500-szor 375 ezer dollár
Lexus LFA irány Amerika!
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az elhamarkodott nyilatkozattal ellentétben valószínűleg nem kelt el mind az ötszáz darab Lexus LFA, így egyes piacokon még reménykedhetnek az érdeklődők.
Mindössze 500 darab készül - nem csoda, hogy a megvásárlás utáni első pillanatban sokkal többet fog érni a vételáránál
A korai kétkedők feltették a kérdést, hogy vajon tényleg lesz-e majd olyan Lexus, amelyet 375 ezer dollárért el lehet adni. A kereslet megcáfolta őket.
A Lexus nemrég hivatalosan bejelentette, hogy az 552 lóerős sportautó 500 példányára hatalmas volt a túljelentkezés, így a teljes készlet "elkelt". Ám rövid idő elteltével azt is közölték: mivel nem minden érdeklődőből lesz vásárló, a darabszám egy részét átcsoportosítják az USA-beli vásárlóknak. Ez azt jelenti, hogy az eredetileg nekik szánt 150 darab mellé még 21-et biztosít a Lexus, tehát az összes LFA több mint egyharmada az amerikai milliomosoké lesz. Hogy mely országokból jön vissza az a 21 kocsi, arról a Lexusnál nem közöltek semmit .