15 ezer forintért bárki egy prémiumautó kormányát tekergetheti

Kormány- és váltóbőrözés

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bőr kormánykerék és váltógomb - e két elem nélkül luxusautó elképzelhetetlen, s ezek egy tucatmodellbe is prémiumos hangulatot visznek. Megnéztük miként kerülhet utólag ilyen az autóba.


Önálló tételként viszonylag kevés modellhez érhető el bőrkormány, a legtöbb márka felszereltségi szintekhez, illetve csomagokhoz köti. Nem ritka, hogy például csakis rádió-távvezérlővel társítva adják, s még ha lehet is önállóan kérni, rendszerint akkor is drágább az autó megrendelésekor beikszelni a „bőr borítású kormánykerék” opciót, mint utólag felkeresni egy hazai kárpitost, s vele kielégíttetni ezen igényt. Kétségtelen, hogy nem fölösleges tétel a kormánykerék bőr borítása. A finomabb bőrök lélegzőek és némi nedvszívó képességük is van, így később kezd rajta izzadni a tenyér, mint a hagyományos plasztikon. Ezen kívül bőrborítással rendszerint jobb is a kormány fogása, kevésbé csúszik a felület és az is vitathatatlan, hogy a hajszálnyit, de nem túlzottan puha felület tapintása is sokkal kellemesebb, mint egy műanyagé, s ott van még a hamisítatlan illat is! Aki pedig vaskos, puha fogást szeretne, nyugodtan kérhet óhaja szerinti szivacsozást is.

Ha valakinek a már használatban lévő, esetleg korosabb autójához lenne szüksége kormánybőrözésre, jobb, ha el is felejti a gyári forrást, csillagászati árakat fognak ugyanis mondani a márkaszervizek, míg a kisebb, de kifejezetten erre specializálódott, rendszerint a gyári minőséget akár felülmúló iparosok már 15-20 ezer forintért vállalkoznak a feladatra.
Hirdetés
Mi egy kollégánk 5 éves, közel 120 ezer kilométert futott Skoda Octaviájával kopogtattunk az egyik zuglói műhelynél, idén nyáron ugyanis enyhe mértékben, de mállani kezdett az Octavia kormánya. Rutinmunkaként 15 ezer forintért egy, 17-ért két színből varrt kárpitozást ajánlottak. Színnel ugyan nem kívántunk variálni, ám a kétrészes, a fogási pontoknál perforált bőrös betét 2 ezer forintért kihagyhatatlan ajánlatnak tűnt. Elsőre soknak tűnhet, hogy 3-4 órás munkáról van szó, ám az egészet végignézve inkább megdöbbentő, hogy a temérdek fázist a rutinos mester ennyi idő alatt végig tudja zongorázni. Első lépés az autó áramtalanítása, majd a légzsák kiszerelése (jól látható: akár másodpercek alatt kilopható egy légzsák), majd következik a kormánykerék leszerelése a tengelycsonkról, innentől kezdve pedig a volánt kézbe fogva irány a műhelyszoba, az autóra semmi szükség.
A kárpitozás első feladata – legalábbis két kárpit esetén – annak eldöntése, majd kiszámolása, hogy hol legyen váltás, illetve varrás a bőrök között. Ha ez megszületett, jöhet a filces jelölés, majd azok mentén néhány milliméter széles vágás a kormányba: a száműzött plasztik helyére kerül majd a bőrök közötti varrás. Némi méretvétel, kormányátmérő, ívhosszok mérése, pörög a mester keze, vonalzója, előkerülnek a lepedőnyi bőrök, melyekből egy-egy darabot vág, majd ipari varrógéppel, kifordítva összevarrja őket. Nem egyszerű csíkokról van szó, itt-ott fülek lifegnek, már az első próbánál kiderül, ezek borítják a küllőket, a varrások pedig teljesen eltűnnek a kivágott vájatokban. Minden stimmel, úgyhogy jöhet a ragasztás, melyet rögtön össze is kötnek a hő-légfúvós lágyítással, így tűnnek el az apróbb ráncok is, a bőr teljesen felfeszül a karimára, jöhet az utolsó és talán az egyik legmacerásabb lépés: a bőrhuzat összevarrása a karima belső oldalán. Finomítás akad már csak ezután, a bőrt a küllők hátoldalán az illesztések alá nyomkodják, a felvarrt huzatot a belső íven is forró levegővel teszik feszessé, ez után pedig már tényleg nincs más hátra, mint a kormánykerék visszaszerelése, a légzsák visszakötése és helyére pattintása.
[kepallojobb=431443]Íme az immár bőrözött és ehhez passzoló, új szoknyás váltógomb[/kepallojobb] A kormány bőrözésére természetesen nem csak a gyárilag plasztik-kormányos autóknál lehet szükség, az autó legtöbbet fogdosott részeként ugyanis a volán gyári bőrhuzata is kopik, először fényesedik, idővel színét is elveszti, s akár ki is dörzsölődhet, fel is szakadhat. Autóeladáskor ennek kicserélése biztosan megtérül, de miként takarítani sem csupán az értékesítésre, hanem akár „saját örömre” is érdemes az autót, új kormányborítással is nagyságrendekkel fokozható egy járgány „minőségérzete”, ezért aztán nincs rossz alkalom, bármikor érdemes ezzel megajándékozni magunkat vagy bárkit.
Fokozható az öröm, ha a második legtöbbet fogdosott elemet, azaz a váltógombot is bőröztetjük, ennek díjtétele az általunk felkeresett műhelynél a váltószoknyához hasonlón 3-5 ezer forint közötti. (Az Octaviánál 4-ért számították meg.) A munkához természetesen ezen elemeket is lecsavarozzák, illetve kipattintják, a gombra két részből szabnak huzatot, ezeket először egyénként hatalmas gombostűkkel rögzítik, a bőrt az alak felvétele érdekében a gombra hevítik, majd ragasztják, végül a két félt már azon varrják össze.

