0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Újratervezés: a Focus Budapest előtt Kolínba megy

Fizetett hirdetés

Adódott egy kis probléma az eTouron, de a tegnapi cél teljesítve


Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lehet, hogy villanyautónál sem mindegy, hogy milyen árammal töltjük? Netán túl meleg lenne az idő? Nem tudjuk, a Focus mindenesetre nem tölt.

%KA%Drezdában még azt hittük, akár jól is zárhatjuk a csütörtöki napot, ám végül az autó töltőrendszere mondott csütörtököt%KA%

Drezdában még azt hittük, akár jól is zárhatjuk a csütörtöki napot, ám végül az autó töltőrendszere mondott csütörtököt

%KA%Elektromossá alakított Trabant és hazai kötődésű darab Drezdában, ami sokszínűségével legalább olyan érdekes, mint az egykori NSZK bármelyik fejlettebb városa%KA% %KA%Elektromossá alakított Trabant és hazai kötődésű darab Drezdában, ami sokszínűségével legalább olyan érdekes, mint az egykori NSZK bármelyik fejlettebb városa%KA%

Elektromossá alakított Trabant és hazai kötődésű darab Drezdában, ami sokszínűségével legalább olyan érdekes, mint az egykori NSZK bármelyik fejlettebb városa

Bekövetkezett az egyik legrosszabb lehetőség, ami benne van minden autósportban. Szerencsére nem baleset, technikai hiba azonban adódott. Nagyon úgy néz ki, hogy a Focus Electric épp az eTour hazai helyszínére, a Hősök terére nem fog időben eljutni. Ugyanis nem tudjuk tölteni. Van még benne 40 kilométer hatótáv, de ennek több mint a tízszeresére lenne szükség. Mondhatni, hogy eltömődött az üzemanyagszűrű, a javítás pedig vélhetően nem megy majd rutinból, ugyanis a Focus Electric Csehországban még nincs piacon, de azért megpróbáljuk orvosoltatni.

%KA%A villanyautóknak is lelke van: először a Volkswagennél próbáltuk tölteni a Focust, majd egy szénerőmű mellett. Csoda, hogy azt mondta, kösz, inkább nem kérek az áramból?%KA% %KA%A villanyautóknak is lelke van: először a Volkswagennél próbáltuk tölteni a Focust, majd egy szénerőmű mellett. Csoda, hogy azt mondta, kösz, inkább nem kérek az áramból?%KA%

A villanyautóknak is lelke van: először a Volkswagennél próbáltuk tölteni a Focust, majd egy szénerőmű mellett. Csoda, hogy azt mondta, kösz, inkább nem kérek az áramból?

Hogy mi lehet a hiba, mi okozta azt, egyelőre nem tudjuk. Egy biztos, az eTouron össze-vissza töltöttünk mindenféle töltővel. Találkoztunk olyannal is, amit már vandálok rongáltak meg. Igaz, azt meg se próbáltuk bedugni az autóba. A tegnapi első töltésünk a Volkswagen drezdai üveggyáránál volt, ott a töltő hibájának tudtuk be, hogy nem sikerült teljesen feltölteni az autót. Onnan azonban nem egész 60 százalékos töltéssel is el tudtunk jönni az első csehországi töltőig. Út közben azonban, már az autópályán kaptunk egy hibaüzenetet az autótól, egy szervizkulcs kíséretében arra kért, hogy csatlakoztassuk le a töltőt. Végül hibaüzenettel futottunk a Trmice szénerőműve mellé kihelyezett kétszer hármas (két darab, egyenként is három, CHAdeMO, CCS és Type2 csatlakozós) töltőhöz. Először egyáltalán nem vett fel töltést, se CCS-ről, se Type2-ről. Aztán elkezdte fel-felvenni, de 2 percenként abbahagyta. Meleg volt, de nem vészesen 28-29 Celsisus fok, mégis kaptunk egy hibaüzenetet, hogy túl magas a külső hőmérséklet, csatlakoztassuk töltőre az autót. Megtettük, de nem segített. A hűtésért tettem néhány kört az autóval, aztán újra nekifutottam a projektnek.

