86 iránt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?