Kicsit új, nagyon nagy. Felfrissült a Skoda Superb

Vezettük a frissített Skoda Superb zászlóshajót

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nemsokára lesz új Superb, addig is a Skoda frissített egy jót a zászlóshajó második szériáján, hiszen ez a szokás. És még elegánsabb, na meg jóval takarékosabb is lett.


A 2001-ben bemutatott Superb második generációja 2008-tól van velünk, s ezen az úton haladva két éven belül meg kell, hogy jöjjön az új, a harmadik nemzedék. Addig is a Skoda frissített egy jót az irgalmatlan méretű, felső-középkategóriásnak skatulyázható, több mint 550 ezres darabszámban értékesített zászlóshajóján, mert a szokás és a piaci verseny is ezt diktálja. Nagy meglepetésekre, égszakadásra és földindulásra természetesen nem érdemes számítani, de hogy azért bőven felismerhető legyen a faceliftes modell, arról persze lelkiismeretesen gondoskodtak a csak idén 8 új vagy megújított típussal jelentkező csehek.

A méreteivel az egyébként szintén nem apró és bestseller Octaviát messze lepipáló Superb nyilván megkapta a márka aktuális arculatát (és emblémáját): elöl-hátul újak a lámpák és a lökhárítók, új a köfényszóró, a géptető is, s amennyiben bi-xenon és LED-es nappali menetfényesekről van szó, egy diódás C fémjelzi ugye a Rapidot, kettő az Octaviát, s három a Superbet. Ha másképp nem is, ezáltal bizonyost meg lehet különböztetni őket. Hasonlóképp kevésbé fontos, de vannak új metálszínek (Fémszürke és Holdfehér), 16-18 colos dísztárcsák és felnik, már az utastérben friss kárpitok, dekorelemek meg minden - például esernyő is a bal hátsó ajtóban.
Hirdetés
Méretek
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) 4833/1817/1462 (kombi: 1511)
Tengelytávolság (mm) 2761
Nyomtáv elöl/hátul (mm) 1545/1517
Súly (kg) 1467-1726
Csomagtér (l) 595-1700 (kombi: 633-1865)

A Skoda csúcsmodellje továbbra is rendelhető limuzinként vagy kombiként, DSG kétkuplungos automata váltóval és Haldex-kuplungos összkerékhajtással is (4x4 az 1.8 TSI-hez, a 3.6 FSI-hez és a 2,0 literes dízelekhez van). A négyajtós verzió továbbra is felfogható ötajtósként akár, mert a Twindoor megoldással az autó hátulja kétféleképpen is nyitható: csak fedelestül, vagy a szélvédővel együtt. Kezelése elvileg könnyebbé vált, mivel az ajtó minden pozíciója számára már külön gomb áll rendelkezésre (az eddigi többállású kapcsolót felváltva). Gyakorlatilag a bemutatón nem sikerült abszolút mértékben elsajátítani a metódust, mindenesetre tény, hogy baromi praktikus tud lenni az így is, úgy is nyitható csomagtérfedél.
Megítélés kérdése amúgy, de míg a frontrész kifejezetten szépre sikeredett, a hosszú tető okán eleve fura arányú limuzin fara csöppet bumfordi az új lámpával és az összekötő krómcsíkkal. A Combi kombi harmonikusabb, tetszetősebb. A duplafenekű raktér befogadóképessége, variálhatósága és bővíthetősége ennek is, annak is parádés, a non plus ultra a kombi 633, külön ülőlap- és üléstámla-hajtással növelve 1865 literes értéke. Hátfala elektromosan is mozgatható.
Új a 3 vagy 4 küllős kormánykerék, a Laurin&Klement fényűző felszereltsége barna és elefántcsont színvilágú beltérrel gazdagodott. Az extralistára felkerült az automatikus parkoló-asszisztens (Automatic Parking Assistant) legújabb változata, ami az úttal párhuzamos parkolóhelyek be- illetve kiállási manőverein túl a merőleges helyekre tolatás során is segédkezhet. Parkoláskor a napelemes, elektromos mozgatású panorámatető szolárcelláinak energiája ventilátort hajthat meg, s ez a fémtetős autókhoz képest akár 25 Celsius fokkal is csökkentheti az utastér hőmérsékletét. Kulcs nélküli nyitás és indítás, hátul is fűthető ülés, négyféle hifi, 6,5 col képátlójú érintőképernyővel és 30 GB kapacitású merevlemezes meghajtóval működő Columbus navigáció, tényleg sok minden kapható a Superb faceliftes kiviteléhez, ahogyan az el is várható már ebben a kategóriában.
Szóval sok minden van (például az ausztriai tesztvezetésen nem is egyszer szünetet javasoló fáradtságérzékelő), ellenben mondjuk tolatókamera meg modern sofőrsegédek garmadája még nincsen (adaptív tempomat, ráfutásgátló, holttérfigyelő, sávtartó, stb.), ezek bevezetését vélhetően a következő generációra tartalékolja a Skoda. Vagy a VW-főnökség nem engedte még el a gyeplőt? Mindegy, a csehek aduja úgyis a szédületes helykínálat. A hátsó lábtér félelmetes, a Superb sofőrös autónak dettó kiváló a helyen túl azzal is, hogy hátulról elektromosan mozgatható az anyósülés meg azzal, hogy kis lábtartó teheti még kényelmesebbé, még pihentetőbbé a főnök utazását.
Benzinmotoros kínálat*
1.4 TSI 1.8 TSI 2.0 TSI 3.6 FSI V6 4x4
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/16 4/16 6/24
Hengerűrtartalom (cm3) 1390 1798 1984 3597
Váltó kézi/6 kézi/6 vagy DSG/7 DSG/6 DSG/6
Teljesítmény (LE 1/p) 125/5000 160/4500-6200 200/5100-6000 260/6000
Nyomaték (Nm 1/p) 200/1500-4000 250/1500-4500 280/1700-5000 350/2500-5000
Végsebesség (km/ó) 203-204 218-222 238-240 250
Gyorsulás 0-100 km/ó (mp) 10.5-10.6 8.2-8.5 7.7-7.8 6.4-6.5
Kombinált fogyasztás (l/100 km) 5.9-6.1 6.8-8.1 7.9 9.3
CO2-kibocsátás (g/km) 138-142 158-187 178 215-217

