Eladó az utolsó Plymouth!

5,5 millió forintnál jár a licit az utolsó Plymouth emblémás autóra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alig több, mint 100 kilométert tettek az utolsó Plymouth emblémás masinába, amit most egy árverésen próbálnak értékesíteni.

Korábban, a kihalt autómárkákról készített sztoriban felbukkant a Plymouth neve is, hiszen a Chrysler olcsósított márkája 2001-ben tűnt el az élők sorából. Most felbukkant az utolsó autó, ami Plymouth emblémával hagyta el a gyárat, de ez már nem is olyan olcsó. Egy Plymouth Neon LX-ről van szó, amit a gyár egyik dolgozója rendelt meg magának, méghozzá az, aki legurult az utolsó példánnyal a gyártósorról. Valószínűleg tudta jól, hogy befektetésnek sem utolsó megvásárolni az autót. Bár jelenleg érte el az autó ára az aukción azt a számot, ami az újkori árcédulán szerepelt, tehát a 18 500 dollárt, ami körülbelül 5,5 millió forint.
Hirdetés
Az ezüst színű fényezéssel és fekete bőrkárpittal készült Neon felszereltségébe még beletartozik az elektromos mozgatású napfénytető, a fa díszbetétek, a CD-lejátszó és a tempomat is. Orrában négyhengeres, kétliteres benzinmotor dolgozik 132 lóerővel, amit ötfokozatú, manuális sebességváltó juttat az első kerekek felé. A kilométer-, akarom mondani a mérföldszámlálója pedig 68-at mutat, tehát 110 kilométernél többet nem gurultak vele. Megvan minden papírja, még a gyári brosúrák is hozzá. Akkumulátort persze cseréltek benne és egy olajcserét is kapott 2017-ben. A hasonló korú Neonok átlagosan 2500 dollárért cserélnek gazdát. Ez az utolsó példány a vételkori árát már biztosan visszahozza, ha még emelkednek kicsit a licitek, akkor még keres is rajta a szemfüles tulaj.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.05.10. at 10:05
    Permalink

    Újkorában 98-ban ültem egy ilyenben sokat, jól kitalált, praktikus kocsi. Bár tejfölöspohár belseje van, de lassan öregszik, és meglepően rozsdaálló. És jó dolog a könnyű kocsival párosított erős, pörgős Mitsibishi alapmotor (aztán módosítottak a vezérlésen). USÁ-ban a legalja volt árban és presztizsben, 11000 dolcsiért ment raktárról (a Civic 15e volt). Németországban is lenézték, de aki megvette, félig-meddig hívő lett, onnan lehet beszerezni. Csak most már problémás az alkatrészbeszerzés… Nálunk akkoriban, 97-ben 5M Ft-volt, pofátlanság. Annyiért kb. Passat és Saab volt kapható, lényegesen jobb törésbiztonsággal.

Vélemény, hozzászólás?