Így vertek át az 1983-as Golfom lakatolásával

800 ezret fizettem a semmiért, itt a lehetőség, hogy tanulj a hibámból!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Autótulajdonosként egyre nagyobb probléma a szervizeltetés: nehéz megbízható szerelőket találni, akik jó áron dolgoznak és nem csak jövő nyárra tudnak időpontot adni. Ennek ellenére nem szabad akárki kezébe adni az autót: vigyázni kell a kókler csalókkal.

Az ember hibázik, ez egy ilyen dolog. És én most hibáztam. Pontosabban nem is most, hanem nagyjából másfél évvel ezelőtt. Ekkor átadtam az 1983-as Golf I-esemet egy magát karosszérialakatosnak és autófényezőnek kiadó úrnak, hogy javítsa ki a kezdődő hibáit. Ebből egy több hónapon át tartó küzdelem lett egyáltalán azért, hogy visszaszerezzem az autómat, illetve rengeteg pénzt adtam ki a semmire, sőt, igazából arra, hogy rosszabb állapotban kapjam vissza az autót, mint ahogy odaadtam. A történetet éppen ezért a lehető legrészletesebben írom meg, és minden olyan pontra kitérek, ahol feltűnhetett volna, hogy valami probléma van a dologgal, hátha másnak stoptábla lehet egy-egy hasonló részlet a saját autójának javíttatása során. Eközben a bekezdések között arról láthattok képeket, hogy milyen állapotban kaptam vissza a Golfot az egész procedúra után: ilyen eredményre számíthattok a hasonló csalóktól.
Hirdetés
Véleményem szerint az egész helyzetet a jelenlegi magyar valóság szülte, már persze az én tévedésem és naivitásom mellett. Ha ugyanis nem az lenne a helyzet itthon szakemberfronton, amivel nap mint nap találkozhatunk, akkor erre a történetre esély sem lett volna. Az egész úgy kezdődött, hogy észrevettem egy számomra nem túl szimpatikus, kezdődő rozsdásodást az 1983-ban gyártott, több mint 1,2 millió kilométert futott Golfom alján, a bal első futómű egyik bekötési pontjánál. Elvittem hát megnézetni, hogy ez mégis mekkora probléma. Mint kiderült, közlekedésbiztonsági szemszögből még nem volt veszélyes a dolog, ám az egyéb javítandó területek érintettek szabad szemmel, utcaszintről is látható, színre fújt elemet is. Éppen ezért körbejártam a nagyjából 10 évvel és 200 ezer kilométerrel ezelőtt készült fényezést, és összeírtam az esztétikai problémáimat is az autóval kapcsolatban. Ez a 10 év alatt megrepedezett a gittelés a csomagtérajtón, elkezdett rozsdásodni a két ajtó alja, kapott egy horpadást az autó teteje, elkezdett rügyezni a bal hátsó sárvédő, illetve a szélvédő környéke, és ennyi kilométer alatt azért kellő mennyiségű kavicsfelverődést is összeszedett az autó. Félreértés ne essék, a beavatkozás nélkül is kaphatott volna még egy műszaki vizsgát a Golf: egy 40 éves, kilométermilliomos autóhoz képest kimondottan szép állapotban volt. Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy még csírájában el kellene fojtani ezeket a problémákat. Ugyanazt a három lépést választottam, amit 10 évvel azelőtt is: az autóról kerüljön le a festék, legyen kijavítva minden karosszériahiba, majd legyen lefestve az autó teljes egészében, egységesre.

A probléma ezzel, hogy egy 40 éves autóhoz erre a munkára nem igazán találsz szakembert Magyarországon.