* Ahol van különbség (limuzin vagy kombi, front- vagy összkerékhajtás, kézi vagy automata váltó), ott a szélső értékeket tüntettük fel


A műszaki adatokat mutató táblázatokban szélső értékeket tüntettünk fel ott, ahol vannak különbségek, ennek pedig az az oka, hogy nem kevés számú hajtáslánc-konfiguráció nehezíti (vagy nézőpont kérdése: könnyíti) a Superb-vevő dolgát. A belépő 1.4 TSI és a mezőny egyetlen 6 hengerese, a 3.6 FSI benzines a két kivétel, mert őket csak egyféleképp lehet megvásárolni. Előbbit fronthajtással és kézi váltóval, utóbbit összkerekesen és automataként. Az összes többi aztán kis túlzással keresztbe-kasul kutyulható - lényeg a lényeg, ezer százalék, hogy a széles skálán mindenki megtalálja a számára legkedvesebbet. Megemlítendő még, hogy stop-start rendszerrel (1.4 TSI és minden dízel), fékenergia-visszanyeréssel és váltóáttétel-módosítással derekasan csökkentettek a flotta fogyasztásán és károsanyag-kibocsátásán, van olyan típus, amely 19 százalékkal zöldebb az elődnél. A legtakarékosabb az 1.6 TDI CR GreenLine változata 4.2 l/100 km-es - gyári - étvággyal.
Dízelmotoros kínálat*
1.6 TDI CR 2.0 TDI CR 140 2.0 TDI CR 170
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/16 4/16
Hengerűrtartalom (cm3) 1598 1968 1968
Váltó kézi/6 vagy DSG/7 kézi/6 vagy DSG/6 kézi/6 vagy DSG/6
Teljesítmény (LE 1/p) 105/4400 140/4200 170/4200
Nyomaték (Nm 1/p) 250/1500-2500 320/1750-2500 350/1750-2500
Végsebesség (km/ó) 192-197 208-212 218-228
Gyorsulás 0-100 km/ó (mp) 12.1-12.3 10.0-10.4 8.6-8.8
Kombinált fogyasztás (l/100 km) 4.2-4.7 4.6-5.3 4.6-5.7
CO2-kibocsátás (g/km) 109-122 119-139 120-149

* Ahol van különbség (limuzin vagy kombi, front- vagy összkerékhajtás, kézi vagy automata váltó), ott a szélső értékeket tüntettük fel

