Kiderült, hogy mennyibe kerül Törökországban a Duster, az árak pedig igencsak meglepőek. Főleg akkor, ha a különbségek szinte teljes hiányát is számításba vesszük.
Messze elmaradt a várttól a villanyautók iránti kereslet, míg a belsőégésű motorral szerelt járművek továbbra is szépen fogynak. A Renault és a Ford egyre árnyaltabban fogalmaz a tisztán villanyos jövőt illetően. Vajon mégsem állnak át teljesen?
Újabb villanyautó a "kínpadon", ám ezúttal egy nagy figyelemre igényt tartó modellről van szó. Hiszen a Renault Scenic E-TECH az év autója címet is elnyerte.
Nem siette el az Alpine a modellpalettája bővítését, hiszen közel 10 évet kellett várni az A110-es óta egy új autóra, a 290-es viszont ígéretesnek tűnik.
Már a jövő hónaptól életbe léphet az EU döntése, amelynek értelmében a Kínából importált autókra extra adókat vetnek ki. Hosszú távon az európai gyártók is sokat bukhatnak a döntésen.
2026-ban érkezhet a Twingo reinkarnációja, amely a megfizethető villanyautó szerepét hivatott betölteni a Renault modellpalettáján. Korábban úgy tűnt, a Volkswagennel közösen fejleszthetik, ám ez nem jött össze, így inkább a kínaiakkal szövetkeznek.