Amit tudni kell(ene) a jobbra tartási kötelezettségről

Jobbra tarts? A városban is? Autópályán is? Igen, de más-más szabályokkal. Mutatjuk őket!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Parázs viták tudnak kialakulni abból, hogy sokan nem értik a KRESZ-t, vagy csak nem emlékeznek rá. Segítünk ismételni.


Nem húzódott ki, jobbról előzött, bevágott elém, tötymörgött, ráfékezett... Addig jó amíg nem csattant! De ne kelljen idáig eljutni. Múlt héten Hamvas Tomi kollégánk számolt be egy utcai atrocitásról, amiből ügyesen, higgadtan megmenekült. Más témában felmerült a jobbra tartási kötelezettség kérdése egyéb fórumokon is, engem is megkérdeztek: vajon városban is van jobbra tartási kötelezettség? A válasz pedig az, hogy van, azzal a kitétellel, hogy lakott területen belül nem kötelező kisorolni, "feltéve, hogy ezzel a jármű a mögötte gyorsabban haladó járművek közlekedését nem akadályozza." Remek gumiszabály. Viszont a konklúzió egyértelmű: ha vitás helyzetbe kerülünk, először győződjünk meg arról, mit is ír a KRESZ, s be kell valljam, a mai közlekedési morált látva nagyon azon a véleményen vagyok, hogy nem ártana, ha nem csak az orvosi alkalmassági vizsgálat kellene a jogosítvány megújításhoz, hanem legalább ismételt KRESZ vizsga is. Gondoljunk bele: az autózás azért egy elég veszélyes üzem, s attól, hogy valaki 20, netán 40 évvel ezelőtt levizsgázott, nem biztos, hogy ma is tudja a szabályokat. Tudom, parázs vitát szülő gondolat ez.
Hirdetés

Nem mellesleg bő 7 évvel ezelőtt írtam már hasonló, a jobbra tartásról szóló cikket, de máig él bennem az is, hogy tavaly a Skoda Kodiaq tesztautóval a Váci úton levillogott egy rendőr: mit képzelek, hogy jobbról előztem. De hát én csak elhaladtam a mellettem lévő autó mellett - védekeztem, s kaptam rögtön az arcomba, hogy "Ne próbáljam megmagyarázni". Ilyenkor persze én is vagyok annyira nyuszi, hogy nem állok le vitázni, hogy üssük csak fel a jogszabályt, ami kimondja: "Lakott területen lévő, párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen a forgalmi sávok útburkolati jelekkel vannak megjelölve, a belső forgalmi sávban (sávokban) 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival és motorkerékpárral folyamatosan is szabad haladni feltéve, hogy ezzel a jármű a mögötte gyorsabban haladó járművek közlekedését nem akadályozza. Az ilyen módon haladó jármű mellett - a (6) bekezdés c) pontjában foglaltak megtartásával - fokozott figyelemmel jobbról el szabad haladni, a forgalmi sávokat azonban - a gyorsabb előrehaladás érdekében - kis távolságon belül ismételten változtatni, és ezzel a közlekedés résztvevőit zavarni tilos."
A tanulság tehát a következő: városban is van jobbra tartási kötelezettség, de igen jelentős engedménnyel, az említett módon a 3,5 tonnánál nem nehezebb járművekkel, a forgalmat nem akadályozva haladhatunk bent is, közben pedig készüljünk fel, elhaladhatnak mellettünk jobbról is. Voltaképp logikus, hiszen e nélkül nem működne a városi közlekedés. Az persze más kérdés, hogy mi számít a "forgalom nem akadályozásának". Azt gondolhatnánk - jogosan, hogy a megengedett maximális tempóval haladás elegendő kell legyen, a gyakorlat viszont azt mutatja, hogy még a szerény gyorshajtásnál is vannak hátulról toporzékolók, így aztán ha tehetjük, városban is érdemes élni a jobbra tartással.
Autópályán viszont!
Amennyire gond az városban, hogy sokan úgy vélik, nem lehet jobbról elhaladni, nem lehet a belső sávokban maradni, úgy autópályán is vannak olyanok, akik úgy gondolják, nem kell kihúzódni. Kedvencem egy 2004-es emlék, amikor a ma már szabadon említhető Saab 9-3 Cabriolet ausztriai menetpróbájára és tesztvezetésére egy 9-5-öst hajtva kaptam azt az instrukciót, hogy azzal az autóval nem kell kihúzódni a szélső sávba. Pedig de, minden autóval ki kell! Egyetlen kivétel van: ha a mögöttes forgalmat nem akadályozva több járművet előzünk, vagy ha a forgalom olyan sűrű, hogy a külső forgalmi sávba visszatérni nem lehet, ilyenkor ugyanis a belső forgalmi sávban is folyamatosan haladhatunk. Persze tudjuk, ilyenkor is meg tudnak jelenni a hátulról villogók, de őket figyelmen kívül kell hagyni: csak akkor térjünk vissza a külső sávba, ha ott van elegendő helyünk lenne, azaz magunk előtt és mögött is kellő követési távolságot hagyva tudunk visszasorolni.
A KRESZ párhuzamos közlekedésre vonatkozó részének átolvasását tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek, az egyszerűség kedvéért be is teszem ide alulra, végezetül pedig egy olyan részét emelném ki, amit sokan nem ismernek, s aminek figyelmen kívül hagyása sajnos a dugókból még nagyobbakat csinál: városon kívül és belül is él ugyanis a párhuzamos közlekedésre alkalmas utakon, hogy "ha a forgalom sűrűsége folytán a forgalmi sávokban összefüggő járműoszlopok alakultak ki, forgalmi sávot változtatni csak abban az esetben szabad, ha a vezető bekanyarodásra vagy megállásra kíván felkészülni." Ne tessék tehát cikázni, sávot váltani azért, mert az egyik sor épp egy kicsikét jobban halad, ha valamelyik sáv megszűnik, akkor úgyis illene cipzár elv szerint összeolvadniuk a soroknak, persze az alább részletezett elsőbbségi viszonnyal! Sőt, autópályán biztonsági sávot is kell hagyni, nem csak Németországban, ahol ez tényleg működik, hanem nálunk is. Szóval kérem, olvassa el legalább a párhuzamos közlekedés és az autópályázás szabályait mindenki! Előre is köszönöm, további biztonságos és nyugodt közlekedést mindenkinek!
A KRESZ (1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet) a párhuzamos közlekedésre és az autópályán, autóúton közlekedésre vonatkozó rendelkezései:
Párhuzamos közlekedés
36. § (1) Olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két vagy több forgalmi sáv van (párhuzamos közlekedésre alkalmas úttest) - a (2)-(4) bekezdésben említett eseteket kivéve - a külső (jobb szélső) forgalmi sávban kell közlekedni. Más forgalmi sávra ráhajtani csak előzés, balra bekanyarodás, illetőleg megfordulás céljából szabad. Az autóbusz öbölt, az autóbusz forgalmi sávot, a kapaszkodósávot, a gyorsító- és a lassítósávot, valamint a kerékpársávot a párhuzamos közlekedés szempontjából figyelmen kívül kell hagyni.
(2) A párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sáv van, az előzés befejezése után a külső forgalmi sávba vissza kell térni. Ha 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival, motorkerékpárral vagy - lakott területen - távolsági, illetőleg gyorsjáratú autóbusszal a vezető több járművet kíván előzni, megmaradhat a belső forgalmi sávban feltéve, hogy ezzel a mögötte gyorsabban haladó járművek közlekedését nem akadályozza; ha pedig a forgalom olyan sűrű, hogy a külső forgalmi sávba visszatérni nem lehet, a belső forgalmi sávban folyamatosan is haladhat.
(3) A párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára kettőnél több forgalmi sáv van útburkolati jelekkel kijelölve, a (2) bekezdésben foglalt rendelkezéseket kell értelemszerűen alkalmazni. Az ilyen úttesten azonban a második forgalmi sávban - a (2) bekezdésben foglalt rendelkezések megtartásával - bármely gépjárművel szabad közlekedni; a harmadik és további (belső) forgalmi sávokra - a balra bekanyarodás esetét kivéve - ráhajtani csak személygépkocsival és motorkerékpárral szabad.
(4) Lakott területen lévő, párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen a forgalmi sávok útburkolati jelekkel vannak megjelölve, a belső forgalmi sávban (sávokban) 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival és motorkerékpárral folyamatosan is szabad haladni feltéve, hogy ezzel a jármű a mögötte gyorsabban haladó járművek közlekedését nem akadályozza. Az ilyen módon haladó jármű mellett - a (6) bekezdés c) pontjában foglaltak megtartásával - fokozott figyelemmel jobbról el szabad haladni, a forgalmi sávokat azonban - a gyorsabb előrehaladás érdekében - kis távolságon belül ismételten változtatni, és ezzel a közlekedés résztvevőit zavarni tilos.
(5) Ha a forgalom sűrűsége folytán a forgalmi sávokban összefüggő járműoszlopok alakultak ki, forgalmi sávot változtatni csak abban az esetben szabad, ha a vezető bekanyarodásra vagy megállásra kíván felkészülni.
(6) A párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten tilos
a) járművel az úttest felezővonalát - a balra bekanyarodás, illetőleg a megfordulás esetét kivéve - átlépni;
b) két járműnek - az egy nyomon haladó jármű melletti elhaladást kivéve - ugyanabban a forgalmi sávban egymás mellett haladni;
c) kijelölt gyalogosátkelőhelyen és közvetlenül a kijelölt gyalogosátkelőhely előtt másik jármű mellett elhaladni.

