Mindent a grammok lefaragásásért!

e-HDi-motorok a PSA-tól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2010 végétől a PSA Peugeot Citroën legtöbb dízelmodelljében megjelenik az e-HDi technológia, amely többek közt stop&start-rendszert használ az emisszió csökkentése érdekében.

A HDi-dízelmotorokat általában szeretjük: kedvező karakterük miatt jó őket vezetni, és keveset is fogyasztanak. Még ebben az évben bevezetik új, e-HDi-technológiás változatukat, amely a széndioxid-kibocsátás csökkentését nem a motor átdolgozásával, hanem külső eszközökkel oldja meg. A rendszer részei: stop&start-automatika, e-booster (ez segíti az azonnali újraindítást), generátortöltő fékenergia-visszanyeréssel, hosszú áttételezésű váltó, alacsony gördülési ellenállású abroncsok. Ezek segítségével akár 15 százalékkal is csökkenhet a HDi-modellek fogyasztása és CO2-kibocsátása.
Mint az közismert, minden gyártónak meg kell felelnie az emisszió-csökkentés előírásainak. A kis darabszámot elérő márkák esetében, globális szinten kevésbé érvényesül egy ilyen fejlesztés eredménye, a világszerte nagy példányszámban elkelő modelleknél viszont hangsúlyosabban jelentkezik hatásuk. 2013-ban a PSA Peugeot Citroën egymillió e-HDi-s autót szeretne eladni. Első lépésként még 2010 harmadik negyedévében bevezetik a technológiát a Citroën C5 és C4 modellekben, majd fokozatosan kiterjesztik a legtöbb dízeljükre. Jean-Marc Gales PSA-márkaigazgató szerint az e-HDi ugyanúgy élenjáró piaci standard lesz, mint ahogyan a HDi-motor az volt a megjelenése idején. A PSA egyébként a hibrid-technikát is dízelekkel valósítja meg: 2011-ben érkezik a Peugeot 3008 HYbrid4 és a Citroën DS5 HYbrid4. Az e-HDi-program ötszáz szakember háromévi munkája nyomán, 300 millió eurós fejlesztési költséggel valósul meg. Ennek köszönhetően néhány éven belül a HDi-modellek harminc százalékát e-HDi-ként kívánja értékesíteni a PSA. Céljuk az is, hogy 2012-ben egymillió eladott járművük produkáljon 120 g/km alatti széndioxid-kibocsátást.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?