Mibe és miért fáj az autóátírás?

Hogyan kell átírni ma egy autót?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hazánkban egy autó lecserélését nem csak a megfelelő új példány megtalálása nehezíti, hanem a hivatalos névre vétel is. Az ugyanis se nem olcsó, se nem egyszerű procedúra.

Korábban már hangot adtunk azon véleményünknek, hogy az autóátírás költségei nehezítik az autópark megújulását, ez évtől azonban fokozottan így van ez. A gépjármű-átírási, hivatalosan vagyonszerzési illeték ugyanis úgy lett igazságosabb, azaz az idősebb autók esetén olcsóbb, hogy gyakorlatilag azok díja maradt változatlan, s az újaké nőtt meg, jelentősen. Általánosítani persze nehezen és csak torzítva lehet, ugyanis az egész rendszer átalakult, a korábban motorméret alapján kiszabott díjat teljesítmény alapján kalkulált váltotta fel.
Vagyonszerzési illeték mértéke (Ft/kW)
kW 0-3 év 4-8 év 8+ év
0-40 550 450 300
41-80 650 550 450
81-120 750 650 550
121- 850 750 650

Bár a legkívánatosabb használt autó az 1-2 éves, újkori árának már jelentős részét elveszített, de még újszerű állapotú példány, átírási költség, azaz vagyonszerzési illeték szempontjából egészen 4 éves korig a legmagasabb díjak élnek - igaz 4 éves kortól sem komoly mértékkel, nem egész 20 százalékkal csökkentett összeg fizetendő, abból pedig további harmadrésznyit engednek el 8 év után. Konkrét összegek és példák táblázatunkban, lehet fogni a fejeket, hogy micsoda pénzeket kell befizetni, ha egy vevő eleget kíván tenni a jogi előírásoknak, s a vásárlást követő 15 napon belül bejelenti a "Gépjármű tulajdonjogában bekövetkezett változást". Nem érdemes elfelejtkeznie róla, ugyanis az előírások szerint az eladó is jelenti a változást, ő ráadásul 8 napon belül, mellyel magát óvja az esetleges bírságoktól, az autóval elkövetett bűncselekményektől.
Hirdetés
Átírási költség (Ft)
Modell Eredetvizsga Forgalmi engedély Törzskönyv Vagyonszerzési illeték Összesen
Suzuki Swift 1.0 GL (53 LE), 1995 17 000 6000 6000 11 691 40 691
Dacia Logan MCV 1.5 dCi Ambiance (68 LE), 2007 18 500 6000 6000 27 500 68 000
Opel Astra H Caravan 1.7 CDTI Cosmo (110 LE), 2009 18 500 6000 6000 60 661 101 161
Ford Focus 1.6 Ti-VCT Trend (125 LE), 2011 18 500 6000 6000 68 933 109 433
BMW X3 3.0 d (204 LE), 2005 20 000 6000 6000 112 500 144 500

A vevő, azaz az új tulajdonos azonban nem csupán a befizetendő illetékkel kell, hogy szembesüljön, azt is érdemes tudnia, hogy az autó átírása messze nem egyablakos és költségmentes procedúra. Első lépésként például szükséges hozzá az eredetiség-ellenőrzés, közismertebb nevén eredetvizsga elvégeztetése, melynek díja személyautó esetén 1400 cm³-ig 17 000, 1401-2000 cm³-ig 18 500, 2001 cm³ felett 20 000 Ft. Noha a legtöbb esetben ennek elvégeztetése a vevőre hárul, érdemes azt még a szerződés aláírása és a vételár kifizetése előtt elvégeztetni, a pénz átadását és a szerződés megírását akár e vizsgálat utánra időzíteni, hogy a vevő ne kerüljön szorult helyzetbe, ha ott kiderülne valami az autóról.
Fontos, hogy az előírásoknak megfelelő adásvételi szerződés rögzítse a tulajdonosváltást, ellenkező esetben az okmányiroda nem fogja bejegyezni az új tulajt, s utóbbi okból még néhány egyéb formai kritériumot is szem előtt kell tartani az okmányiroda felkeresése előtt. Nem csak a forgalmi engedélyre, a törzskönyvre is szükség van az új tulajdonos regisztráltatásához, tehát azt is el kell kérni az eladótól, továbbá ha az a forgalmi engedélyből nem megállapítható, a műszaki érvényességet igazoló Műszaki Adatlapot is le kell adni. Szükséges továbbá igazolás a meglévő, fedezettel rendelkező kötelező biztosításról, természetesen az eljáró személynek is igazolnia kell önmagát, s amennyiben nem saját nevében jár el, meghatalmazását teljes bizonyító erejű magánokirattal vagy közokirattal kell igazolnia. Amennyiben a vásárló jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, 3 hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzéssel, cégkivonattal vagy ezek közjegyző vagy ügyvéd által hitelesített másolatával, hiteles aláírási címpéldánnyal, illetve az eljárási jogosultság igazolásával felszerelkezve érdemes csak az okmányirodánál kopogtatni.

