0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Ebben a 10 kocsiban a legjobb ülni

Rangsorolás nélkül választották ki 2017 legjobb autóbelsőit

·

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Se egy Mercedes, BMW vagy Audi a világ 10 legjobb autóbelsőjének listáján, vannak viszont japánok és olaszok bőséggel. Tényleg tudnak valamit!

%KA%Az Alfa Romeo Giulia nem csak technikailag csemege az autós világnak, beltere is legalább annyira látványos, elegáns és kényelmes, hogy bekerülhetett a top 10-be%KA%

Az Alfa Romeo Giulia nem csak technikailag csemege az autós világnak, beltere is legalább annyira látványos, elegáns és kényelmes, hogy bekerülhetett a top 10-be

Vehetjük Európa Év Autóját vagy a Világ Év Autóját is, ülni a közvélemény szerint egyikben sem lesz a legjobb. A WardsAuto minden évben megválasztja a 10 legjobb autóbelsőt, közvélemény szerint, viszont nem rangsorolja őket, így ez lényegében nem egy díj, csak egy kutatási eredmény. A tízes lista lejjebb olvasható, annyit azért érdemes kiemelni, hogy az európai Év Autója döntősei közül csak az Alfa Romeo Giulia került bele. Ezzel nem is nagyon vitatkoznánk, hiszen az olaszok új szedánja valóban kényelmes, az anyaghasználat elég jó, a formákat meg ugye nem kell magyarázni.

%KA%A Mini Countryman második generációjának beltere akár egy normál Cooperé, az anyagok jók, az összeszerelés hibátlan, a BMW csak ebben a formában került be%KA%

A Mini Countryman második generációjának beltere akár egy normál Cooperé, az anyagok jók, az összeszerelés hibátlan, a BMW csak ebben a formában került be

A világ 10 legjobb belterű autója a WardsAutó felmérése szerint

  • Alfa Romeo Giulia
  • Bentley Bentayga
  • Buick LaCrosse
  • Honda CR-V
  • Lexus LC 500
  • Lincoln Continental
  • Maserati Levante
  • Mazda CX-9
  • Mini Countryman
  • Subaru Impreza
%KA%Japánok vannak bőséggel, mint például a CR-V SUV, de egyedüli kupéként itt a Lexus LC500 beltere is%KA% %KA%Japánok vannak bőséggel, mint például a CR-V SUV, de egyedüli kupéként itt a Lexus LC500 beltere is%KA%

Japánok vannak bőséggel, mint például a CR-V SUV, de egyedüli kupéként itt a Lexus LC500 beltere is

Mivel világszintű felmérésről van szó, nem csak európai autó, hanem japán és amerikai modell is bekerülhetett. Így lett top 10-es a Mazda CX-9, a Subaru Impreza, a Honda CR-V és egyedüli kupéként a Lexus LC500. Amerikai vonalon bekerült a Buick LaCross, a General Motorsnak ez egy jó pont, viszont sehol egy Mercedes E-osztály, egy 5-ös BMW, vagy bármely Audi, sőt, még a belsőépítészet császárának tartott Volvo sem került be az új 90-es család tagjaival.

%KA%Nem csupán luxusautók, de persze azok is kerültek a topp 10-be, mint a Bentley Bentayga fényűző utastere, vagy a Maserati Levante olaszos eleganciával feldobott beltere%KA%

Nem csupán luxusautók, de persze azok is kerültek a topp 10-be, mint a Bentley Bentayga fényűző utastere, vagy a Maserati Levante olaszos eleganciával feldobott beltere

Ez is érdekes lehet:
 

Eladó egy korai LaFerrari prototípus, de van vele egy kis gond

Ennyire becsülik az értékét annak a LaFerrari prototípusnak, amit még a 2013-as Frankfurti debütálás...

Sportkivitel készült több Toyota modellből, némelyikre jó esélyünk van

A Toyota betartja a szavát, megérkeztek az első, új sportmodellek. A Gazoo Racing Toyoták három...

Piaci körkép: mi legyen 500 ezer forintig, ha nem akarunk Suzukit?

Olcsó autót keresve megkerülhetetlen az itthon gyártott Suzuki. De mit érdemes választani, akkor...

Toyota Prius 1.8 Plug-in Hybrid Executive teszt

Egyliteres, mármint 1 l/100 km fogyasztású autóként hirdeti a Toyota a Prius Plug-in Hybridet...

Sebestyén Balázs a Forbes szerint a legértékesebb hazai híresség, autója nem szerény, de takarékos

A hazai Forbes által nemrégiben a legértékesebb hazai hírességként jegyzett rádiós és televíziós...

