Android Auto Magyarországon? Használhatod is meg nem is!

Mutatjuk, hogyan lehet működésre bírni hazánkban az Android Autót

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megszerzed az új autót, amit gondosan úgy választottál ki, hogy együttműködjön a telefonoddal és ne kelljen az offline térképek frissítésével bajlódni. Aztán összekötöd a kocsit a telefonoddal és csak a hibaüzenetek jönnek. De van megoldás.

Hirdetés
2007 volt az év, amikor az Apple bemutatta az iPhone-t és ezzel teljesen megváltoztak a zsebünkben lapuló kütyükhöz fűződő viszonyunk. Velünk van a telefonunk a nap 24 órájában az év minden napján, és már el sem tudnánk képzelni, hogy nem tudunk navigálni, nem tudjuk, hogy mikor jön a következő busz, vagy nem látjuk, hogy mit csináltak az ismerőseink. Nem mondunk le a folyamatos információfolyamról akkor sem, amikor a kocsiban ülünk. Mi több, a fedélzeti navigáció helyett is felpattintjuk a szélvédőre a telefont, és annak segítségével jutunk el A-ból B-be, elkerülve a dugókat, útlezárásokat. Gyakran nem is használjuk a fejegység navigációját, mert nem elég naprakész a térkép és a forgalominformáció. Rájöttek erre az autógyártók is, és pár éve elkezdték felkészíteni a modelljeiket az Android és Apple telefonokkal való kommunikációra. Ennek megtestesülései lettek az Apple CarPlay és az Android Auto kompatibilis rendszerek, de működik a "képernyő tükrözős" Mirror Link is. Használhatnánk is bármelyiket, de azért akadnak nehézségek a zöld robotos (értsd: Android) megoldásoknál. Nézzük, mi történik, ha egy 1-2 éves telefonnal beülünk az autóba és szeretnénk a navigációt kitenni a központi kijelzőre.
Hirdetés
Eddig csak Bluetooth-os kocsikkal jártam, vagy olyan autókkal, amiben bár a navigáció már benne volt, a telefonintegráció még nem volt valami szoros. Aztán az év elején egy közepesen felszerelt Skoda Octavia használója lettem, amiben már színes egérmozin lehetne nézni a telefonos applikációkat. Elméletben. A gyakorlat ugyanis az, hogy ez közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik első olvasatra, na meg nem is minden alkalmazás autókompatibilis. Ha minden a nagy könyv szerint működne, akkor letöltenénk az Android Autót az okostelefonunkra, összedugnánk a kocsival, ami rögtön felismer mindent, és már kint is a térkép a kijelzőn. Elméletben.
Összekötöttem a telefont a kocsival egy USB kábel segítségével, majd megnyomtam, hogy csatlakozzon a fejegység az Android Auto szolgáltatással.

Rövid gondolkozás, megerősítés kérése, majd kiírta a multimédiás rendszer, hogy szerinte nem vagyok Android Auto kompatibilis.

Pedig hát hogy a fenébe ne lennék - gondoltam én. Aztán gyorsan átnyálaztam a telepített alkalmazások listáját a telefonon és rájöttem, hogy az Android Auto tényleg hiányzik.
Hirdetés
Második lépés, az Android Auto letöltése. Informatikus szakmámból adódóan úgy éreztem, hogy ezzel nem lehet gond. Play Store megnyit, android Autóra rákeres... és... semmi. Na de miért? Még egyszer! Keresés: Android Auto. Semmi. Rövid Guglizás után felháborodott kommentek ezrei minden platformon.

Az Android Auto nem használható Magyarországon, legalábbis Android 9 és korábbi verzióknál.