(7) Ahol valamelyik forgalmi sáv megszűnik, annak a járműnek van elsőbbsége, amelyik terelővonal átlépése nélkül haladhat tovább. Ha a forgalmi sávok útburkolati jellel jelölve nincsenek, annak a járműnek van elsőbbsége, amelyik irányváltoztatás nélkül tud továbbhaladni; ha pedig mindkét jármű csak irányváltoztatással tud továbbhaladni, annak a járműnek van elsőbbsége, amelyik addig a jobbra eső forgalmi sávban haladt.
(8) Az autóbusz forgalmi sávban
a) a menetrend szerint közlekedő autóbusz és trolibusz, a villamos, továbbá 20 és 6 óra között a kommunális szemét szállítására szolgáló jármű;
b) az autóbusz- és trolibuszforgalom zavarása nélkül
ba) ha az autóbusz forgalmi sávot az úttest menetirány szerinti jobb szélén jelölték ki, erre utaló jelzés esetében (117/c. ábra) a kerékpáros,
bb) külön jogszabály alapján rögzített üzemmódú megkülönböztető jelzést adó készülékkel felszerelt
bba) sürgősségi betegellátásra rendszeresített gépjármű,
bbb) hivatásos katasztrófavédelmi szervek, a tűzoltóság és a tűzoltó egyesületek közvetlen helyszíni beavatkozására rendszeresített gépjárműve,
bbc) a rendőrség közrendvédelmi és közlekedésrendészeti szolgálati ágának közvetlen helyszíni beavatkozásra rendszeresített gépjárműve,
bc) a betegszállító gépjármű,
bd) a személytaxi,
be) a kétkerekű motorkerékpár és a kétkerekű segédmotoros kerékpár,
bf) közlekedhet. Más jármű erre a forgalmi sávra - a sáv keresztezését és a bekanyarodásra felkészülést kivéve - nem hajthat rá. Ahol autóbusz forgalmi sáv van, a menetrend szerint közlekedő autóbusz és trolibusz - a bekanyarodás és kikerülés esetét kivéve - csak ebben a forgalmi sávban haladhat.
(9) Ahol kapaszkodósáv van, a kapaszkodósávon kell haladniuk azoknak a járműveknek, amelyek a jelzőtáblán [17. § (1) bek. h) pont] megjelölt - ennek hiányában lakott területen kívül 70 km/óra, lakott területen 40 km/óra - sebességnél lassabban haladnak.
(10) Azon az úton, amelynek menetirány szerinti jobb oldalán két vagy több forgalmi sáv van útburkolati jelekkel kijelölve, a körforgalmú útra történő bekanyarodást
a) a besorolás rendjét jelző tábla és az útburkolati jelek jelzéseinek megfelelően kell végrehajtani, vagy
b) a jobb oldali szélső forgalmi sávból kell végrehajtani, amennyiben a járművezető a bekanyarodás helyét követő első kihajtási lehetőségnél kívánja a körforgalmú utat elhagyni.
(11) A párhuzamos közlekedésre alkalmas körforgalmú úton a párhuzamos közlekedés szabályait kell alkalmazni.
(12) Ha a járműveknek útkereszteződésben, útszűkületekben, szintbeni vasúti átjárónál vagy egyéb forgalmi okból meg kell állnia, - előre sorolás céljából - kétkerekű motorkerékpárral, illetve kétkerekű segédmotoros kerékpárral az álló járművek mellett, vagy azok között, kétkerekű kerékpárral az úttest szélén, az álló járművek mellett jobbról szabad előrehaladni, ha
a) az előrehaladáshoz elegendő hely áll rendelkezésre, és
b) az irányváltoztatási szándékot jelző járműveket az irányváltoztatásban nem akadályozzák.
Közlekedés autópályán és autóúton
37. § (1) Autópályán és autóúton, valamint az azokra való ráhajtásra szolgáló úton (az előjelző táblától kezdődően) csak olyan gépjárművel, illetőleg gépjárműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel szabad közlekedni, amely sík úton legalább 60 km/óra sebességgel képes haladni; ezeken az utakon más jármű közlekedése tilos.
(2) Az autópályán és az azonos irányú forgalom számára legalább két forgalmi sávval rendelkező autóúton a párhuzamos közlekedés szabályait kell alkalmazni.
(3) Tilos
a) autópályára és autóútra útmenti ingatlanról, valamint útnak nem minősülő más területről ráhajtani, illetőleg oda behajtani;
b) autópályán és autóúton hátramenetet végezni, megfordulni és az úttesteket elválasztó sávra ráhajtani.
(4) Autópálya és autóút úttestjén - a forgalmi okból szükséges megállást kivéve - megállni tilos. Tilos a leállósávon megállni vagy várakozni, kivéve ha:
a) műszaki meghibásodás miatt a jármű továbbhaladásra képtelen;
b) a jármű a forgalmat ellenőrzi;
c) a jármű útfenntartást, úttisztítást végez;
d) a jármű, a továbbhaladásra képtelen jármű elszállítását vagy a műszaki meghibásodásának elhárítását végzi;
e) a jármű a megkülönböztető jelzést adó berendezését működtetik.