Nappaliban tartott Nissan 240SX, 33 millióért

Először az autószalonokat járta, majd kártérítettek vele, hogy aztán egyedi felniket kapjon és...

Ezt a VI-os Golfot sorsolják ki idén a Volkswagen-találkozón

Hatodik éve rendezik meg a Hungaroringen a VW-sek éves találkozóját. Minden évben egy autót sorsoltak...

Kia Stonic menetpróba

Nem csak a tudás számít, legalább annyira az előadásmód is, ezt bizonyítja az autópiac, illetve...

510 lóerő a Ferrari F1 pilótáinak kezében

Három darab 510 lóerős Alfa Romeo Giulia QV, három Scuderia Ferrari pilóta és egy kanyargós tesztpálya...
 
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1hbGZhX3JvbWVv
Hirdetés

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Schibsted Classified Media Hungary Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Schibsted Classified Media Hungary Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (13 db)

Forticors írta: 5 hónapja

Szerintem még mindig a Top Gear által átépített S Merci beltere a legszebb (hátul: kandalló, kibetonozva, járólapok szépen kifugázva, elől hajópadló stb...)

A válaszoláshoz belépés szükséges
TaaT írta: 5 hónapja

A 10 legjobb közé nem került be a TT a Virtual Cockpit-tal? lol komoly lista.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Xtom írta: 5 hónapja

Subaru Impreza :) ? Imádom az az autót de, hogy az első 10 legszebb beltérben benne legyen :D ? Ez csak valami vicc, ugye? Honda CR-V :) . Ugyan már! Ez egy komolytalan lista!

A válaszoláshoz belépés szükséges
CorbenDallas írta: 5 hónapja

Hogy a mini azzal a gyerekszarató bimbivel a középkonzolon hogy került ide...

A bentli majdnem jó, de valahogy "sok", az ülések meg mintha szét akarnának esni. Hiába, kezd elveszni az ízlés az eurókötegek között...

Az Alfa nagyon üt (10/10), a Maserati sem rossz, a Mazda képe nagyon csalóka, élőben nem nézhet ki ilyen jól... :)

A Honda is tök rendben van, mintha nem is japperek tervezték volna. A Lexus viszont túl nagyot akart dobni. Tök széteső, hiányzik az egységes dizájn - mi a tököm az akapaszkodó a középkonzol és a kardánboksz között??? Meg az ajtón azok az ívek? És a műszeregységre milyen daganat nőtt rá?

A Buick egészen pazar - ilyet is tudnak a jenkik? A Lincoln színben nagyon jó, de az az őskáosz...

A Subaru kicsit transzformer, de jobbik kiadásból - én megvettem.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Forticors írta: 5 hónapja

A 10 legjobbat nehéz kiválasztani, nagy vitát indíthat jogosan. A 10 legrosszabb viszont viszont valszeg vitán felül áll: 1. hullaszállító, 2. Rohammentő 3. Rabomobil....

A válaszoláshoz belépés szükséges
Roreno írta: 5 hónapja
integrale írta: 5 hónapja

A Lexust meg ide vennem, valahogy igy kepzelek el egy minosegi orat belulrol. :D


Előzmények megtekintése

Egyetértünk! De akkor is maradok a digóknál inkább. :)

A válaszoláshoz belépés szükséges
Roreno írta: 5 hónapja
zold írta: 5 hónapja

Nekem sem ezek ugranának be a legjobb belső címszó alatt.


Várj! Azt hiszem tudom mi ugrana be neked: csak nem az előző C Merci bele?! :D

A válaszoláshoz belépés szükséges
Roreno írta: 5 hónapja
Csalfa Romeo írta: 5 hónapja

A Volvo S90-es enteriőrjének mindenképpen helye lenne itt szerintem. A németek meg hiába vasalnak élére mindent meg illesztenek tökéletesen(muhaha), a lélek húrjait valahogy nem tudják megpendíteni az autóbelsőikkel. (Hú, ez olyan szép volt, hogy mindjárt könnybe lábad a szemem :D)


Előzmények megtekintése

Hogy milyen igazad van Mester! Ja és tényleg szép volt. ;)

A válaszoláshoz belépés szükséges
zold írta: 5 hónapja

Nekem sem ezek ugranának be a legjobb belső címszó alatt.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Tamás11 írta: 5 hónapja
Csalfa Romeo írta: 5 hónapja

A Volvo S90-es enteriőrjének mindenképpen helye lenne itt szerintem. A németek meg hiába vasalnak élére mindent meg illesztenek tökéletesen(muhaha), a lélek húrjait valahogy nem tudják megpendíteni az autóbelsőikkel. (Hú, ez olyan szép volt, hogy mindjárt könnybe lábad a szemem :D)