%KA%Hibaüzenetek jöttek-mentek, a töltés viszont nem ment%KA% %KA%Hibaüzenetek jöttek-mentek, a töltés viszont nem ment%KA%

Hibaüzenetek jöttek-mentek, a töltés viszont nem ment

%KA%A legtöbb jel szerint egy hőmérséklet-jeladó blokkolhatja a töltést%KA%

A legtöbb jel szerint egy hőmérséklet-jeladó blokkolhatja a töltést

Előfordult többször is, hogy akár 1 kWh is belement az akkuba, ami egyébként folyadékhűtésű. Minden egyes leállás után jöttek a hibaüzenetek, de a gyújtás ráadása után kialudtak. Végül sikerült 90 százalék körülire tölteni az akkut, de ismét hibaüzenettel állt meg, és a hibajelzések már nem aludtak ki. Következett egy újabb, nagyobb hűtőkör, visszamentünk még a töltőhöz, de már esélytelen volt a sikeres töltés, hiszen a hibaüzenet nem aludt ki. Volt 165 kilométer hatótávunk a 154 kilométernyire lévő célig. Meg kellett próbálni. Az akku hűtése érdekében a korábban nem használt légkondicionálóval gurultunk Kutná Horába, a napi célig. Végül − az eco vezetést csúcsra járatva − 42 kilométernyi maradék hatótávval, kényelmesen futottunk be. A hibajelzések azonban továbbra sem aludtak ki, a tölthetőség továbbra sem állt helyre, a MyFordMobile applikáció töltési hibát (Charge Fault) jelez, a töltőcsatlakozónál az összes LED folyamatosan villog.

%KA%Ma nem tudtunk elstartolni a mezőnnyel, ugyanakkor bízunk abban, hogy a hibakódok törlésével utána eredhetünk. Az éjszakai töltési időt azonban mindenképpen buktuk%KA%

Ma nem tudtunk elstartolni a mezőnnyel, ugyanakkor bízunk abban, hogy a hibakódok törlésével utána eredhetünk. Az éjszakai töltési időt azonban mindenképpen buktuk

Most megnézzük, mit tud kezdeni a legközelebbi Ford márkaszerviz a problémával, talán a hibakódok OBD-s törlése segíthet. Villámtöltő nincs a közelben, egy Type2 csatlakozós viszont van, amiről mintegy 5 óra alatt tudom majd feltölteni az autót, ha egyáltalán lesz rá mód. A mai futam már mindenképpen elúszottnak tűnik, ahogyan a töltési hibák miatt tegnap is utolsóként sikerült végezni − több mint 10 órás teljes menetidővel, de az előttünk végzőhöz képest csupán 4 perc hátránnyal. Összesítettben azonban még mindig harmadikok vagyunk. A kérdés, hogy meddig.

Tovább az eTour sorozat további cikkeihez.

Hirdetés

Töltőpartnerünk a Schneider Electric, vezetéstechnikai partnerünk a Groupama Tanpálya.

%KA%%KA%

Fizetett hirdetés
Ez is érdekes lehet:
 

Renault Zoe Z.E. R90 41 kWh Life teszt

Új mércét hozott a villanyautók körében a Renault Zoe. Komoly hatótáv, gyors tölthetőség és mindehhez...

Opel Insignia Sports Tourer Dynamic 2.0 CDTI AWD teszt

Kombiként kezdeti csúcsdízelével és összkerékhajtással is meggyőző volt az új Insignia, de eláruljuk...

Már teljes gőzzel itt a Zoe, de sok új villanyautót ígér még a Renault

Végre hazánkban is bemutatkozott, hivatalosan is itt a Renault Zoe, amiből már tavaly megérkezett...

BMW 120i, 2004 - használtteszt

Nem is túl rég játszik szerepet a BMW az ötajtós kompakt kategóriában, de várjunk csak! Az első...

Mercedes-Benz GLA 220 d 4Matic 7G-DCT teszt

Elismerem, hogy jól néz ki, bár ehhez kell az új kanyon-bézs fényezés. Játszik a menetfény színeivel...

Skoda Karoq 1.5 TSI és 2.0 TDI menetpróba

Borzalmas szóviccből el lehet még sütni párat, de a neve az egyetlen, ami mókás. Digitális műszeregység...

Alig futott, patika Lancer Evo III, 8,3 millióért

Hong Kongban bukkant fel egy érintetlen Lancer Evolution III, kevés kilométerrel az órában, gyönyörű...

Bejövős a Compass alapokra építő Freemont

Közel sem biztos, hogy lesz következő Fiat Freemont, de egy grafika segít elképzelni milyen lehetne...

Alig futott, ultraritka Alpina B7S Turbo Coupé eladó

326 lóerőt tudott 1982-ben és mindössze 30 darabos széria volt ez az Alpina B7S Turbo. Most egy...
 

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Schibsted Classified Media Hungary Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Schibsted Classified Media Hungary Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (5 db)

Qwerty írta: 4 hónapja
Leaf2013 írta: 4 hónapja

Sajnálom...

Ha nagyon nem tudnak vele mit kezdeni, és már minden mindegy, akkor egy ötlet:

esetleg egy hűvös mélygarázsban pihentetni 6-8 órát?