Tapasztalataink szerint a rendszerbe van programozva a várakozás, még előzetes időpontfoglalással is 2 órás időintervallum lőhető csak be, az okmányirodába beesve pedig utóbbi duplájával is gond nélkül számolni lehet. Ráadásul minden szükséges igazolással nem is tud felszerelkezni a vevő, a vagyonszerzési illetéket az okmányirodában kiállított csekk alapján, postán kell ugyanis befizetni. Hivatalosan utána új sorszámmal kerülhet sorra ismét az átírást igénylő vevő, a gyakorlat szerint azonban sokszor soron kívül is vissza lehet kerülni az ügyintézőhöz, s már csak a forgalmi engedély, illetve az új, a friss tulajdonos nevére szóló törzskönyv egységesen 6000 forintos illetéke fizetendő ki, s már nyomják is helyben az új névre szóló forgalmit.
Mindez leírva sem egyszerű, a valóságban pedig zsúfolt iroda, várakozás és zsibongás képzelendő hozzá. Csoda, hogy vannak vállalkozókedvűek, akik szolgáltatása nem más, minthogy vállalják az ügyintézést? Az ugyanis sajnos van annyira macerás és lassú, hogy megérje akár 10 ezer forintot is fizetni egy strómannak, aki nem csinál mást, mint türelmesen kivárja a sorát - optimális esetben. A többiek számára kevésbé szerencsés helyzetben - kapcsolatrendszerét kamatoztatva - soron kívül kerül előre vagy intéz egyszerre több ügyet, s így tartja fel a sajátjukat intéző halandókat. Az átírás lassúsága talán csak egyvalamire jó, mire a végére kerül a kuncsaft, már talán nem is az ügyintézés amúgy súlyos költségét, hanem annak menetét érzi nagyobb veszteségnek és egyben bosszúságnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 23:06
    Permalink

    Nahät, nahät. Ime, hogy mutatkozik meg a tarsadalom ertelmi kontrasztossäga eme ket hozzäszoläsban.
    A legnagyobb baj csak az, hogy 1000 Farkasfalka tipusu emberre 1 Vidi500 jut.
    Na ezert tart itt ez az orszäg.
    Nem vagyok rasszista, ideologiai alapja van annak hogy kit miert gyülölök.
    Engem baromira nem erdekel kinek hany davidcsillagos dollärja van, amig ervenyesül az elni es elni hagyni elv, de a kapzsisäg olyan formäja hogy nyomorba döntjük a mäsikat azert hogy többünk legyen, räadäsul ugy, hogy baromira nincs rä szüksegünk, na erre egy nepseg kepes csak kerek-e vilägon.
    Amugy meg a szentföldön közel nincs akkora strategiai vizkeszlet, es földrajzilag sincs olyan helyen, hogy pont a közepvonal legyen nyugat es kelet között, mint az “uj hazäban”…

  • 2017.10.30. at 23:06
    Permalink

    Hhmmm hmmmmm:-)))) Na igen, véleményt nem nyilvánítok ez ügyben nehogy éjjel elvigyenek,vagy a nav munkatársai velem kezdjék hétfőn a műszakot. :-)))

    Vagy már ez is megnyilvánulás volt a részemről?!? :-))))

    Mindenesetre az eredeti témától jól eltértetek fiúk. :-))))

