Okostelefonnal a gyorshajtási bírságok ellen

Traffipaxjelző okostelefonra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Traffipaxjelző widgetet fejlesztett Androidra a Multisoft Kft. Az ingyenes program a Rendőrség adatbázisát használva figyelmeztet a mérőpontokra.


Ma már teljesen megszokott, hogy a fixen telepített sebesség-ellenőrző pontokra figyelmeztetnek a navigációs programok, akár az okostelefonokon is, ám az ideiglenesen kihelyezett traffipaxokról értesülés cseppet sem ment eddig ilyen automatikusan. E probléma orvoslására a 20 éves múlttal rendelkező szoftverfejlesztő-csapat olyan, a tesztidőszak alatt ingyenesen letölthető minialkalmazást, úgynevezett widgetet fejlesztett ki az Andorid operációs rendszert alkalmazó mobiltelefonokra, ami a Rendőrség traffipax-adatbázisát automatikusan letöltve, egyrészt bármikor megtekinthetővé teszi, hogy az adott napon, percre, illetve utcára pontosan, mikor, hol várható sebesség-ellenőrzés, másrészt a telefon GPS-antennáját használva nagy pontossággal jelez, ha az épp aktuális útszakaszon mérnek. Elve alapján ez a rendszer sokkal pontosabb azoknál, amelyek csak a cellainformációkból indulnak ki. A Traffipaxjelző csak akkor riaszt, ha az adatbázis alapján, az adott időben, az adott utcában mérnek, tehát ha más napon vagy korábban, későbben járunk ott, akkor fölöslegesen nem figyelmeztet.

A jelzés audiovizuális, tehát a telefon képernyőjén, a widgeten figyelmeztető ikon jelenik meg és ezzel egy időben figyelmeztető-hang is hallható. A figyelmeztető hang után a szoftver - a text-to-speech (TTS) segítségével – szövegesen is bemondja a mérési helyszínt, pl. „Budaörsi út sebesség ellenőrzés várható”.
A Traffipaxjelző egyelőre csak Budapesten működik, de a fejlesztők már tesztelik és várhatóan jövő év elején bevezetik az országos kiterjesztést is. A widget az Android Marketről ingyenesen tölthető le, mi is ajánljuk a használatát! Telepítése néhány kattintás csupán, mivel nem önálló programról, csak widgetről van szó, azt, a telefon főképernyőjére kihelyezve, bármikor egyetlen gombnyomással lehet ki-, illetve bekapcsolni. Az első felhasználói visszajelzések teljesen pozitívak az Android Marketen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?