Nekem meg pont egy Android 9-et futtató Samsung Galaxy S8-am van. Azért az emberek leleményesek és rájöttek már mások is, hogy a Google korlátozásainak áthágására komoly igény van, így a legtöbb alkalmazás nem csak hivatalos forrásból szerezhető be, hanem alternatív csatornákon is.
Az egyik ilyen szolgáltatás az apkmirror.com, ahol szinte minden alkalmazás fent van ugyanúgy, mint a Google Playben, és rendszeresen frissítik is őket. Ha innen telepítünk bármit, akkor azok az alkalmazások nem fognak frissülni automatikusan, tehát az új verziók telepítéséről nekünk kell gondoskodni. Aztán a másik nehézség, hogy legalább 4 különböző architektúrára állnak rendelkezésre az alkalmazások, ki kell tudni választani a telefonunknak megfelelőt. A magam részéről fogalmam sem volt, hogy milyen rendszerre épül a telefon, de a Google most is segít, csak be kell írni a telefon típusát és az acrhitecture kifejezést.
Az alkalmazás letöltése után el kell indítani és egy párszor megerősíteni, hogy nem hiteles forrásól is hajlandóak vagyunk telepíteni a programot. Az Android jó fenyegetően hozza tudtunkra, hogy ezzel súlyos károkat is okozhatunk és csak akkor tegyük meg, ha 100%-ban biztosak vagyunk a dolgokban. Ha megtörtént a telepítés, akkor még közel sem vagyunk kész. Beindítjuk a kocsit, csatlakoztatjuk a kábelt a kocsihoz és a telefonhoz, és várunk. Majd megjelenik a kijelzőn egy üzenet, hogy akkor most a Bluetooth leválasztásra kerül. Na de akkor fog működni a kihangosító? Vissza az egész?
Hirdetés
További olvasgatás után rájöttem, hogy a kihangosítás ugyanúgy működik, csak nem a Bluetooth lesz a közvetítő csatorna. Akkor lépjünk is tovább. Autó indít, telefonnal összeköt, kapcsolódást a kocsin jóváhagy, aztán most meg a telefon pittyeg, hogy azon is hagyjam jóvá. Rendben van, nyomom a megerősítést, csak haladjunk már. Tádáááám! 3 megerősítés, fél óra netezés, alkalmazás-letöltés és -telepítés után sikerült elérni, hogy működjön együtt a kocsi és a telefon. Úgy, hogy ennek az egésznek simán mindenféle trükközés nélkül is kellene mennie. Hogy egyszerű-e? Nem. Működik? Igen. Az egész mizéria nem is lenne, ha simán gyárilag telepítve volna az alkalmazás a telefonra, vagy a letöltés nem lenne korlátozva idehaza. Plusz még a tengernyi megerősítés, hogy ezt az egészet biztos akarom. Hogy mit kaptam ezután? Teljesen jól működő Google Mapst és Waze-t a kocsi kijelzőjére, ami sajnos túlságosan lent van. Sokszor azon kaptam magam, hogy lefelé nézek és nem az utat, így inkább visszatettem a telefont a szélvédőre.
Ettől még a megoldás borzasztó hasznos lehet, nem beszélnék le róla senkit, de nem lehet az várni, hogy a telefon minden funkciója megjelenjen az autóban. Nem erre van kitalálva, hanem csak a vezetéshez vagy a vezetés közben szükséges információk közlésére, amit meg is ad nekünk, és ez sokszor nagy segítség, mert hiába van lent a kijelző, a telefon az audiorendszeren keresztül szól, online navigációja azon keresztül beszél, és nem is kell feltétlenül kitenni a szélvédőre, hogy ott korlátozza a kilátást.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.04.30. at 18:59
    Permalink

    Arról nem is beszélve, hogy ha nem frissited folyamatosan a közvetítő és használt appokat, nem indul el. Ha meg igen, egy nem túl acélos teló megtelik és azért nem megy semmi. Aztán az Android autó APK nem frissíthető, csak torolheto, aztán a legújabb újra telepitendo vagyis kezded elölről. Kb minden hónapban. Jó lenne, ha nem lenne szar és körülményes. A jó gugölös anyjukat. Az iOS sokkal jobb ebben, grafika szempontjából pedig VHS kontra 1080p a különbség. Android p20am van, ezen soso stabil, de előtte Samsung J3 borzasztó.

    • 2020.05.02. at 13:06
      Permalink

      1, Android auto tapis fejegység nélkül, magában a tartóban telefonon is jó, a carplayt így nem lehet használni.
      2, Évente 3-4x kellett leszedni az apk-t amíg nem volt félig támogatott itthon.
      3, Bár Android 10el megjelenik, idági magyarul olvasta fel az üzeneteket, a hivatalos még angolul.
      4, Ioshez elvileg már működik a gmpas, mert a térképek az nem hogy rossz vicc, hanem egyenesen emberek átverése. Van még N78-am is itthon, az a gamrin XT-vel ügyesebb, jobban látható, megjegyzi a tájolást, nem melegszik folyamatosan túl a telefon mint a cége szifonom, és még este is látszanak vele az utak (amellett hogy hiába tud forgalmat papíron, mindig belevinne a dugóba).
      Eltekintve attól hogy mind a gps, mind a térerő érezhetően gyengébb az SE-n (és elődein is) mint a a droidos telefonjaimon.
      5, Nem tudom hogy jön ki felbontásbéli különbség, lehet nagy képernyőn látszik valami, amiket próbáltam ott nem láttam semmi különbséget.
      6, Aki olyan telefont vesz ahol az alkalmazások frissítésére sincs hely, annak nyilván nem okostelefon kell; ez user error vagy tudatlanság (J széria meg még Samsungon belül is elég gyenge, de legalább eléggé túlárazott ahhoz képest hogy milyen). Megjegyzem ios-es kollégák ezzel még jobban szenvednek SE-nél korábbi készülékekkel. De ezt nem hoznám fel érvnek, mert az almáson túl a többi telefon olcsó volt és minden egyéb is problémát okoz egy olyan telefonnak amire 20-30 megás programok nem férnek fel (ott memória és a kijelző is karcsú lesz valószínű a navigáláshoz).

