Hirdetés

Volt vihar, de nem mosta el a Lóerők Éjszakáját

Gumi égett, eső esett a Lóerők Éjszakáján

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A szombaton rendezett Lóerők Éjszakáján épp a döntő csaták előtt óriási vihar kerekedett a tököli reptér felett. A győztes kvalifikációjának köszönheti címét.

Zentai Attila idén először állt rajthoz Ford Sierrájával, kvalifikációs harmadik helyen végzett

A várakozásoknak megfelelően idén is több ezer ember volt kíváncsi hazánk egyetlen tököli éjszakai autós rendezvényére, a Lóerők Éjszakájára, ahol a viszontagságos időjárás ellenére három szakág – a drift, gymkhana és a gyorsulási versenyek – szerelmesei gyűltek össze. A meteorológusok nem vicceltek, esővel fenyegettek, s valóban bejött számításuk, éjfél előtt nem sokkal villámverések közepette leszakadt az ég, ami a rendezvény végét is jelentette egyben. A grandiózus végkifejlet ellenére a nézők elégedetten térhettek haza, ugyanis az események sokasága látványban újra meggyőző volt.

Zentai Sándor hátsókerekes Focusával mérkőzik, épp egy E30-as 3-as BMW ellen

A esemény szervezői kitettek magukért, mivel a kietlen tököli reptéren több napos munkával hatalmas komplexumot építettek fel. Ezúttal a driftpálya is jóval hosszabb volt az átlagosnál, ráadásként ezúttal ellenkező irányban kellett teljesíteni a technikás, közepes tempójú nyomvonalat. A kvalifikációs eredményeket a bajnokságot vezető Lakatos Zoltán, alias Lakyboy teljesítette a legjobban. A Drifting.hu kérdésére az éles körök befejezése után csupán annyit mondott: „nem volt rossz, átlagos kört mentem, de állítólag kintről jól mutatott”. Az általa hajtott pickup V8-as ereje kicsit meggyengült, viszont az előző futamon rakoncátlankodó féltengelyek, speciális versenyalkatrészekre lettek cserélve, melyek jól vizsgáztak. A selejtező 2. és 3. helyét a Zentai Drift Team bérelte ki magának. Az egyedi építésű hátul hajtókaparó Ford Focusszal versenyző Zentai Sándor nagyon élt a pályán, tüsszögős, csattogós, lángokat okádó versenyautója pedig a nézők egyik nagy kedvence volt. Testvére, Zentai Attila is rajthoz tudott állni, idén első alkalommal és rögtön egy kvalifikációs harmadik hellyel hívta fel magára a figyelmet.

Bebizonyosodott: nedves úton is lehet driftelni

A tavalyi bajnok Tóth Géza sajnos továbbra is küzd a technika ördögével. A nemrégiben beszerezett Toyota Soarer most is hamar feladta a küzdelmet, ráadásként a tartalék E36-os BMW-nek is akadtak problémái. A kvalifikációban a 14. helyen végzett, a páros küzdelmek során pedig épp Zentai Attila búcsúztatta rögtön a legjobb 16 között.

Meglepetésre az amúgy jól teljesítő Lakatos Zoltán is kiesett az első páros küzdelmek során. A második körben hibázott Galacs Gábor ellenében, így a folytatásban csupán az égiekben bízhatott, hogy bajnoki elsőségét ne háborgassa senki. Talán meghallgatták imáit, mivel az eső váltakozó intenzitással viccelte meg a pilótákat. A pálya megvilágítását pedig a nagyteljesítményű reflektorok mellett stroboszkópként beillő villámlások is segítették. Szükség is volt rá, mivel Varga Tamás „Puci” besokallt Szili Krisztiánnal vívott csatájában és az egyik világítóoszlopot kidöntötte. A technikai szünet azonban épp kapóra jött a Gymkhana szakágban jeleskedő versenyzőknek, rögtönzött bemutatójukkal az eső elálltjával igen gyorsan füstbe borították a nézőteret. A Top16-os küzdelmek egyik kiemelkedő csatáját Zentai Attila és Szántó Nikolett vívta a Z4-es BMW-vel. Csupán többszöri visszahívás után dőlt el, hogy az „erősebbik” nem képviselője készülhet a folytatásra. Niki tőle szokatlan agresszióval támadta ellenfelét és elől haladóként sem spórolt a szögekkel. Bár egyelőre nem került kihirdetésre a Federal különdíj, de akár esélyesként is felvetődhet Niki neve a bírák elméjében.

