Megvan az első EU-s engedély – zöld utat kapott a Tesla önvezető rendszere Hollandiában
A Tesla újabb fontos mérföldkőhöz érkezett Európában. A holland hatóságok engedélyezték a gyártó Full Self-Driving rendszerének helyi használatát. Ez az első eset, hogy a sokat vitatott technológia zöld utat kapott az Európai Unióban.
A jóváhagyást a holland közlekedési hatóság adta ki, több mint másfél éves vizsgálati és tesztelési folyamat után. A döntés értelmében a Tesla FSD rendszere korlátozott formában használható közutakon, egyelőre kizárólag Hollandiában. A rendszer képes kormányozni, gyorsítani és fékezni, így a vezetés jelentős részét átveszi a sofőrtől. A hatóságok egyértelműen meghatározták a feltételeket is. A rendszer folyamatos felügyeletet igényel, a jármű vezetője minden helyzetben felelős marad. A Tesla által használt FSD, azaz Full Self-Driving elnevezés így továbbra sem jelent teljes önvezetést.
Az európai bevezetés egyik legnagyobb kihívása a szabályozási környezet. Az EU-ban minden ilyen rendszernek előzetes típusjóváhagyáson kell átesnie, ami jóval szigorúbb folyamat az amerikai gyakorlathoz képest. A Tesla több mint egymillió kilométernyi tesztadatot és több ezer valós forgalmi helyzetet dokumentált a jóváhagyás megszerzéséhez. Az engedély jelenleg ideiglenes és csak Hollandiára korlátozott. A következő lépés az európai szintű jóváhagyás megszerzése lehet. Ehhez a tagállamok közös döntése szükséges.

A rendszer technikai szintje továbbra is a vezetéstámogató rendszerek kategóriájába tartozik. A Tesla megoldása a legfejlettebbek közé sorolható, de működéséhez elengedhetetlen az emberi felügyelet. A fejlesztés mégis fontos lépés az automatizált közlekedés felé, és jól mutatja, hogy a gyártók egyre közelebb kerülnek a széles körben használható önvezető technológiákhoz. A morális döntéshozatal kérdése a legvitatottabb területe az önvezető rendszereknek. Mikor lesz képes egy „robot eldönteni, hogy egy nyugdíjas, vagy egy kisgyermek életét és testi épségét mentse meg?
Itt állíthatod be, hogy az Autónavigátor cikkeit az elsők között lásd a Google keresőjében.