(5) A leállósávon - ha a közúti jelzésekből más nem következik - csak a (4) bekezdés b)-e) pontjában meghatározott járművek és a forgalmi sávokban folyamatosan haladó járművek közé besorolni kívánó járművek haladhatnak. A leállósávon álló, a forgalmat ellenőrző járművet úgy kell elhelyezni, hogy az kellő távolságból észlelhető legyen. A leállósáv igénybevételére jogosultaknak a feladatuk ellátását követően a lehető legrövidebb időn belül el kell hagyniuk a leállósávot.
(6) Tilos előzni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton - 6 és 22 óra között - a 7500 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel.
(7) A (6) bekezdésben meghatározott előzési tilalom esetén a tilalom hatálya alá tartozó járműveknek olyan követési távolságot kell tartaniuk, hogy közéjük legalább egy - az abban meghatározott előzési tilalom hatálya alá tartozó - járműszerelvény biztonságosan besorolhasson.
(8) Az azonos irányú forgalom számára két vagy ennél több forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton kialakult forgalmi torlódás esetében - a (4) bekezdés b)-e) pontjában meghatározott járművek akadálytalan továbbhaladásának biztosítása érdekében -
a) a belső (bal szélső) forgalmi sávban közlekedőknek szorosan a forgalmi sáv bal szélére kell húzódni,
b) az egyéb forgalmi sávokban közlekedőknek a forgalmi sávban a lehetséges mértékben jobbra kell húzódni,
és - ha az így kialakuló „folyosóban” történő biztonságos elhaladás azt szükségessé teszi - a forgalmi sávokat kijelölő terelővonalak átlépésével kell haladni és megállni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.08.07. at 10:00
    Permalink

    ” Persze tudjuk, ilyenkor is meg tudnak jelenni a hátulról villogók, ”

    ez nem szabálytalan egyébként? ha előzésben vagy, és be esik rád valaki, akkor ad1: nem tart követési távolságot ad2: indokolatlanul jelez ezek mellett, megzavar.
    én a villogást ilyen esetben büntetném, a ráeséssel együtt (persze ehhez feljelentés kell, plusz hátulra is kamera 😀 ).

    a kresz vizsga azért macerás mert vannak “updatek” benne olykor, amikről nincs tájékoztatva az egyszeri júzer, illetve ha valaki az utolsó 5 évében folyamatosan vezetett bizonyíthatóan és nem okozott balesetet stb, akkor max ajánlást lehetne neki tenni, hogy nézze át a frissítéseket, ha valaki nem vezetett és van jogosítványa, akkor lehetne vizsga ja, vagy ha túl öreg (60+) rengeteg figyelmetlen öreg sofőrrel találkoztam már.
    de akik folyamatosan vezetnek, balesetmentesen, azoknál fölöslegesnek érzem a vizsgára cibálást x időközönként. jobban örülnék, ha már általános iskolában elkezdődne a kresz oktatatás, rengeteg hozadéka lehetne : gyalogosok is okosabbak lennének tőle, biciklisek is…..meg úgy általánosságban, aki nem feltétlen autót vezet az is tisztában lenne , hogy működik a közlekedés, ami szerintem elég fontos, hogy egyre jobban városkoncentrált mindenhol a társadalom.

    • 2018.08.07. at 11:43
      Permalink

      Dehogynem szabálytalan, Németországban kőkeményen büntetnek is érte. A KRESZ vizsga ismétlése kapcsán a változások követése csak erősíti annak szükségességét. Persze tény, hogy alapvetően a vezetési kultúra növelése, elsajátítása lenne a cél. És ebben bizony nagyon sokat tehetnének az iskolák. Már csak azért is, mert nem minden családban vannak jó példák ebből a szempontból. Példa erre ugyanúgy van, mint a vezetéstechnikai képzésre, ami szintén a sofőrképzés része kellene legyen, épp a Tanpályának van olyan gyerektábora (Miniring), ami minden gyerek (leendő autóvezető) számára erősen ajánlott lenne.

      • 2018.08.07. at 23:28
        Permalink

        Hogy büntetnek németben érte? többször voltam már németben azért 😀 hát mit ne mondjak, estek rám páran, és nem voltam elájulva a közlekedési “kultúrától” amúgy (bár lehet mindegyik német rendszámos román-illetve kivándorolt magyarfi volt 😀 ) …illetve volt, hogy én is közelebb mentem az illetőhöz, mint kellett volna, nem szándékos de megesik.

