Több ponton is továbbfejleszti két típusát a Volkswagen, amelyekben mostantól nagyobb akkumulátor lesz, de a töltési teljesítményén is dolgoztak. Íme a részletek!
A BYD eddig is a konkurensek közül az egyik leghosszabb jótállást ígérte az akkumulátoros autóinak legfontosabb alkatrészére, ám most még kedvezőbb feltételekkel kínálják a modelleket.
Kína lítiumkészletei kevesebb mint 15 évre, nikkelkészletei pedig kevesebb mint 4 évre elegendőek, kobaltkészletei azonban már most elfogytak egy kiszivárgott adatsor szerint.
A kínai villanyautó állapota első ránézésre katasztrofálisnak tűnhet, ám a baleset körülményeit is figyelembe véve szinte hihetetlen biztonságról tanúskodik.
A Nio 150 kilowattórás akkucsomagja akár 1000 kilométeres hatótávra is képes, ráadásul bármelyik akkucserés típusukkal kompatibilis, mégsem keltette fel a vásárlók érdeklődését.
Az Opel elektromos SUV-jának új verziója jelentősen nagyobb hatótávot ígér az új akkumulátorral. Máris mutatjuk, mennyit tudhat a nagyobb aksival két töltés között!
2019 óta Mladá Boleslav különösen fontos szerepet tölt be a VW konszern logisztikájában, hiszen több márka is innen kapja az akkumulátoros hajtásláncokat a tisztán elektromos autókhoz.
Élesedik a verseny: a SAIC második generációs szilárdtest akkujának köszönhetően a kínaiak vihetik el az aranyérmet az első elérhető áron kínált, sorozatgyártott, ilyen jellegű akkucsomaggal rendelkező autó bemutatásával.
A hiányos ismeretei mellett a szándékosan rövidebbre ígért határidők miatt is beszólt Elon Musknak a kínai CATL alapítója és vezérigazgatója egy személyes találkozó során.