      7, Tegyük hozzá hogy legtöbb programban lehet állítani hogy beszéd közben legyen-e hangutasítás vagy nem, de olyankor bekapcsolva hagyom a kijelzőt (általában lenyomom navigálás közben).

      Régebben nem szerettem, de az utóbbi pár évben áttértem a szellőző rácsra (mindig a jobb középsőre rakom) rakható telefontartókra, mert egyre több (erősebb vagy ios-es) készüléknek van melege akár töltés nélkül is, de töltéssel meg főként; plusz általában stabil is is elég magasan is van, és nyújtózkodás nélkül elérem a telefont szükség esetén – ami szerencsére ritkán kell mert az egyik autó gyárilag BT-os, a másikba pedig jó minőségű, autó rendszerére FM-en sugárzó BT transzmittert használunk, így a hívások lebonyolítása odanézés nélkül megy.
      Érdemes lenne talán ezekről is cikket írni, mert meglepően kevesen ismerik (pl Vanjew C57, Baseus BS01; vagy ahol van vonalbemenet és/vagy távol a szivargyújtó, oda Taotronics TT BR04, stb).

  • 2020.05.01. at 11:36
    Permalink

    Valóban körülményes a dolog, nem értem, miért nem teszik be a Magyarországon is elérhető programok közé, hiszen igény valószínűleg lenne rá. Így kicsit utána kell nézni, de azért megoldható. Én nem mindig szeretem ezeket az “all in one” megoldásokat. Amikor együtt használom a telefont és a navigációt, előfordult, hogy éppen hívtak, amikor kanyarodni kellett volna. Vagy ha a navi és a rádió van együtt, van, hogy nem hallom a híreket (mondjuk ez nem akkora baj 🙂 ), mert éppen mond valamit a navi.

  • 2020.05.02. at 00:21
    Permalink

    A szerény VW tipusokban jól látható szemmagasságban van a nagyméretű képernyő és tökéletesen működik az Autó Android Magyarországon. (Nem kell hozzá szaktudás, általános iskola 5. osztály.)

  • 2020.05.07. at 07:15
    Permalink

    Nem a működés a gond, az, hogy nincs fönn a playban és így frissítés sincs. Én tudom, hogyan kell, ezért is írtam le, de tapasztaltam, hogy 50+is ügyfél nem is érti, mindig jön vissza, Hogy csináljam meg mert már megint nem megy. Új autót árulok, innen tapasztaltam.

  • 2020.08.14. at 10:47
    Permalink

    Végül melyik változatú android auto ment fel a 9-es androidos telefonodra? Nekem a Huawei y6 -ra nem megy fel a arm64-v8a az apkmirror.com-ról, elvileg az kell hozzá (ezen is 9-es andorid van)

  • 2020.10.05. at 11:20
    Permalink

    Szia. Évek óta használom, s elégedett vagyok az Android autóval (kivéve a frissítések macerásak)
    Most telefont váltottam, s a rendszer tartalmazza a progit, végre lehet frissíteni a google play-ből.
    A hangkeresésnél viszont csak egy automata beszél eléggé érthetetlenül.
    Hogyan tudnám újra használni ezt a szolgáltatást? Tapasztalt-e valaki hasonló problémát?
    Köszi, ha tudsz segíteni
    bartajenodr@t-online.hu

  • 2020.10.12. at 20:05
    Permalink

    Valaki , ha tud segíthetne. Előre is köszönöm. Honor 8, android 8-as. Júliusig tökéletesen működött az android auto alkalmazás az apkmirror. com oldalról letöltött file-lal. Atán persze frissíteni kellett, azóta a kocsi rendszere nem ismeri fel. A telefonon ott a progi, de az autóval összekötve -semmi. A kocsi menüjébe belépve nem találja a telefon android auto progiját. A verzió a telefonnak megfelelő, az utasítás kezelőben szerepló file tipus, gyári már második kábelt próbálom-semmi. Barátom 5 éves Lg telefonja meg fél perc alatt csatlakozott, nem is beszélve az Iphonról. Átnéztem az összes beállítást, azok rendben, persze miért is felejtettem volna el július óta. Lehet a google blokkolása már erre a Huawei termékre ilyen szinten is kihat? Köszönöm: Tamás

Vélemény, hozzászólás?