        Tehát, ott is akkor büntetnek, ha észreveszik a rendőrök gondolom.
        Egyébként egyetérthetünk akkor az oktatásban is, a gokart pl. jó lehetne a nebulóknak (miniringről vnatkoztattam rá), aki tervez majd jogosítványt, aki nem, annak csak az alap életszituációk és kresz elméletek ismertetése.
        A cikk egyébként teljesen jó, hiánypótló.

        • 2018.08.08. at 23:58
          Permalink

          Én keresztül kasul járom be az Autobahnt, mondjuk a déli és nyugati részeken.

          Nem nagyon találkozom olyannal, hogy rendőrt trafizásra pazarolnak el. Megoldják gépesítve, dobozokkal. Én legutóbb tavaly kaptam egy szépen lefordított fizetési felszólítást 10 (TÍZ!!!) euróról, automata készítette.

          Ellenben vannak civil autós járőrök akik kifejezetten a jobbra tartásra és letolásra mennek és az ilyen ellenőrzésekről (delikvensek kiintéséről és elbeszélgetésről) készült reality-dokukat ott Győzike show helyett főműsoridőben adják le. Szóval nem tudom mennyire gyakori, de elég nagy spillover-effectje van a TV révén.

          • 2018.08.09. at 11:34
            Permalink

            áhá, tehat a civil autos sunyi modszer 😀 igy tiszta, mondjuk tenyleg sunyinak es etikatlannak tartom a civil autos dolgokat. Ez tüneti kezelésnek es penzbehajtásnak tűnik nekem. Az autos tarsadalom akkor fog ktúraltabb lenni,ha jo peldát lát es az átlag intelligencia is magasabb (tehat oktatasban látom en a megoldást,nem sunyulásban, illetve bizonyos balesetekneél brutalis/elrettentő birságok kellenének, pl. milliós összeg ( s milliardos az illető akkor milliardos buntetes, plusz örökre jogsi elvétel) biztos vagyok benne,h mindenki jobban figyelne. Emelett lehetnek mondjuk civil jarorok, csak ne provokaljanak.

  • 2018.08.07. at 16:11
    Permalink

    Ami a KRESZ-ben nincs, az az, hogy hogyan kell eljárni abban a helyzetben, ha valaki más nem tartja be (természetesen, orbitális önellentmondás lenne ezt beleszövegezni, de a valóság azért produkál szép számmal ilyen helyzeteket).
    Szituáció (legyen M7-es, Székesfehérvártól Budapest felé már 3 sávos szakasza…egészen véletlenül):
    Külső sáv üres, belső sávban összefüggő kocsisor (szabálytalanul), középső sávban 85 km/h-val folyamatosan (szabálytalanul) haladó autó.
    Életszerű-e az, hogy a külső sávban 130-cal megérkezve úgy előzöm meg a középső sávban haladót, hogy lelassítok, mögé sorolok, átsorolok a belső sávba (…valahogy…), felgyorsítok 130-ra, megelőzöm, visszasorolok a középső sávba, majd onnan a külsőbe? (vagy akár az, ha mögéállva “kivillogom” középről a külsőbe).
    Szerintem ez elég valószerűtlen.

    • 2018.08.07. at 18:26
      Permalink

      Ha a középső és a belső sáv telített, el lehet haladni a külsőben nyugodtan. Pontosan úgy, mintha azt lakott területen belül tennéd.

      Amit te szeretnél “cikázni” ráadásul szabálytalan is, mert rövid időn belül több sávot is váltanál azért, hogy előrébb juss. Az sem mentené fel, hogy a többi is szarik a jobbratartási szabályra, neked attól még szabályosan kell haladnod. Szóval jobbról elhaladni lehet, előzni nem.

      • 2018.08.08. at 09:57
        Permalink

        Ahogy írtam; a belső telített, a középső “üres”, kivéve azt az egyet, aki előtt-mögött 50-100 méteres távolságban nincs senki, és folyamatosan ott halad, lassan, mint a tetű. Hetente belefutok ebbe a dilemmába (és igen, jobbról “haladok el” mellette, bár nem tudom, hol a határ az “elhaladás” és az “előzés között”.)

  • 2018.08.07. at 17:40
    Permalink

    Kezdeményezni kell az időszakonkénti kötelező KRESZ vizsgát (de önköltségi áron legyen és ne arról szóljon, hogy valaki meggazdagodik a vizsgázókon).

  • 2018.08.07. at 18:47
    Permalink

    A belső sávban a “mögöttem GYORSABBAN haladó jármű közlekedését nem akadályozhatom” megfogalmazás azt jelenti, hogy városban a belső sávban 50km/h-val, ill. autópályán a belső sávban 130km/h-val haladva, az ennél – tehát a MEGENGEDETTNÉL – gyorsabban haladó gépjárművet nekem KÖTELESSÉGEM elengedni? Mert sokan szerintem a szabályt így értelmezik, mégpedig tévesen. Mert a megengedett legnagyobb sebességet – úgy gondolom – SEMMILYEN körülmények között sem lehet túllépni, még akkor sem, ha valaki autópályán a belső sávban mondjuk 160km/h-val szeretne – SZABÁLYTALANUL – haladni. És szerintem ugyanez igaz a városi párhuzamos közlekedésre is. Kivételt, csak a megkülönböztető jelzést használó jármű jelent, ami ha sebességtől függetlenül használja a villogót, kötelező lehúzódni. De ha valaki az autójával erőszakosan tol és villog, úgy gondolom, nem vagyok köteles 50, illetve 130km/h-val gyorsabban menni. SZERINTEM.

      • 2018.08.08. at 01:17
        Permalink

        Nem így van! Kedves Mátyás, legalább Ön ne helyeseljen itt. A Kresz nem ad felmentést a jobbra tartási kötelezettség alól, annak függvényében, hogy szabálytalan-e a mögöttünk érkező sebessége! Ha gyorsabb és van elég hely a biztonságos elengedésére, akkor el kell engedni. Pont. Sőt, ha ő nincs is ott, de van hely a szabályos kihúzódásra, akkor is meg kell tenni! Ebben a témában 1000 hasztalan cikk keletkezett már, ne sikkadjon már el a lényeg! Ez ugyanolyan, mint az hogy kell-e indexelni a körforgalomból kifele, ha nincs ott senki. Kell, mert jöhet egy ufo 1000-el és megszívod. Meg azért is, mert aki nem indexel mindig automatikusan az majd 1x épp rosszkor felejti el. Meg azért mert ez a szabály.