A nagyobb karosszérialakatos műhelyek tele vannak táblázva enyhén sérült, fiatal autókkal, amelyeket a biztosító fizet, a kisvállalkozóknak sokszor nincs annyi helyük a műhelyben, hogy egy emelőt vagy aknát hónapokig foglaljon egy ekkora projekt, a szintén várólistás restaurátorok pedig jóval borsosabb áron és lényegesen hosszabb határidővel dolgoznak. Ami viszont a legrosszabb: senki sem fogja neked, mint tulajdonosnak elhinni, hogy amennyiben a festék alatt egy szitává rohadt autó fogja várni a lakatost, ami rengeteg extra munka és pénz, akkor azt valóban ki fogod majd fizetni, és nem fogsz félúton kihátrálni. Nagyjából két hónap alatt legalább 30 műhellyel beszéltem, a legtöbb helyen már az évjárata miatt elutasították az autót, látatlanban. Aki mégis megnézte, az sem adott rá árajánlatot. Egy lakatosműhely vezetője konkrétan így fogalmazott: "Nagyjából olyan állapotban van, mint egy 20-25 éves autó, teljesen menthető, de a 20 éves autót sem vállaljuk el." Ekkor egy ismerősöm felhívott, hogy talált egy lakatost és fényezőt egy személyben, aki elvállalná az autóm javítását, ráadásul olcsón, mivel ő maga is nagy rajongója a típusnak és szeretne részt venni az ilyen öreg Golfok megmentésében. Az ismerősöm, aki a "szakembert" ajánlotta, egy autókhoz értő ember, aki ekkor már látott referenciamunkát, és ő maga is erre a lakatosra kívánta bízni a dízel Golf IV-esét, ami számomra már egy kiváló kiindulópont volt. Találkoztam én is a magát fényezőnek-lakatosnak kiadó úriemberrel, mutatott nagyon szép autókat, amiket állítólag ő fújt, és nekem is elmondta, hogy részben a típus iránti szeretetből vállalná el a munkát. Ráadásul, mivel egy másik településen lakik és dolgozik, háztól házig viszi az autót, ami nekem egy komoly kényelmi segítség a munkám sűrűsége miatt. Így utólag belegondolva kezdett túl szép lenni a dolog ahhoz, hogy igaz legyen. Ám ez akkor és ott még nem tűnt fel. A továbbiakban nevezzük a "szakembert" az egyszerűség kedvéért Istvánnak, természetesen nem ez a valódi neve.
Hirdetés
Végül István 2022. október 5-én vitte el az autót, ám ekkor nem tudtam személyesen ott lenni, egy ismerősömnél hagytam a Golfot amíg munkaügyben úton voltam, és István onnan vette át. Egyébként sem igazán értem rá ekkortájt foglalkozni a dologgal: mivel az ismerősöm nem keresett, Istvántól pedig kaptam egy messenger üzenetet, hogy rendben megtörtént az átvétel, úgy gondoltam, hogy biztosan nincs probléma. Az eredeti megegyezésben 2022 novemberének közepe szerepelt, mint határidő a javításra, ezt az után állapítottuk meg, hogy István átnézte az autó alját is, és megnyugtatott, hogy nincsen semmi komoly probléma a Golffal. Átvételkor István az autó mellé két ajtót (egy új, autón még sohasem volt balost és egy kiemelkedő állapotú, használt jobbost), illetve 250 ezer forint előleget kapott. Természetesen az autó teljes mértékben működőképes állapotban volt, minden elektronika ellátta a feladatát, minden ajtó nyílt és záródott, és így tovább, csak a műszaki vizsga járt le róla. A megegyezésnek a javítás teljes fotódokumentációja is a részét képezte, hiszen a lakatolás minőségét el tudja rejteni a gitt és a festék, ezt szerettem volna elkerülni. Arról, hogy kapok-e majd számlát a mutatvány végén, egyszer sem esett szó. Eleinte István állítása szerint minden rendben haladt, csak épp a fotók nem jöttek. Amikor kerestem Istvánt, azt mondta, hogy nem egy nagy tech-guru, ezért problémába ütközött a képekkel, de a barátnője hamarosan fel fogja tölteni nagy felbontásban a fotókat. Elérkezett a november, amikor István jelezte, hogy a fagyálló cseréjét intézte az autóban, ám sajnos csak december elején lesz kész a munka. Én ekkor kezdtem először türelmetlen lenni, de nem a határidő, sokkal inkább a képek hiánya miatt. Már a végéhez közeledett 2022. decembere, amikor újra aktívan keresni kezdtem Istvánt. Fotókat természetesen még mindig nem kaptam, ám ekkor már a legtöbb esetben az üzeneteimre sem válaszolt, a telefont sem vette fel. Amikor végre sikerült elérnem, tájékoztatott, hogy a télen nem fogja tudni a fényezéshez megfelelő színvonalon felfűteni a műhelyt, így majd csak év elején tudja átadni az autót. Amint jobb idő lett, már családi katasztrófákra hivatkozott: beteg rokonok, megromlott magánéleti kapcsolatok sokaságát sorakoztatta fel, ezért nem készült még el az autóm. Ráadásul a barátnőjével is összeveszett, és a képek már a hölgynél vannak, azokat nem tudja küldeni.