A szoknya elkészítésekor könnyítés, ha a váltó körül gyárilag is szoknya és nem gumi-harmonika van. Ma már a legtöbb autó ilyen, az 5 éves Octaviánál sem volt más teendő, mint a gyári szétszedése, az egy-egy helyen sérült eredeti bőrrészek alapján az újak kivágása, majd azok összevarrása és visszaszerelése.
Így kerülhet 25 ezer forintért vadonatúj, illatos bőr kormány- és váltóhuzat bármely autóba néhány óra alatt. Igazság szerint kissé félelmetes is, még egy kis műanyagápolás és az Octavia kilométerórája akár 116-ról 16 ezerre állítása nem is lenne feltűnő – ilyet persze nyilván senki nem tenne kishazánkban…
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 11:35
    Permalink

    Tisztelt Katona Mátyás, kérem írja meg, hogy pontosan melyik zúglói műhelyben végeztethető el a kormány ill. váltógomb javíttatása? Hasonló céllal felkeresném őket. Telefon elérhetőség is érdekel.
    Köszönettel.
    Pálffy László
    oszkar58@gmail.com

  • 2017.10.31. at 11:35
    Permalink

    Hasonlít egy gyári bőrkormányra, csak a szín és a vastagság nem stimmel, -már amennyit a fényképről meg lehet állapítani- egyébként pedig biztos hogy jobb mint a műanyagot fogdosni.

  • 2017.10.31. at 11:35
    Permalink

    Én pár éve gondolkodtam rajta, hogy újra bőröztetem a kormányt, mert borzalmas állapotban volt. De sokalltam érte ezt az összget(ráadásként nincs is a környéken olyan műhely, amelyik ezzel foglalkozna, így még a postaköltség is terhelné az árát). Inkább elvittem egy ügyes kezű varrónőhöz, aki 2db ezresért remek, vastag bársonnyal borította be nekem! Szép fekete bársony, vastag piros cérnával varrva nemcsak látványra kellemes, de sokkal jobb fogása van, mint a bőrnek ! Télen nem hideg, nyáron a napon sem melegszik fel és a kezem sem csúszik rajta, nem is izzad rá! Csak ajánlani tudom mindenkinek. Kb 2 éve használom így, de le nem cserélném másra !

  • 2017.10.31. at 11:35
    Permalink

    Biztos a barátnőd is örül, mikor ruhában simogatod, hogy ne a bőre kopjon… szerintem a te hasonlatodból nézve is nekem van igazam, és miért ne legyen kellemes a tapintása az autóm kormányának IS?! 🙂

  • 2017.10.31. at 11:35
    Permalink

    Hát kinek a pap, kinek a paplan. Minden esetre nekem az a fontos, hogy a barátnőmnek legyen kellemes a tapintása, ne az autó kormányának. Azt simogassa az, akinek nem jutott nő! 😀
    Az autó elsősorban használati tárgy, töltse be ezt a szerepet a lehető legjobban! Szerintem.

  • 2017.10.31. at 11:35
    Permalink

    Nem kötekedés képen, de akkor a kormányvédőt fogod vezetés közben, és az közel sem az a tapintás mint a bőr. Meg ránézésre is “bumszli” tőle a kormány. És azt sem értem miért jó ha új marad a kormány, ha nézegetheted, aztán visszaraksz rá valami ótvarságot és úgy vezetsz. Nekem nem tetszik, és inkább bőröztetném pár évente, mert ennyit megérdemlek:)

  • 2017.10.31. at 11:35
    Permalink

    ez így van, az enyémen is kormányvédő van.
    igaz az előző tulajnál egy helyen megkopott, de azt leszámítva ha leveszem a védőt, olyan a kormány mint a gyári.
    ja, és a védő amúgy 4e Ft-ért van mindenhol, én akciósan vettem egy ezresért.

    kis kézimunkát bevállalóknak, az egyik autóalkatrész hálózatnál lehet kapni otthon felvarrható bőr szettet, az ennek töredékéből pár óra alatt megvan és az is szép

  • 2017.10.31. at 11:35
    Permalink

    Erre mondják, hogy már a kocsi megvételénél kb. 2000ft-ért valamilyen POFÁS kormányborító bőrszerű valami, tehát nem 500-600ft-ért valami fos… Egyrészt sokkal jobb, mert vastagabb, 100x jobb a fogása így. Másrészt 200.000km utáb is olyan lesz a kormány, mint újkorában. Én mindig így tettem. Mostani kocsimban – na annyira nem sok – 80.000km van (újkorától az enyém most múlt 3 éves) de a kormány “új”, mert az elejétől ott van rajta a kormányvédő, ami érdekes módon még most is kopásmentes!!!

Vélemény, hozzászólás?