        • 2018.08.08. at 08:04
          Permalink

          Igen, bocsánat, arra értettem, hogy a 130 km/óra feletti tolás szabálytalan. Akkor nem kell elengedni a hátulról gyorsabban érkezőt, ha mi mondjuk 130-cal előzünk egy kamiont, lassabb járművet. Ahogyan a cikkben írtam, amikor van mód kisorolni autópályán a szélső sávba, akkor azt mindig meg kell tenni!

    • 2018.08.07. at 22:00
      Permalink

      Nagyon ajánlom, hogyha üres a jobb oldali sáv és le tudsz húzódni, akkor húzódj is le!
      Nincs semmi tévedés!
      Ne önkéntes rendőrködj és ne a sebességet nézd, mert azt nagyon sokan nem szeretik és megütheted a bokádat!
      Én az ilyen majmokat semmibe veszem és simán leelőzöm jobbról, de vannak nálam kevésbé belátó sofőrök és annak gyakran nem szokott jó vége lenni.

    • 2018.08.07. at 23:21
      Permalink

      A belső sávban a “mögöttem GYORSABBAN haladó jármű közlekedését nem akadályozhatom” megfogalmazás azt jelenti, hogy városban a belső sávban 50km/h-val, ill. autópályán a belső sávban 130km/h-val haladva, az ennél – tehát a MEGENGEDETTNÉL – gyorsabban haladó gépjárművet nekem KÖTELESSÉGEM elengedni? ”

      pontosan, jól látod. Autópályán kötelességed azonnal visszasorolni a külsőbe, ha az előzést befejezted, illetve bőven van hely még a következő megelőzendő autó és te közötted. úgy pl. nem maradhatsz a külsőben, hogy még 5 kilométerre van majd egy kocsi amit te megelőznél és ezért “bentragadsz” a belsőben, autópályán kötelezőleg jobbra kell tartanod.
      ha valaki “rádesik” 130-nál, nem kell gyorsabban hajtanod ezért, de ha befejezted az előzést, azonnal ki kell sorolnod jobbra, ennyire egyszerű, a végén elmondom miért.

      a városban nem kell kötelezőleg jobbra tartanod (ha egy irányban 2 vagy 3 sávos az út), de ha a belsőben mész és megjelenik valaki mögötted, akkor NEM AKADÁLYOZHATOD kresz szerint, tehát le kell húzonod előle, a kresz is ezt írja elő (nyilván nem csúcsdugóban kell ezt alkalmazni).

      tehát, a kresz szerint sincs lehetőséged helyben ítélő bíróságot és rendőrt játszanod, nem te döntöd el, hogy mi a gyorshajtás és mi nem, erre vannak a rendőrök (és majd bírák, ha úgy sikerül). neked annyi a feladatod, hogy a kresz szabályait alkalmazd.

      • 2018.08.09. at 13:56
        Permalink

        Az a helyzet, hogy a jobbra tartás így, hogy valaki 80-al megy a pályán, valaki meg 180-al, rohadtul nem működik jól. Külső sáv dugig van kamionokkal, kimész, az életben nem jutsz vissza azok miatt akik jóval gyorsabban mennek a megengedett sebességnél. Gondolom ezért is maradnak kint sokan a belső sávban. Én mindig igyekszem betartani a szabályokat de ma Magyarországon 130-al autópályán NEM lehet közlekedni. Életveszélyes. Ennyi. Én kerülöm is, nem hiába van az M1-es is és az M7-es is majdnem minden nap lezárva baleset miatt.

        • 2018.08.09. at 15:41
          Permalink

          “Az a helyzet, hogy a jobbra tartás így, hogy valaki 80-al megy a pályán, valaki meg 180-al, rohadtul nem működik jól”

          megoldás :
          ad1: aki 80-nal mer menni szgk-val autópályán, elvenném a jogosítványt (erre a sebességre ott vannak a főutak). de a felsőhatár elég képlékeny dolog, hisz pl. németországban nincs is felsőhatár és saját tapasztalatom az, hogy egyáltalán nem kultúráltabbak KÖZLEKEDÉS SZEMPONTBÓL, vagy csak minimálisan.

          ad2: rengeteg a kamion (ha valaki mondjuk amiatt szorult be 80-90re, akkor érthető, de van egy csodatulajdonság erre : megvárja, amíg a belső sávban elhaladnak az autók és ha elég hely adódik, akkor megelőzi a kamion !!! egy kis gyakorlás kérdése, de elsajátítható )
          emellett azért rengeteg a kocsi is, tehát magyarul, így, hogy nem akarják a táv-transzfert a biztonságosabb és kevésbé környezetszennyezőbb vasútra tenni, és az emberek olyan brutális mélyszegénységben élnek, hogy egyre több a kocsi az utakon, így marad az, hogy az úthálózatot kellene fejleszteni, mert sajnos rohadtul elavult és kevés.

          “Magyarországon 130-al autópályán NEM lehet közlekedni.” ez mondjuk azért nem igaz, most hétvégén 120-130cal bohóckodam vidékre, nem annyira pici forgalom mellett, nem siettem szóval nyugisan, semmi különös dolog nem történt, simán le lehetett menni. sőt még este visszafele is lájtosan jöttem, akkor meg végképp laza volt.

          • 2018.08.09. at 18:17
            Permalink

            Akkor mondok valamit. A külső sávban 80-al mennek a kamionok. Mi a szart csinálsz? Átugratod? Mondd már meg akkor hogyan lehet gyorsabban menni.

          • 2018.08.09. at 18:23
            Permalink

            Azt is mondd már meg nekem, hogy egy forgalmas tömött pályán 80-ról hogyan gyorsítasz fel és előzöd le a kamoint, ha a belső sávban folyamatosan a nyakadra esnek 180-al?! Kimész, akkor meg nem tetszik a parasztnak mert ő haladni akar és leszarja a másikat, az rohadjon csak meg a kamionok közt. Ezt akár hogyan is magyarázzátok, nem normálos dolog. Sem az, hogy szarásig vannak az utak kamionokkal akiknek 80-nal kell menni, meg az sem, hogy a belső sávban mindenki türelmetlenül öli a másikat, ha egy picikét is lassabban megy nála.