Nálam nagyjából itt szakadt el a cérna.

Felkerestem az ismerősömet, aki ajánlotta Istvánt, majd kiderült, hogy még neki sem sikerült megegyeznie vele a másik Golfról, az a munka sem készült el az elmúlt hónapok során. Ekkor más módokon kezdtem kutakodni. Kiderült, hogy az úriembernek sem végzettsége, sem pedig hivatalos vállalkozása vagy műhelye sincs, az átvételről pedig semmilyen papírt nem hagyott hátra nekem. A címe egy nehezen fellelhető, a szerb-magyar határ mellett található tanya volt, amelyet kerítés és kutyák őriztek. Ha odamentem, senkivel sem tudtam beszélni. A hívásaimra és üzeneteimre innentől István már csak nagyritkán reagált, akkor is újabb kifogásokkal és hazugságokkal próbált ámítani. A rendőrséget sajnos nem érdekelte az ügy, mondván: ha tudom, hogy hol van az autóm, akkor nem lopták el. Továbbá az egyenruhások arról is tájékoztattak, hogy amit fent leírtam, az nem meríti ki a csalás fogalmát, illetve még engem próbáltak azzal ijesztgetni, hogy amennyiben valóban nem történt csalás, úgy én követek el rágalmazást. Végül 2023 márciusában, amikor éppen sikerült felvennem a kapcsolatot Istvánnal, írásban jeleztem, hogy elállok az üzlettől, szeretném úgy visszakapni az autómat, ahogy éppen van, lehetőleg azonnal. Továbbá, hogy amennyiben ez nem történik meg, úgy írásos bizonyítékom van erről az igényemről, illetve arról, hogy az autó nála van, és élni fogok a jogaimmal, hogy visszaszerezzem az autómat. Ekkor hirtelen újra megindult a kommunikáció. Még aznap kaptam Messengeren egy fényképet, amelyen az autó kezdő munkálatai látszanak, a rozsdának valaki már nekiállt koronggal a hátsó íven. Erről a képről István azt állította, hogy hónapokkal ezelőtt készült, mást nem tud most küldeni, de az autóm darabokban van és nem szállítható. Kaptam egy ígéretet, hogy egy héten belül kész lesz a Golf, és addig még várjak türelmesen, ám ekkor még csak sejtettem, hogy István vélhetően aznap állt neki az autómnak.

Végül három további határidő-módosítással 2023 áprilisában csörgött a telefon, hogy kész az autó, és aznap este, sötétedés után a lakásom elé hozza.

Ez számomra elfogadhatatlan volt, hiszen egy lakatos- és fényezői munkát nem voltam hajlandó sötétben átvenni, ám István arra hivatkozott, hogy el kell utaznia másnap hajnalban, így lényegében vagy most, vagy soha. Itt szeretném leszögezni, hogy engem ekkor már inkább csak az érdekelt, hogy visszaszerezzem az ereklyének megtartott első autómat, amelybe több mint 200 ezer kilométert tekertem, illetve amelyre milliókat költöttem az elmúlt évtized során. Végül István belement, hogy néhány órával korábban, még sötétedés előtt, egy közeli autómosónál adja át a Golfot. Szemtanúval érkeztem a helyszínre, ám sem Istvánt, sem a Golfot nem találtuk ott. Órákig vártunk, üzeneteket küldtünk, próbáltuk hívni. Ezekre vagy nem jött válasz, vagy a kapkodva küldött üzeneteiben azt állította, hogy épp úton van, netán valamilyen problémába ütközött út közben. Végül sötétedéskor megjelent a műszaki nélküli Golffal, ám tréler helyett az autó saját erejéből közlekedve, mindösszesen egy kísérőautóval. Ekkor hosszas vita kerekedett, a fényezés színvonala ugyanis láthatóan köszönő viszonyban sem volt azzal, amiben megegyeztünk. István azonnal leszögezte, hogy alku nincs, a teljes fennmaradó összeg fényében hajlandó átadni az autóm egyetlen kulcsát, és ha ez nem tetszik, akkor megy is tovább az autómmal, és majd szóljak, ha hajlandó vagyok kifizetni az ő "tisztességes munkáját".

Megelégeltem a helyzetet és döntést hoztam.