  • 2017.10.30. at 23:06
    Permalink

    Nekem egészen más jött le Roland 35CSi véleményéből, mint amire reagáltál.
    Testközelből ismerem azokat az érzéseket, amit Roland megpendített.
    Mi magyarok, különösen Amerikából nézve igazából nem is tudjuk, mennyire át vagyunk verve, legfeljebb csak sejtjük.
    [i]1, “Ha jó helyen vagy,nem értem mit hőbörögsz.” [/i]
    Túl kell látni magunkon. Attól ha valaki külföldön él, még megmarad magyarnak, és nyomon követi hazája (volt hazája) sorsát, benne az emberekét is, jobban mint gondolnád.
    [i]2, “Mit szóljon akinek nincs lehetősége lelépni?” [/i]
    Mindenkinek van lehetősége lépni, csak venni kell a bátorságot, és vállalni a vele járó megpróbáltatásokat!!!
    3, [i]“Ha már meg említetted newIzraelt,milyen érzés amcsiba a Dávid csillagos dollárt zsebre tenni.”[/i]
    Amerikában rang és dicsőség zsidónak lenni. Amerikában a magyar értelembe vett rasszizmus semmilyen értelemben nem létezik!!! Egyébként szerintem Roland New Izrael megnyilvánulása nem rasszista jellegű.
    A “szentföld” a mai viszonyok között, tehát politikai, éghajlati, gazdasági szempontból nem kedvező helyen van, és bizony van logika abban, amit Roland mondott…

  • 2017.10.30. at 23:06
    Permalink

    Ha jó helyen vagy,nem értem mit hőbörögsz. Mit szóljon akinek nincs lehetősége lelépni? Ha már meg említetted newIzraelt,milyen érzés amcsiba a Dávid csillagos dollárt zsebre tenni. Az nem zavar?

  • 2017.10.30. at 23:06
    Permalink

    A cikk teljesen jo, kb. annyit fuznek hozza, hogy mikor irattam at, illetve irattam volna at a kocsimat, minden nalam volt, erre ugyintezo aszondja kell meg egy papir a banktol, mer a kocsin valaha az osidokben hitel volt, es kell az azt lezaro igazolas, hiaba lett kifizetve meg van mar nalam a torzskonyv meg minden anyam fasza, analkul mehetek a picsaba. Na, telefon a tulajnak, termeszetesen a okmanyirodaban eltoltott 2 oramat baszhattam, a tulaj nemerti, majd utananez, meg kulonben is minek az ha ott a torzskonyv blabla, na az a lenyeg hogy a sok fassagot en is valami raeros(bennfentes) emberre kellett bizzam mer a fasznak van ennyi ideje meg turelme ehhez a szajbakurt jomagyar rendszerhez.
    Ebben a kurva orszagban kapcsolatok nelkul ha normalisan akarsz elni MEGDOGLESZ.
    A kibebaszott adoknak es illetekeknek hivott rablasrol nem is beszelve.
    3 evig dolgoztam ausztriaban, most 2 hete vagyok amcsiban, tudjatok mit mondok? A magyar atlagember egy kibaszott adofizeto, a tarsadalom legaljat es legtetejet eltarto berrabszolga.
    Az allamforma meg egy eltorzult rablokapitalizmus. Baszki ha nem eltem volna benne, nem is hinnem el.
    Hiaba nincs mese mar tisztan latszik hogy ez tudatos nepirtas, kell a hely newizraelnek.
    Az emberi evolucio egy ujjabb lepcsofokahoz ertunk, ahol a kivalasztodas anyagi alapon fog tortenni, csak annyi a kulonbseg hogy ez egy teljesen tudatosan kitervelt es veghezvitt folyamat.

  • 2017.10.30. at 23:06
    Permalink

    Hú de milyen egy kö…g egy ország ez…. Csak fizess és fizess és fizess. Nem érdemes ezeknek egy fityinget se adni.
    Szerencse már kiköltöztem. Sógorom ma íratott nevére egy Lagunát itt Németországban és ötven-valamennyi euróba volt neki.
    Nesze neked Magyarország…. “Ami jár az jár” :)))

  • 2017.10.30. at 23:06
    Permalink

    Angliában élek autóáriás egy db postai bélyeg arába kerül.Kb 150 magyar forint.Nem szopatják az embert napokig.Nem kell eredetiségvizsgálat biztosítás műszaki a felmenőid anyakönyvi kivonata 30 napnál nem régebbi vérvétel a kutyád oltási könyve stb.Undorító

  • 2017.10.30. at 23:06
    Permalink

    58,5 euro volt a volvo, otthon mivel 132kw átírási illetékkel eredetiség vizsgával forg-i törzskönyv összesen 116300ft lett volna ha otthon veszek ilyen kaliberű autót, na és ez a szánalmas.