          • 2018.08.09. at 18:30
            Permalink

            És a kedvencem meg aztán az, amikor halad a sor egy bizonyos sebességgel, erre jön az ember mögött 2 centire, majd eldurran az agya és úgy tol le. Azt nem veszi észre, hogy senki nem tud gyorsabban menni mert sorban haladnak. Na az ilyen seggfejektől örökre venném el a jogsit.

        • 2018.08.10. at 18:01
          Permalink

          “80-ról hogyan gyorsítasz fel és előzöd le a kamoint, ha a belső sávban folyamatosan a nyakadra esnek 180-al?! ”

          áhhh, én az ilyet megsem várom, ha a külsőben megyek és kamion következik már előbb nagyobb sebességre gyorsulok azért, hogy ne 80-al kelljen kivágnom a kamion mögül (mert ez egyébként is veszélyes !!!!), mondjuk nekem nem sokáig tart 80-ról 140-150re sem gyorsulni lévén a kocsiban van bőven erő (270/280 ló), de ettől még előtte felgyorsulok normális sebességre, mert úgy kényelmesebb.

          180-nal ritkán mennek azért belsőben pont olyankor, de az óraszerinti 150 körüli már gyakoribb (ami valós 141-142km/h kb) általános, de azért ha nem csúcsidőbe mész és ésszel közlekedsz, ahogy írtam, akkor ilyen szitud nemigen lesz .
          ha 140-re meg beállsz a belsőbe amíg megelőzöd a kamiont, addig nyugodtan kussolhat mindenki. Hát, ha meg sok kamiont kell előzni, mert amúgy szerintem is túl sok van, ami kurvagáz, akkor sajnos megeshet, hogy úgy érzed, hogy tolnak. Erre nem tudok mit mondani, annyira szar kocsid gondolom nincs, hogy ne tudj menni óraszerinti 140-145-öt 1-2 kilométerig, ami még mindig bírásgolási határon belül van bőven, hogy míg előzöd a sort, addig se 130-al tötyögsz (ami valós 124km/h kb amúgy).

          de a konkrét sérelemre a megoldás az akkor is az infrastruktúra fejlesztése, vagy a kamionok kitiltása és végre vagonírozása. ami kevesebb balesetet jelentene, kevesebb idegeskedést, és nem b.sznák szét az utakat sem (mert az utak szétkurásáért 99%-ban a teherszállítás a felelős)

    • 2018.08.09. at 13:46
      Permalink

      Ez a legnagyobb tirpákság, amikor valaki a megengedett sebességgel halad mert mondjuk előz majd valaki ilyenkor elkezdi tolni lefele. Ez iszonyatosan büntetném, fél év BKV minden egyes mutatvány után. Nem pénzbüntetés mert annak sokszor nincs visszatartó ereje. Nem elég, hogy ő nem tartja be a kreszt de még veszélyeztet is és a végén még fel is van háborodva. Számtalan ilyen esetet láttam.

      • 2018.08.09. at 23:49
        Permalink

        Ezzel azért nem teljesen értek egyet. Nem mindegy ki hogy előz. Valamikor réges-régen azt tanultam a tanfolyamon, hogy a biztonságos előzéshez minimum 20 km/h sebességkülönbség szükséges, és a lehető legrövidebb idő alatt be kell fejezni. Nyilván ez főúton érvényes, ahol jöhetnek szembe is. Na de autópályán is így kell(ene). Szituáció a következő: megyek az M6-oson, ez ugye a legkisebb forgalmú autópálya, kocsi alig. Pasi bejön a belső sávba, mert előz kb. 132-vel, mert annyira van állítva a tempómat és ő nem lép a gázra, a mellette lévőnek meg 130-on áll. Én mennék, de ezek autóznak egymás mellett 2 km-t. Szabályos volt persze, meg is tudtam várni, de ezek a tempomatosok ki tudnak készíteni 🙂 Ha én előzök és a tükörben feltűnik egy gyorsan közeledő kocsi, akkor azonnal odalépek, hogy minél előbb befejezzem az előzést.

  • 2018.08.08. at 13:26
    Permalink

    Ez pont jó téma. Írom mivel találkoztam minap.
    Cammogok hazafelé. Mikor hogy sikerül, de haladósan. Nyilván belül, rendszerint le, lehúzódnak előlem, tök normálisan, nem tolok le senkit, nem villogok, de ha lehet, nyomom neki.
    Muksókám , ( tudom mivel, de az most nem ide tartozik ), előttem, várom hogy előzzön. Ez megtörténik, de marad benn. Mint a szög 130. Gondolom elfeledkezett, vagy épp matat valamivel, nem gond , várom hogy kihúzódik. Na most megint nem tud, mert mellette is van kocsi, ok, várok.
    Rászívódok, jelzem , ugyan rossz helyen van. Semmi .
    Balra index. Semmi.
    Villantok. Erre ablakmos. Le se esik. Feleségem mondja, lehet ennek az a baja hogy mennék.
    Rátolom fixre a refit. Erre ez meg folyamatosan ablak mos.
    Jelzem, kint már jó ideje senki.
    Eddig nyugodt voltam.
    Mondom, ezzel úgy se lehet mit csinálni, lépek.
    Jobbról. ( mert ugye onnan nem előzünk, veszélyes mert nem számít rá senki )
    Ez nem el kezdi nyomni ?!
    Erre persze külső sávban, előttem is megjelenik egy kocsi.
    Gyorsítás közben , már lehiggadva, leállósávon előztem meg mindenkit.
    Agyrém.
    Ha gyorsabban is megyek, mondom ezt magamnak, a külső sáv a haladó sáv és kész.

    Kérdésem.
    Miért fáj az valakinek, hogy én gyorsabban szeretnék menni ?
    Miért fáj az valakinek hogy én komolyabb kocsiban ülök ?

    ( európát járom, évi 100ekm, nem a közlekedéssel van gond itthon, hanem a gondolkodással, ( szemetelés, viselkedés, kultúra…) )

    • 2018.08.08. at 13:44
      Permalink

      A jobbról előzésnél nem neki kell számítania rád, hanem neked arra, hogy mégis bejön eléd!
      Idegeskedést, energiát spórol az ember, ha elmegy jobbról a sok majomnak, mert vannak egy páran. Évek óta így csinálom és nagyon bejött.
      Várok kb. 10mp-et és ha nem megy ki már megyek is nagy körültekintéssel.