10 év munkája és emlékei vannak abban az autóban, nem fogom hagyni, hogy ez a "kiváló szakember" ismét elhajtson vele, amikor fél évig küzdöttem azért, hogy visszaszerezzem. Átadtam a pénzt. Szívesen írnám azt, hogy nem kellett volna, ám így jártam jobban. Mert bár az autómat egy tetemes összeg kifizetése után úgy kaptam vissza, hogy egy árva csavar sem volt rajta - vagy épp benne - rendesen meghúzva, a teljes kábelköteg szét lett barmolva, illetve nem csukódott a frissen felrakott, új, balos ajtó, ez még mindig jobb, mint ahogy az ismerősöm járt: ő 2024. március 9-én kapta vissza a Golfját, hasonlóan elfogadhatatlan állapotban. István munkája által a Golfom csak messzebbre került egy sikeres műszaki vizsgától, ám amikor alig néhány perccel a kulcsok visszavétele után erre rájöttünk, akkor már elkéstünk. Messengeren tiltott és jelentett, a telefonszámomról érkező hívásokat soha többé nem vette fel. Egyszer egy másik számról, rögzített vonalról sikerült elérnem, a nagy mentegetőzés közben pedig lényegében mindent elismert, ami történt.

A probléma, hogy Magyarországon ez a történet sem a fogyasztóvédelmet, sem a rendőrséget, sem pedig az adóhatóságot nem érdekelte, illetve hiába próbáltam leperelni valakiről a káromat, akinek papíron semmi vagyona sincs.

Végül megelégeltem a különböző ügyvédekhez és hivatalokba járást, és megcsináltattam az autón az István által okozott, a lakatolástól és festéstől független károkat. Tucatnyi rögzítőpatentet és csavart kellett pótolni, a kábelköteg javítása pedig több munkanapot vett igénybe. 2023 nyarán a Golf leműszakizott, ám már ekkor rügyezni kezdett rajta a rozsda mindenütt, ahol korábban probléma volt a festék alatt. Végül 2024 januárjára sikerült egy valóban megbízható lakatosműhelyt találnom, akik elvállalták az autó szakszerű javítását. Ekkor derültek ki azok a szakszerűtlenségek, amelyeket a cikk bekezdései között, illetve a galériájában láthattok. Kiderült továbbá, hogy az autó állapota közel sem olyan fényes, mint ahogy azt István állította, illetve a rezsióradíjak és az anyagköltség is jóval többe kerül most, mint másfél évvel ezelőtt. Ezt követően egyetlen alkalommal találkoztam Istvánnal, akkor sem önszántamból. A találkozásunk során először azt állította, hogy ő hibátlan munkát adott át, majd amikor szembesítettem a cikk galériájában is látható képekkel, hirtelen átváltott arra, hogy én kértem ilyen színvonalon a lakatolást, mivel nem értékes az autó. A tanulság tehát egyszerű: hiába drága, hiába nem érsz rá, illetve hiába ajánlja bárki is az adott szakembert, ma Magyarországon csak a saját szemednek szabad hinni, ha autót szeretnél javíttatni. Oda kell menni, meg kell nézni a műhelyt, előre utána kell járni, hogy legálisan működik-e, és minden esetben kizárólag személyesen, munkalap és átvételi papírok ellenében szabad autót kiadni a kezetekből. 10 évvel ezelőtt ilyesmiről szó sem volt, az öreg szakik, akik 2014-ben megcsinálták a Golfom karosszériáját és festését - egyikőjük jelenleg nyugdíjas, a másik már nem él - minden téren tartották a szavukat: ahhoz is, amiről volt papír, ahhoz is, amiről nem. Ez már nem az a világ. Én a történteket magamban lezártam. Elkönyveltem tanulópénznek a Golfra kifizetett 800 ezer forintot, és őszintén remélem, hogy soha többé nem fogom látni Istvánt. Az élet megy tovább, így az egyetlen dolog, amivel valóban javíthatom a helyzetet, hogy ezt megírtam. Hátha emiatt kevesebb embert tudnak átverni az Istvánhoz hasonló csalók.

Tanuljatok tehát a hibámból: akár a szakemberhiány, akár a pénztárcátok vastagsága szab határt egy munkának, ne nyugodjatok meg addig, amíg nem találtok valóban korrekt és számonkérhető műhelyt, és kétszer is gondoljátok meg, hogy kinek és milyen körülmények között adjátok át az autótok kulcsait.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2024.03.26. at 07:42
    Permalink

    Kedves Kornél!

    Köszönöm a cikket, tanulságos! Az külön szép benne, hogy már beajánlásban sem lehet bízni! Illetve miért utólag megy a “nyomozás”, ami eredményt is ad. Írta, hogy mindenki a saját kárán tanul, de ezek fontos körök, ha megvannak hozzá az eszközök.

