Indul a síszezon, mivel szállítsuk a léceket? ADAC síbox-teszt

ADAC síbox-teszt: nyolc tetődoboz vizsgázott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Síeléskor gyakorta előfordul, hogy nem csak a lécek, már a bakancsok sem férnek el az utastérben. Ilyenkor jön jól egy síbox, az ADAC tesztjével segítünk választani.

Amennyiben síeléskor az útiköltségek megosztása érdekében csomagok helyett utasokat tennénk autónk hátsó ülésére, akkor sok esetben nem férnek el a sícuccok. Ezen probléma megoldására találták már jó ideje fel a síboxokat, melyek közötti eligazodásban kívánt tesztjével segíteni a német ADAC.
A 180-540 euró (54 000-162 000 Ft) közötti árkategóriában nyolc, 420-555 literes tetőbox jellemzőit vizsgálták. A tesztbe válogatott tetőboxok egységes tulajdonsága, hogy méretükkel sílécek szállítására alkalmasak. A háromszoros árszórást mutató minta tervezés, kezelhetőség, valamint menet közben és törésteszten is vizsgált biztonsági jellemzők alapján kapott pontokat, hogy kiderüljön: melyik a legjobb, melyikkel érdemes egyáltalán kalkulálni.
Az ADAC-ítéletét (a táblázat nagyban) 30 százalékban meghatározó tervezési jellemzők között a felhasznált anyagokat, a vízzárást, a hidegnek való vetemedés nélküli ellenállást, a méretadatokat, a zár és a zsanér jellemzőit pontozták a tesztelők, míg végső értékelést 45 százalékban eldöntő kezelés esetében az első szerelés nehézsége, a használati utasítás és a címkézés, az autóra szerelhetőség, a ki-be rakodás, illetve a box rakományrögzítő-rendszere kapott pontokat. A végértékelést 15 százalékban döntő menet közbeni biztonsági pontokhoz kikerülési teszten, 100 km/óráról indított vészfékezésnél és rossz útszakaszon kellett bizonyítaniuk a tetődobozoknak. Noha a 30 km/órás városi ütközést szimuláló törésteszt csak 10 százalékban határozta meg az ADAC értékelését, az azon való elvérzés teljes lepontozást is jelentett.
Hirdetés
A tesztelt tetőboxok adatai
Modell Ár (EUR) Garancia Ígért / mért űrtartalom Önsúly / teherbírás Rögzítőpontok száma Nyitási oldal Belső hossz
Thule Dynamic 800 540 5 év 420/290 l 18/75 kg 3 darab jobb és bal 180 cm
Jetbag Family 455 240 2 év 450/398 l 13/50 kg 2 darab jobb 165 cm
Hapro Probox 460 240 5 év 420/360 l 15/50 kg 1 darab jobb 175 cm
Kamei Husky XXL 280 6 év 510/500 l 17/75 kg 2 darab jobb 190 cm
Mont Blanc Vista 450 240 3 év 450/395 l 16/50 kg 2 darab jobb 175 cm
Atera Certo Design 560 520 5 év 550/514 l 22/75 kg 2 darab jobb és bal 205 cm
Rameder Xtreme 450 205 5 év 450/347 l 15/50 kg 3 darab jobb 180 cm
MAC Daytona 500 180 nincs információ 500/490 l 21/50 kg 2 darab jobb és bal 215 cm