  • 2017.10.30. at 23:06
    Permalink

    Sajnos én is most veszek autót és egy nyomorult dízel astrának is 60e ft az átírása…nem csondálom, hogy évek óta csökken a bevételük. Nem lenne egyszerűbb visszavenni a felére és nőne a vásárlási kedv? Ááá dehogy…Ismerősöm most vett németben volvot, 120 euróból ét volt íratva, Új rendszámmal! Itthon 140e lett volna. Plussz regadó…

  • 2017.10.30. at 23:06
    Permalink

    Saját eset: tavaly amikor megvettem Primeramat ért egy kis kellemetlen meglepetés a biztosítóval. Mivel kit dolgozom hétvégére jöttem haza, és azona bizonyos szép szombati napon elautóztam megnézni a kiszemelt kocsit, amit el is hoztam. Tehát szombaton. Hétfőn vittem szerelőmhöz, ők kötöttek nekem online biztosítást. Mondom eddig minden király, az átírást is megcsinálják. 1 hónapra rá jövők haza és látom, hogy megjöttek a biztosítási papírok, amin szerepel, hogy 2 napig fedezetlen volt az autó. Bemegyek a biztosíthoz, hogy mi a retek van. Ott a hölgy engem néz hülyének, hogy hát ezaz én hibám, mert nem kötöttem a kocsira biztosítást. Erre csak egy kérdést tettem fel neki:” Hölgyem, ön úgy megy autótvenni 150 km-re, hogy előtte köt rá egy 50e ft-os biztosíást?” Néz bután, és válasz ez a szabály….
    Egy kicsit fos a biztosítási rendszer.

    A hogy kéne átíratni: szintén saját példa az idén vett volvo s60-l, igaz németországban:
    kb 20 perc, reggel 7től lehet menni, ilyenkor szinte senki sincs. Saját rendszámmal, helyben nyomtatva, kiadva a nevemre minden papír, került összesen 58,5 euroba, reggel 8kor már a melóhelyen voltam.
    Egy apróság, adom át a csajszinak a biztosítási papírt, forglamikat, adásvételit, erre az utóbbit visszaadja, hogy ezzel ő nem tud mit kezdeni az nem kell. Mert ha nálad van mindkét Fahrzeugschein, akkor feltehetőleg nem lopott meg ilyesmi. Nálunk is ezért lenne értelme a törzskönyvnek. De azért még húzzák le a parasztot eredetiségvizsgával. Ekkora egy idiótaságot. Minek? valalki mondja már meg?Értem én hogy anno azért találta vmelyik okos ki mert minden szemetet hoztak be és tákoltak át, de ezen már túl kéne lépni. Amúgy a mai napig lehet faraagni egy kinti autóból magyart, úgy hogy senki nem mondja meg, akkor meg minek? Ha meg lopott az autó, akkor miért nem dobja ki a rendszer átírásnál. Persze erre lehet mondani, hogy akkor is szív a vevő, de most is mert a szerződésekben benne van, hogy a vevő állja az eredetiségvizsgát, ergo, ha sáros a kocsi akkor is szívás.
    Erre példa jóbarátom golf 3sa, amiben nem a forgalmiban lévő motorblokk volt. Egy nagyon “érdekes” Pest melletti kereskedésben vette, és még ők akarták elhajtani, hogy hagyják békén, nem az ő dolguk. (kérem a miért nem néztük meg rendesen megjegyzéseket nem kérem, volt ott olajsár, meg pár karakter ami látható volt egyezett, a többi gondoltuk majd a drága eredetvizsgán megnézik, lepucolják. meg előfordul, hogy 1 szám pl lekopik, mint a kis golfomon is volt) Tehát barátom az eredetiségvizsgán nem ment át, lett is belőle rendőrségi ügy,de az sem ér semmit…Én semmi értelmét nem látom ma az ereteiségvizsgának, emrt ha akarnak átvernek és évekig szívsz vele, ergo a pénzedért semmilyen szolgáltatást nem kapsz!

    Nekem a magyar adásvételi “formátummal” tele a tököm, egyrészt feleslegesen kell 4 db-t kitölteni, és az okmányirodáknál sem tudnak egységes adásvételit adni. Jóbarátom vette skodáját a hahu-s adásvételivel. Hazajött a kocsival, másnap elment átíratni Bábolnára, és ott mondták, hogy nem jó az adásvételi, nem szabályos, mert 2 sorral kevesebb van benne mint az új. Jó adtak neki egy “jó” adásvételit, ki lett töltve, másnap bement a győri okmányirodába és közölték, hogy ez az adásvételi nem jó!!! akkor mi van??