    Egy dolgot hiányoltam. Mi anno Talbot Samba lakatolás és újrafestés után kaptunk egy doboznyi alkatrészt, hogy összeszerelés közben/után már nem tudták hova való 🙂
    Akkor ebben a történetben a “szakember” csak a csavarok egy részét hagyta el és a kábelköteget rontotta el

  • 2024.03.26. at 09:16
    Permalink

    Először is, ha nem érsz a számlával semmit akkor olyan valóban szakembert kell keresni ahol a saját házához viszed. Ha nincs csúcsra szerelt műhelye az nem tragédia de látni kell a flexet, a hegesztőt, legalább egy zárt garázst!!! és nem árt ha a pormentes fényezőműhelyt is. Ezekkel is lesznek kóklerek ahogy egy csúcsra szerelt műhelyben is.
    A beajánlásos ismerős után is ki kellett volna bukjon kapásból ez.
    Ezen kívül a beajánlóval soha többet nem beszélni.
    Ha viszont ő is idióta volt akkor fel kellett volna tűnjön ez korábban hogy ő is semmirekellőkben bízik.
    Tele az ország saját magát szakinak kiadókból ismerőseim is szaladnak bele ilyenekbe (jót röhögök) mert nem kérdeznek meg előtte kit ajánlok, én meg lakatolást nem vállalok, még ha tudnék is.
    A márkaszervizek is megérik a pénzüket- vagy nem fizetik rendesen a szerelőt ő meg látványszerel ha maradni akar ott, vagy megfizetik, de ott magasak az árak, nagyon.

  • 2024.03.26. at 20:14
    Permalink

    Kemény szavak lesznek,de ez az igazság!
    Autós ujságíró és ilyet csinál???Akkor hogy fogadja meg az olvasó a tanácsait???
    No comment.A 30 éves Corsámat is ismerőshöz viszem,akit ismerek,segítek neki ,mert igy látom milyen lesz,de amúgy se verne át.Es igen ,várok rá 2 hónapot is.Egy ilyen Golfra meg vagy rá kell költeni 1- 1.2 milliót és jó lesz,vagy ha nem akarja ezt,akkor használhatóvá tenni olcsóbban és használni.

  • 2024.04.02. at 07:31
    Permalink

    Elég nehéz eldönteni, hogy mit lehet tanulni ebből a történetből. Nehéz együttérzőnek lenni, mert kicsit olyan olvasni, mintha direkt lettél volna ennyire hülye a barátoddal együtt, mert önszorgalomból ez nehezen elképzelhető. Összefoglalva: odaadtad valakinek az autód, hogy az adja oda egy harmadik félnek aki legalább 50%-kal olcsóbban dolgozik, de sem a referencia munkáit, sem a műhelyét nem látta senki. Mindezt papírozás, és bármi nélkül. Neked pedig nincs pótkulcsod sem a saját autódhoz. Nem a te hibád, hogy valaki egy becstelen senki, de te is kicsit lütyőnek tűnsz ebből a történetből.

  • 2024.04.03. at 19:31
    Permalink

    Tipikus mai történet.
    Pesti vagányokat megkoppasztó délvidéki szélhámos.
    Mint írtad, nagy becsben tartott autódat odaadod egy idegennek, úgy, hogy ott sem vagy, mert nem érsz rá.
    Ez kb olyan, hogy odaadod a 8 éves gyerekedet az első szembejövő idegennek, hogy vigye el edzésre.

  • 2024.04.08. at 08:05
    Permalink

    Vegyuk tudomasul, h a markaszervizek is szarok. Fiam 8N- es TT- jet vittuk a megvetel utanira az erdi audiba, hihetetlen dolgokat muveltek. Csak 1 pelda: kicsereltek a speci ultetest/szelesitest gyarira. Nem kertuk. 1.3millkat fizettunk, s mar a hazauton produkalta azt a jelenseget, amiert foleg bevittuk. Ad hoc leallt neha menet kozben. Bizony idegesito & veszelyes ez. Visszafordultunk. Ottfogtak ujabb 1 hetre. Feklampa kapcsolotol kezdve softverfrissitesig mindenert levettek minket. Fotengely jelado cser stb.
    Hibasan vettuk visszza…
    Szoval markaszerviz felejtos legyen!

Vélemény, hozzászólás?