Hirdetés

A legjobb 8 páros csatái is bővelkedtek izgalmakban. Szili Krisztián higgadt kiegyensúlyozott teljesítménnyel tovább menetelt egészen az elődöntőkig. Varga Tamás „Puci”, majd Galacs Gábor kiverésével a döntőbe jutás párharcát is megnyerte Zalabai Zsolt ellen. Pedig Zsoltnak sem voltak kis trófeái: a nitrós E36-al versenyző Grózinger Zsoltot, majd a tavalyi Gymkhana bajnokot Zahuczki Zsoltot búcsúztatta. A másik ágon Zentai Sándor, Niki látványos csatában kiverését követően, elvérzett a Hell Racing Team versenyzője György Szilveszter ellen. Követőként túlzottan ráautózott az utolsó kanyarban, a sebességkülönbség hatására pedig nekiment és kizökkentette Szilvesztert, ami mindkettőjük beforgását eredményezte. A vesztes csatát követően Sanyi testvére Attila vehetett revansot, aki a negyeddöntő előtt az egyre jobb formában versenyző Smidéliusz Bálintot gyűrte le. A Zentai csapat visszavágója jól sikerült, mivel Attila az ismét szakadó esőben nagyon meggyőzően és szinte hiba nélkül tudott fölényt kovácsolni György Szilveszter ellen.

Hell Energy Országos Drift Bajnokság 3. futam végeredménye

  1. Zentai Attila – Ford Sierra
  2. Szili Krisztián – BMW E30
  3. Zalabai Zsolt – BMW E30
  4. György Szilveszter – BMW E30

A több centiméteres víz a driftelést, a szakadó eső a díjkiosztót hiúsította meg

A harmadik és az első két hely sorsa csata nélkül dőlt el, mivel az egyre fokozódó vihar miatt a szervezők félbeszakították a versenyt, magyarán a kvalifikáción szerzett pozíció lett a végleges. Rövid idő alatt tombolni kezdett az időjárás, hirtelen bokáig érő eső zúdult a pályára, ami lehetetlenné tette a folytatást. A hazai drift század első hatalmas viharát is túlélte a mezőny, illetve a közönség, a végig kitartó nézőknek pedig egy óriási RESPEKT jár. A szervezők úgy vélik, hogy a Drift sportág ismét bizonyított Magyarországon! Egyértelműen helye van a technikai sportok között, és idehaza a rallycross mellett manapság az egyik legnépszerűbb autós szakágként lehet rá tekinteni. A Hell Energy Országos Drift Bajnokság a RabócsiRingen folytatódik Máriapócson július 8-án, mely villanyfényes döntőkkel kerül megrendezésre.

A díjkiosztó – az eső miatt – elmaradt, ezért arra ezen a héten csütörtökön, kerül sor, helyszíne még kérdéses, a drifting.hu oldalán két lehetőségre, a budapesti Hősök terére, illetve a máriapócsi RabócsiRingre lehet szavazni.

Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 21:41
    Permalink

    Engem zavart, hogy nem lehetett belátni az egész pályát. A lelátó kevés volt, kivetítő pedig nem volt. Tekintve a nézők és a támogatók számát, szerintem illett volna kicsit többet ráfordítani.
    Az időjárásért kár, pont a vihar elején mentünk el, ezek szerint nem maradtunk le semmiről. Ez volt az első drift verseny, amin kint voltam. Tetszett, bár néha kissé lelassult a verseny, sok volt a szünet.

Vélemény, hozzászólás?