    Okmányirodára még anno olvastam egy jó jellemzést, idézem: ” Ugyanarra a problémára a különböző okmányirodákban az “azonnal megoldhatótól” az “ez lehetetlenség megcsinálni” válaszig bármi előfordulhat”

    A véleményem egyszerű: az egész rendszer szar!
    Ez főleg akkor dominál ez az érzés, ha egyszer már hasonló ügyet pillanatok alatt sikerült elintézned olcsón, és azt érzed, hogy a rendszer van érted és nem fordítva.
    üdv

  • 2017.10.30. at 23:06
    Permalink

    A biztosítással kapcsolatban még annyit érdemes tudni hogy a biztosítók nem kommunikálnak egymással a mi érdekünkben!
    Ami azt jelenti hogy ha én még nem adtam el az egyik autómat de már megvettem a másikat és kötni akarok rá biztit csak A0 ásat kötnek,a bónusz csak egy időben egy autóra szól. Ha el is adtam a régit és ujat kötök egy évig él a bónuszom,de ha másik biztit válaszok mert az olcsóbb akkor ott csak A0 ásat kötnek mert csak ha igazolom a bónuszomat akkor kötik meg.
    Be kell jelenteni az eladást ,aztán kérni kell írásban egy bónusz igazolást amit csak postai úton néhány nap múlva adnak ki, nehogymár a pénzemért azonnal kinyomtassanak egy papírt! Nem úgy van az. Na majd amikor a postás meghozta az igazolást akkor kell bevinni vagy bepostázni annak a biztosítónak akinél az újat kötöttem és még akkor is egy hónap mire tudomásul veszik.
    A lényeg ,hogy ott szivatják a népet ahol tudják.

    A másik téma az eredetiségvizsgálat amit nem is értem hogy miért nem az eladó fizeti meg?!
    Honnan a gyíkból tudhatom én azt hogy minden rendben van az autóval vagy nem? Ez csak egy bevett gyakorlat de én tuti nem veszek olyat amit majd utólag én fizetek ki és majd utólag jöhet esetleg a gond ha valami nem stimmel,hisz magyarországon élünk és a bizalom…………

  • 2017.10.30. at 23:06
    Permalink

    Eddig valóban az 5 napról tudtam én is, most ahttp://www.okmanyirodak.hu/hu/gepjarmu_atiras oldal 8 napot említ.

    Az iroda szintén megoldás, de szintén plusz kiadás. Autóátírás kapcsán ezért nem a legközelebbi, hanem a legrövidebb időn belül regisztrált időpontot kínáló -még elérhető távolságban lévő- okmányirodát érdemes felkeresni, ott vélhetően gyorsan dolgoznak.

  • 2017.10.30. at 23:06
    Permalink

    Nagyon hejes….! Ha lehet hétszer kell megnyúzni a polgárt …Akinek nem tetszik el lehet menni !
    Mindenáron minél több pénzt kisajtolni az álampolgárokból , lehet hogy majd felébrednek az urak úgy mint az üzemenyagok árának emelése során .Nem mennek semmire ha visszafogják a fogya-sztást mert azzal csak még kevesebb adóbevétel lessz ezzel csak növekszik a hiány .De lehet hogy ez a cél mert így rákényszerül az ország a külföldi hitelfelvételre .És kiszolgátatottabbá válik
    az ugrásra kész külföldi “befektetőknek ” !

  • 2017.10.30. at 23:06
    Permalink

    Átírás előtt mindenképpen meg kell kötni a kötelezőt (a birtokbavétel napján kell megkötni), mert érvényes kötelező nélkül nem írják át az autót.

  • 2017.10.30. at 23:06
    Permalink

    Kedves MB, vagyonszerzesi illeteket minden “uj” auto utan fizetnunk kell, de eladaskor az onkormanyzat nagyvonaluan eltekint a vagyonvesztesi illetek beszedesetol. 🙂

    Adasvetel utan elso az eredetvizsgalat, utana atiras, aztan johet a kotelezo. Ez idobeli es egyben fontossagi sorrend is.

  • 2017.10.30. at 23:06
    Permalink

    Az a baj, hogy sok autó, vagy egyéb jármű az átírási költséget nem éri, meg, nem hogy az árát.
    Én kaptam egy havertól ingyen egy kis utánfutót, 320 kg az összsúlya. Az átírási költség mindennel együtt, még némi kedvezményem van eredetvizsgálatra is,( igaz ebben egy elvesztett forgalmi miatt 3000 Ft plusz illeték is van ) 40.000 Ft volt !
    Mondtam is a cimborának, hogy jól kiszúrt velem…

    Uff!

Vélemény, hozzászólás?