Besárgulhatnak az Uber autói, már ahol még vannak egyáltalán

Sárgulhatnak az Uber autói, csak taxiként dolgozhatnak tovább

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hazánkban már tavaly nyár óta nem elérhető az Uber szolgáltatása, most pedig úgy tűnik, hamarosan egész Európában csak a hivatalos taxik feltételeivel működhetnek tovább.


Az Uber számára kellemetlen fordulatot vett a vele szemben folyó eljárás az Európai Unió Bíróságán, miután a bíróság főtanácsnoka arra az álláspontra helyezkedett, hogy a cég tevékenységét a közlekedés területén kifejtett szolgáltatásnak kell tekinteni. Ha az eljárás végén is ez az álláspont diadalmaskodik, az Ubernek is teljesítenie kell a tagállamok által a taxisofőrök számára előírt kötelezettségeket – figyelmeztet a mai brüsszeli döntést összegző közleményében a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda. Maciej Szpunar, az Európai Unió bíróságának illetékes főtanácsnoka arra az álláspontra helyezkedett, hogy a cég tevékenységét a közlekedés területén kifejtett szolgáltatásnak kell tekinteni. Ez azt jelenti, hogy megítélése szerint az Ubernek is teljesítenie kell mindazokat a kötelezettségeket, amelyeket a tagállamok előírnak a taxiszolgáltatást nyújtó vállalkozásoknak. Ha az eljárás végén is ez az álláspont diadalmaskodik, akkor jelentősen romlik az Uber versenyképessége az Európai Unióban, hiszen eddig jórészt azért tudott olcsó szolgáltatásokat nyújtani, mert sofőrjeire nézve nem érezte kötelezőnek sem a fix tarifákat, sem az egyenszínt, sem semmilyen más előírást.
Hirdetés
A főtanácsnok szerint elsődlegesen arról kell határozni, hogy az Uber által kínált szolgáltatás információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak minősül, vagy a tagállamok által szabályozott közlekedés területére tartozik-e. A főtanácsnok véleménye szerint az Uber által kínált szolgáltatás nem felel meg az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás előzetesen meghatározott feltételeinek. Egyrészről az applikáción keresztül nyújtott szolgáltatás nem független gazdaságilag a sofőrök által nyújtott utasszállítási szolgáltatástól (pl. árak meghatározása, sofőrök kizárásának lehetősége stb.). Másrészről nem ugyanazon személy hatáskörébe tartozik a két tevékenység (applikációfejlesztés és -szolgáltatás, illetve a tényleges utasszállítás). Mindezek miatt úgy foglalt állást, hogy az Uber tevékenysége a tagállamok joga által szabályozott közlekedés területére sorolható. A főtanácsnok indítványa nem köti az Európai Unió Bíróságát, amely majd a végső szót mondja ki, hazánkra pedig nem lesz hatással, hiszen nálunk már tavaly kiszorították az Ubert a törvényalkotók.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?