Teljes ajánlást, azaz "Nagyon jó" minősítést egyik box sem érdemelt. A táblázatban is látható eredmények szerint a mezőny legdrágábbja, azaz a Thule Dynamic 800 lett a legjobb, de hiányosságok itt is említhetők. Enyhe vízszivárgás például itt is mutatkozott, továbbá az ígért 420 literes űrtartalom helyett a teszt szerint csak 290 liternyi csomag fért a tartóba. Kevésbé kecses vonalvezetéssel, de az 540 eurós Thule doboznál jóval olcsóbb, 240 eurós árral szerzett vele egyező "jó" minősítést a Jetbag Family 455, illetve a Hapro Probox 460, valamint a 280 eurós Kamei Husky XXL. A Jetbag modelljéről érdemes megjegyezni, hogy a városi törésteszten egyedüliként szerzett "jó" értékelést. Utóbbi egyébként mindössze 60 euróval drágább a törésteszten egyedüliként elvérző (kinyíló és a léceket is elengedő) MAC Daytona 500-nál, mely az összevetésből egyedüliként szerzett "nem ajánlott" minősítést. A fontosabb jellemzőket táblázatban foglaltuk össze a könnyebb eligazodás, illetve box-választás érdekében, de a teszt után érdemes az ADAC által is hangsúlyozott, általános érvényű, tetődobozzal-szállítási alapszabályokat is elsajátítani.
Tömören
Modell Jellemzők
Thule Dynamic 800 A legdrágább és legjobb tetőbox, könnyű szerelhetőséggel, minőségi anyagokból. Néha lassan nyíló fedéllel, formájából, hosszú első túlnyúlásából adódóan rossz terhelés-eloszlással.
Jetbag Family 455 Könnyű és olcsó tetődoboz. Szereléséhez két ember szükséges, a mezőny legrövidebbje.
Hapro Probox 460 Komoly hibáktól mentes, de rossz úton zörög és 50-80 km/óra között sípol, csak egy rögzítővel rendelkezik.
Kamei Husky XXL Olcsó és méretes, körülményes szerelhetőséggel, magas küszöbbel és rossz rögzítőrendszerrel.
Mont Blanc Vista 450 Olcsó doboz kivitelezési és anyaghibákkal. Törött konzolokkal, hidegben (-20 °C-on) rideggé váló műanyagból.
Atera Certo Design 560 Drága, de méretes tetőbox. Kikerüléskor rögzítése elcsúszott. Az összevetés legnehezebbje, leeső matricákkal.
Rameder Xtreme 450 Jó rögzítőrendszerrel, de szorulásra hajlamos zárral, karcolódó műanyagból épített doboz - hiányos biztonsági jellemzőkkel.
MAC Daytona 500 Jelentős hiányosságokat mutatott a legolcsóbb, amúgy hosszú doboz. Balesetnél kinyílhat, és a sílécek is kiröpülhetnek belőle. Erős vegyi szagot árasztó műanyaga hidegben rideg, zárja gyenge, maximális sebességet sem említő kezelési kézikönyve hiányos.

Vásárlás előtt érdemes végiggondolni, milyen méretű boxra van szükség, hogy biztosan a szállítandó lécek számának és hosszának megfelelő legyen a doboz. Fontos, hogy egyszerűen le-fel szerelhető legyen, valamint, hogy a zárak is simán működjenek. Pakolásnál aranyszabály, hogy egyenletesen kell terhelni a boxot, melyben a rakományt minden esetben biztonságosan rögzíteni kell. Nedvességre érzékeny csomagokat tetődoboz helyett csomagtérbe érdemes tenni, ugyanis a teszt is rámutatott: még a legjobb dobozba is szivároghat víz. Pakoláskor nem csak a tetőbox, a csomagtartó, illetve az autó tetőterhelésének szem előtt tartása is fontos, ám a tetőbox indulás után is bőven kíván figyelmet. Megváltoztatja az autó súlypontját, szélérzékenységét, ezért akár már a 130 km/órás tempó is túlzott lehet vele. Alapvető, hogy az "emeletráépítés" miatt garázskapuknál gond lehet a magassággal, ahogyan az is, hogy időnként mind a tetőcsomagtartó, mind a tetőbox rögzítéseit ellenőrizni kell. Mivel a tetőbox 100 kilométerenként akár több literrel is növelheti a fogyasztást, használaton kívül ajánlott a leszerelése.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?