  • 2018.08.09. at 08:36
    Permalink

    Aut hiszem mindenki elveszik a részletekben. Itt nem feltétlenül azzal van a baj, hogy az emberek nem tudják a KRESZt, hanem azzal, hogy nem akarják tudni, mert 0 retorzió van. A magyar rendőrség munkája nagy büdös nulla, ezért engednek meg sokan nagyon is sokat maguknak az utakon. Ezek után meg senkit nem is érdekel mi van a szabályokban. Nem fog utánaolvasni, hogy legközz ne kapjon büntetés és ne veszítse el a jogsiját. Még csak felelőségre sem lehet sok esetben vonni senkit sem a szuper objektív felelősség elve miatt. Az is egy csodálatos kibúvó a notórius szabályszegőknek. Azt hiszem ez az alapvető probléma, nem az, hogy a jobbratartást ki mennyire tartja be. Persze bosszantó, hogy leginkább semennyire, de millió hasonló más szabály is van ami ugyanennyire veszélyes és sokan tojnak rá, csak önző egoista módon tolakodnak csak a saját érdekeiket figyelve.

  • 2018.08.09. at 12:58
    Permalink

    Bezzenev
    2018.08.09. at 11:34

    Tisztázzuk, a civil járőr nem letol, hanem kiszedi azokat akik nem tudnak viselkedni…

    Amit te írsz az nyugati szemmel felfoghatlan, és előbb utóbb a keresztvizet is leszednék egy olyan rendőrről aki ilyesmivel próbálkozna, hogy rádmászik és még téged szed le hogy gyorsítasz…

    • 2018.08.09. at 15:48
      Permalink

      “zold
      2018.08.09. at 12:58
      Tisztázzuk, a civil járőr nem letol, hanem kiszedi azokat akik nem tudnak viselkedni…”

      Tehát, akkor itthon mindenki hazudott ezzel kapcsolatban? egymástól függetlenül tök ismeretlen emberek, azonos időben?

      • 2018.08.09. at 15:53
        Permalink

        már bocs, de az iszonyatos naívság, nem zörög a haraszt……amit te mondasz, az egy normál országban lehetséges, de valószínű itthon is visszavesznek a zsaruk a “tempóból” mivel, amit műveltek a civilbüntetősdi elején :
        1 : hivatali visszaélés
        2 : közúti veszélyeztetés (jelzés nélkül, követési távolság be nem tartása)
        3 : gyorshajtás

        nehezen tudom (EGYÁLTALÁN NEM) elhinni, hogy egyszerre egymástól tök független, full ismeretlen emberek, ugyanazt hazudják ! ilyen nem létezik, ennyi (kamionosok is, autósak is), ezt el kell ismerni, hogy ezzel egyes civilzsaruk túllőttek a célon, a bmw-s picsa produkciója tett a pontot az í-re, ő már beleszőtte a faszságát is, de azóta roppant érdekes módon, nem jönnek a civilrendőrös letolós sztorik, csak nem visszavettek? de….ennyi.

      • 2018.08.09. at 21:18
        Permalink

        Nem amit írtam az Németország. Ott az ilyen rendőr letol szitu nagyon valószínűtlen, mert ott az átlag német is úgy viselkedik, hogy példát mutasson (számos nagyvárosban ki van írva minden gyalogátkelő helyen (Dem Kindern Vorbild sein.), és a németek pont így viselkednek, ha látnak fiatalabbat a lámpánál várakozni, nem kelnek át :)). A jól fizetett és megbecsült rendőr pedig végképp nem fog vagizni.

        A magyar urambátyám világban a köszönni sem képes rendőrökből inkább kinézem (volt nekem is furcsa szitum magyar rendőrökkel), de azért ne felejtsük, hogy itthon mi magyarok hajlamosak vagyunk túlkombinálni és baromságokkal kipótolni a valóság ismeretének hiányát.

        Ahogy írod, ezek elvileg mind kihágások, amit egy megkülönböztető jelzést nem használó autó nem követhetne el, szerintem ha valaki így elővesznek az akár feljelentéssel is élhet.

        Sok baromság van amit otthon tömegparáztatással pillanatok alatt el tudnak hinteni, migránsparáztatástól, dízelhülyítésig, a magyar ember fogékony a marhaságokra.

  • 2018.08.09. at 22:28
    Permalink

    Naponta járok dolgozni Bp.-re az M7-esen Fehérvár felől, tehát a 3 sávos részen. Reggel 6-8 óra között jellemzően mindig ugyan azok autóznak, mennek dolgozni az emberek. Azt figyeltem meg, hogy reggel szinte soha nincs probléma. A teherautók, buszok, utánfutósok, régebbi lassabb autók mennek a szélén, a középsőben a többiek, belül meg lehet előzni. Ahol az M1 és az M7 összeér, ott mindenki automatikusan városi közlekedésre kapcsol, tehát kiválaszt egy sávot, abban halad, praktikusan annak alapján, hogy merre fog majd menni a városban. Tényleg szinte soha nincs gond. Nekem is van olyan ismerősöm, aki szabálytalanul a belső sávban szokott autózni és azt mondja, hogy ő 130-cal megy és annál úgysem lehet gyorsabban. Na ez a nagy hülyeség, nem ő a rendőr, hogy fegyelmezzen.
    Néha megyek úgy is, hogy nem nagyon van forgalom, ilyenkor természetesen mindig a jobb szélén megyek. Ha utolérek egy autót, aki nyugodtan autózik a középső sávban, akkor nyilván nem előzöm meg jobbról, hanem bemegyek mögé, majd a belsőbe, aztán ismét vissza a szélére. Ilyenkor néhányan kapcsolnak, hogy valamit rosszul csinálnak és aztán lehúzódnak, de van akinek fogalma sincs hol van.
    Városban szerintem teljesen alkalmazhatatlan a jobbra tarts, és nem is alkalmazza senki. Valamikor régen azt tanultam, hogy indulás előtt mindig tervezze meg az ember az útvonalat, lehet, hogy a GPS világában ez sem teljesen életszerű, de én szeretem előre átgondolni. Ennek alapján, ha tudom, hogy majd balra kell mennem, akkor bemegyek a belső sávba és ott haladok, még akkor is, ha csak később akár több km-rel később kanyarodok.
    Annál nagyobb őrültséget (már elnézést), mint az újra vizsgázás ritkán hallani. Akinek ilyen ötlete van, az nem gondolja át alaposan amit mond. Hiszen ennyi erővel minden 5 évben lehetne újra érettségizni vagy újra államvizsgázni. Ez nem így működik. Pl. egy könyvelő mit tanulhatott a 70-es, 80-as években ahhoz képest ami most van? Vagy egy jogász mit tanult, és mit kell most alkalmazni? Gyakorlatilag minden szakma felsorolható lenne. Nemrég mondta egy gyógyszerész ismerősöm, hogy amikor ő egyetemre járt 600 készítmény volt Magyarországon, ma több, mint 10 ezer.
    Egy vizsga arról is szól, hogy mit tudsz éppen az adott pillanatban, de ennél fontosabb, hogy egy vizsgának azt a képességet kell bizonyítania, hogy képes vagy megtanulni, alkalmazni, alkalmazkodni. Minél magasabb iskolai végzettségről van szó annál inkább így van.