A menetpróbán egy (7 fokozatú) DSG-s 1.8 TSI kombihoz, illetve egy kézi váltós 2.0 TDI CR limuzinhoz volt szerencsénk. Mindkettő fronthajtású volt. Utóbbi, a 140 lovas dízel a Magyarországon legnépszerűbb (tavaly 38 százalékban így vették a népek). Melyik tetszett jobban? Egyértelműen a 160 lóerős, picit gyorsabb, picit finomabb, picit könnyedebben mozgó, szebb hangú, a DSG-vel kényelmesebb benzines. Spórolós üzemmódban 7 liter alatti is elketyeg, remek. De a dízel is finom, a manuális váltó pontosan kapcsolható, a fogyasztása meg lazán 5 liter körül tartható. Az ülés pompás, a vezetői pozíció tág tartományban állítható. A minimum 1,5 tonnás bálna elöl MacPherson, hátul multilink futóműve komfortra hangolt, az utastér nagy sebességnél is csendes és vibrációmentes. Szűk fordulókban, szerpentinen kissé esetlen, viszont a Superb kedvence az autópálya, s oda nem igen kell se több, se jobb, se elismertebb, se prémiumosabb, se drágább.
Mert a Superb azzal együtt értékarányosnak, kvázi olcsónak is titulálható, hogy alapára (leheletnyivel drágulva) 6,4 millió forint. Ez az 1.4 TSI Active kivitel limuzinként (széria ESP-vel, visszagurulás-gátlóval, 6 légzsákkal, klímával, LED-es hátsó lámpával), míg a Combi felára 300 ezer forint. A belépő (1.6 TDI) dízelért 6,6 milliót kér a Skoda. Egy 2,0 literes, 140 lóerős dízel szedán már komolyabb, Business Plus ellátmánnyal is megáll 7,5 millióban, és ez azért megfontolandó ajánlat a kormány mögött vagy jobb hátul ülve is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 03:11
    Permalink

    A cégnél nemrég kaptunk új kocsikat. Egy új VW, a motorja pedig az 1.4 TSI, kb. ezer km-t vezettem eddig, de ez a motor szerintem zseniális. Korábban is több céges VW-t vezettem már (kettes, hármas Golfok), azok általában dízelek voltak, de ezek után nekem nem kellene többet dízel. Igaz, ha a cég fizeti az üzemanyagot, az nem az én pénztárcámat terheli, de magáncélra is esetleg akkor kellene csak dízel, ha évente 35-40 ezeret mennék (de nem megyek). Az 1.4 TSI élménye után elkezdtem gondolkozni, hogy milyen lehet ezek után az 1.8 vagy esetleg a 2.0 TSI 🙂 🙂
    A vezérműlánc problémáról én is olvastam már valahol, de nem tudom, hogy ez mennyire általános. Ha igaz, hogy 30-40 ezernél már jelentkezik, akkor nálunk biztos kell, hogy jelentkezzen majd, mert 50 db ilyen új VW van a cégnél, mind 1.4 TSI. Majd kb. egy-másfél év múlva kiderül.

  • 2017.10.30. at 03:11
    Permalink

    Ne haragudj , de nem tudom Te mit olvastál . Én azt olvastam ,jó néhány beírás alapján , hogy csörög a motorban a szelep vezérlő lánc , ami állítólag gyártáshibás , de a gyár nem hajlandó elismerni . Ez nem tetszik a tulajoknak , és félnek egy nagyobb hibától , ami érthető , és ez nem növeli a VW elismertségét .

  • 2017.10.30. at 03:11
    Permalink

    Ajánlom , olvassátok el az Index Fórum 1.4 TSI topicon miről beszélgetnek a tulajok . Mindjárt más megvilágítást kap ez a ” csúcstechnika ” !!

  • 2017.10.30. at 03:11
    Permalink

    Tényleg! Első olvasatra fel sem figyeltem rá, de nyilván előbb utóbb meg kell, hogy kapja, hiszen ez a Skoda zászlóshajója. Furcsa lenne, ha az Ocatviaban erősebb, és újabb motorok lennének.

    Amúgy nekem tetszik, és jót tett neki a frissítés. A jelenlegi sedan hátulja nem nagyon tetszett, de ezzel az új (VW egyen) lámpával határozottan jobb lett. Én benzines TSI-vel venném, kézi váltóval.

Vélemény, hozzászólás?