Ennyibe kerül itthon a konnektoros hibrid Ford Ranger!
Mutatjuk, mekkora villanyos hatótávot tud a Ford Ranger PHEV!
A Ford platósa mostantól plug-in hibrid hajtáslánccal is rendelhető. Mutatjuk, mit érdemes tudni a villanyos platósról, illetve azt is, mennyit kérnek érte!
A Ranger sikere könnyedén tetten érhető a számokban. Több mint 180 országban forgalmazzák, az elmúlt 10 évben pedig rendre behúzta a legkelendőbb pickup címet Európában. Most pedig újabb réteg számára válhat vonzó alternatíva belőle, ugyanis megérkezett a PHEV kivitel.
A hajtáslánc egyaránt elérhető a Stormtrak, a Wildtrak, illetve az XLT felszereltségi szintekhez is. A rendszer alapját a 2,3 literes, négyhengeres, benzines EcoBoost erőforrás adja, ehhez társul a 101 lóerős villanymotor, illetve a 11,8 kilowattórás nagyfeszültségű akkumulátor. A rendszerteljesítmény 281 lóerő, illetve 697 newtonméteres forgatónyomaték - utóbbi nagyobb, mint bármelyik eddigi sorozatgyártású Ranger-modellnél. Pickup lévén nem meglepő módon mind a négy keréken hajt a Ford e-4WD rendszerének köszönhetően.
A Ford hangsúlyozta, a pickup képességei nem szenvedtek csorbát a PHEV rendszer integrálásával, hiszen 1 tonna a hasznos teherbírása, a vontatási kapacitása pedig 3500 kilogramm. Ráadásul a nagyfeszültségű akkumulátor megjelenésének köszönhetően a Ranger esetében is elérhetővé vált a Pro Power Onboard (Professzionális áramforrás) technológia. A gyakorlatban mindez konnektorok integrálását jelenti, a rendszer felszereltségi szinttől függően 2,3 vagy 6,9 kilowattórás lehet - utóbbi akár egy betonkeverő működtetésére is alkalmas.
Persze a 11,8 kilowattórás akkumulátor legfőbb szerepe a lokálisan emissziómentes közlekedésben rejlik. A Ford mérései szerint 43 kilométert képes megtenni két töltés között - a márka felmérése szerint a platós felhasználóinak 52 százaléka ennél kevesebbet autózik egy nap.
A ford magyarországi weboldalán már elérhető a PHEV Ranger. Az XLT csomag 14 775 000 forintról indul, a Wildtrakért minimum 17 610 000 forintot kérnek, míg a Stormtrak legalább 20 630 000 forintba kerül.