Sose volt még ennyire menő egy új Suzuki Alto! Vinnéd 1,7 millió forintért?
Így hirdetik Indiában a Suzuki miniautóját!
Érdekes néha körülnézni a világban, hogy lássuk, milyen marketingtrükköket alkalmaznak más kontinenseken.
Indiában K10 utónévvel fut az aktuális Alto, amit az alább látható reklámblokk szerint is az első autójukra vágyó vásárlóknak ajánlanak. Nem véletlenül lát Indiában nagy fantáziát több autógyártó is, hiszen még javában zajlik "motorizáció". Lényegében egyre inkább megengedhetik maguknak az emberek, hogy a kétkerekűekről négykerekűekre váltsanak (a reklámvideóban ez az üzenet is tetten érhető). A Škodának külön indiai platformja is van, a Suzuki pedig az elképesztő olcsósággal csábít. Na, meg hat légzsákkal az Alto esetében, amit kb. 1,7 millió forintnyi rúpiáért haza lehet vinni. Egy ilyen romantikával átitatott reklám után ne mondd, hogy te nem néznél be a kereskedésbe! 🙂 A K10 jelölés megfejtése sem túl bonyolult egyébként. A K-széria egyliteres, szívó benzinmotorját jelenti. Ez a háromhengeres egység 65 lóerőt tud 89 Nm forgatónyomaték kíséretében. Alapvetően 5 fokozatú manuális sebességváltó fér bele az alapárba, de rendelhető automatikus sebességváltóval is, valamint nem hiányzik az autóból az ESP, az ABS és a hátsó parkolóradar sem. Az üzemanyagtartálya csupán 27 literes, de hát kell ennél több, ha a robogódat akarod autóra cserélni?