    • 2018.08.09. at 22:41
      Permalink

      Itt nem rendőrködésről van szó. Autópályán jobbra tartás a fő szabály. Aki a belső sávban úgy majomkodik 130-cal, hogy üres a többi, az nem rendőrködik hanem szabálytalankodik.

      A többivel nagyon egyet értek.

  • 2018.08.10. at 09:06
    Permalink

    Elhangzottak itt a pro es kontra ervek, valahol szerintem mindket tabornak igaza van.
    @Zold kolleganak…azert nem fenekig tejföl a nemetek vezetesei stilusa sem, de meg tudom erösiteni, hogy a vezetesi kultura meg mindig sokkal magasabb szinten van mint Magyarorszagon.
    Engem is toltak mar le autopalyan 180-al a nemeteknel, olyankor spurizok jobbra es le van a gond. De idiotak ott is vannak, nem is kevesen, de meg mindig kevesebben, mint Magyarorszagon…
    A lenyeg annyi lenne, hogy legyek tekintettel a gyorsabban haladokra, es ha gyorsabban halad, akkor tartsak jobbra egyszerüen es kesz.
    De!
    Nem kell önkentes rendört jatszani ezzel egyetertek, de ne jatszon senki sem Need for Speed sofört sem!
    Ha haladok a belsö savban vagy elözök 135-140 km/h sebesseggel, ne essen ram, ne dudaljon, ne villogjon, ne pampogjon, hanem fogja be a pofajat, mert nem mehet ö sem gyorsabban! Amint befejeztem az elözest, ki fogok huzodni jobbra es mehet…de mikor jön a seggembe hatulrol, 160-al, mögöttem a ket gyerek ül, es ha barmi oknal fogva satuznom kell, mert valaki kivagodik elem, vagy felrobban mellettem egy kamion gumija stb-stb., (hadd ne soroljam), akkor a barom belem fog jönni a nagy sebesseg es a követesi tavolsag be nem tartasa miatt! Amit lehet, hogy megusznank, vagy legalabbis kisebb karokat szenvednenk, ha lassabban jönne es be tartana a követesi tavolsagot. Szoval en nem önkentes rendörködök, de a többi barom meg ne versenyezzen! Ajanlom a Hungaroringet es egyeb nemet versenypalyakat, ott lehet vigeckedni, de oda nem mer menni a sok barom, mert tudasa nincsen! Azt hiszik, hogy autopalyan szaguldozva tudnak vezetni…azert van tele balesetes videokkal az internet a hetvegi privat palyazasokrol…idiotak.

    • 2018.08.13. at 12:16
      Permalink

      Maximálisan egyetértek. Ez szerintem is az egész jelenségben a legbosszantóbb, hogy az ember megengedett sebességgel előz és aki eleve az első szabályt nem tartja be, miszerint a sebességhatárokat átlépni TILOS, az van a legjobban felháborodva, hogy nem takarodnak el előle, mert szerinte a KRESZ-ben le van írva, hogy a gyorsabbat el kell engedni. Igen, valóban le van írva, de az is, hogy a sebességhatárokat BE KELL TARTANI. Ajánlom nulladik lépésként aki az előző szabályt szajkózza ezen is elgondolkozni kicsit. És még annyi kiegészítés még, sokszor elhangzott, hogy ha ilyen letolós esetben valaki rálép a fékre az mekkora köcsögség, mert az büntetőfékezés. Hát szeretnél hozzátenni, hogy ez NEM az, hanem ez a KÖVETÉSI TÁVOLSÁG NEM BETARTÁSA fejezet. Büntetőfékezésnek azt hívják amikor valaki bevág a másik elé, pontosan a követési távolságába és ott fékez egyet. Érdekes és tanulságos olvasmány a KRESZ. És nem ajánlás, hanem kötelező jellegű szabályrendszer minden közlekedőnek. Nem megkérdőjelezni kell, meg okoskodni, hanem betartani. Igaz ez a sebesség korlátozásokra is, nulladik lépés sok embernek ahogy olvastam.

  • 2018.08.10. at 09:13
    Permalink

    Csak egy tök jo pelda a magyar mentalitasra…
    A nemeteknel eleg sok kisebb varosban, falvakban, rengeteg az egyenrangu utkeresztezödes, vagy sok olyan utszakasz, ahol latszolag magasabb rendü utvonalon haladok, de ervenyesül a jobbkez szabaly,es a jobbrol erkezöt el kell engednem.
    Aposomek voltak most nalunk latogatoban es jöttek hazafele bevasarlasbol…egyenrangu utkeresztezödes (csak aposom szamara nem volt az…). Jobbrol kukasauto, aposom gyengeden lassit, majd azzal a lendületettel gazt ad, hiaba mondta neki a nejem, hogy vigyazz, itt neki van elsöbbsege! Aposomnak allt feljebb, hogy miert is? Ö halad (szerinte) a magasabb rendü utvonalon, különben meg??!, ö gyorsabb a szemelyautoval, majd ö hamarabb elmegy, mit pofazik neki a kukasauto soförje? Na ez a mentalitas jellemzö nagyon sok magyarra…
    Szoval kis hijan megroppantotta a csepp Renault cliot egy kukasautoval…mert ugye nehogy mar…
    Ez csak egy kis kiterö volt, de ez altalanos Magyarorszagon..

Vélemény, hozzászólás?