Előzmények megtekintése

Ne legyenek illúzióid.
Mind a Minit, mind a Bentley-t németek tervezték... ;-)

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1hbGZhX3JvbWVv
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1hbGZhX3JvbWVv

Friss tesztek

Peugeot 5008 GT 2.0 BlueHDi teszt

Figyeld a másik kezét is! – 5008 GT

Legkisebb feladata lenne a szórakoztatás, ám az 5008 minőségi színházat nyújt, ilyennel ritkán találkozunk. Érzelmi ingerekkel bombáz, hajlamosak vagyunk nem figyelni, milyen valójában.


Toyota Prius 1.8 Plug-in Hybrid Executive teszt

Nincs mellébeszélés, 0,8 l/100 km a tesztfogyasztás

Egyliteres, mármint 1 l/100 km fogyasztású autóként hirdeti a Toyota a Prius Plug-in Hybridet. A gyári érték nem csupán hozható, alul is múlható.


Mini Cooper S E Countryman 4ALL teszt

Multivitamin - Mini Countryman plug-in hibrid teszt

Ha felnövök, gazdaságos hibrid leszek. Na jó, inkább divatos élményautó. Azért jó lenne terepezni is, és a praktikum sem utolsó szempont.

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1hbGZhX3JvbWVv

Hirdetés

ALFA ROMEO tesztek

Alfa Romeo Giulia 2.2 Diesel 180 LE MT teszt

Se veled, se nélküled, Giulia

Ritkán érdekli egy autó ennyire az autós világot, mint a Giulia. Mindenki szeretni, imádni akarja, mert Alfából van. Magunkra kell erőltetnünk, mert egy Alfát szeretni kell, akkor jó.


Szűz, mégis dögös: Alfa Romeo Giulietta teszt

Alfa Romeo Giulietta 1.4 TB Distinctive teszt

Századik születésnapja tiszteletére felélesztette a legendás típusnevet az Alfa Romeo. Giulietta még szűz volt ezen az első randevún.


Alfa Romeo GT teszt

Michelangelo öröksége

Nem egy friss modell, ám remekbe szabott formatervével az utakon még mindig különlegességnek számít az Alfa Romeo megigéző szépségű GT kupéja.


Alfa Romeo 159 teszt

Nemzetközi turizmus

A 159-es kombi 2006 tavasza óta gazdagítja az utcaképet. Apró módosítások kapcsán most újra a tesztflottában. 1,9-es dízellel és 19-es kerekekkel.


Alfa Romeo Mito 1.4 Turbo 155

AMitol döglik a légy...

Az Alfa Romeo a legjobb úton a túlélés felé, még néhány, a Mitóhoz hasonló remek ízléssel eltalált modell, és a Cuore Sportivo végleg lekapcsolható a pacemakerről.


Még több ALFA ROMEO teszt

Címlapon


Friss cikkek

Képes sportautókat büntetni egy villanyautó?

Meglepő eredmény a világ legnagyobb gyorsulásán Videó

3 órája – Sztori

Idén is megcsinálta a Motor Trend a világ legnagyobb gyorsulásaként elhíresült összevetést, amibe idén összkerekes villanyautó is került.


Ismét tombol a BMW-tipró

Beállt a gyárhoz, majd felgyújtotta BMW-jét Videó

9 órája – Sztori

Most Münchenben, közvetlenül a BMW területén öntötte lángba közel sem kedvelt 7-esét az örökké elégedetlen BMW tulaj. Videó is van róla.


Érintőpontokra utazott a driftes Nissan 370Z

Roncstelepen tombolt Chris Forsberg és a Nissan 370Z Videó

2 napja – Sztori

Chris Forsberg és filmes csapata most egy roncstelepen csapatott a V6-os Nissan 370Z driftautóval, hogy színes érintési pontokat romboljanak.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

ALFA ROMEO GIULIA 2.2 D Super (Automata)

ALFA ROMEO GIULIA 2.2...

Ár: 12.650.000 Ft

Évjárat: 2016 / 7

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Dízel

ALFA ROMEO GIULIA 180LE NAVI TÉLI CSOMAG ÁFÁ-S

ALFA ROMEO GIULIA 180L...

Ár: 8.700.000 Ft

Évjárat: 2016 / 11

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Dízel

ALFA ROMEO GIULIA mínusz 3.2 Millió csak most!

ALFA ROMEO GIULIA mínu...

Ár: 12.100.000 Ft

Évjárat: 2017

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Dízel

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!