De remélem megoldják a problémát...


Ha egy jeladó ment tönkre viheted az északi sarkra ,akkor is melegedést fog mutatni ha úgy ragadt be.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Petya25 írta: 4 hónapja

Elég gagyi megoldás a júzert ezzel a hibaüzenettel az utcán hagyni, talán várja meg a telet?
Arról nem is beszélve, hogy egy folyadékhűtésű rendszer betápra kötve, tehát nem az akkut szívva, nem képes lehűteni amit kell. Ez ultragáz egy 13 milliós autónál. Érdnél csináltak utoljára ilyet Skodák ezer éve az út szélén.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Kaller írta: 4 hónapja

Visszajutunk a lovasszekerek idejébe mikor is egy Pécs- Budapest-Pécs útvonal 1 hétbe telt letudni ... :D . Még jó hogy a villanyautósok nem sietnek sehová ... elvégre minek kellene nekik 3 másodperces 100-as sprint amivel reklámozzák az elektromos gokartokat ... Azt nem írják oda hogy 150km es túrához vigyél magaddal sátrat mert jobb esetben csak másnap tudsz hazajönni vele ha az időjárás úgy gondolja és nem lesz túl meleg hozzá ...:D :D :D

A válaszoláshoz belépés szükséges
Leaf2013 írta: 4 hónapja

Sajnálom...
Ha nagyon nem tudnak vele mit kezdeni, és már minden mindegy, akkor egy ötlet:
esetleg egy hűvös mélygarázsban pihentetni 6-8 órát?

De remélem megoldják a problémát...

A válaszoláshoz belépés szükséges
gorgyizoli írta: 4 hónapja

Ha nem lenne ismert töltési lehetőség.
https://villanyautosok.hu/2017/03/12/elektromos-toltoallomas-az-asia-centerben/

A válaszoláshoz belépés szükséges

Friss tesztek

Renault Zoe Z.E. R90 41 kWh Life teszt

Villanyautó, amit már nem kell otthon töltögetni

Új mércét hozott a villanyautók körében a Renault Zoe. Komoly hatótáv, gyors tölthetőség és mindehhez bajnok ár. Egy hét és több mint 800 közös kilométer után kijelenthető: egyedüli autónak is kiváló.


Opel Insignia Sports Tourer Dynamic 2.0 CDTI AWD teszt

Az utolsó igazi Opel? Insignia Sports Tourer Videó

Kombiként kezdeti csúcsdízelével és összkerékhajtással is meggyőző volt az új Insignia, de eláruljuk, van ennél jobb konfiguráció.


Mercedes-Benz GLA 220 d 4Matic 7G-DCT teszt

Feszült pillanatok - Mercedes-Benz GLA teszt

Elismerem, hogy jól néz ki, bár ehhez kell az új kanyon-bézs fényezés. Játszik a menetfény színeivel és a beltéri világítással, tökéletes a színház, aztán felhörren a Sprinter.

Még több teszt
Hirdetés

Címlapon


Friss cikkek

Remegett a kezem: próbán a legkomolyabb Alfa Romeo sportautók

Jó móka a Giulia QV, de még jobb a 4C

21 órája – Sztori

Az utóbbi idők legjobb Alfa Romeóját köszönthetjük a Giulia QV személyében, de az élményeket gyorsan elnyomja, ha átülünk egy 4C sportkupéba.


Aukción a világ egyetlen működő Alfa Romeo G1 sportautója

Ez volt az első Alfa Romeo, közel 100 éves, és most eladó

Tegnap – Sztori

70 lóerőt teljesített 1921-ben az Alfa Romeo G1, mindössze 52 darab készült belőle, és nem csak az olasz gyárnak felbecsülhetetlen érték.


Újabb rekordot ért el a Ford Ranger

A Ranger a terepen és a piacon sem viccel

2 napja – Sztori

Tíz itthon eladott pickupból négy Ford Ranger, ezzel toronymagasan piacvezető a Ford, ahogyan Európában is a Ranger a szegmens vevőinek kedvence.


Használtautó.hu

RENAULT THALIA 1.4 Expression

RENAULT THALIA 1.4 Exp...

Ár: 690.000 Ft

Évjárat: 2003 / 8

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Benzin

PORSCHE 924

PORSCHE 924

Ár: 3.900.000 Ft

Évjárat: 1985 / 6

Kivitel: Coupe

Üzemanyag: Benzin

SUZUKI SWIFT 1.2 Dualjet GL+ KÉSZLETRŐL. AZONNAL VIHETŐ!!!

SUZUKI SWIFT 1.2 Dualj...

Ár: 3.490.000 Ft

Évjárat: 2017 / 10

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!